hirdetés
Caligula_sf_eoriszabo-0214.jpg

„A színészet olyan, hogy soha nem adjuk fel” – beszélgetés a 85 éves Bodrogi Gyulával

Hogy készül a Süsü? Miért lesz egy békés emberből vadász? És mit kér a közönségtől a születésnapjára?
Kövesdi Miklós Gábor; fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház - szmo.hu
2019. április 14.


hirdetés

Kevés olyan magyar színész van, aki olyan egyértelmű népszerűségnek örvend, mint Bodrogi Gyula. Ez az április több szempontból is az ő hónapja, hogy pontosan miért, az kiderül az interjúból.

- Hirtelen nem is tudom, mihez gratuláljak, annyi mindent ünnepel ebben a hónapban.

- Hajjaj, igen, mert van születésnapom, kapok életműdíjat, mindenféle jobbnál jobb dolog vár.

- Kezdjük a születésnapjával, hiszen napokon belül betölti a 85-öt. Isten éltesse!

- Köszönöm.

- Lehetséges 85 évből kiválasztani egy valamit, amire azt mondja, hogy na igen, ez volt a csúcs, a legjobb időszak, vagy legjobb pillanat?

- Az, hogy 85 leszek. Az már egy rendes szám. Nem mondom, fölcserélném az 58-cal, csak hát nem lehet, nem engedi meg a természet. Volt egy nagyon jó pillanatom amúgy. Amikor a 60. születésnapomat ünnepelték. Nem is tudtam róla, egyszer csak a Vidám Színpadon azt mondták, hogy menjek be a nézőtérre.

Ott volt mindenki, akivel valaha együtt dolgoztam a táncos pályafutásomtól a főiskolán át a színházakig. Az egész addigi pályám megjelent a színpadon.

- Biztos most is készülnek valamire a szerettei, barátai.

- Biztos, de én direkt nem akarom tudni.

- Emellett ha jól számoltam, több mint 6 évtizede van színpadon.

- Lássuk 61, meg 4 év a főiskola, meg 3 év tánc... 68. 1951-ben léptem először színpadra.

- Bevallom, én csak most, erre az interjúra készülve szembesültem vele, hogy néptáncosként kezdte a pályafutását, azután tért át a színészetre. Honnan jött a tánc és azután miért váltott?

- Későn kezdtem táncolni, és amúgy sem lehet olyan nagyon sokáig űzni. A negyven éves táncos már vénember. Az egy nehéz pálya. Gyönyörű pálya, de nagyon nehéz.

- Azt is olvastam, hogy eredetileg tanárnak készült.

- Gyerekként azt gondoltam, hogy matematika-fizika szakos tanár leszek, igen.

- Mi terelte mégis a színpad felé?

- Valószínűleg a színház, anélkül, hogy észrevettem volna. Hol ide csöppentem, hol odacsöppentem, és mindig valahogy színpadra csöppentem. Sorsszerű volt.

- Színészek szoktak bosszankodni, ha nagyon összenőnek egy szereppel, mert ez mindenféle kellemetlenséget okozhat. A leghíresebb talán Bárdy György volt, aki a legenda szerint a Gugyerák figurája miatt egy időben nem léphetett színpadra komoly darabban, mert a közönség nevetett, ha meglátta. Önnek nem volt hasonló kellemetlensége?

- Az egy véletlen volt, egyszer valaki a nézőtérről beszólt. De egyáltalán nem ez a jellemző. Én vagyok Süsü, a sárkány, de soha senki nem fogadott azzal, hogy itt a Süsü. Az utcán, ha találkozom valakivel, akkor megemlítik,

de ha az előadás elkezdődik, akkor, én Gál Alfréd vagyok, Mici néni udvarlója, Süsü, a sárkány vagyok, I. Agrippa vagyok, vagy épp Linda papája vagyok, Veszprémi Béla. Nem keverjük össze sem én, sem a nézők.

- Ha hihetünk a híreknek, a Süsü folytatást is kap. Erről elárulhat valamit?

- Beszéltem Csukás Istvánnal, írja, már a fele kész van, de abba még nem avatott be, hogy merre kanyarodik a történet. Ez amúgy úgy megy, hogy először mint egy rádió játékot, felvesszük a szöveget, azután a bábosok megcsinálják rá a képeket, és amikor kész a film, újraszinkronizáljuk. Egyébként nagyon érdekes, hogy a mai napig, ha egy fellépésen elkezdem énekelni, hogy „Én vagyok a híres egyfejű”, akkor a közönség velem énekli.

- Még mindig maradt gratulálni való, hiszen a Magyar Filmakadémia Egyesület április 22-én életmű díjjal tünteti ki.

- Igen, de arról sem tudok többet, csak ennyit.

- Mennyire igényel egy filmszerep más megközelítést, mint egy színházi? Hiszen a két folyamat azért sok mindenben eltér.

- A nagyon nagy különbség az, hogy a színházi előadás az a színészé, a film az a rendezőé. Ennyiben mindenképp különbözőek. Ha a filmnél valamit másként gondolnak, mint ahogy csinálom, akkor azt újravesszük.

A színháznál az előadás az mindig egy-egy kezdet és vég.

Az mindig megszületik, és aznap meg is hal. Megmaradhat esetleg az emberek emlékezetében. Ha már felveszik filmre, akkor az egy film. Más. Mert mi a közönséggel játszunk. A film meg a közönségnek játszik.

- Az alakítás módszerében jelent különbséget? Hiszen a színházban folyamatosan megy a történet, van íve, a filmnél összevissza veszik fel a jeleneteket.

- Hogyne, van amikor a végét vesszük fel először. De maga az alakítás nem más. Ott a rendező igazgatja, hogy most szomorúnak kell lenni vagy vidámnak.

- Lehetetlen felsorolni az életművét, az összes emlékezetes szerepet. De ha benne van művész úr egy kis játékban, hogy én mondom azokat a címeket, amelyek számomra a legemlékezetesebbek, és elmondja a hozzájuk fűződő emlékeket, ami eszébe jut róla.

- Próbáljuk meg, nem kér kenyeret.

- Hattyúdal.

- Nagyon szerettem, de arról sajnos a nagy emlékem az, hogy se Páger, se Sztankay, se Gobbi Hilda, se Szendrő József, se Várkonyi Zoltán, se Keleti Márton. Amilyen vidáman csináltuk, olyan szomorú visszagondolni.

- Számomra azért is kiemelkedő, mert amellett, hogy egy vígjáték és tényleg nagyon sokat nevettünk, azért nagyon érdekesen egyensúlyozott a komikum és a komolyság, a drámaiság határán.

- Óhatatlanul volt egy kis tragikus alapszín, ahogy azt a Villa Negrát, azt a semmit, el lehet veszíteni. Hogy ez mennyire tud fájni, és hányan voltak úgy.

Nagyon passzolt az élethez, benne volt az elmúlásnak egy furcsa, tréfás, tragikomikus íze.

- A Tanulmány a nőkről azért is különleges, mert egyik filmbeli partnere, Vencel Vera szintén életműdíjat kap április 22-én.

- Igen. Az egy nagyon kedves kis film, nagyon igaz, a mai napi meg lehet nézni, végig lehet szórakozni.

- Az én generációmnak az első találkozás Bodrogi Gyulával talán a Dr. Bubó lehetett.

- Az is nagyon élvezetes munka volt. Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, fantasztikus, színészek, fantasztikus emberek, fantasztikus hangok.

- A Süsü a sárkányt már említettük.

- Azt szoktam mondani, hogy dalokat írnak több százezren. Slágert még a legnagyobbak is egyet-kettőt. Kivéve Szenes Ivánt, mert ő rengeteg slágert írt. De hogy miből lesz sláger, azt csak a közönség tudja eldönteni.

A Süsüről a közönség eldöntötte, hogy az sláger.

A sláger olyan, mint a népdal. Szájról szájra jár.

- Beszéljünk a színpadról is. A kaktusz virágát nem láthattam az Ön előadásában, ennek ellenére nagyon sokat hallottam róla, lépten-nyomon felemlegetik, ha Önről van szó.

- Az nagyon érdekes volt. Az eredeti darab az egy negyven éves nőről és egy ötven éves férfiről szól. De a Fodor Imre igazgató úgy döntött, hogy a Voith Ági és a Bodrogi Gyula fogja játszani, két abszolút fiatalember. Ági akkor végezte el a főiskolát. Valami folytán hatalmas siker lett. Rengeteget játszottuk. Ezek olyan megmagyarázhatatlan színházi dolgok, de léteznek.

- A Jamaicai trombitást pedig azóta is minden műsorukban legalább kétszer el kell énekelniük.

- Igen, az egy tuti helyzet.

- Szomorú vasárnap.

- A Szomorú vasárnapot azt a Vidám Színpadon játszottuk. A Vidám Színpad annak idején abszolút vígjáték és kabaré színház volt. De Müller Péter, Vinkó Jóska, Sándor Pali készített belőle egy előadást, ami a Seres dalokra épült, amik egyébként szintén slágerek. „Fizetek főúr, volt egy feketém.” „Szomorú vasárnap.” Kétszáznál is többször játszottuk.

Egyszer egy idős hölgy megállított az előadás végén és azt mondta: Szégyellje magát! Én ide jövök röhögni, és nem tudom abbahagyni a sírást!...

- Igen, a Vidám Színpadra valóban inkább a könnyű műfaj volt a jellemző.

- Könnyű... A nézőnek könnyű! Különben is azt szoktam mondani, hogy színésznek, színházi embernek nincs műfaj. Nekünk szerepünk van, a szerepet el kell játszani. Ha azon nevetni tud a néző, akkor vígjáték, ha sírni, akkor szomorújáték. Ha borzalmasan izgalmas, akkor tragédia.

- Muszáj beszélni a Lindáról.

- Most is megy valamelyik csatornán! Pörkölt, Gát Gyuri nagyon jól kitalálta. Különösen azért volt jó, mint sorozat, mert nem hagyta abba valami izgalmas résznél, hogy aztán jövő héten folytatjuk. A sorozat minden egyes tagjának önálló története volt. Én legalábbis azokat szeretem. Mint a Columbo.

- Amikor Veszprémi Béla figurájára készült, aki maga is színész...

- Igen, egy igazi sikertelen színész. (nevet) De jó kedvű, és soha nem adja fel.

- ...Tehát ahogy készült a szerepre, eszébe jutottak kollégák? Hogy a Veszprémi Béla az olyan, mint ez és ez?

- Nem, inkább az egész színészet. Mert a színészet olyan, hogy soha nem adjuk fel. Aztán hol sikerül, hol nem.

- Tulajdonképpen Veszprémi Bélán keresztül nem is feltétlenül mint mesterség jelent meg a színészet, hanem mint életérzés. Hogy egy színész az színész attól függetlenül, hogy mennyire sikeres, vagy hogy mennyire tehetséges.

- Pontosan így van!

- A Titánia, Titániában négy szerepet is játszott.

- Az Bacsó Péter nagyon jó filmje volt. Abban az időben, amikor készült, azért nagyon erősen utalt Ceauşescura. Nem is szerették mindenütt. Nem a nézők, hanem a... a nem magyar vezetőség.

- Ön híres a hobbijáról is. Egy ilyen rendkívül kedves, szerethető, békés emberből hogy lett szenvedélyes vadász?

- A vadászok mind békés emberek. Veszélyes szakma lenne, ha „békétlen” emberek lennének benne. A vadászat fegyelem, és természet. Persze történik bizonyos mértékű állománygyérítés, rendben tartás. De amikor szűkölködnek az állatok, mi gondoskodunk az etetésükről, itatásukról, a só utánpótlásról. Tehát én a vadászatot inkább vadgazdálkodásnak nevezném. Mi, amatőr vadászok a természet szeretete miatt járunk. Egy ősi foglalkozás felidézése.

Ha nem lett volna vadászat az őskorban, akkor ma nem lenne ember.

- Van-e valami, amit 85. születésnapjára kérne az emberektől, a közönségtől?

- Járjanak színházba, járjanak moziba. Ha jó előadást látnak, az élmény hosszú ideig megmaradt. A filmek és színházi előadások 80-90 százaléka a békéről szól, és nekem, sajnálatos dolog, de mániám a béke.

Azt szeretném, ha az emberek összefognának – még az ellenfelek is.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
magdianyus.jpg

Magdi anyust negyedszerre is visszahozzák a Barátok köztbe, pedig már rég meghalt

11 éve írták ki a sorozatból, de időről időre visszatér. Most újra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 14.



Habár Magdi anyus már hosszú évek óta nem szerepel a Barátok köztben, a sorozat írói újra és újra visszahozzák őt holtából egy-egy epizód erejéig. A Blikk azt írja,

a Fodor Zsóka által megformált karakter most negyedjére jelenik meg ismét a képernyőn, dacára annak, hogy már 11 (!!!) éve kiírták a sorozatból egy halálos baleset folytán.

Természetesen nem materiális formájában tűnik fel, hanem

egykori férje, Vili bácsi élő lelkiismereteként.

Vili bácsi a történet szerint ki akarja penderíteni a lakásából a befogadott gyerekeket, erre Magdi anyus álmában megjelenik, hogy jobb belátásra bírja.

Fodor Zsóka nyilatkozott a lapnak, és elmondta: napi forgatást már nem vállalna, de alkalmanként nagyon szívesen mond igent az ilyen jellegű felkérésekre. Tapasztalata szerint még mindig nagyon szeretik a sorozat rajongói.

"Rendszeresen előfordul, hogy például a taxis nem engedi kifizetni a fuvart, mert annyira örül, hogy Magdi anyust szállíthatta, de az még megdöbbentőbb, amikor 15-16 éves gyerekek jönnek oda hozzám rajongva, hiszen amikor én még szerepeltem, ők karonülők voltak"

- mesélte a Blikknek a színésznő, aki hozzátette: hatalmas népszerűségét a sorozatnak köszönheti.

"Az, hogy engem 77 évesen még mindig hívnak szerepekre, hogy hol Pécsett, hol Békéscsabán, hol Budapesten dolgozom, hogy tényleg úgy élek, mint egy serpa, mert állandóan utaznom kell a munkák között, a sorozat hozadéka. A népszerűség, az ismertség ebből fakad, és én bevallom, imádom ezt. Nem vagyok hajlandó nyugdíjba menni, amíg bírom, dolgozom!"


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Fahidi-Éva-Cuhorka-Emese-Campfilm.jpg

Élni csodálatos, még ha rettenetes is az élet – gondolatok A létezés eufóriája című filmről

Két gyönyörű ember keresi, érinti egymást, majd összefonódnak. Egy álombéli, sudár fiatal nő és egy időntúli, öröklétű asszony test-lelke válik eggyé.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. szeptember 12.



Mindig nagy tisztelettel tekintettem azokra az emberekre, akik megjárták a 20. század legsötétebb poklait, visszatértek onnan, és még 90 éves koruk körül is tele vannak életerővel, nem egyszer derűvel, humorral, és leckét tudnak adni azoknak, akik kis mindennapi nyűgjeiket tragédiaként élik meg és adják elő. Néhányukat közelről is ismerhettem, szavaik, de puszta lényük is örök élményként élnek bennem ma is.

Fahidi Éva több, mint holokauszt-túlélő. Több, mint szemtanú, aki ma is emlékezteti a feledékenységre hajlamos új nemzedékeket az emberi aljasság legsötétebb mélységére, könyvével, előadásaival.

Ha Theodor Adorno, aki egy gyenge pillanatában azt írta, hogy Auschwitz után nem lehet verset írni, látná őt, nemcsak hogy visszavonná szállóigéjét, hanem még hozzátenné: sőt, el is lehet táncolni, az élet nevében. Mert élni csodálatos, még akkor is, ha az élet rettenetes dolgokat képes elkövetni ellenünk.

Sóvirág – A létezés eufóriája. Ezt a címet adta Szabó Réka annak a vígszínházi előadásnak, amely Éva életét mondja el szavakban és kétszemélyes mozgásszínházban, és ugyancsak ő készítette el a filmet, amely az előadás születése közben rajzolja meg Éva portréját.

Azét a ragyogó asszonyét, aki 90 évesen is a szépség szerelmese, aki számára az emberi test a legnagyobb gyönyör, kivéve, ha embertelen körülmények között tárul fel. Azét a ragyogó asszonyét, aki nem tud sírni, pedig 49 családtagját irtották ki, aki nem a gyilkosoknak nem tud megbocsátani, hanem azoknak, akik milliók agyát mosták át, hogy gyűlölettel teli gyilkoló gépekké alakítsák őket.

Azét az asszonyét, aki apját vádolja 70 év után, mert az egyre feketülő fellegek ellenére sem menekült el a több százezer hitsorosát megsemmisítő ítéletidő elől. Azét a ragyogó asszonyét, aki nem véletlenül szereti nevét: igazi Éva, őserejű nőiességgel.

Lélegzetelállító, ahogyan a film bemutatja a reneszánsz festők ecsetjére kívánkozó táncművész,

Cuhorka Emese és Fahidi Éva egymásra találását, ahogyan meghangszerelik közös mozdulataikat, miközben szó szerint kitárulkoznak, tanítják, táplálják egymást, kölcsönösen átadják és leveszik egymásról a rossz terheket. A nézőnek kezdettől fogva van olyan érzése, mintha az érdekes arcú Emese valójában maga Éva lenne, egyben Gilike, Éva húga, aki a gázkamrában örökre 11 éves maradt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
saul-fia.jpg

A 21. század legjobb filmjei közé választotta a Saul fiát a Guardian

A 12. helyre rangsorolták a 100-as listán.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 13.



A The Guardian összeállított egy listát, ami a 21. száza szerintük legjobb 100 filmjét tartalmazza.

Ekkora mezőnyből nem könnyű kiemelkedni, azonban

a Nemes Jeles László rendezte, Oscar-díjas Saul fiát a 12. helyre sorolták,

ami igen szép eredmény.

Olyan filmeket pipált le, mint például a Grand Budapest Hotel, A nagy szépség, a Távol a mennyországtól, A Wall Street farkasa vagy a Volver.

Az első helyen a Vérző olaj végzett, dobogós még a 12 év rabszolgaság és a Sráckor.

A listát egyébként Oscar-díjaktól függetlenül állították össze.

A filmről a megjelenésekor itt írtunk kritikát, itt pedig az előzetese látható:


KÖVESS MINKET:




hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x