hirdetés
mti-bodpeter-scaled.jpg

Bod Péter Ákos: a kormány takarékosan és logikátlanul kezelte a válságot, de még mindig nem késő megtámogatni a munkájukat elvesztőket

A volt miniszter és jegybankelnök beszélt a járványról, a gazdasági válságról, arról, hogy a magyar kormány és az unió hogyan reagált a gazdaság összezuhanására.
Jásper Ferenc interjúja - MTI Fotó: Soós Lajos - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

Névjegy

Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora. 1990 és 1991 között országgyűlési képviselő, majd 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Orbán Viktor első kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként működött közre, később pedig az MDF külső gazdaságpolitikai tanácsadója lett. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormányok költségvetési politikáját. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. Tagja a volt miniszterekből és államtitkárokból verbuválódott V21 csoportnak.

– Ön azt nyilatkozta, hogy furcsán kezelte az Orbán-kormány a járvány nyomán berobbanó válságot. 2020 előtt lehetett unortodox eszközöket alkalmazni, mert pénzbőség, növekedés volt világszerte, most viszont olyan válság van, amellyel ez a kormány még nem kellett, hogy szembenézzen. Mitől furcsa a válságkezelés nálunk?

–  A mai viszonyok megítéléséhez valóban érdemes visszatekinteni a mögöttünk hagyott időszakra. A 2010 előtti két évtizedben tizenkét évig szocialista-szabaddemokrata kormányok voltak hatalmon, és bár neoliberális szóhasználattal éltek, de mondhatjuk, hogy különösen 2002-től populista gazdaságpolitikát alkalmaztak: pénzosztogatással, költségvetési hiánnyal, a munkanélküliség tolerálásával, várva a külföldi működőtőkét, majd az uniós pénzbőséget.

2010-ben hatalomra került az a politikai erő, amely szerint ez nem volt jó, és ebben igaza volt. Ám ezután a szükséges korrekciók hamar átváltottak egy szűk kör gazdasági érdekeinek szisztematikus érvényesítésébe, nagyrészt az EU pénzéből. Ne feledjük, a 2010-es politikai fordulat nem sokkal a pénzügyi világválság után jött, amelynek során megtört az addigi gazdasági ortodoxia, és mindenfelé sok rendhagyó megoldást láthattunk, így az Orbán-kormány szokatlan intézkedései is elmentek a válság utáni zavaros időszakban, amikor az egész piacgazdasági világkép megrendült.

Nekem most a hallgatóimat meg kell győznöm arról, hogy a piacgazdaság igenis képes a működésre, a korrekcióra, az alkalmazkodásra. Mert ők 2008 után a válságban nőttek fel, abban szocializálódtak.

hirdetés

A válság nyomán születtek nálunk azok az intézkedések, amelyeket nemcsak az orbáni kurzus kritikusai, hanem annak hirdetői is unortodoxnak mondanak. A magánnyugdíjpénztárak államosítása, a hatósági árszabályozás kiterjesztése, a verseny korlátozása, az extrém mértékű állami centralizálás, a nyugati pénzek elfogadása és a keletre kacsintgatás: ez mind veszélyes és a magyar modernizációt kockáztató lépés, de a gazdasági növekedést rövid és középtávon nem fojtotta le. Ugyanis a világgazdaság, Európa, és benne hazánk az évtized elejétől 2019 végéig kegyelmi időszakot élt át: mérséklődő olajárak, erős nemzetközi kereslet, alacsony kamatok, a mi térségükben soha nem látott méretű pénzügyi támogatás az EU-tól. Ilyen körülmények között a piacgazdasági normákat fokozatosan félretevő, a versenygazdaság hajtóerejét kiiktató, erősen centralizáló államkapitalizmus felé csúszott el Magyarország; ez a modell európai viszonyok között hosszútávon nem tartható, ám a makrogazdasági számokban a bajok csak részben mutatkoztak meg 2020-ig.   

– Mert a számok jók?

– A magyar gazdasági növekedés ingadozó, hiszen 2009 után 2012-ben is volt recesszió, és amikor az EU-pénzek beáramlása technikai okok miatt fél évre leállt, rögtön gyenge lett a 2016-is év. De az európai átlagot némileg meghaladja egy évtizedes távon a magyar adat. Ami nem csoda: amikor dől az uniós pénz, az megtolja az aggregált keresletet, nőnek a jövedelmek.

Ez a pénzbőség függetlenítette a kormányt a külső tényezőktől, hiszen a külső mérleg javult, nem kellett a tőkepiachoz vagy a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni. A 2020-ig tartó időszakban a lakosság tehetősebb ötödében érezhető jövedelemnövekedés ment végbe, annak minden politikai hozamaival együtt a kormányra nézve.

De a társadalom alsó rétegei nagyobbrészt kimaradtak ebből az egykulcsos személyi jövedelemadózás, a fogyasztási adók meredek megemelése, a családi pótlék fokozatos értékvesztése nyomán. Őket a külvilágtól, a menekültektől való félelem felkorbácsolásával, a kormánytól függő biztonságérzetük hamis mítoszával pacifikálták. A dolog idáig működött is: akik egyébként morognának vagy kritikusak lennének, inkább várakozással fordulnak a kormány felé. 

– Elmúlt a kegyelmi időszak. Amúgy is vártunk egy válságot, nem?

– Igen, vártunk, de persze nem ilyet. 2019 végén, és az idei év legelején rengetegszer megkérdezték, hogy mikor jön és mit hoz a válság. Akkor azonban csak a 2010 és 2019 közötti hosszú és rendkívül kedvező konjunktúra szinte törvényszerű végéről, és egy korrekciós szakaszról volt szó. Világjárványra nem lehetett gondolni, az csak februárban vált mindent felülíró tényezővé Ázsiában, Nyugat-Európában. Így jutottunk el a jelenhez.

A járvány egyébként aktivizálta a kormányokat, sok helyen a törvényhozás erős eszközöket adott a kormányok kezébe. Európában 2020 márciusában a védekezési pánik jelei is látszottak, és ijesztő nemzeti megoldások is teret nyertek: leállítottak gyógyszerkivitelt, konzultáció nélkül lezártak határokat, megsértve uniós jogot. Erre egyébként – és ezt is el kell mondani – kis időn belül szerencsére újabb fordulat állt be az európai felfogásban, legfőképpen a német és francia tandem hatására, és nyárra már más szelek fújtak. Talán ráeszméltek, hogy milyen káros és távlat nélküli irány az európai viszonyok között az „első a szuverenitás” ideológiája.

– Mitől volt ijesztő márciusban, ahogy a járványra reagáltak a bezárkózó kormányok?

– Engem meglepett és aggodalommal töltött el a reflex: a határzár, a kivitel megtiltása, hiszen a több évtized összecsiszolódása utáni Unió lényege kérdőjeleződött meg a politikai pánikban.

De talán a beálló gazdasági visszaesés és számos nemzetgazdaság hirtelen pénzügyi zavara egyfajta vakcinaként hatott, mindenesetre nyárra a németek, franciák, skandinávok rádöbbentek, hogy jaj, mit tettünk. A krízist most már másképp kezelik.

Most csak az izgága és gyenge kormányok zárnak le határt belső egyeztetés és a külső konzultáció nélkül: ez a magyar eset. Az Orbán-kormány ismét szembement a formálódó uniós gyakorlattal, és ez a gyengeség jele. Pedig valójában most lépünk be egy zivatarzónába, hiszen míg a februári európai járványhullám késve és tompítva érte el a térséget és benne hazánkat, most valóban ideért a pandémia, annak súlyos egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásaival. Ezeket most próbáljuk értelmezni. Az első félév gazdasági, társadalmi folyamataiból semmiképp sem lehet trendszerűen levezetni a következő hónapok várható fejleményeit. 

– Mi a helyzet a kormány kommunikációjával? Az előrejelzések hónapról hónapra változtak, a jegybank egészen különös, 3 százalékos növekedésétől lefelé… 

– A túlfűtött, uniós pénzekkel és a hazai költekezéssel, olcsó hitelekkel felpumpált üzleti konjunktúra még kitartott 2020 első negyedévében, így a kezdeti adatok nem jelezték a baj súlyosságát.

Hogy a kormány és a Nemzeti Bank vezetői is elhitték-e, hogy minket majd nem is érint gazdaságilag keményen a járvány, azt nem tudom, de valóban, a beszélgetésünk idejéig nem tett közzé olyan előrejelzést a jegybank, amely reagálna a valóságra.

A kormányszervek is kezdetben nyilvánvalóan túl optimista számokat közöltek, főként országon belül. Pedig sorra jöttek a kutatóhelyek, a nemzetközi intézetek előrejelzései tavasszal, és abban mínusz 3 és mínusz 7 százalékos GDP-adatok álltak 2020-ra. Egyébként állami szerv áprilisban kért elemzést az egyetemünktől; mi akkor 5% körüli GDP-csökkenést prognosztizáltunk idénre, az akkori első negyedéves adatok és a gazdasági sokkok történelmileg ismert lefutásai alapján. A második negyedéves adatok sokkolták a magyar társadalmat, hiszen a megelőző év hasonló időszakhoz képest csaknem 14 (!) százalékkal csökkent a GDP – ez messze a legrosszabb adat a visegrádiak térségében.

A járványhelyzet romlása, valamint a kormány védekezési politikájának a hibái miatt ma már erre az évre valószínűleg nagyobb visszaesés jönne ki a modelljeinkből.

De vissza a kommunikációhoz: a politikusok állandó öndicsérete mellett a pénzügyminisztérium hivatalos közlései jelentős késéssel ugyan, de mindig a valóság irányába módosították a várható helyzetet leíró számokat. Ennyi késés egy kormányszervnél még belefér az elfogadható kategóriába. A Nemzeti Bank eddigi kommunikációja viszont teljesen érthetetlen, az éves gazdasági teljesítményre vonatkozó hivatalos száma még mindig a pozitív tartományban van. A gazdaság szereplőinek ez nem jó, hiszen irreális állami prognózisra nem lehet, nem szabad üzleti tervet építeni. Ráolvasással nem kúrálhatja a jegybank az érintett iparágak súlyos bajait. Aki a jegybankon belül más véleményt képviselt az idei év várható lefutásáról, az elvesztette az állását. De talán felülkerekedik a józan ész. 

– A járvánnyal kapcsolatos kommunikációval sem elégedett?

– A hatóságok közlései erősen hiányosak és ellentmondásosak voltak, holott a nagyfokú bizonytalanság mellett az emberek nagyon is várják a tájékoztatást. Tavasszal, amikor talán nem volt elég maszk az országban, lekicsinyelve szólt a hivatalosság a maszkviselésről, és a közszereplők látványosan kerülték a használatát, viszont nyugodtan szorongatták egymás kezét.

Amikor nem volt elég teszt-kapacitás, amint ma sincs, akkor teljesen értelmetlenül tagadták a rendszeres tesztelés hasznosságát. Rengeteg improvizálást látok a politikai szférában. Jött az üzenet, hogy a tengert látni kell, menjünk nyugodtan az Adriára nyaralni. Amikor a nyaralók már hazajöttek, beleértve a hatalmi elitet, akkor hirtelen kiderült, hogy a járvány nagyfokú elterjedtsége miatt nem volt ajánlott az Adria.

És akkor most nem is említem a tragikomikus erőfeszítést, amellyel a futballszurkolók és vadászok szabad jövés-menése mellett érvelnek, miközben a gazdaságot roppantmód sújtó szeptemberi határzárral tízezrek munkavégzését, ügyeinek intézését nehezítették meg.

 

– A válságkezelést hogy látja? Ahogy látom, Európában aki tudott, sok pénzt pumpált a gazdaságba, a lehető legtöbbeket átmenteni a válságon, főleg azokat, akiket a leginkább sújtotta. Nálunk kissé szűkmarkú volt ez a támogatás.

– A nyugat-európai, amerikai reflexiók mögött az a felfogás és tapasztalat állt, hogy a járvány egyszerre okoz kínálati sokkot, majd keresleti válságot, amelyet nyomán egy bizonytalan időre rengeteg ember elveszti a munkahelyét, jövedelmét. A nyugati felfogás szerint a kínálati válságot, tehát például bizonyos alkatrészek kimaradását, vagy néhány határ ideiglenes lezárása miatti termeléskiesést meg tudja oldani a piac, nem kell a vállalatok helyett az államnak cselekednie.

Viszont arra az időre, amíg a piaci szereplők megtalálják a megoldásokat, – és meg is találták, Kurzarbeit és más munkaerőpiaci eszközök révén – segíteni, hogy a cégek legfőbb tőkéje, nevezetesen a munkaerőállománya, ne sérüljön, ne essen szét, összetartható legyen addigra, amíg a termelés újraindulhat.

Tehát az államok inkább a keresleti válságot enyhítik, még az elég kapitalista Egyesült Államokban is csekkel küldött a republikánus központi kormány a lakosságnak, hogy a nehéz átállási időszakban ne essen vissza kényszerűségből a fogyasztás. A magyar kormány valamiért bizalmatlan a piacgazdasággal, a versennyel és a vállalkozásokkal szemben. Jogászkormány, mondhatnám, szinte mindenki jogász. A reflexeik, neveltetésük és a sajátos világképük szerint „majd az állam megoldja”. Ebből viszont rendre bürokratikus megoldások jöttek ki.

Ahelyett, hogy azonnal átvették volna a németek jól bevált állásmegőrző támogatását, megemelték volna a családi pótlékot, és meghosszabbították volna az álláskeresési támogatás idejét, bonyolult munkahelymegtartó eljárást dolgoztak ki elég lassan, amiről roppant gyorsan kiderült, hogy a valóságban alig lehet felhasználni, így sok cégnél inkább elküldték az embereket, vagy szabadságot vetettek ki velük, vagy részállásba tették őket.

A magyar költségvetés állásmegőrzésre nem fizetett eddig sokat. Erre még azt lehetne mondani, hogy a kormányunk takarékos. Ugyanakkor óriási hitelkereteket nyitottak meg, fejlesztésre és cégfelvásárlásra. Ez a gazdaság megvédésének szemszögéből nézve teljesen logikátlan. Ma a cégek ugyanis a bankoktól kapnának hitelt; hitelkeret van bőven, a bankok utána dobják a pénzt a növekedni képes cégeknek! De tudnak-e növekedni? Lesz-e keresletük?

Egyébként még mindig nem késő megtámogatni a munkájukat elvesztőket, a töredék időben foglalkoztatottakat. A bizonytalan munkaügyi adatokból nem látszik világosan a válság mélysége, és azzal kell sajnos számolnunk, hogy sokan vannak ellátatlan helyzetben, hiszen hogyan tudnának 90 nap alatt elhelyezkedni ennyire bizonytalan üzleti környezetben.

Az állami munkahelytámogatás nem kidobott pénz, hanem befektetés a termelőképesség fenntartásába. Ha visszatér a kereslet, akkor a gazdasági élet kitermeli az állami ráfordítást.  

– Kire számíthat ma egy gazdasági szereplő, amikor a következő hónapjait vagy évét tervezi?

– Magára, meg talán a hasonló helyzetűekre.

A magyar polgár és vállalkozó megszokta, mert többször megélte, hogy ami felülről jön, az nem úgy van, de mindenképpen fenntartással kezelendő. A világnak ezen a felén elég gyakori emiatt, hogy az emberek egyéni alkalmazkodási pályát követnek.

Láthattuk az előző válság idején is, hogy munkahelyet, szakmát váltottak az emberek, a tulajdonosok átstrukturálták a vállalkozásokat, mert nem bíztak az állami instrukciókban. Ugyanakkor arra is látni példát a világban, hogy amikor a központi hatalom elfeledkezik az emberekről, azok alulról kezdenek szerveződni. Például Belaruszban, ahol egy fuvolatanárnő bukkant fel, és lett kényszerűségből az utcán tiltakozó ellenzék egyik első embere. A belorusz nők az utcán vannak, szembe szállva rohamrendőrökkel. Szerencsés esetben a társadalom meg tudja magát szervezni békésen és hatékonyan.

– Hogy látja, hova fut ki a válság? Ha tanult az unió a válságból, ez majd a kohézió vagy a szétesés felé nyomja az EU-t?

– Az a felismerés, hogy az EU-ban egymásért felelősek vagyunk, márpedig a közös pénzügyi mentőalap ezt fejezi ki, nem teljesen új. Történt hasonló, – noha kényszerből – a görögök esetén 2010-ben, vagy amikor az európai központi bank, az ECB, olasz és spanyol államkötvényeket vásárolt, mikor nem volt ezekre piaci kereslet. Ám az a gyakorlat szembement az akkori joganyaggal, de legalábbis a szürkezónában volt. Most viszont itt a 7 éves költségvetés, és mellé téve a pénzügyi mentőalap terve. Ez utóbbi alapvetően Dél-Európa miatt történt, de a mentőalap mindenkinek jó, aki válságba zuhan.

Ám mind a hétéves pénzügyi keret, mind a mentőcsomag esetében igaz, hogy a nagy és gazdag országok aránytalanul nagy költségeket vállalnak, és ott a közvélemény nem fog elfogadni lazaságot.

Korábban talán nem minden visszaélés érte el a nettó befizető országok társadalmának ingerküszöböt. A görögök azonban roppant sokba kerültek a 2010-es évek elején, és ez sok érzelmet felkorbácsolt akkor.

A lengyel és a magyar jogbizonytalanság, a néhány országban létező, köztük a cseh és a magyar korrupció elfogadhatatlan azoknak, akik a számla zömét fizetik.

A mentőalap és ezzel a számla ráadásul igen nagy, az új tagországok is olyan sokat kaphatnak belőle, amit akárcsak néhány hónapja a legprogresszívebb (értsd: legbaloldalibb) körök és szolidaritás-pártolók sem mertek remélni. Az alap hosszú lejáratából következik, hogy ez nem konjunkturális kérdés, a visszafizetéséhez az európai közösség belső harmóniát fent kell tartani.

Ha a magyar kormány az uniós pénzek eddig szabad, szabados elköltéséhez jobban ragaszkodik, mint hazánk alapvető nemzeti érdekeihez, akkor sok kárt tud tenni az európai integrációban, de még többet a jövőnk ellen.

És ezzel kezdtük beszélgetésünket: a kelet-nyugat közötti pávatánc, a piacgazdasági normákkal szembe menő újra-centralizálás – teljes biztossággal kimondható – zsákutcás politizálás. Eddig is csak igen sajátos okok miatt volt folytatható. 2020 azonban sok mindenben választóvonal. A válságnak lehet olyan hatása, hogy – és én ebben optimista vagyok – a poszt-covid időszak rákényszeríti a politikai szereplőket a stratégiai döntésekre. Rengeteg ma a bizonytalanság a világban a járványon kívül is.

Nem tudjuk, mi lesz az amerikai választás eredménye és annak következménye, nem tudjuk, mi lesz Kínával, az európai és amerikai választásokba való orosz beavatkozásokkal, nem látható világosan, mit hoz a technológiai fejlődés, és milyen biztonsági kockázatokkal és társadalmi veszélyekkel jár az egyébként ígéretes új ipari forradalom.

Ezekben a zavaros időkben az európai egység még fontosabbá válik. A különutak, Sonderwegek egyre kockázatosabbak lesznek. A görögöknek is 30 évig sok mindent elnéztek, aztán nem lett olyan szép a vége. Legyen ez tanulság a mai magyar kormánynak, és az ellenzékben levő szervezeteknek, mozgalmaknak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lany-szomoru-maganyos-unsplash.jpg

„Mi van veletek, szülők? Te nevezed apának és anyának magad, miközben a gyereked álomba sírja magát?”

„Hányan tudjátok, hogy a gyereketek 13-17 évesen miért nem kommunikál veletek? Hány gyerek érzi magát magányosnak, egyedül? Hány érzi megoldásnak az öngyilkosságot?” – teszi fel a kérdést egy motivációs tréner, akitől rengeteg kamasz kér segítséget, ahelyett, hogy a szüleikhez fordulnának.
Címkép: illusztráció (_Mxsh_/Unsplash) - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Megdöbbentő posztot tett közzé Szigeti Gábor motivációs tréner, aki Mindennapi Gabesz néven van jelen a Facebookon, és néhány éve már kifejezetten nőkkel foglalkozik. Az utóbbi időben nagyon fiatal lányok keresték meg segítséget remélve tőle. Még a tréner is ledöbbent azon, amiket mondtak neki. Erről egy Facebook-bejegyzésben számolt be, amelyben szeretné felhívni a mostani kamaszok szüleinek figyelmét.

A poszt szövegét változtatás nélkül, a szerző szíves engedélyével közöljük:

"Van gond rendesen!

Az elmúlt 2-3 hétben úgy hozta a sors, hogy négy - öt , 15-17 év közti lány talált rám. Volt, aki a szülei unszolására, de inkább maguktól kértek segítséget.

Én teljesen ledöbbentem, hogy mindegyikükben ezek közösek voltak:

hirdetés

- magányosnak érzik magukat

- sírva alszanak el

- senki se figyel rájuk, nem hallgatják meg őket

- kilátástalannak látják a helyzetüket

- mindenhol a maximumot várják el tőlük (iskola, edzés[sport klubban] , szülők, stb),

- bárkivel próbálnak beszélni, nem figyelnek rájuk, hanem erőlteti rájuk mindenki a maga igazát.

És ami kibaszta a biztosítékot nálam, hogy egy szép, csinos, kedves, jó tanuló, jó sportoló lány, 15 évesen, olyan nyomást és megfelelési elvárást érez, hogy az egyetlen kiút számára az "ha úgy vége lenne mindennek..., ha meghalnék".

MI VAN VELETEK SZÜLŐK???? Te nevezed apának és anyának magad, miközben az a kis lény, aki a legfontosabbnak kéne lennie neked, álomba sírja magát? Nem akar már kommunikálni veled, mert ha elmondja az érzéseit, gondolatait, félelmeit, vágyait, leoltod, hogy az butaság és majd te megmondod, hogy mit érezzen, hogy mit csináljon, hogy mi kell neki??

Ő nem oltást akar, egyszerűen szeretne ŐSZINTÉN beszélni azzal az emberrel, akiben eddig 100%-ig bizhatott, akiről tudja, hogy előtte lehet gyenge, és megnyílhat. És csak azt várja, hogy csöndben meghallgasd és azt mondd neki: "Örülök, hogy őszinte voltál, szeretlek és ha ebben szeretnéd, hogy segitsek, kérlek mondd el, mit tegyek érted, szerinted mi lehet a megoldás?" Ennyi! Ez olyan nehéz?

Hányan tudjátok, hogy a gyereketek 13-17 évesen már miért nem kommunikál veletek? Hány gyerek érzi magát magányosnak, egyedül? Hány érzi megoldásnak az öngyilkosságot?

Amikor az a 15 éves kislány elmondta, mi van benne, könnyek között, lesütött szemmel, szinte szégyellve magát, hogy ez benne van..... Úgy megöleltem volna, (hiszen neki most nyílik a világ, önfeledt kéne, hogy legyen, hisz gyerek még, ehhez képest szomorúbb, mint egy haldokló beteg) hogy ne félj, itt vagyok, nem engedem el a kezed. De nem ölelhetem meg, mert ilyen a társadalom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
Home_of_the_US_Congress.jpg

Elhagyják a süllyedő hajót - egyre több republikánus szenátor fordul el Donald Trumptól

Az elnökválasztással egyidőben a szenátus harmadáról is döntenek a szavazók, sokan úgy látják, a politikai túlélésük a tét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Több évezredes történelmi-politikai tapasztalat, hogy a győztesnek rengeteg barátja és híve van, a bukott embertől pedig mindenki igyekszik megszabadulni. Könnyen lehet, hogy Trumpnak is ezzel kell szembenéznie a kampány véghajrájában.

A New York Times felidézi, hogy a republikánus kongresszusi képviselők közel négy éven keresztül jószerével mindent lenyeltek Donald Trumptól, modortalanságaitól az amerikai demokratikus intézmények elleni támadásokig, gúnyos tweetjeitől a rasszista kijelentésekig. Most azonban, hogy az elnökválasztási előrejelzések demokrata párti győzelmet ígérnek, és veszélybe kerülhet szenátusi többségük is, egyre többen határolódnak el az elnöktől.

Mivel az elnökválasztással egyidőben 33 szenátor székéről szavaznak, egyesek egyenesen „republikánus vérfürdőt” vizionálnak a szenátusban, amiért Trumpot teszik felelőssé.

A lap azt írja, a kifejezést Ted Cruz texasi szenátor használta először, aki szerint a republikánusokra olyan mértékű vereség vár, mint a Richard Nixon elnököt elsöprő Watergate-botrányt követően. Átvette tőle Den Sasse nebraskai képviselő is, aki a törvényhozókkal tartott telefonos konferencián azt állította: Trump járvány-kezelése, a diktátorokkal és a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkkel való „flörtölése” olyan széles körben idegenítette el a szavazókat, hogy az felérhet egy „vérfürdővel” a Capitolium felsőházában. De az elnök vereségét jósolta a dél-karolinai Lindsey Graham is, aki pedig korábban Trump egyik leghangosabb híve volt.

Ugyancsak jellemző, hogy Mitch McConnell, a szenátusi többség vezetője, aki korábban nemigen kifogásolta az elnök kezdeményezéseit, most elutasította Trump gazdaság-fellendítő törvényjavaslatát. Mitt Romney, a 2012-es republikánus elnökjelölt a múlt héten pedig amiatt támadta az elnököt, hogy nem hajlandó elítélni a QAnon nevű Trump-párti, összeesküvés-elméleteket gyártó mozgalmat, amelyet az FBI terrorista fenyegetésnek minősített.

hirdetés

Ezek a megszólalások azt mutatják, hogy eljöhet az a pillanat, amikor a republikánus szenátorok megtagadják a politikai túlélésüket veszélyeztető elnököt

Trump válaszcsapásként a minap tweetjében támadást intézett egy szintén republikánus maine-i szenátor, Susan Collins ellen, mert ő nem támogatja sem az elnök legfelsőbb bírósági jelöltjét, Amy Coney Barrettet, sem pedig egészségügyi programját. Az elnök láthatóan nem törődött azzal, hogy ezzel tovább ronthatja Collins újraválasztási esélyeit, egyúttal a párt reményeit, hogy megtarthatja a keleti parti államot.

Romney és más, Trumppal szemben kritikus republikánusok viszont az új főbíró személyét illetően az elnök mellé álltak, mert nekik is érdekük, hogy konzervatív többség jöjjön létre a legfelsőbb bíróságban.

Mindenesetre azok, akiknek a jövőben is politikai ambícióik vannak, más kérdésekben egyre nyilvánvalóbban próbálnak helyezkedni. Carlos Curbelo volt republikánus képviselő szerint egykori kollégái már hónapok óta tisztában voltak azzal, hogy Trump előbb-utóbb „a politikai gravitáció törvényeinek áldozatává válik” és hogy ennek következményeit a pártot sújtják.

A floridai politikus úgy véli: a legtöbb republikánus képviselő eddig is tudta, hogy amit Trump képvisel, hosszú távon nem fenntartható, de pragmatizmusból vagy megalkuvásból inkább szemet hunytak, tették a dolgukat, miközben kivárásra játszottak.

A helyzet azonban odáig fajult, hogy Trump balfogásai, mindenekelőtt a koronavírus-járvány gyenge kezelése olyan államokban is kérdésessé teszik a republikánus győzelmet, mint Georgia, vagy Észak- és Dél-Karolina, amelyek korábban a párt fellegvárainak számítottak.

Kérdés, hogy hány szenátor marad állva, és az elnök veresége esetén a republikánusok mennyire tudnak majd új arculatot adni a pártnak, tekintettel arra, hogy Trumpnak még mindig óriási befolyása van a republikánus szavazók egy jelentős részére.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
farkas-erno-cim.jpg

„Régebben sokkal nagyobb volt a tisztelet és a szeretet” – interjú a 100 éves Farkas Ernővel

Ő Horthy Miklós utolsó élő testőre, de ezen kívül is számtalan izgalmas történetet tud felidézni az életéből. Otthonában látogattuk meg.
Láng Dávid; fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Rendszeres olvasóink már jól ismerhetik Farkas Ernőt, Hargitay Judit kolléganőnk nagyapját, akiről az évek során számos cikk jelent meg a portálon.

Az unokája által lejegyzett tanulságos és szívet melengető történetek után most engem ért a megtiszteltetés, hogy meglátogassam és interjút készítsek vele, nem is akármilyen apropóból: a 100. születésnapjára készülve.

Ernő bácsi makulátlan külsővel, frissen megborotválkozva fogad, azonnal nyújtaná a kezét is, de szabadkozom: sokat járok közösségbe, így ez most nem a legjobb ötlet, ahogy a maszkot is végig fent hagyom – nem bocsátanám meg magamnak, ha pont miattam történne vele valami.

„Soha nem gondoltam rá, hogy megérhetem a 100-at, ez óriási meglepetés nekem is. Alig hiszem el, hogy valóban megtörtént” – válaszolja megkerülhetetlen első kérdésemre. Ismerősei közül a legtöbben még a 90-et se töltötték be.

hirdetés

Pedig több alkalommal is szinte egy hajszálon múlt az élete: a II. világháború után hat évet töltött hadifogságban, rokonai és ismerősei talán le is tettek róla, hogy valaha látják még élve, egy napon mégis hazatért.

Mint mondja, nem volt könnyű visszarázódni: eleinte még erősen érezte a megvetést, mivel Horthy testőrségében szolgált, az emberek pedig a kormányzót tették felelőssé a doni katasztrófáért, így rá is ferde szemmel néztek.

„Nagyjából fél évig éreztem, hogy szólnak is hozzám, meg nem is, nagyon tartózkodóan álltak hozzám. De gyerekkoromtól ismertek, tudták rólam, milyen ember vagyok, így ez lassan elmúlt” – meséli.

Utána rövid időn belül az egyik legmegbecsültebb személy lett a faluban, mindenki szerette őt. A kalocsai fűszerpaprika-gyárba került, ahol összesen 44 évet töltött, ez volt az egyetlen munkahelye egész életében.

„Ora et labora, azaz imádkozzál és dolgozzál: mindig ez a közmondás határozta meg az életemet” – foglalja össze filozófiáját.

Amikor nyugdíjba vonult, az akkori igazgató azt mondta neki: „Ernő bácsi, nagyon becsüllek, amiért ennyi évet húztál le itt, és mégis szegény maradtál.” Vagyis hiába töltött be jórészt vezető pozíciókat, soha nem használta anyagi haszonszerzésre: "Eszembe se jutott, hogy lopjak."

Kevesen mondhatják el magukról, hogy megúsztak egy repülőgép-szerencsétlenséget, de rá ez is igaz. 1965-ben úgy volt, hogy kiküldik Moszkvába egy békecsoport tagjaként, de kijelentette, hogy ő bizony nem megy. Akárhogy győzködték, nem állt kötélnek, így végül nélküle indultak el. A gép pedig lezuhant 126 emberrel a fedélzetén, és senki nem élte túl.

Azóta sem ült repülőn egyszer se, ha pedig az unokája utazik valahová, alig bír megmaradni egy helyben, annyira aggódik, nehogy valami baja essen.

Az egykor 400 fős Horthy-testőrségből mára ő az egyetlen, aki még él. Sok barátot szerzett ott, némelyik hosszú évtizedekig megmaradt. Körülbelül 20 ember lehetett, akivel egészen a halálukig tartotta a kapcsolatot. „Utoljára négyen maradtunk, mindegyikükkel beszéltem telefonon, mielőtt meghaltak” – idézi fel.

Szülőfalujából, a Baja melletti Fajszról nagyjából 10 éve költözött Budapestre a lánya lakásába, akkor már itt érezték őt nagyobb biztonságban. Természetesen nehéz volt megszoknia a környezetváltozást.

„Mentem az utcán, és mindenkinek köszöntem, ahogy falun is, mert nem tudtam, hogy itt ez nem szokás. Ők meg néztek rám, mintha bolond lennék.”

Ma már az egész környék ismeri őt: akit csak lát, azzal szóba elegyedik, mindenkihez van egy-két jó szava.

Igazi sztár lett belőle, aki után folyamatosan érdeklődnek: még az unokájától is megkérdezik, amikor vele futnak össze, hogy van a nagyapja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mrichard-dozsa-gyorgy-uti-halalos-baleset-jogositvany-nelkul.png

Nem értem, miért ül újra kocsiba az, aki halálos balesetet okozott és elítélték érte

És akit végleg eltiltottak a vezetéstől. Miért? Ha valaki tudja a kérdésre a választ, írja meg, legyen szíves.
SzE, Fotó: Szeretlek Magyarország archívum - szmo.hu
2020. október 13.


hirdetés

Valami nagyon furcsa azzal kapcsolatban, ahogyan itt, Magyarországon bizonyos ügyeket kezelnek. Mintha nem lenne mindig, mindennek következménye.

Példa erre M. Richárd esete.

Nem tudom, van-e bárki, aki ne ismerné a nevét. Ha valaki mégsem ismerné, pár mondatban összefoglalom, mit kell róla tudni.

A férfi 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott - ezt nem én állítom, ez a Budai Központi Kerületi Bíróság 2017 augusztusi közleményében áll. M. Richárd a kocsijával összeütközött egy másik autóval, amelyet a sofőr nem teljesen szabályosan vezetett, például nem a szabályoknak megfelelően kanyarodott. Az ütközésben két ember meghalt.

hirdetés

Az ügyészség szerint M. Richárd a balesetkor 130-cal is száguldott, szerinte 100-nál nem ment többel. A bíróság súlyosbító körülménynek értékelte, hogy mobiltelefont használt vezetés közben, azt is, hogy büntetett előéletű és engedély nélkül vezetett a balesetkor.

A bíróság M. Richárdot idén szeptember végén elsőfokon 4 év fogházra ítélte és véglegesen eltiltotta a vezetéstől. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy újra autóba üljön - jogosítvány nélkül.

A Bors ugyanis azt írja, hogy M. Richárd múlt héten egy német rendszámú Mercedest vezetett. Egy szemtanú azt állította, a férfit Budapesten, a Váci úton igazoltatták a rendőrök, az intézkedés után pedig lezárta a kocsiját és gyalog hagyta el a helyszínt.

A Bors megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy október 7-én este fél 11-kor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nincs jogosítványa. A rendőrök ezt leellenőrizték, ekkor kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.

Akkor még egyszer:

1. Halálos balesetet okozott.

2. Ezért fegyházbüntetésre ítélték.

3. Eltiltották a vezetéstől.

4. És megint autóba ült, megint jogosítvány nélkül.

MIÉRT?

Mi járt egészen pontosan M. Richárd fejében a történtek után? Mire gondolt? Hogy a bírósági ítélet nem számít? Vagy arra, hogy úgysem veszik észre? És mi késztette arra, hogy újra vezessen, miután eltiltották tőle?

Miért ült megint jogosítvány nélkül a volánhoz egy héttel azután, hogy ettől eltiltották?

Mi volt ennyire fontos, sürgős vagy kihagyhatatlan? Egyáltalán hogyan juthat kocsihoz az, akit a vezetéstől eltiltanak, jogsija sincs, és jogerősen elítélték baleset miatt?

És a bíró, miután megszületett az ítélet a Dózsa György úti halálos baleset ügyében, miért nem látta indokoltnak a letartóztatását? Hiszen akkor is jogosítvány nélkül, a sebeséghatárt átlépve vezetett. Másrészt elítélték. Letöltendő börtönre. Éppen a bíróság értékelte súlyosbító körülménynek, hogy engedély nélkül vezetett a halálos baleset idején.

Lesz következménye a történteknek? És ha igen, mi lesz az?

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!