hirdetés
navalnij-Copy-2.jpg

Bocsánatot kért Navalnijtól a novicsok méreg egyik előállítója, szerinte a politikus egy év alatt gyógyulhat meg

A biokémikus Rint szerint régi kollégájuk nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott.
MTI, fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Bocsánatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól a novicsok előállításáért vasárnap a Dozsgy rendszerbíráló online televíziónak nyilatkozva Vil Mirzajanov, akit a sajtóban az idegbénító méreganyag "atyái" között szoktak emlegetni.

Az Egyesült Államokban élő Mirzajanov úgy vélekedett, Navalnijnak körülbelül egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy az egészsége helyre álljon.

Mint mondta, 1993-ban találkozott egy novicsokmérgezést túlélt emberrel, akinek hasonló tünetei voltak, mint Navalnijnak, és aki egyebek között arra panaszkodott, hogy nem tudott a táblára írni, ami a vegyész szerint az agy és a funkcionális szervek közötti jelátadás megszakadásának jele.

Navalnijnak "türelmesnek kell lennie, végül meg fog gyógyulni" - nyilatkozott a volt szovjet vegyész.

Leonyid Rint biokémikus, akit az orosz sajtó gyakran szólaltat meg a novicsok egyik fejlesztőjeként, a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy Mirzajanov sohasem volt a harci mérget kidolgozó csoport tagja.

hirdetés

"Neki semmi köze sincs a biokémiához. Ő egy egyszerű kromatográfus. Ő nem volt a csoportunkban, a csatornák ellenőrzésével foglalkozott, azzal, ami az üzemből kifolyik, vagy a kéményből kiszáll. A novicsok létrehozásához semmi köze sincs" - nyilatkozott.

Rink úgy vélekedett, hogy Mirzajanov nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott. Hozzátette: a Navalnijnál észlelt tüntetek és pusztán az a tény, hogy életben maradt, kizárják ennek a méregnek a jelenlétét.

A biokémikus korábban is állította már az orosz médiában, hogy Mirzajan feladata annak idején a novicsok környezetbe való kijutásának megakadályozása volt.

A kromatográfia (színírás) szerkezetükben egymáshoz közel álló vegyületek különválasztása színezési módszerekkel.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szlavik.jpeg

Szlávik János elmondta, milyen immunerősítő hatású szereket ajánl most

A főorvos szerint várhatóan emelkedni fog a fertőzöttek száma, és felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzés egyik fontos eszköze a szabályos maszkhasználat.
MTI - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

A Dél-pesti Centrum kórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa

továbbra is a védekezés alapvető elemének nevezte a szigorú, szabályos - az orrot és a szájat egyszerre eltakaró - maszkhasználatot, illetve a fertőtlenítést, amivel - mint mondta - magunkat és a környezetünket is védjük.

Felhívta a figyelmet arra, hogy most már minden olyan szabadtéri rendezvényen, így a sporteseményeken is kötelező a maszkhasználat, ahol nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot.

Hozzátette, amennyiben a rizikócsoportba tartozó embereket - a gyermekeket, a kisgyermekeket, a várandós nőket és az idős, beteg embereket - beoltják influenza ellen, panaszok jelentkezése esetén az orvosok nagy valószínűséggel el tudják különíteni az influenzás és koronavírusos betegeket.

A felső légúti tünetekben szenvedőknek azt javasolta, hogy háziorvosuktól kérjenek otthoni koronavírus-tesztet.

hirdetés

Szlávik János szólt

az általában immunerősítő hatású szerek - a C- és D-vitamin, a cink és a szelén - szedésének fontosságról is, hozzátéve, hogy napi 2000-3000 egység D-vitamin bevitele nagyon sokat segíthet a koronavírus elleni védekezésben.

Kitért arra is, hogy mivel a felnőttekhez képest a gyermekek nagyobb arányban hordozzák tünetmentesen a vírust, ezért a szünetben "távol kell tartani" őket az idős és beteg rokonoktól.

A főorvos szerint nehéz megjósolni a járvány végét, ezért az egyetlen dolog, amit addig tehetünk, az a védekezés. Kiemelte, "senki nem tudja megmondani", hogy mikor indul csökkenésnek az esetszám.

Rámutatott:

egész Európában megfigyelhető, hogy az emberek belefáradtak az állandó korlátozásokba és a szigorú maszkhasználatba. "Ez ellen harcolni kell és elmagyarázni, hogy tartsanak ki még egy darabig, hiszen a védőoltás már karnyújtásnyi közelségbe került"

- hangoztatta.

Tájékoztatása szerint a jelenlegi helyzetben a magyar egészségügyi rendszer kész a koronavírusos betegek fogadására, ellátására és gyógyítására.

Szlávik beszámolt arról, hogy a Magyarországon elérhető vírusellenes szerekkel - köztük a favipiravirral és remdesivirrel - kapcsolatos vizsgálatok két-három hónap múlva zárulnak le, akkor fognak tudni pontos adatokat közölni azok hatékonyságáról.

Összegzésként azt mondta: Magyarország európai viszonylatban a járvány tekintetében a középmezőnyben van, a továbbiakban várható az esetek számának emelkedése még, de "ha mindannyian komolyan védekezünk és betartjuk a szabályokat, nem lesz olyan súlyos a helyzet, mint több más európai országban".


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
savaria_szombathely.jpg

470 millió forintért adták el Szombathely ikonikus szállodáját

Ugyan a városi önkormányzat rendelkezett elővásárlási joggal, nem tudtak ennyi pénzt ajánlani a szállóért, így lemondtak arról.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

2005-ben zárták be, azóta üresen áll Szombathely ikonikus épülete, a Hotel Savaria. A szálloda eladásának ügye régi téma a városban, most azonban új gazdája lett - írja a Sokszínű Vidék.

A felszámoló 2015 júniusában 600 millió forint becsértéken hirdette eladásra az ingatlant, de a következő két évben többszöri próbálkozásra sem sikerült értékesítenie. Legutóbb 2018 márciusában 420 millió forint becsértéken, 380 millió forint minimáláron hirdették meg, de akkor sem érkezett ajánlat a megvásárlására.

Idén januárban viszont egy békéscsabai magánszemély tulajdonában lévő cég, a Krosnow Property Kft. nettó 470 millió 400 ezer forintot ajánlott érte.

Ugyan a városi önkormányzat rendelkezett elővásárlási joggal, mivel ennyi pénzt nem tudtak ajánlani a szállóért, lemondtak arról.

Azonban miután a 60 napos fizetési határidő végéig a vevő nem fizette ki a vételárat, az önkormányzat júniusban csalás miatt rendőrségi feljelentést tett.

hirdetés

A nyomozás júliusban kezdődött, október 13-án viszont a hatóság arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy az ügyet lezárták, mert a vevő kifizette a vételárat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szerencs-1.jpg

Szerencs független polgármestere elmagyarázta, miért állt a fideszes Koncz Zsófia mögé

'Ez a világ ez így működik, ha együttműködünk, akkor van megértés és van elfogadása a kérésünknek' - mondta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Szerencs polgármesterével, Nyiri Tiborral a Szerencsi Híradó készített beszélgetést. Kuti-Kurucz Hajnalka arról kérdezte a városvezetőt, hogy milyen volt az eddigi munkája, mik történtek eddig a településen. Majd (kb. a 23. percben) rákérdezett arra, hogy az időközi választásokon miért támogatta a független polgármester a fideszes Koncz Zsófiát.

"Szeretnék az emberek hangja lenni, és szeretném ezt a kérdést feltenni, bármennyire is nehéz".

Nyiri Tibor elmondta, hogy ő alapvetően keresztény, jobboldali beállítottságú, ő maga is fideszes támogatással került pozíciójába. A polgármester választáson ugyan a nem őt jelölte a párt, ezért függetlenként indult el, és sikerült megszereznie a városvezetői posztot. Most az időközi választáson valóban a fideszes jelölt támogatására kérte a szerencsieket, és Koncz Zsófia lett a nyertes.

"Én tudtam, hogy nagyon sok embernek nem fog tetszeni, hogy ajánlom Zsófit, de '22-ig ez a kormány és ez a hatalom fog fennállni, akivel egy polgármester, ha nem tud együttműködni, akkor duzzoghat a sarokban, és akkor nem haladnak az ügyek, mert

egyszerűen másként nem működik ez a rendszer.

hirdetés

Éltem a Kádár-rendszerben, akkor is úgy működött az urambátyám kijárás. Akinek jó kapcsolatai voltak Bodnár elvtárssal és fölfelé, annak volt út, annak jutott ez is, meg az is".

A szerencsi polgármester elmondta azt is, hogy 42 település vezetői közül 38 támogatta úgy, mint ő. "Ez a világ ez így működik, ha együttműködünk, akkor van megértés és van elfogadása a kérésünknek" - közölte.

VIDEÓ: A beszélgetés

Mint azt mi is megírtuk, Dr. Koncz Zsófia, a Fidesz jelöltje nyerte az októberi időközi országgyűlési képviselő választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben.

Forrás: 444.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
milano-Copy-1.jpg

Olaszország: a kórházak megteltek, hiány van orvosokból, ápolókból

Az olasz belügyminiszter szervezett zavargásnak tartja a korlátozásokkal szembeni tüntetéseket. A miniszterelnök újabb szigorításokat ígért, minden eszközzel korlátozni akarják a lakosság mozgását.
MTI, fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Határozott fellépést ígért a járványkorlátozások miatti erőszakos tüntetésekkel szemben Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter szombaton, aki szerint nem polgári tiltakozásról, hanem szervezett zavargásokról van szó, miközben a jobboldali ellenzék szerint a kormányintézkedések növelik a feszültséget.

Luciana Lamorgese elfogadhatatlannak nevezte az éjszakai kijárási tilalom ellen Nápolyban péntek este rendezett demonstrációt, amely utcai összecsapásba torkollott tüntetők és rendőrök között. Több rendőr megsebesült, két tiltakozót vettek őrizetbe, akiket már szabadlábra helyeztek.

A belügyminiszter úgy vélte, szándékosan erőszakos és előre megszervezett megmozdulásról volt szó, amelynek "semmi köze a nehéz gazdasági helyzet miatti polgári tiltakozáshoz, a vállalkozók és dolgozók aggodalmainak jogos kifejezéséhez".

Luciana Lamorgese szerint nem "normális emberek" vonultak utcára, a tüntetést a helyi bűnszervezet, a camorra rendezte.

Az "olaszokat gúzsba kötő egészségügyi diktatúra" és az éjszakai kijárási tilalom ellen tart tiltakozást szombat késő este Róma egyik központi terén az Új Erő szélsőjobboldali szervezet. Az éjszakai kijárási tilalmat hét tartományban rendelték már el: Lombardia, Piemonte, Lazio, Campania, Calabria régióban, valamint Szicília és Szardínia szigetén.

hirdetés

Giuseppe Conte miniszterelnök vasárnap estig újabb szigorításokat jelent be. Sajtóértesülések szerint hétközben kora este akarják bezárni a vendéglátóhelyeket és üzleteket, hétvégenként pedig - a tervek szerint - ki sem nyithatnak. Ismét lezárják a mozikat, színházakat, uszodákat, edzőtermeket. Az országot nem állítják le, miként tavasszal történt, de minden eszközzel korlátozni akarják a lakossági mozgást az otthonmaradást szorgalmazva, bármilyen zárt vagy nyílt térben rendezett találkozó betiltásával.

Matteo Salvini a Liga párt vezetője bejelentette, hogy a kormányfő telefonon egyeztetett vele az újabb intézkedésekről. "A szigorítások és korlátozások döntik le az olaszokat, nem lehet hatvan millió embert otthonra bezárni (..) úgy kell megvédeni a gyengébbeket a vírustól, hogy közben nem gyilkolják le a többi olaszt" - jelentette ki.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke szerint az ország "nem él túl egy újabb teljes lezárást". A politikus emlékeztetett, hogy az áldozatok életkori átlaga nyolcvan év, ezért az időseket kell biztonságba helyezni. Meloni hozzátette: nemcsak a Covid-19-be lehet belehalni, hanem más betegségekbe és a szegénységbe is.

Egy nap alatt 19 466 új fertőzöttek szűrtek a szombati adatok szerint, ötszázzal többet mint pénteken, és 151 beteg halt meg az egy nappal korábbi kilencvenegy után. A március óta diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte az ötszázezret, ami a spanyolországi és a franciaországi adatok felével egyenlő, ugyanakkor Olaszországban arányosan sokkal több beteg halt meg, több mint 37 ezer.

A legtöbb új beteget - majdnem ötezret - Lombardia tartományban szűrték. A milánói Scala operaház egész kórusát karantén alá helyezték. A városban vasárnap délelőtt mintegy ezer hívás érkezett a mentőszolgálathoz a fertőzés tüneteire panaszkodó személyektől.

A kórházak megteltek, az egész országban hiány van orvosokból, ápolókból és más egészségügyi személyzetből.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!