hirdetés
Frank-Walter-Steinmeier.jpg

Bocsánatot kért a német államfő Lengyelországban a második világháború kitörésének 80. évfordulóján

Steinmeier terrornak nevezte Wielun lebombázását, amely pusztítást, megaláztatást és üldöztetések sorát vonta maga után.
MTI - szmo.hu
2019. szeptember 01.


hirdetés

Bocsánatot kért "Németország történelmi bűnéért", az áldozatoknak okozott szenvedésekért Frank-Walter Steinmeier német államfő vasárnap a történelem legvéresebb konfliktusa, a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából Lengyelországban tartott nemzetközi megemlékezésen.

A rendezvények sorozata vasárnap hajnalban fél ötkor kezdődött a Lodz melletti Wielun városban. Andrzej Duda lengyel államfő Frank-Walter Steinmeier német elnökkel együtt emlékezett meg arról, hogy a kisvárost a német légierő 1939. szeptember 1-én lebombázta. Több száz helyi lakos vesztette életét, ők voltak a háború első civil áldozatai.

Kevés hely élt át akkora pusztítást mint Lengyelország, amely lakosságának nagyjából egyötödét veszítette el a világháború alatt, ideértve a hárommillió zsidó túlnyomó részét.

A lengyel elnök kiemelte: a háború Wielun lebombázásával, vagyis egy háborús bűnnel kezdődött, a nemzetközi jog megsértésével pedig "romba dőlt a normális világ". "Wielunban megmutatták, hogy a háború totális lesz, híján minden elvnek, célja pedig a teljes megsemmisítés" - fogalmazott.

Leszögezte: azért, hogy a Wielunban és a világon másutt történtek soha ne ismétlődhessenek meg, nem szabad elfeledkezni a háború borzalmairól. Erkölcsi elégtételnek nevezte Steinmeier részvételét a wieluni megemlékezésen.

hirdetés

Steinmeier terrornak nevezte Wielun lebombázását, amely pusztítást, megaláztatást és üldöztetések sorát vonta maga után, beleértve lengyel állampolgárok millióinak, lengyel és európai zsidóknak a meggyilkolását.

Hangsúlyozta: Németország hálás, hogy Lengyelország a második világháború után kezet nyújtott, és azért, hogy a németeket visszafogadták az európaiak körébe.

Hajnalban a hitleri Németország által szintén szeptember 1-jén megtámadott, a második világháború első európai ütközete helyszíneként számon tartott Westerplatte-félszigeten is rendeztek megemlékezést. Ezen részt vett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is, a helyi ellenzéki városvezetés meghívására pedig jelen volt Frans Timmermans, az Európai Bizottság távozó első alelnöke.

A központi, nemzetközi megemlékezést délben tartották Varsóban, ahol újból felszólalt Andrzej Duda és Frank-Walter Steinmeier, valamint Mike Pence amerikai alelnök.

A német elnök kijelentette, hogy "a háború német bűn volt", és ezt a "fájdalmas örökséget" soha nem felejti el a német nemzet. Emlékeztetve arra, hogy a náci Németország meg akarta semmisíteni Lengyelország "kultúráját, városait, lakosait, minden élőlényt", a német államfő bocsánatot kért "Németország történelmi bűnéért", az áldozatoknak okozott szenvedésekért.

Pence alelnökhöz intézve szavait Steinmeier méltatta az Egyesült Államok világháborús szerepét. Hangsúlyozta, hogy Európának "erősebbnek és öntudatosabbnak kell lennie", viszont "Amerika nélkül soha nem lesz erős, és soha nem fordul szembe Amerikával".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tuzgomb-videon.jpg

Látványos tűzgömb szelte át az eget Zalában

A zalai Becsehelyen videózták le a meteoritot, ami végül Horvátország és Szlovénia légterében hullott szét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 28.


hirdetés

Fényes tűzgömb tűnt fel az égbolton pénteken délelőtt fél 11 körül Zala megyében - írja az Időkép.

A portál szerint az elmúlt napokban többször is lehetett tűzgömböt látni az égen, de mindig csak éjszaka. Pénteken viszont fényes nappal sikerült levideózni a látványos égi jelenséget.

Vince Ferinc Becsehelyen készített felvételt a tűzgömbről, ami fényes csóvát húzott maga után.

Security Check Required

null

hirdetés

A tűzgömb olyan fényes volt, hogy még Horvátországból is lehetett látni.

A Tomislav Čar nevű felhasználó felvétele még látványosabbra sikerült a fényesen izzó meteorról.

Security Check Required

null

A horvát sajtó arról számolt be, hogy egy kisebb meteorit hullott szét péntek délelőtt a horvátországi és szlovéniai Isztria és Tengermelléki-fennsíki megyék fölött.

A robbanás olyan erős volt, hogy a szlovéniai Novo Mestótól Fiumén (Rijeka) keresztül Zágrábban is lehetett hallani, és a földrengésmérők is érzékelték.

A horvát és a szlovén sajtóban több képet is közzétettek a meteoritról és a villanásról. A kőmeteorit másodpercenként több kilométeres sebességgel süvített át a Föld légkörén és végül 30 kilométer magasan hullott szét. A horvát sajtó szerint ha nem hullik szét, a fiumei öbölbe csapódik.

Herman Mikuz szlovén csillagász a helyi hírügynökségnek azt mondta: lehetséges, hogy nem semmisült meg teljesen a meteorit, és kerültek a földre belőle kődarabok. Ahhoz azonban, hogy azonosítani tudják a helyet, ahol ezek becsapódtak, előbb rekonstruálni kell a meteorit pályáját - tette hozzá.

Szlovéniában 2009-ben történt hasonló eset. A meteorit akkor az osztrák határhoz közeli, észak-szlovéniai Jesenice város felett zuhant le. Kutatók később három darabot is megtaláltak belőle a földbe fúródva, súlyuk 250 gramm és egy kiló között volt. Jesenicében azóta minden évben űrfesztivált tartanak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-franciaorszag.jpg

Koronavírus: Franciaország teljes területe érintett

A járvány januári kezdete óta már 57-en betegedtek meg, 12-en gyógyultak meg és ketten haltak meg az országban.
MTI - szmo.hu
2020. február 28.


hirdetés

Franciaországban is emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma pénteken.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a járvány által leginkább sújtott Párizshoz közeli Oise megye Crépy-en-Valois nevű településén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a nap folyamán 19 új esetet találtak, s így a járvány januári kezdete óta 57-re emelkedett a megbetegedések száma.

A legtöbben, 18-an annak a Párizstól északra található Oise megyében élő férfinak a környezetéből valók, aki szerdán hunyt el egy párizsi kórházban. Ezen a környéken az előző naphoz képest hattal emelkedett a fertőzöttek száma.

A megye legtöbb iskolájában jövő héten - a kéthetes síszünet után - egyelőre nem indult újra a tanítás.

Hat beteg ismert a Svájccal határos Annecyban, két esetet pedig a dél-franciaországi Montpellier-ben diagnosztizáltak. A betegek közül négyen a közelmúltban tértek haza Egyiptomból.

hirdetés

A miniszter azt is elmondta, hogy 12 úgynevezett egyedi eset is ismert az ország különböző területein. Azaz olyan betegekről van szó, akiknek a környezetét most kezdik feltérképezni a hatóságok, és megállapítani a fertőzési láncolatot, amelynek alapján várhatóan további fertőzötteket találnak.

"A járvány új szakaszba lépett Franciaországban, az ország egész területén megtalálható, s az a dolgunk, hogy megfékezzük a terjedését"

- mondta a tárcavezető, aki elsősorban a kézfogás elkerülését tanácsolja mindenkinek a vírus terjedésének lassítására.

"Óránként mossunk kezet, a könyökhajlatba tüsszentsünk! Eldobható zsebkendőket használjunk! És mostantól azt ajánlom, hogy meghatározatlan ideig kerüljük el a kézfogást!" - sorolta az egészségügyi miniszter. "Ismétlem, az apró gesztusok jelentik a legnagyobb védelmet" - tette hozzá. Arra is emlékeztetett, hogy szájmaszk viselése "felesleges" azoknak, akik nem betegek és akik nem álltak kapcsolatban fertőzöttekkel. Többször kiemelte, hogy az eddigi ismeretek szerint az új koronavírus elsősorban kézfogással terjed, s arra kérte a kockázatosnak tekinthető országokból hazatérő gyerekek szüleit, hogy a lappangási időnek tekintett két hétig ne vigyék a gyerekeket iskolába.

Franciaországban a járvány kezdete óta ketten vesztették életüket, egy hatvan éves francia tanár szerdán, egy héttel ezelőtt pedig egy nyolcvanéves kínai turista hunyt el, 12-en meggyógyultak, 43-en vannak kórházban.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-eszak-olaszorszag-karanten.jpg

Megszólalt a koronavírus miatt Olaszországban ragadt magyar kamionsofőr

Embert nem nagyon lát, úgy érzi, mintha megállt volna ott az élet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 28.


hirdetés

Nagy a félelem az Észak-Olaszországban vesztegzár alatt lévő területeken a koronavírus miatt - mondta az a magyar kamionsofőr, aki a karantén miatt Olaszországban ragadt.

Hegedűs Géza múlt hét szerda óta vesztegel annak a világcégnek az egyik telephelyén, aminek dolgozik. Az ATV Híradónak nyilatkozva azt mondta, jól van, semmilyen tünete sincs, a konzulátus pedig folyamatosan tartja vele a kapcsolatot.

A férfi elmondta, hogy

a környéket lezárták, a csendőrség és a katonaság ügyel arra, hogy senki ne hagyja el a karantént. Az emberek maszkokban járnak az utcán, és csakúgy mint Magyarországon, ott is szinte felvásároltak mindent a boltok polcairól.

A kamionsofőr szerint még jó ideig Olaszországban maradhat, úgy gondolja, legkorábban másfél hét múlva jöhet haza.

hirdetés

"Gyakorlatilag én rendben vagyok. Csönd van, se ki, se be. Embert nem nagyon látok. Úgyhogy olyan, mintha megállt volna az élet. Rajtam kívül van itt még hat kamion, ők is jól vannak"

- nyilatkozta a férfi.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-orvos-jarvany-fertozes-veszely-pixa.jpg

Koronavírus: nagyon magasra emelte a járvány globális veszélyének szintjét a WHO

Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg, és Ázsia, Európa, Amerika után megjelent Afrikában is és immár csaknem hatvan országot érint.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. február 28.


hirdetés

Magasról nagyon magasra emelte koronvírus-járvány globális veszélyének szintjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte pénteken Genfben az ENSZ-szervezet vezérigazgatója.

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz szerint aggasztó a megbetegedések és az érintett országok számának növekedése.

Péntekig az új koronavírus több mint 83 ezer embert fertőzött meg, és Ázsia, Európa, Amerika után megjelent Afrikában is és immár csaknem hatvan országot érint.

Michael Ryan, a WHO sürgősségi programjainak igazgatója újságíró Kína példájára hivatkozva újságírók előtt kijelentette, hogy korlátozó intézkedésekkel határozottan meg lehet állítani a járványt.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!