hirdetés
rabszolga.png

Bezárva, megfélemlítve, súlyosan bántalmazva élnek a modern kori rabszolgák Magyarországon

Itthon hivatalosan 36 ezer áldozatról tudni, de mivel nagyon nehezen bizonyítható jelenség, a valós szám ennek a többszöröse is lehet. Sokakat szexuálisan zsákmányolnak ki, másokat pedig a ház körül tartanak csicskaként.
Dömötör Nikolett - szmo.hu
2019. május 22.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című, mozikban is látható dokumentumfilmjéről, ami egy, a gazdái által Marisnak hívott asszony történetéről szól. Maris egy budapesti család szolgája, pontosabban inkább rabszolgája (bármilyen furcsa is ez a kifejezés a 21. században) volt: éjszakánként a gyárban robotolt, nappal pedig a háztartásban. A fizetését elszedték tőle az utolsó forintig, hitelt vettek fel a nevére, irataitól megfosztották. Enni csak maradékot kapott, ágya sosem volt, a kanapén kellett aludnia, emellett verbálisan és fizikailag is gyakran bántalmazták.

Ezt a valóban megrázó filmet hétfőn Till Attila és Schwechtje Mihály hasonló témájú alkotásaival (Csicska, Aki bújt, aki nem) együtt levetítették a Trafóban, majd egy beszélgetés következett az emberkereskedelemről. Az estének az információközlésen, a jelenség bemutatásán túl adománygyűjtő szerepe is volt: bevételét az áldozatok megsegítésére ajánlották fel a Szabad Élet Egyesülettel.

A beszélgetésen a két rendező, Tuza-Ritter Bernadett és Tilla mellett részt vett De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő és Toszeczky Renáta védett ház koordinátor is (a két szakember a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa), Bombera Krisztina pedig moderátorként. Már az elején, a jelenség definiálásakor kiderült: az emberkereskedelem több formát ölel fel, de ami közös bennük, hogy az ilyen jellegű bűncselekményekben jelen vannak a hatalommal való visszaélés, az alá-fölérendeltségi viszony, a kizsákmányolás, a bántalmazás különböző típusai.

Nemcsak akkor valósul meg, ha valakit konkrétan eladnak, majd megvesznek, hanem akkor is, ha például az áldozat jövedelemét – amihez munka vagy akár kényszerített bűncselekmény által jut – elveszik tőle.

Azok a magyar rabszolgák, akikkel a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai találkoznak, legalább 90%-ban szexuális kizsákmányolás áldozatai. Ágnes azonban hangsúlyozta: ez nem azért van, mert ők lennének többen, hanem mert ők jutnak könnyebben segítséghez, sőt, könnyebben is kérik azt.

hirdetés

Rengetegen élnek úgynevezett ház körüli szolgaságban: ők a csicskák vagy a ház körüli rabszolgák, akiket azonban a segítő szervezetek gyakorlatilag nem tudnak elérni.

Sokan közülük el sem hagyja a házat, zártan és megfélemlítve, súlyos bántalmazásban (vagy attól fenyegetve) élnek.

A rendőrség sem igazán tud mit kezdeni velük, még akkor sem, ha pontosan tudják, milyen helyzetben vannak. Ha ugyanis például bekopognak az áldozatokhoz ezzel a szándékkal, rendszerint azt a választ kapják: nem, köszönöm, én jól vagyok.

Abban a környezetben, ahol jelen van a kizsákmányolójuk, fogvatartójuk is, egyszerűen nem merik bevallani, hogy nekik rossz.

Már csak azért sem, mert az önértékelésük, önbecsülésük teljesen le van építve az erőszakos módszerekkel, és tényleg elhiszik (egészen rövid idő után), hogy nem képesek az önálló életre, csupán egy függő viszonyban tudnak létezni – hiszen nap mint nap ezt hallják.

Tuza-Ritter Bernadett, aki Marissal filmezett, annyit tudott tenni, hogy emlékeztette őt a szabad életére, arra, hogy egy szerethető ember. Másfél év telt el a forgatás kezdete és a szökés között, és amikor látta rajta, hogy érik benne az elhatározás, biztosította: ott lesz mellette és támogatja, ha arra kerül a sor.

"Valószínűleg nehéz szabadnak maradni, de ha ő meghozta ezt a döntést, megérett arra, hogy ezt az életet élje."

Ugyancsak alapvető probléma, hogy az áldozatig el sem jut az információ a segítség létezéséről. Az adományokat ezért többek között arra is szeretnék felhasználni, hogy ez megváltozzon: terveik szerint oda helyeznének el tájékoztató anyagokat, ahol a potenciális áldozatok megfordulnak (például posta, vasútállomás), vagy akár élelmiszerekre (például tejesdobozok), hogy így beszivárogjanak a háztartásokba.

A rendszerben van a hiba?

Tilla elmondása szerint a filmjeinél sok esetben egyfajta riporteri hozzáállással indít, forgatókönyvet írni is úgy szeret inkább, ha előzőleg már gyűjtött anyagot a témáról. Az alapvetően fiktív Csicska esetében a tévés híradások, újságcikkek adták az inspirációt; nagyon erős drámát látott ezekben a helyzetekben, amikről azt gondolja,

valami hihetetlenül ősi állapotot tükröznek vissza.

A két szakember elmondta: amióta ezen a területen dolgoznak, inkább pozitív példákat látnak megvalósulni a rendszerben, de az is igaz, hogy sok a hiányosság, leginkább a nyugati vagy az amerikai modellhez képest. Számukra már az is nagyon fontos, ha egy-egy emberen tudnak segíteni, Tilla filmjét pedig többször is használták már különféle képzéseken. Többek között a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjait is edukálják kapcsolati erőszak és emberkereskedelem témájában.

Nem feltétlenül arról van szó, hogy hibás a rendszer, vagy hogy a rendőrök nem segítenek, szögezték le.

"Rengeteg frusztrált rendőrrel találkozom, akik örülnek, hogy mi legalább ki tudjuk szedni az áldozatot és lehetőséget adni neki a szabad életre. De sajnos az az igazság, hogy csak annak lehet segíteni, aki hagyja, meg aki kéri. Az áldozatok pusztán odáig gondolkodnak, hogy ma tudok-e enni, engedik-e, hogy aludjak, túlélem-e egyáltalán holnapig. Ha nem kapnak perspektívát valahonnan, semmibe nem tudnak kapaszkodni"

- magyarázta Ágnes, aki elmesélt egy történetet is, hogy érzékeltesse, milyen buktatókat rejt egy-egy ilyen helyzet.

"Két csicska lakott egy háznál, őket küldték ki kukoricát lopni a földre a gazdáik. A rendőrök pontosan ismerték a helyzetüket, de sehogy nem tudták elérni őket. Amikor végre valaki feljelentést tett a kukoricalopás miatt, oda tudtak menni és befogni kettejüket azzal, hogy éppen bűncselekményt követnek el. Bevitték őket az őrsre, majd felhívtak minket:

mindegy, hova, de vigyük el innen őket nagyon messzire, mert ha holnap megjelenik a gazdájuk és azt mondja, nézd, milyen szép cipőt vettem neked, rögtön mennének is vissza.

Hiszen fogalmuk sincs, hol éljenek, hol lakjanak, mit csináljanak."

Újraépíteni önmagukat

Egy védett ház alapvető biztonságot ad a lakóinak, azt garantálja, hogy nem találja meg őket senki. Az emberkereskedelemnek azonban jóval több áldozata van Magyarországon, mint amennyi a férőhely az ilyen intézményekben, tette hozzá Renáta. A Baptista Szeretetszolgálathoz tartozók kis létszámúak, beilleszkednek a környezetbe, a lakóik komplex segítséget kaphatnak. A reintegrációs folyamat nagyjából másfél év – ennyi kell ahhoz, hogy egy súlyosan traumatizált ember vissza tudjon illeszkedni a társadalomba és újra fel tudja építeni önmagát. Ezalatt folyamatos segítő kapcsolatra van szüksége, hogy az újbóli áldozattá válás veszélyét is elkerülhessék.

Az emberkereskedelem áldozatai maguktól képtelenek kitörni a helyzetükből, így döntő fontosságú, hogy legyen mellettük valaki, szakember vagy segítő szervezet. Az már egy következő (és elég nehéz) kérdés, hogy utána hova kerüljön ki, hogyan legyen megoldva a lakhatása.

Magyarországon kevés ítélet születik emberkereskedelem miatt, nagyon nehezen bizonyítható bűncselekményi forma. Az áldozatok legtöbbje azért nem tesz feljelentést még a védett házba kerülése után sem, mert fél a retorziótól (nemcsak önmagukat, de a családjukat is féltik), másrészt a szégyenérzetük miatt. Ha azonban nincs feljelentés, ügy sincs, a statisztikákban ezért alig-alig jelenik meg ez a bűncselekmény. Pedig nagyon is létezik: a hivatalos jelentés szerint ma Magyarországon 36 ezren élnek rabszolgasorban, de a valóságban ez a szám jóval nagyobb.

A címkép Tuza-Ritter Bernadett filmjének egyik jelenetéből van


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-magyar-orvosok-apolok-mti-balogh-zoltan.jpg

„Több beteg halt meg a kórházunkban a koronavírus miatti félelemtől, mint magától a vírustól”

Magyar orvosok és ápolók naplószerűen számoltak be arról, mit tapasztaltak munkájuk során a koronavírus-járvány idején. Megdöbbentő sorok a frontvonalban dolgozóktól.
Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

A Válasz Online március végén orvosokat és nővéreket kért arra, vezessenek naplót a „frontvonalból”. Most pedig ezekből a naplóbejegyzésekből hoztak néhányat nyilvánosságra.

Volt, aki teljes nevével vállalta a leírtakat, de olyanok is, akik nem kaptak, vagy féltek engedélyt kérni, így csak névtelenül számoltak be a munkájukról.

Kullmann Tamás, a győri Petz Aladár Kórház sürgősségi ügyeletvezetője május 15-én írt bejegyzésében arról ír, hogy szerencsére már abban az intézményben is egyre kevesebb a koronavírusos beteg, viszont sok páciens nem is a fertőzés, hanem a vírus miatti félelem miatt halt meg ott.

"Egy szülő nő a vírustól való rettegés miatt későn indult a szülészetre, komplikáció támadt, elveszítette a magzatát.

Akiknek kilyukad a belük, máskor aznap kórházba jönnek a panaszaik miatt, de a vírustól tartva most tovább maradnak otthon, hátha a fájdalom elmúlik magától. Egy háromnapos kilyukadást már hiába műtünk meg, hiába küzdünk az életükért. Ma is elveszítettünk így egy beteget, és nem az elsőt. Miközben a vírusfertőzés szövődményében egyetlen ember hunyt el az intenzív osztályon.

hirdetés

Egyértelmű, hogy a járvány idején több beteg halt meg a kórházunkban a koronavírus miatti félelemtől, mint magától a vírustól!"

- írja az orvos.

A többi ápoló és orvos naplóbejegyzését a Válasz Online oldalán olvashatod el.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
airport-2094122_1920.jpg

„Iszonyúan lassú volt a karanténba iktatás” - ilyen most egy utazás repülővel

Egy Londonból Budapestre utazó magyar nő beszámolójából megtudhatjuk, hogy milyen változásokra kell számítania annak, aki mostanság repülővel utazik.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. május 22.


hirdetés

Sokakat érdekel, hogy most a korlátozások enyhítése után, de a teljes szolgáltatás visszaállása előtt milyen lehet nemzetközi repülőjárattal közlekedni. Vajon mennyit változtak a szabályok és a szokások a reptereken és a gépeken?

Nothof-Bako Bernadett a napokban repült haza Londonból Budapestre a Wizz Air egyik járatával. Engedélyével az útról szóló beszámolóját változtatás nélkül közöljük.

„Tegnap jöttünk haza az esti Wizz Air-géppel Lutonból. Egy kis infó-update mindenkinek mivel sokszor látom kérdésként.

A reptéren az összes bolt be van zárva. A Boots üzlet elvileg nyitva tart, de valószínűleg 18:00-s zárással, mert amikor mi mentünk (19:30), már zárva volt. Kaját (csokit, csipszet) és vizet is csak automatából lehet venni. A repülőn is csak snackeket árulnak, meg levest. Erre készüljön mindenki!

A bankautomaták üresek (az összes), szóval aki pénzt szeretne felvenni, azt még az előtt tegye meg, hogy a reptérre érne. Amúgy a bőröndleadás és az ellenőrzések is zökkenőmentesen zajlottak. A repülőút kellemes volt. Nem voltak sokan.

hirdetés

Az arcmaszk használata kötelező végig az út során. Időben indultunk, és vagy 25 perccel hamarabb landoltunk.

Viszont amire mi fel voltunk ugyan készülve, mégis kikészítő volt, az az ellenőrzés és karanténba iktatás. 2 órát vártunk (mi voltunk az utolsók). Iszonyúan lassan haladt. Mérnek testhőt. Elkérnek személyit, lakcímkártyát, telefonszámot, e-mail-címet, és hogy hol szeretnéd letölteni a karantént. Adják a piros papírt és egy tájékoztatót. Akiknek mentessége volt, azokat külön sorba állították, és gyorsabban végeztek, illetve azokat is akik gyerekkel voltak, előreengedték (ami szerintem tök korrekt). Utána még egy gyors útlevélellenőrzés, és mehetsz a dolgodra.

Mi tegnap hajnal 4-re értünk haza, 9:30-kor már hívtak adategyeztetés miatt.

A hölgy nagyon kedves volt. Elkérte újra a személyiigazolvány-számot és az e-mail-címet (ide küldik majd a határozatot). Megkérdezte, hogy az appot szeretnénk használni (ami csak magyar telefonszámmal működik) vagy rendőr látogasson. Illetve érdeklődött, hogy van-e segítségünk, mert ha nincs, az önkormányzat tud biztosítani valakit, aki bevásárol. Ennyi. Remélem segít ez azoknak akik most készülnek haza! Minden jót és jó utat!”


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pesti-uti-otthon.jpg

Nemcsak a vírus pusztított, hanem a politikai harc is a Pesti úti otthonban

Mindenki megmutatta az erejét, csak az nem érdekelt senkit, hogy a lakókkal mi történik. A sajtó ugyanúgy dolgozott, mint a politikusok, két csapat van, háború van. Egyelőre a halálos áldozatok idősek. 
Belicza Bea - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

Kedves emlékem volt évekkel ezelőtt Skultéti Józsefről, a Pesti Úti Idősek otthonának igazgatójáról. Az intézményben élő anyukámat állatsimogatással akartam meglepni. Az igazgató nagyon együttműködő volt, azonnal megteremtette a feltételeket, hogy a szép, nagy területű intézménybe a Kanga Alapítvány elhozhassa állatait, amelyeket idősekhez, fogyatékos otthonokba és gyerekekhez is visznek. A program olyan sikeres volt, hogy a későbbiekben is jöttek az állatok a lakókat szórakoztatni. Az anyukám szereti az otthont, a programok változatosak, ezekből azt gondoltam, jó a vezetés.

Aztán megjött a koronavírus, legnagyobb meglepetésemre, oda, ahol a legnagyobb biztonságban reméltem az édesanyámat.

Április elsejétől zuhantam egyre mélyebbre, amikor megtudtam, hogy anyu beteg.

Étvágytalanul, hányással, hasmenéssel küzdve annyira le volt gyengülve, hogy tudtuk, segítség kell. Óvatosan kérdezgettük a bátyámmal, ki tudja, mi baja van anyunak, kivizsgálták-e.

A főpolgármester bejelentette április 3-án délután, hogy van 5 fertőzött az otthonban. Aznap délelőtt én ezt már tudtam és azt is, hogy anyu március 30. óta rajta van azon a listán, hogy tesztelni kellene.

hirdetés

Nem akartam többet várni, magántesztet próbáltam szerezni. Látogatási tilalom volt, orvos sem volt, meg akartam tudni, bemehet-e az otthonba védőruhában valaki tesztet végezni. Hívtam az igazgatót, nem vette fel, írtam sms-t, nem válaszolt.

Ez volt az első rossz élményem róla. Az sem érdekelt, hogy azért nem válaszol, mert tudja, hogy újságíró vagyok, vagy azért, mert nem érdekli, mi történik a lakóival.

Aztán hosszasan próbálkoztam politikusoktól információt szerezni, a főpolgármesteri hivatal egy darabig beszélt, de aztán ők is csak a Facebookon posztoltak, az operatív bizottság egyáltalán nem vett rólam tudomást. Pedig én tapasztalatból tudtam, mi volt a baj, de senkit nem érdekelt.

Be nem mehettek, de ki igen

Az igazgatóval is nagyon szerettem volna beszélni, mert tudtam, hogy kevés dolgozójuk van, tudtam, hogy nincs teszt, és tudtam, hogy nem volt orvos. Hogy miért nem akart erről senki beszélni, azt nem értem.

A szociális szférában mindenütt létszámhiány van. Nekik is kellene sokat tapsolni, etetni őket és segíteni őket védőruhával.

Amit anyukámon keresztül láttam, tudtam, hogy nagy baj lesz. Azt kértem mindenhonnan, gyorsan beszéljünk róla, hogy máshol ne legyen ilyen. És azóta sem beszéltünk ezekről:

Március 9-től volt látogatási tilalom. Kijárási tilalom viszont csak március 17-től.

Nem csak a Pesti úton, hanem az ország összes idősek otthonában. Ez a 9 nap kiskapu elég volt-e a korona becsusszanására?

Március végén, amikor már látogatási tilalom volt, az otthonban még istentiszteletet tartottak.

Gondoltam, csak interneten keresztül, de nem. Bementek hozzájuk, mert mint mondják, ők is segítők, gyakorlatilag az ott dolgozók. Plusz emberek, akik bevihették a vírust, de a nagyobb baj, hogy sok embert összeültettek egy teremben.

A "hogyan jutott be vírus?" megválaszolásakor sem a kijárási tilalom csúszása, sem a március végi istentisztelet, sem az nem merült fel, hogy ott dolgozó vitte be. Pedig volt olyan lakó, aki fertőzött ápolótól kaphatta el a vírust. A főpolgármesteri hivatal folyton azt mondta, hogy a kórházból, a minisztérium vagy a kormányhivatal meg azt, hogy Karácsony Gergely miatt.

A miért nem volt orvos kérdésem sokáig fel sem merült, majd az is a háború része lett. A mindenről megszólaltatható Zacher Gábornak is meg kellett mondania, hogy ez egy huszonhetedrangú kérdés: „Ha egyszer bekerül a vírus, akkor nem lehet ezzel a történettel túl sok pozitív dolgot tenni, hanem igenis sajnos végig fog menni az emberek között.” Adtunk egy hetet vagy tíz napot, hogy terjedjen. Mennyivel kevesebb beteg és halott lenne most, ha valaki időben beküldi az anyukámhoz hasonlóan beteg embereket a kórházba?

Ha elfogadjuk, hogy nincs orvos egy 540 fős idősotthonban, ahol mindenki beteg egy kicsit, és járvány van, akkor mondhatnánk, hogy a kórházakban is felesleges az orvos.

Járvány idején nincs 500 teszt egy 10 milliós országban?

Nem volt minimális teszt sem. Amikor anyu már listán volt, nem volt egyedül. Több lakó is betegeskedett az otthonban. Amikor a főpolgármester megjött 200 teszttel, az anyukámnak nem jutott. Sokan mondják, hogy sehol a világon nem volt elég teszt. Értem, de a járvány elején, amikor mindenki mondta hogy felkészültek, akkor nem volt a kétmilliós fővárosnak, a 10 milliós országnak 5-700 tesztje az első hirtelen jött bajra?

Emlékszik-e még valaki, hogy a lakók 74 tesztje nem sikerült. Erről pedig nem egy vagy két nap múlva tájékoztatták az otthont, hanem 9 nappal később, április 17-én.

Bár az otthonban már március végétől voltak betegek, a főpolgármester és a kormány vitájában csak arra nem figyeltek, hogy a vírus terjed, amikor másfél héttel később a tisztifőorvos rémülten reagált a 100 fertőzöttre, akkor a nagy színházi felvonulással újabb bajokat okoztak.

Idős, sokszor beteg embereket nem lenne szabad így meghurcolni. Katonai, rendőri kísérettel mentek a mentők sorban. Hosszú volt megtölteni a mentőket az udvarban. Ha egyesével mentek volna a mentők, ahogy megteltek, akkor a kórházban gyorsan elhelyezték volna őket.

A konvojokban érkező mentőkből 25-30 embert kellett papírozni, szállítani úgy, hogy a kórházban is várniuk kellett a betegeknek. Arról ne is beszéljünk, hogy a Korányi kórházba irányított betegeket 15 kilométerrel távolabb a SOTE Korányi tömbjébe vitték előbb tévedésből.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
jessica-pamp-QMVvmFFi0Sc-unsplash_szm-1000x667.jpg

Ilyen átélni a járványt Afrika közepén: egy Kenyában élő magyar beszámolója

Vaszari Móni, a Mindeközben Kenyában blog írója 2015-ben költözött az ország dél-keleti részén fekvő Mombasába. Elmesélte, milyen most az élet az Indiai-óceán partján.
K.U.D./A címlapkép illusztráció: Jessica Pamp/Unsplash - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

Móni turistaként járt először Kenyában, 2012-ben, beleszeretett az országba és végül itt talált rá a szerelem is. 2015-ben költözött az afrikai országba, férjével Mombasában élnek. Móni utazásszervezéssel foglalkozik, Kenya mellett Marokkóba is szervez privát túrákat, emellett pedig egy alapítványt vezet, melynek keretében - többek között - Kenyában valósítanak meg támogatási, fejlesztési programokat, elsősorban az oktatásra koncentrálnak.

"A kenyai kormány viszonylag gyorsan és jól reagált, szigorú lépéseket hoztak, de megakadályozták, hogy az új koronavírus kijusson a nagyobb településekről"

– mondta a Szeretlek Magyarországnak Móni. A vírus ugyanis a fővárosban, Nairobiban és Kenya második legnagyobb városában, Mombasában ütötte fel a fejét, és mind a két város határait - néhány másik érintett megyével együtt - lezárták.

A rendezvényeket betiltották, éjszaka kijárási tilalom van érvényben, az iskolák - ahogy Magyarországon - március 16-a óta zárva vannak, a bárok, kocsmák, mozik szintén. Kenyában a május 18-i, hivatalos adatok szerint 887 a beazonosított fertőzöttek száma. Az emberek többsége nem is a betegség miatt aggódik, hanem a betegség okozta gazdasági válság miatt.

"Gyakorlatilag megszűnt a turizmus, pedig a turizmus jelenti Kenya egyik fő bevételi forrását. Sokan elveszítették az állásukat, tartaléka pedig itt nincs az embereknek"

hirdetés

– mondta Móni, hozzátéve, aki a fővárosban vagy Mombasában rekedt, most haza sem tud menni vidékre, és bevétel híján pénzt sem tud utalni a vidéken élő családtagjainak. Kenyában ugyanis bevett gyakorlat, hogy a családból valaki a városba megy, ott dolgozik és a mobilfizetési rendszeren, az M-Pesán keresztül küldi haza a pénzt.

"A kenyai fizetési rendszer legnagyobb erőssége, hogy bankszámlaszám sem kell hozzá, elég egy régi mobil, még csak okostelefonra sincs szükség, a technológia a legegyszerűbb készüléken is fut"

– mondta Móni. Most viszont tömegek maradtak bevétel és munka nélkül. Ráadásul a kenyai kormány nem dolgozott ki egy átfogó programot a nehéz helyzetbe került tömegek megsegítésére, közösségi kezdeményezések vannak. Mombasában például az önkormányzat - egyéni és céges támogatók segítségével - létrehozott egy alapot, amelyből a rászorulóknak élelmiszerosztást szerveznek, vagy épp pénzt adnak.

"Kenyában nem terveznek az emberek, hiszen a tervek úgysem működnek. Egyik napról a másikra él a többség, ezért ért sokakat nagyon váratlanul a helyzet

– jegyezte meg Móni, aki már több mint 60 napja van önkéntes karanténban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!