hirdetés
bige-laszlo-rtl-hirado-szolnoki-gyar.jpg

Bezárja szolnoki gyárát Bige László, az ország egyik leggazdagabb embere

A milliárdos vállalkozó nem lát más kiutat, miután szerinte szabálytalanul tiltották meg az üzeme működését.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 12.


hirdetés

Napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding – az egykori szolnoki Tiszamenti Vegyiművek – dolgozói elbocsátását - értesült a Népszava Bige László cégtulajdonostól.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az ország egyik leggazdagabb embere azért helyezte kilátásba a gyár bezárását, mert a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megtiltotta az üzem működését, ami már lassan három hete áll.

A gyárban tavaly novemberben komoly erőkkel jelent meg a rendőrség és a katasztrófavédelem. Közel 300-an egész napon át kutattak a műtrágyás cég irodáiban. Akkor a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és egyéb bűncselekmények okán indult az akció. Azóta a rendőrök kilencszer, a katasztrófavédők 12-szer mentek ki a helyszínre fél év alatt.

A Katasztrófavédelem végül május 31-én a kénsavgyárukban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva azonnali hatállyal megtiltotta az üzem működését. Az RTL Híradónak azt közölték, amikor ellenőrzést tartottak, üzemzavar lépett fel, amelynek következtében mérgező, veszélyes anyag került a környezetbe. Kubola Imre, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, korábban is előfordult ilyen probléma, de eddig emiatt sosem kellett leállítani a gyárat. A hibát egyébként egy óra alatt ki lehet javítani, de ezt a vizsgálat vezetője nem engedte.

A tiltás miatt a dolgozók többségét kényszerszabadságra küldték, ezzel a beszállítókkal együtt 250 család megélhetése vált bizonytalanná.

Bige László az RTL Híradónak azt mondta, személyes bosszúhadjáratról van szó és szándékosan akarják tönkretenni. Szerintek mondvacsinált okokból állíttatták le a gyárat. Például azt rótták fel, hogy a konyhaasztal sarkán lekopott a festék. Mivel a szolnoki gyár a működést betiltása után akár 90 napig is zárva maradhat, a milliárdos azt mondta, inkább bezáratja az üzemeket és soha nem nyitja újra.

Most úgy tűnik, be is váltja ígéretét, mivel nem lát más kiutat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
esofuggony-bp-vihar-idokep-foto.jpg

Látványos esőfüggöny zúdult Budapestre - fantasztikus fotók készültek róla

Az ország több pontján is naplementekor tört ki a vihar, így lenyűgöző látványt nyújtott az égbolt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Kedden is heves esőzés hűtötte le a levegőt az ország több pontján.Az Időkép szerint

főként a Duna-Tisza közén és keleten tomboltak a zivatarok a keddi nap folyamán, de Baranya megyében is zengett az ég a délutáni órákban. A fővárost este kebelezte be egy zivatarcella, özönvízként zúdult az eső Budapest északi kerületeire. A frissítőleg ható viharok nyomán több mint 10 fokot esett vissza a hőmérséklet. A legtöbb csapadék estig Makón és Kecskeméten gyűlt össze, egyaránt 30 milliméter jutott a két városra.

Kecskeméten ilyen sötét volt az ég:

Fotó: Viktoja/Időkép

Budapestet éppen naplemente előtt érte el a vihart, amely félelmetes esőfüggönnyel érkezett, és vöröslő égboltot hagyott maga után.

Az Időkép észlelői fantasztikus fotókon örökítették meg a látványt.

Ha kíváncsi vagy a lenyűgöző képekre, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
viharos.png

Leszakad az ég, nagyméretű jég is eshet - kiadták a figyelmeztetést az egész országra

Felhőszakadás, erős szél és jégeső is lehet, a viharokat követően pedig több fokkal lehűlhet a levegő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



A hét végéig 30 fok körüli fülledt, meleg időjárásunk lesz, de minden nap számítani kell majd heves esőzésekre is - derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Szerdán napos és felhős időszakok váltakoznak majd, a megnövekvő gomolyfelhőkből ugyanakkor többfelé kell készülni futó záporok, zivatarok kialakulására,

néhol hevesebb viharok is lehetnek felhőszakadás, jégeső és viharos szél kíséretében. Helyenként zivataroktól függetlenül is élénk lehet a légmozgás. Délután 27-32 fok között alakul a hőmérséklet, de a viharokat követően több fokkal lehűlhet a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést, illetve riasztást adott ki, előbbit az egész országra.

A hét további részében nem változik lényegesen időjárásunk, a térséget kitöltő meleg, de nedves légtömeg miatt továbbra is lesznek záporok, zivatarok.

Vasárnapig így szinte minden nap ugyanaz lesz a menetrend: a napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok.

Az intenzív villámlások mellett leginkább felhőszakadás kísérheti viharokat, kisebb körzetekben rövid idő alatt 20-40 mm csapadék is lehullhat.

A változó irányú légmozgás mérsékelt marad, de zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetnek, helyenként pedig jég is társulhat hozzájuk.

A hőmérséklet is állandósulni látszik: éjjelente 15-21, míg a délutáni órákban 26-32 fok a legvalószínűbb. 30 fok fölötti értékekre a tartósabban napos tájakon számíthatunk.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ferihegy1.jpg

Négy és fél órája vár felszállásra egy olvasónk Ferihegyen - leírta, milyen a hangulat a gépen

'Az utasközönség nagyon türelmes - tényleg -, meglepő módon csak 2 óra után szakadt el a cérna valakinél' - írta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Mint azt megírtuk, kedd este műszaki hiba miatt lezárták a Liszt Ferenc-repülőteret. A hiba kijavítása után, este 8 óra körül indult újra a forgalom.

Egy utas a fedélzeten várakozva írta meg, hogy milyen tájékoztatást kaptak, milyen elállásban részesültek, és milyen a hangulat a gépen várakozók között.

"20:15-kor írom ezeket a sorokat. Most kéne leszállnom Malagán, de ehelyett a repülőgép kényelmét élvezem 16:25 óta.

Amint felszállt a gépre az összes utas, a kapitány első dolga volt minket arról tájékoztatni, hogy mivel a spanyol légiforgalom túl sűrű, ezért egy órával később fogunk elindulni.

Már ez is elég furcsa volt számomra, hiszen azért a légiforgalom nagysága rendszerint előre látható, és érthetetlenül álltam a döntés előtt, hogy

miért is nem maradhattunk a váróban inkább,

de gondoltam ez van, egy óra nem a világ vége.

A második óra elején bemondták, hogy várnunk kell további 25 percet, mert a vihar miatt a leszállásra váró gépek elsőbbséget élveznek. Fél óra elteltével ismét újabb 25 percről beszéltek, ugyanezen okokból.

Aztán a harmadik órában jött a hír, hogy bezártak a repteret a kifutó sérülése miatt...

Most járunk 4,5 óra késésnél, és a légitársaság vizet csak akkor adott, ha megvásároltuk. És a harmadik órában sokszor már levegő is alig volt a gépen.

Az utasközönség nagyon türelmes - tényleg -, meglepő módon csak 2 óra után szakadt el a cérna valakinél.

Kaptunk ugyan 5 euro kupont, de azt csak a skycourt-ben használhatjuk fel...

Őszintén mondom, kíváncsian várom a továbbiakat..."

A repülőtér információja szerint befejeződött a rendkívüli pályakarbantartás, és nem sokkal 20 óra előtt a légikikötő ismét fogadta és indította a járatokat. Korábban azért kellett lezárni a repülőteret, mert a futópálya betonszerkezete egy ponton meglazult, az elváló betondarab pedig kilyukasztotta a Wizz Air Stockholmból 18.20 órakor érkező Airbus A321-esének kerekét. A 2-es futópálya egy korábbi fejlesztési munka miatt van zárva és szerdán tervezik újra átadni a forgalomnak.

A Facebookon azt írták, hogy a repülőtér lezárása miatt 7 járat kitérő repülőtéren szállt le, egy tucatnyi járat pedig a levegőben várta meg a repülőtér újra nyitását. A divertáló érkező járatok miatt 3 induló járatot is törölni kellett. A Budapest Airport azt kéri az érintett utasoktól, hogy vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságukkal.

A repülőtéren a közlemény kiadásának időpontjában 28 járat várakozott indulásra, a Flightradar24.com radarképe szerint pedig a légtérben 17 gép várakozott landolásra.

FRISSÍTÉS (21:35): olvasónk már 5 órája vár a felszállásra, továbbra is hiába. Ráadásul bár egyre többen lennének olyanok az utasok között, akik leszállnának a gépről legalább levegőzni kicsit, a személyzet ezt nem engedélyezi.

FRISSÍTÉS (22:30): a gép végül negyed 11 körül, közel 6 óra késéssel felszállt.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
viharos-2.jpg

Rengeteg esővel, jéggel érkeznek a viharok - másodfokúra emelték a riasztást

Már most sok településen villámlik és esik, estére pedig szinte az egész országban zeng majd az ég.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Mint azt korábban már megírtuk, erős felhőszakadásra és jégesőre számíthatunk a mai napon, az esőzés következtében pedig jó pár fokot lehűlhet a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést, illetve riasztást adott ki az egész ország területére, reggel óta pedig mindkettőt másodfokúra emelték egyes megyékben.

Komolyabb felhőszakadásra főleg és Észak-Magyarországon, az Alföld középső részén és a Közép-Dunántúlon van esély, ezért ezekre a területekre adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Zivatarra viszont szinte az egész országban számítani kell, ezért a legkeletibb területeket (Fehérgyarmati járás, Csengeri járás) kivéve mindenhol elsőfokú riasztás van érvénybe.

A met.hu térképe szerint intenzív záporok, zivatarok várhatók, rövid idő alatt 50 mm csapadék is hullhat. A zivatarokat villámlás, erős szél és jégeső is követheti.

Heves zivatar kialakulásához - melyben a szélrohamok esetleg meghaladhatják a 80-90 km/h-t, illetve a jégméret a 2-3 cm-t - az Alföldön, illetve középső országrészben van nagyobb esély.

Az Időkép szerint kora délután Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye több településén, valamint a Balaton környékén csapott le a vihar, ahol villámlik és hevesen esik is. Az itt található villámtérképen követheted a viharokat.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x