hirdetés
Betörőnek nézte, ezért kis híján halálra verte 80 éves anyját egy férfi Gégényben
Az RTL Híradó úgy tudja, a férfi nagyon részeg volt, csak akkor tudatosult benne, hogy mit tett, amikor az édesanyja már eszméletlen volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 16.


hirdetés

Életveszélyesen megsebesítette édesanyját egy férfi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gégényben, mert tévesen betörőnek hitte az asszonyt - értesült az RTL Híradó.

Információik szerint

az 53 éves férfi részegen esett a 80 éves anyjának. Először ököllel kezdte ütni, majd egy törött üveggel támadt rá, végül többször is megszúrta egy kenyérvágó késsel. Az asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A budapesti férfit kedden vették őrizetbe. Ő maga hívta ki a rendőröket, meg is várta őket a házban. Beismerte tettét, de azt mondta, azt hitte, betörő járt a házban, ezért támadott. Az RTL Híradó úgy tudja, a férfi csak akkor vette észre, mit csinált, amikor az édesanyja már eszméletlen volt.

Az asszony másik fia azt nyilatkozta, szerinte öccse csak évente egy-két alkalommal látogatta meg a Gégényben élő anyját, aki mindig örömmel látta őt. Azt is elmondta, hogy

a 80 éves nő egyik szemére nem lát, ezért már egy szemműtéten túl van, de koponya- és mellkassérülései is vannak, ezért még biztosan meg fogják operálni legalább egyszer.

A rendőrség kezdeményezte az anyját megverő férfi letartóztatását, amiről pénteken dönt a bíróság.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Mentőt kellett hívni a TV2 egyik dolgozójához, miután jobbikosok törtek be az épületbe
Jakab Péter képviselő videóban mondta el, miért rontottak be a székházba. A tévés munkatárs azt hitte, terroristák törnek be, ezért ijedtében elájult.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 22.



Jobbikosok törtek be kedden este a TV2 épületébe, amikor a Tények élő adása ment. A 444.hu szúrta ki, hogy Gönczi Gábor műsorvezető a hírműsor végén ezt mondta be:

„Történt egy váratlan fejlemény. Adásunk alatt erőszakkal megpróbáltak a jobbikosok betörni a TV2 épületébe. Ezt az élő adást Jakab Péter akarta megzavarni. Amikor berontottak, az egyik dolgozónk, az egyik kollégánk a fenyegetés miatt elájult, és mentőt kellett hozzá hívni. A Jobbik arra hivatkozott, hogy a TV2 nem vesz részt a kampányrendezvényeiken, holott az igazság az, hogy több eseményre és a választási eseményére sem engedi be a TV2-t.”

Jakab Péter jobbikos képviselő nem is tagadta, hogy be akart törni a TV2 székházába. "Ez a tévé hazudik" feliratú pólóban jelentkezett be egy élő videóban, amit a Jobbik Facebook-oldalán osztottak meg.

Ebben elmondta, hogy már az épületben vannak társaival, és azért mentek oda, mert a csatorna a kampányidőszakban nem adott tájékoztatást az ellenzéki pártok sajtótájékoztatóiról, "csak a Fidesz propagandáját szokták előtérbe helyezni".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Féltékenységből ölte meg a 8 éves sólyi kislányt 16 éves gyilkosa
A kislány vízbefulladás miatt halt meg, de előtti borzalmas kínokat élt át. A kamaszfiú ellen vádat emeltek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 22.



Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészég azzal a 16 éves fiúval szemben, akit a tavalyi sólyi gyerekgyilkossággal gyanúsítanak. Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt kell bíróság elé állnia.

A szörnyű gyilkosság tavaly májusban történt. Az apa 2018. május 18-én, pénteken jelentette be a rendőrségen 8 éves kislánya eltűnését, akinek már csak a holttestét találták meg a Séd patak partján. A gyerek testén nem volt ruha, a rendőrök pedig vérnyomokat is találtak a teste közelében.

Később kiderült, hogy egy 16 éves hajmáskéri fiút gyanúsítanak a kislány megölésével, aki be is vallotta szörnyű tettét.

A vádirat szerint a szomszédos faluban élő 16 éves fiú a sólyi futballpályán ismerte meg a kislányt és annak bátyját, többször együtt is focizott a testvérekkel, melynek során szexuális vonzalom alakult ki benne a kislány iránt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Kölyökkutyákat hízlaltak Borsodban, hogy aztán megegyék őket
Öt kiskutyát mentettek ki a farmról az állatvédők, négyen már új gazdihoz kerültek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 22.



Meg akarták enni a kiskutyákat ázsiai gazdáik egy borsodi településen. Az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány Facebook-oldalán számolt be arról,

a kutyákat kifejezetten azért tartották, hogy felhízlalják, majd elfogyasszák őket. A kölyköket moslékkal etették, anyjuktól elzárva tartották.

Az állatvédők lakossági bejelentés alapján szereztek tudomást erről. A helyszínen talált csontok és maradványok alapján valószínűsíthető, hogy az ott lakók már korábban is fogyasztottak kutyahúst.

Az állatvédőknek végül öt kiskutyát sikerült kimenteni a farmról, ők az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány egyik tagjához kerültek. Merza Rita, az alapítvány munkatársa a lapnak azt mondta, egy kutyát nem tudtak elhozni, illetve az anyakutyát sem sikerült kimenteni, őt valószínűleg a külföldiek magukkal vitték a lebukás után.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Megdöbbentő fotók: óriási lángokkal égett a békéscsabai malom
Az oltás ellenére összeomlott a tetőszerkezet, és valamennyi födémszerkezete beszakadt. A malom nem először égett le.
MTI, fotók: Lehoczky Péter - szmo.hu
2019. május 21.



Leégett az egykori István-malom épülete kedden Békéscsabán - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Sérültekről nincs információ. A behir.hu portál szerint 1915-ben egyszer már pusztított tűz a malomban.

A belvárosban található malomépület 17 óra körül gyulladt ki, és a lángok annak ellenére átterjedtek az épület összes szintjére, hogy a tűzoltók nagy erőkkel, gyorsan a helyszínre érkeztek.

Este fél 7-re összeomlott a tetőszerkezet, az épület mind a hat szintjének födémszerkezete beszakadt.

A több mint százéves, több éve üresen álló ipari műemlékhez ötös, kiemelt fokozatban riasztották a tűzoltókat, akik Békéscsaba mellett hat településről érkeztek a helyszínre. A katasztrófavédelmi mobil labor egészségre káros gázkoncentrációt nem mért és sérültekről sincs információ.

Késő estére a lángokat az épület két oldala felől megfékezték, körülhatárolták a tűzoltók, és az utómunkálatokat végzik. Visszahűtik az épületet és megakadályozzák, hogy újra lángra kapjon.

A belváros környékét a rendőrség lezárta, a forgalmat elterelték.

A malom történetéért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x