hirdetés
mav-vonat-vasutkozlekedes-mti-kalmandy-ferenc-1000x563.jpg

Bértárgyalásokat akarnak a vasutas és a volános szakszervezetek a kormánnyal

A MÁV-nál már működési nehézséget okoz a munkaerőhiány, a jelenlegi dolgozók pedig már nem terhelhetők tovább az egyik szakszervezet szerint.
MTI, fotó: MTI/Kálmándy Ferenc - szmo.hu
2019. szeptember 20.


hirdetés

Az állami vállalatok közül a MÁV és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánnyal és a munkáltatókkal, hogy kiszámítható, középtávú, az egyes vállalatok problémáira fókuszáló bérmegállapodást tudjanak kialakítani - hangzott el sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) elnöke elmondta, hogy levélben fordulnak a kormányhoz a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) mielőbbi összehívása érdekében. Ezen felül megkeresik a munkáltatókat képviselő Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségét (Stratosz) is. Hozzátette,

idén lejár a 2017-ben kötött, 3 éves bérmegállapodás, de a munkaerőhiány kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja, ez a probléma ugyanis megfogalmazása szerint a MÁV-nál már néhány területen működési nehézséget okoz.

Halasi Zoltán közölte, a MÁV csoport munkavállalóinak nagy része 40 éves, illetve ennél idősebb. A vasúti dolgozók

"az elmúlt 3 évben gyakorlatilag erőn felül teljesítve őrizték meg a vasút vállalat működőképességét és szerintem tovább már nem terhelhetők"

- mondta a szakszervezeti vezető, aki úgy vélte, hogy a létszámhiány felszámolása érdekében gyors intézkedésekre van szükség. Kiemelte, kiszámítható, középtávú, akár egy újabb 3 éves bérmegállapodás megkötésében érdekeltek, és cáfolta a csoportos létszámleépítésről szóló híreszteléseket.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a bérmegállapodásnak figyelembe kell vennie a gazdaság teljesítőképességét, a GDP bővülését és az infláció mértékét is. Felidézte, hogy még februárban adták át a bérmegállapodás-tervezetet a munkaadó részére.

A szakszervezeti vezető az MTI-nek elmondta, hogy

a munkaerőhiány főként a vonatok közlekedtetéséért felelős munkaköröket érinti, például a váltókezelőt, a tolatás vezetőt, a forgalmi szolgálattevőt, és a műszerész lakatost, de a jegyvizsgálókat is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
daxing.jpg

Elkészült Kína új, hatalmas mega-repülőtere, amely már tényleg a jövőt idézi

A komplexum Peking déli részén nyitja meg kapuit és valószínűleg a világ legnagyobb és legforgalmasabb reptere lesz. Nem semmi látványt nyújt...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Kína készen áll arra, hogy új mega-repülőteret nyisson Peking déli szegletében, a Kínai Népköztársaság 70. évfordulója előtt - írta meg a CNN.

A kínai állami média szerint a pekingi Daxing Nemzetközi Repülőtér (PKX) első kereskedelmi járatát szeptember 20-án indítja el.

A China Southern légitársaság azt tervezi, hogy egy Airbus A380-at, vagyis a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét küldi majd a meghatározó, első útra.

A grandiózus reptér a kínai főváros légiközlekedésének egy új korszakába nyit majd belépést, aminek már nagy szüksége volt egy második globális átjáróra.

A jelenlegi pekingi fővárosi nemzetközi repülőtér (PEK) teljes kapacitással működik, így a légitársaságok számára szinte lehetetlenné vált az új járatok indítása a kívánt időpontokban.

2017-ban több mint 95 millió utazó haladt át a PEK három terminálján - így a világ második olyan repülőtere lett, amely átlépte az utasforgalom mérföldkövét az atlantai Hartsfield-Jackson után.

De Kína várhatóan 2022-re átveszi az Egyesült Államok pozícióját, mint a világ legnagyobb légi utazási piaca.

A 2016-ban elhunyt építész-zseni, Zaha Hadid és kínai partnerei által tervezett sok milliárd dolláros Daxing a jövő számára épül.

A vadonatúj repülőtér négy kifutópályával és 97 futballpálya méretű terminállal büszkélkedhet az első szakasz megnyitásakor, valamint ügyfélszolgálati robotok is emelik a fényét, amelyek az utazók számára repülőtéri információkat biztosítanak majd.

Ha megnyitja kapuit, a Daxingon több mint 100 millió utas, illetve 4 millió tonna szállítmány haladhat majd át évente, ezért nagy eséllyel pályázhat a világ legnagyobb és legforgalmasabb reptere címért.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
segito-kutya-ikea-1000x533.jpg

Nem engedtek be az IKEA éttermébe egy látássérült férfit a vakvezető kutyájával

Az áruház elismerte, hogy hibáztak, mert a házirendjükben is szerepel, hogy segítő kutyák lehetnek az étterem területén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Egy látássérült férfi múlt csütörtökön a vakvezető kutyájával ment volna be az egyik budapesti IKEA éttermébe, ám nem engedték be oda - számolt be róla az RTL Híradó.

Az Ikon nevű eb májusban került új gazdájához, Széll Sándorhoz. A férfi párjával, annak édesapjával, és persze a segítő kutyával a bútorboltban vásároltak, majd

az étteremben szerettek volna vacsorázni, ám az áruház egyik pénztárosa felszólította őket, hogy az állattal nem mehetnek be. Sándor hiába mutatta volna meg Ikon papírjait, nem engedték meg, hogy az étterem területén tartózkodjanak. Pedig a szabályok szerint ezt nem tilthatták volna meg nekik.

Ugyanis már 10 éve létezik az a rendelet, amely előírja, hogy segítő kutyával gyakorlatilag bárhová be lehet menni, ami nincs elzárva a közforgalom elől.

Az IKEA házirendjében is benne van, hogy be lehet vinni az áruházba a kutyákat és a macskákat is, a segítő ebek pedig az étterem területén is ott lehetnek.

Az IKEA elismerte, hogy hibáztak, elnézést is kértek a férfitól a kellemetlenségek miatt. Az áruház kommunikációs szakértőkje az RTL Híradónak azt mondta, ez az eset felhívta a figyelmüket arra, hogy megfelelően tájékoztassák a dolgozókat.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
takahiro-taguchi-_SKIDRiIEtk-unsplash.jpg

Ez sokba fog kerülni: kötelező lesz az intelligens sebességszabályozó és az álmosságfigyelő az autókban

Az Európai Unióban az új modellekben már 2022 májusától be kell szerelni ezeket, 2024-től pedig az összes típusban kötelezőek lesznek.
Címlapkép: Unsplash - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Az Európai Parlament idén áprilisban fogadta el az új rendelkezéseket.

Eszerint 2022-től minden új autóba be kell majd szerelni az intelligens sebességszabályzó rendszert, az indításgátló alkoholszonda előkészítését, a sofőr fáradékonyságát és figyelmetlenségét érzékelő figyelmeztető rendszereket, a fejlett vészfékezési rendszert, a vészhelyzetben működésbe lépő sávtartó rendszert, a tolatóradart, és az esemény-adatrögzítőt (azaz a fekete dobozt).

2024-től borsos kiadásokra készülhetnek a használautó-tulajdonosok is, akkortól ugyanis minden autóba be kell szerelni ezeket a rendszereket.

A javaslatot előkészítő EU-bizottság 2018 áprilisában közzétett jelentése szerint ezek az újítások 2030-ig akár 7000 ember életét is megmenthetik, és közel 40 ezerrel csökkenhet az autóbalesetekből származó súlyos sérülések száma.

Elżbieta Bieńkowska EU-biztos szerint az új intézkedések hatását csak a biztonsági öv bevezetéséhez lehet mérni. Ugyanígy vélekedik Oliver Carsten, a leeds-i egyetem közlekedésbiztonsági szakértője is, aki szerint az új technológiáknak köszönhetően fele annyian halhatnak meg az utakon.

Minden bizonnyal szükség van rájuk, hiszen a közelmúlt baleseti statisztikái meglehetősen riasztóak:

2017-ben 25.300 ember vesztette életét közúti balesetekben az Európai Unióban, a súlyos sebesültek száma pedig elérte a 135 ezret.

De vajon mi fel vagyunk-e készülve arra, hogy vezetésünk minden mozzanatát figyelje az autónk, és próbáljon nekünk segíteni?

A technológia a balesetek fő okából indul ki: a vezetők - akár szándékosan, akár figyelmetlenségből – nem tartják be a szabályokat.

Az intelligens sebességszabályzó önmagában becslések szerint 20 százalékkal csökkentheti a közúti balesetből származó halálesetek számát. A rendszer térkép és közlekedési táblák alapján figyelmezteti majd a sofőrt, ha túllépi a sebességkorlátot, de nem korlátozza a sebességet, vagyis bármikor kikapcsolhatjuk.

A sávtartó rendszer kamerával követi az útburkolati jeleket, és ki tudja igazítani a kormányzást.

Az indításgátló alkoholszonda a vezető leheletét méri, és megakadályozza gépkocsi elindítását, ha véralkoholszintje túl magas. Európában a közúti halálesetek egynegyedét az alkohol okozza, és egy ilyen eszköz akár 95%-kal hatékonyabb lehet a rendszeres ittas vezetés megelőzésében, mint a különböző büntetések. Igaz, egyelőre csak az indításgátló alkoholszonda előkészítését teszik kötelezővé, vagyis nem magának a szondának a használatát.

Az álmosság- és figyelemmérő rendszer szemkövető technológiát alkalmaz majd, és ha a sofőr túl gyakran hunyja le a szemét, figyelmezteti, hogy álljon meg és pihenjen. Az elmúlt két évben minden ötödik európai vezetővel előfordult, hogy elaludt a volánnál, és ez az esetek 7%-ában szerencsétlenséghez vezetett.

Ugyanakkor a sebességszabályozóhoz hasonlóan egyik rendszernek sem célja, hogy teljes egészében ellenőrzésük alá vonják a járművet. A vezetők ki is kapcsolhatják, vagy adott esetben felülbírálhatják őket

– írja a New Scientist

Vezetőt segítő rendszerek bizonyos kocsikban már most is működnek. Például sok autóban használnak automata fékezőrendszert, amely lassít, ha az autó túl közel megy valamihez. Jessica Cicchino, az IIHS amerikai közlekedés-biztonsági kutatóintézet munkatársa a rendőri jelentéseket vizsgálva összehasonlította az ilyen eszközökkel ellátott kocsik baleseti rátáját azokéval, amelyekben nincsenek.

Megállapította, hogy az automata fékezőrendszerrel felszerelt autósok közül fele annyian rohannak bele az előttük álló vagy haladó autóba. Az útburkolati jelzőkre figyelmeztető rendszerrel felszerelt kocsiknál pedig 86%-kal csökkentették a halálos balesetek száma.

Persze mint minden új technológia esetében, ezúttal is akadnak bőven aggodalmak is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
telenoros-cimkep.jpg

Új tulajdonosa lesz a Telenornak, a neve is megváltozhat

Beszállhat az állam. Változhat a cég arculata, márkaneve is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 20.



A HWSW értesülései szerint tulajdonosváltás lesz a Telenornál, és napokon belül be is jelenthetik. A portál szerint ez névváltással is jár majd.

A Telenor Magyarország jelenlegi kizárólagos tulaja a cseh PPF befektetői csoport.

Most a magyar állam 25 százalékos tulajdonrészt szerezhet a cégnél.

A cég tavaly júliusban került a Telenor norvég anyacégétől jelenlegi tulajdonosához.

A cseh PPF befektetői csoport az egynegyed tulajdonrészt nem közvetlenül az államnak, hanem az állami kézben lévő Antenna Hungáriának adná, illetve adta el

- írják a cikkben. Azt is hozzáteszik, hogy a tulajdonszerzés még az idei utolsó negyedévben megtörténhet.

Az új tulajdonos beszállását követően változhat a Telenor arculata, márkaneve is, erről azonban még nincsenek információk.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x