hirdetés
nav-momentum-panasz.jpg

Bepanaszolta a NAV-ot a Momentum az ügyészségnél

Korábban körülbelül ezer oldalnyi dokumentumot és adathordozókat vittek el a párt könyvelőjétől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 08.


hirdetés

Panaszt nyújtott be a Momentum Mozgalom a IX. kerületi ügyészségnek, mert a NAV október végén megszállta a párt székhelyét.

A NAV akkor arról tájékoztatta a Momentum munkatársait, hogy a Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el az irodában költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából.

A hvg.hu azt írja: a Momentum szerint a nyomozó hatóság jogtalanul járt el velük szemben. A NAV ezer oldalnyi dokumentumot, pendrive-okat és a költségvetési analitikát is elvitte a párt könyvelőjétől. A Momentum már a történtek után visszautasította az intézkedésről szóló határozatban szereplő súlyos vádakat, így például a fiktív számlák használatát, ugyanakkor azt is közölte, hogy mindenben a hatóságok rendelkezésére áll, mert nincsen rejtegetnivalójuk.

hirdetés

A párt a hivatalos panaszában azt állítja, hogy a bűncselekmény gyanúja sem áll fenn, és semmi szükség nem volt a házkutatásra, mivel adatkérés útján is hozzájuthattak volna a dokumentumokhoz.

Bár maga a kényszerintézkedés lefolytatása – az eljáró nyomozók személyes hozzáállásának köszönhetően – kulturált mederben folyt, elfogadhatatlannak és jogsértőnek tartjuk, hogy a nyomozó hatóság érezhetően és tudhatóan politikai nyomásra, sokadik alkalommal szükségtelen, de látványos eljárási cselekményt végez a kormány politikai ellenfeleinél. A büntetőeljárás politikai célokra való felhasználása sérti a jogállamiság elvét, ahogyan a büntetőeljárási és anyagi jogi rendelkezéseket is" - írják.

Ezért arra kérik az ügyészséget, helyezze hatályon kívül a NAV határozatát, melyben kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el a pártnál, és szüntesse meg a lefoglalásokat.

A NAV egyébként a Momentumnál azért volt, mert év elején az ÁSZ kérésére felfüggesztették a Momentum és velük együtt a Párbeszéd állami támogatását, arra hivatkozva, hogy nem biztosították a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit. A párt költözött, a hatóság viszont a régi székhelyükön kereste őket. A pártelnök elküldte az Állami Számvevőszéknek a szükséges dokumentumokat, ezután a hatóság megállapította, hogy megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit. "Ezért is áll most értetlenül a NAV-osok akciója előtt a Momentum" - írja a hvg.hu.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kamion.jpg

Dudálással tisztelegnek a szlovén autópályán a magyar sofőrök

Azon a helyen, ahol nemrégiben egy kamionos életét vesztette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Dudálnak a magyar teherautósofőrök a szlovén autópályán, ahol néhány nappal ezelőtt meghalt egy magyar kamionos. Egyikük erről videót is készített, ami az interneten kommentháborút indított el. Sokan kifogásolják, hogy a sofőr vezetés közben használta a telefont, de volt aki a káromkodást kérte számon rajta.

Egy szakember a Híradónak elmondta, hogy

a tisztelgés szép dolog, de nem szabad így kockáztatni vezetés közben.

hirdetés

Közben a közösségi oldalon egy kamionos azt kérte, hogy hétfőn délben mindenki dudáljon a kamionos emlékére, de menet közben ne videózzanak a telefonjukkal.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsonygergely.jpg

Így köszöntötte Karácsony Gergely Budapestet a főváros születésnapján

Egy idézetet osztott meg közösségi oldalán a főpolgármester.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

November 17-én ünnepli 146. születésnapját Budapest. A fővárosi közgyűlés korábbi döntése értelmében, ez a nap az évfordulója Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget 1873-as egyesítésének.

A jeles napon a főváros főpolgármestere, Karácsony Gergely így köszöntötte a várost:

"'Önkormányzati jogánál fogva a főváros saját belügyeiben önállóan intézkedik, határoz és szabályrendeletet alkot, s határozatait és szabályrendeleteit saját közegei által hajtja végre…' Így szól a Budapest létrehozásáról szóló 146 éves törvény. Ma sem fogalmaznánk másképp. Boldog születésnapot Budapest!"

- írta a főpolgármester a közösségi oldalára.

hirdetés

Pénteken, a megemlékező ünnepségen azt mondta, hogy emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit arra, hogy Budapest az a kivételes európai főváros, amelyet nem uralkodói hatalom hozott létre, hanem éppen annak ellenére jött létre és szerezte meg fővárosi jogát.

"Mi 146 év múltán is csak ahhoz ragaszkodunk, amit megalkuvásból biztosított a törvény a városnak"

- fogalmazott.

A főpolgármester azt is elmondta: amit 146 évvel ezelőtt küzdöttek ki magunknak a városlakók, azt most is képesek leszünk megvédeni, "mert senki, de senki nem leckéztetheti meg, végképp nem büntetheti meg" a budapestieket azért, mert felelősen kifejezték demokratikus akaratukat.


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Már fizetni kell a tiszta levegőért a világ legszmogosabb városában

Újdelhi a legszennyezettebb levegőjű főváros a világon. Aki ott szeretne legalább pár percre jó levegőhöz jutni, annak az oxigén bárban van erre módja - pénzért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Indiában egyre súlyosabb a légszennyezettség, Delhiben már szinte állandósult a szmog. Bár hoztak néhány intézkedést, a helyzet eddig még nem sokat javult.

Ezért is lehet igény az új szolgáltatásra, amely friss levegőt biztosít a fizetőképes lakosoknak.

A New York Times arról ír, hogy

hirdetés

megnyílt az első oxigén bár Újdelhiben, ahol egy-egy kezelés 15 perces, és 4-6 dollárért (kb 1500 forint) jut a vásárló friss levegőhöz.

A cég tulajdonosa az üzlete kapcsán emlékeztetett rá, hogy húsz évvel ezelőtt senki nem hitte volna el, hogy eljön az idő, amikor fizetni kell a tiszta vízért. Most pedig eljött az az idő is, amikor

a tiszta levegő is pénzbe kerül.

A lapnak egy városban élő elmondta, hogy

már elviselhetetlen állapot számára a koszos levegő, kapar a torka, folyik az orra, szúr a szeme, és átmenetileg segít neki az oxigén-kúra.

Bár azt nem tudja, hogy valóban a terápia a hasznos, vagy csak lélektanilag hat, de így legalább egy rövid időre tiszta levegőhöz jut.

Delhiben a WHO határértékénél akár tízszer magasabb is lehet a szennyezettség.

Az ott élők szerint a kormány az igazi megoldás helyett elbagatelizálja a helyzetet. Legutóbb például az egészségügyi miniszter azt ajánlotta, hogy a szmog káros hatásainak kivédésére egyenek répát.

Ugyanakkor vannak, akiket mindez nem érdekel, továbbra is égetik a tarlót és a szemetet - írta az Index.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
brexit.jpg

245 ezret kellene fizetni az egészségügyi ellátásért a bevándorlóknak Nagy-Britanniában a Brexit után

Boris Johnson miniszterelnök legalábbis ezt tartaná igazságosnak. Az ellenzéki Jeremy Corbyn viszont azt ígérte, hogy a Nagy-Britanniába betelepülőknek nem fognak ellenséges környezetet teremteni, hiszen hatalmas mértékben hozzájárulnak az ország fejlődéséhez.
MTI - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

A kormányzó brit Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni átmeneti időszak lejártával minden újonnan érkező bevándorlóknak előre kell fizetnie a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) igénybevételéért.

A bevándorlási szabályok módosítási programja alapján, ha a konzervatívok megnyerik a december 12-ére kiírt előrehozott választásokat, 2021 januárjától - amikor a jelenlegi tervek szerint a Brexit utáni átmeneti időszak véget ér -

a tartós letelepedés céljából Nagy-Britanniába érkezőknek egységesen 625 fontot (245 ezer forintot) kell letétbe helyezniük az NHS használatáért.

hirdetés

Ez az EU-tagállamokból 2021 januárja után érkezőkre is vonatkozik.

Boris Johnson miniszterelnök a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a jövőbeni betelepülőknek "már az első naptól" hozzá kell járulniuk az NHS költségeihez.

Johnson szerint a brit adófizetőknek nagyon sok pénzébe kerülnek az állami egészségügyi rendszer által nyújtott minőségi szolgáltatások, és úgy igazságos, ha e költségekből mindenki részt vállal, aki Nagy-Britanniában él.

Jelenleg a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a britekhez hasonlóan ingyen vehetik igénybe az NHS-t, a máshonnan érkezőknek 400 font egyszeri átalányt kell fizetniük.

A Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint

a jövőben nem telepedhetnek le Nagy-Britanniában olyanok, akiknek nincs konkrét állásajánlatuk, jóllehet e kikötés alól mentességet kapnak azok, akik önálló vállalkozást indítanak.

A konzervatív kormány emellett

megszüntetné a családi pótlék fizetését olyan bevándorlóknak, akiknek gyermekei nem Nagy-Britanniában élnek, és egyes szociális ellátások igénybevételéhez öt évnyi folyamatos nagy-britanniai tartózkodásra lesz szükség.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!