hirdetés
orban-viktor-kormany-parlament-mti-bruzak-noemi.jpg

Benyújtotta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot a kormány

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényt, az másnap hatályba is lép.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Benyújtotta a kormány a veszélhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Ennek szövege kedd éjjel jelent meg - írja a hvg.hu.

A javaslat szerint

a veszélyhelyzet megszűnésével egyidőben a koronavírus elleni védekezés miatt hozott felhatalmazási törvény is hatályát veszti. Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényt, az másnap hatályba is lép, a kormánynak pedig meg kell szüntetnie a veszélyhelyzetet.

A javaslatban nem írnak erre pontos időpontot, ezt a miniszterelnöknek kell kijelölni. Varga Judit igazságügyi miniszter azonban már kedden elmondta, hogy

várhatóan június 20-án szűnik meg a veszélyhelyzet.

hirdetés

Varga: megszűnik a veszélyhelyzet Magyarországon június 20-án

A törvényjavaslat indoklásában felidézik, hogy a rendkívüli felhatalmazás nélkülözhetetlen volt a járvány elleni sikeres védekezéshez. Ennek köszönhetően gyors és hatékony intézkedéseket tudott hozni a kormány, amely akkor is fenntarthatta volna a rendeleteit, ha a járvány miatt az Országgyűlés nem tudott volna ülésezni. A kormány úgy ítélte meg, hogy arányos és szükséges intézkedéseket hoztak.

Az indoklásban ismét kitértek arra, hogy sokan (belföldön és külföldön egyaránt) kritizálták a döntéseket.

"Magyarország veszélyhelyzeti intézkedéseivel szemben a kezdetektől fogva példátlan, összehangolt politikai kampány és hisztériakeltés zajlott hazánk határain belül és kívül. Bár az alaptalan támadások szerencsére nem befolyásolták a járványügyi védekezés sikerét, történelmi felelősséget viselnek mindazok, akik a küzdelem legnehezebb időszakában kérdőjelezték meg a rendkívüli intézkedéseket és próbálták meg aláásni a kormányzati döntések legitimitását"

- olvasható a javaslatban.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
cegledi-zsolt.jpg

Korlátozások: miért került ugyanabba a kategóriába Norvégia Kínával és Szerbiával?

„Norvégiában ma 3 fertőzöttet találtak. Az elmúlt egy hónapban összesen volt tíz halott.” - Ceglédi Zoltán nem érti.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Gulyás Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: határellenőrzési szigorításokat vezet be a kormány. Kedd éjféltől a fertőzöttség szintje alapján három kategóriába sorolják az országokat (vörös, sárga, zöld), amit minden héten szerdán felülvizsgálnak a jövőben.

Sárga kategóriába tartozik ma az európai uniós tagállamok közül Bulgária, Portugália, Románia és Svédország, továbbá az unión kívüli országok közül az Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Szerbia, Japán, Kína és az Egyesült Államok.

Vörös kategóriába tartozik az európai országok közül Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Koszovó, Észak-Macedónia, továbbá Moldova, Montenegro és a környező országok közül egyedüliként Ukrajna, valamint az említett kivételekkel az ázsiai, az afrikai és a dél-amerikai országok is.

Az összes többi ország - köztük Horvátország is - a zöld kategóriába tartozik.

hirdetés

Ceglédi Zoltán politikai elemző a Facebook-oldalán reagált az intézkedés bevezetésére. Azt írta, nem érti, Norvégiát miért sorolták a sárga kategóriába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
halott_elefant_botswana_northfoto.jpg

Kiderült, mi miatt pusztulhatnak tömegesen az elefántok Botswanában

Szemtanúk szerint az elefántok közvetlenül a haláluk előtt meglehetősen furcsán viselkedtek: zavarodottan körbe-körbe járkáltak.
Fotó: Northfoto/Xinhua News Agency/eyevine - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Egy új kórokozó állhat a botswanai tömeges elefántpusztulás hátterében, írja a Bloomberg. Az egyelőre eddig ismeretlen fertőzés az elmúlt két hónapban legalább 350 állat halálát okozhatta az afrikai ország területén.

Szemtanúk szerint az elefántok közvetlenül a haláluk előtt meglehetősen furcsán viselkedtek: zavarodottan körbe-körbe járkáltak. Szakértők szerint ez egyértelműen arra utalt, hogy valami megtámadhatta az idegrendszerüket.

Az elpusztult állatokból vett mintákat egy zimbabwei laboratóriumban elemezték, itt bukkantak a tudósok az eddig ismeretlen kórokozó nyomára, de ennél több részletet egyelőre nem közöltek.

Eddig 281 elefánttetemet találtak az országban, de egy civil szervezet szerint 356 állat pusztulhatott el a rejtélyes kór miatt. Botswanában él a világ legnépesebb elefántpopulációja, számukat nagyjából 135 ezerre becsülik.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-vakcina-scaled.jpg

Ez lesz a világ első koronavírus-vakcinája? – befejezték az oltóanyag tesztelését az oroszok

Az oroszok a fejleményről a világ első vakcinájának kifejlesztéseként számoltak be. Igaz, más országok is sikeres kísérleteket hajtottak végre Covid 19 elleni oltóanyag kifejlesztése terén.
MTI, Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel - illusztráció - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban a meggyógyult fertőzöttek száma meghaladta a félmilliót.

Taraszov a fejleményről a világ első vakcinájának kifejlesztéseként számolt be. Mint ismeretes, más országok is sikeres kísérleteket hajtottak végre SARS-CoV-2 koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztése terén.

Az első orosz vakcinát, amelynek hivatalos tesztelését június 18-án kezdték meg, a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) fejlesztette ki. Klinikai tesztelésében és az eredmények kommunikációjában katonai és polgári intézmények is részt vettek.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina.

hirdetés

Alekszandr Lukasov, a Szecsenov Egyetem Orvosi Parazitológiai, Trópusi és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója a RIA Novosztyinak elmondta, hogy az önkéntesek első csoportját szerdán, a másodikat pedig július 20-án fogják kiírni a kórházból. A bennük kialakult immunitás megfigyelése ezt követően is folytatódik majd. Beszámolója szerint az adott szakaszban a tudósoknak azt kellett bebizonyítaniuk, hogy az oltóanyag nem ártalmas az egészségre.

Lukasov közölte, hogy az első csoportnak egy, a másodiknak két dózis vakcinát adtak be. Az önkéntesek a szakértő szerint jól érzik magukat, az injekció nem váltott ki negatív reakciót a szervezetükből, attól eltekintve, hogy az oltás utáni első napokban hőemelkedés jelentkezett náluk.

Taraszov elismerte, hogy az elszigeteltség megmutatkozott a tesztalanyok idegállapotán, érzelmi feszültséget, konfliktusokat váltott ki, ezért a kísérletbe pszichológusokat is be kellett vonni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
turbulencia_repulogep.jpg

Extrém turbulenciába került egy repülőgép India felett, az életükért imádkoztak az utasok

A félelmetes jelenetet több utas is videóra vette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

A szaúd-arábiai Rijádból tartott az indiai Kashmirba az IndiGo szombati járata, ami tíz perccel a leszállás előtt extrém turbulenciába keveredett, írja a Mirror.

Az egész jelenetről videó készült, amin végig hallani lehet a halálra vált utasok sikoltozását. A felvétel elején látható, hogy a gép tiszta időben repül, majd hirtelen szürke felhők közé ér, és váratlanul megdől.

Az egyik utas utólag azt mesélte, hogy a repülőgép eközben még össze-vissza rázkódott is, amitől teljes pánik alakult ki a fedélzeten. Az idősebb utasok még úgy is elvesztették az egyensúlyérzéküket, hogy egyébként be volt csatolva a biztonsági övük.

A szinte kézzel fogható halálfélelmen az sem segített sokat, hogy az érezhetően szintén kétségbe esett személyzet próbálta megnyugtatni az embereket. A teljes rázkódás nagyjából két percig tartott, miközben legalább még egyszer ijesztően megdőlt a levegőben a repülőgép.

hirdetés

Lapozz a videókért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!