hirdetés
Taiji_43.jpg

"Ez egy belső harcművészet, mindenkinek a testében van egy ritmus"– a tajcsi egy oktató szemével

Mi köze a tajcsinak a kung-fuhoz és a taoizmushoz, hogy lehet európai szemlélettel megérteni a meridiánokat? Többek között erről beszélgettünk Csányi Zitával.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. augusztus 29.


hirdetés

Biztosan mindenki látott már legalább filmekben kínai embereket, akik reggelente parkokban furcsa mozdulatsorokat hajtanak végre egyedül vagy csoportosan. A tajcsi egy kínai, úgynevezett belső erős harcművészet, amely elsősorban nem az izomerőt, hanem a Qi (csí) felismerését, a vele való bánást fejleszti.

Mióta foglalkozol tajcsival?

13 éve kezdtem. Gyerekkoromban elég sokáig karatéztam. Azután az abba maradt, és amikor a lányom nagyobb lett, akkor kezdtem tajcsizni. Ez azért fontos, mert megmaradt bennem az a szemlélet, amit a karatéból hoztam. Ha az ember kapcsolatba kerül egy harcművészettel, az mély nyomot hagy benne, és igyekszik visszakerülni abba a fajta gyakorlásba, szemléletbe.

És most már nem csak tanulod, hanem tanítod is.

Igen, lassan 5-6 éve.

hirdetés

Annak, aki nem tud semmit a tajcsiról, mint például én, ránézésére valamiféle egzotikus reggeli tornának tűnik. Nem nagyon tudjuk hova tenni.

A legfontosabb, amit el kell mondani, hogy a tajcsi harcművészet.

Ez meglepő, az embernek a harcművészetről elsősorban küzdősportok jutnak eszébe. A tajcsinak is van ilyen része?

Még a kezdő tajcsizók sem értik sokáig, mi a különbség a csikung – ami egy ősi kínai meditációs energiatorna – és a tajcsi között. Tajcsi edzésen egyébként mindig végzünk valamilyen csikung gyakorlatot is. Ugyanazokkal az energiákkal dolgozik, ugyanazokat a hagyományos kínai orvoslás szerinti pontokat, meridiánokat használja. A hagyományos kínai orvostudomány azt mondja, hogy akkor vagy egészséges, ha ezek a meridiánok jól átjárhatóak – 12 fő meridián van, és egy csomó kisebb, – és a meridián rendszerben áramló energia nem ütközik akadályba. Egy csikung gyakorlat során a meridiánok mentén lévő izmokat lazítjuk el vagy feszítjük meg. Így stimuláljuk a meridián pályákat, és biztosítjuk, hogy azok jól átjárhatóak legyenek. Tajcsiban is ezt a tudást használjuk.

Akkor lesz igazán jó a tajcsi gyakorlat, ha a meridiánok átjárhatóak, akkor tud úgy és oda áramlani a csí, az energia, hogy igazán hatékony legyen egy ütés vagy egy rúgás.

Tehát nem tudom azt mondani, hogy a tajcsinak nincs küzdelmi része, csak elképesztően hosszú idő, amire valódi önvédelemre használhatod. Másféleképpen alakul ki az önvédelmed. Egyrészt van az, amire fizikailag képes leszel. Mert ugyanúgy erősödsz tajcsi-gyakorlás közben, ugyanúgy önbizalmat kapsz, mint más harcművészetekben. De nagyon hosszan, akár évekig pontosítasz egy-egy mozdulatot. Aztán, ahogy változol kívül, belül, újra pontosítasz. Nem az izomerőt használjuk hozzá, hanem azt a fajta belső erőt, ami mindenkiben benne van. Nagyon nehéz megérteni, mi ez a belső erő. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy például amikor történik valami a gyerekeddel, és hirtelen nagyon össze tudod magadat kapni.

Ezt mi, tajcsiban képzetlenek adrenalinlöketnek szoktuk hívni.

Igen, de ezt meg lehet tanulni irányítani. Azt is szokták mondani a tajcsira, hogy mozgás közbeni meditáció, mert olyan szintű koncentrációt és rálátást épít ki a gyakorlása. Az edzés mindig egy lecsendesedéssel kezdődik, amikor ráhangolódsz, hogy te most tajcsit akarsz tanulni. Figyelni kezdesz a testedre.

A tajcsi – akárcsak sok más harcművészet – legalább annyira szemléletmód, kultúra, mint mozgás?

Szokásformáló. A lelket, a szellemet és a testet is fejleszti. Nagyon komoly szellemi munkát igényel először az, hogy megjegyezd, milyen elemekből áll egy mozgássor, aztán szellemi munkát igényel, hogy folyamatosan figyelj, és megtanulod azt, is, hogy ez a folyamatos figyelem ne legyen fárasztó. És ahogy megfigyeled, ahogy például kinyújtod a kezedet, azt is meg fogod tapasztalni, hogy egyre szélesedik a figyelmed. Egy idő után észreveszed, mi történik a lábadban akkor, amikor kinyújtod a kezedet. Észreveszed azt is, ha például nem figyelsz oda arra, amit csinálsz.

A kezdők is nagyon hamar megtapasztalják, hogy észre lehet venni, ha valahol feleslegesen feszítenek. Rácsodálkoznak, hogy ülnek a széken, hogy kapaszkodnak a járműveken. Felhúzzák a vállukat, vagy leengedik? Esetleg kinyomják a feneküket és ettől megfeszül a derekuk? Próbáld majd ki, ha például állsz, és megfeszíted a térdedet, hogy fut ez végig az egész testeden. Megfeszül a nyakad is, és az a feszültség ott marad. Rájönnek arra, hogy lehet, hogy azért fáj a fejem, mert feljebb húzom a vállamat.

A sok gyakorlástól pedig megnövekszik a türelmed magad és mások felé. Tudni kell, hogy a tajcsi egy taoista harcművészet. Fontos a taoimzus egyik alapvetése, a wei wu wei, tehát a cselekvés nélküli cselekvés.

Nem ellene megyek, nem feltétlenül akarom az igazamat átvinni, hanem megfigyelem, hogy tudok rácsatlakozni. Nem futok fejjel a falnak.

Mindenkinek a testében van egy ritmus. Akkor lesz tökéletes a tajcsigyakorlatod, ha erre a ritmusra tudod felfűzni a gyakorlatokat. Akkor fog igazán kiteljesedni egy-egy mozdulat.

És itt jön a képbe a kung-fu.

Kung-fu?

A kung-fu két dolgot jelent. Az egyik a harcművészet, amiből az avatatlan néző a verekedést látja. Egyébként a tajcsi is a kung-fu család tagja. A másik viszont az a fajta tanulás, amit nagyon hosszú ideig, nagyon alaposan gyakorolsz. A kung-fut úgy lehetne szó szerint lefordítani, hogy emberi érdem. Például Kínában a kung-fu teaház nem azért kung-fu, mert odabent verekednek, hanem mert elképesztő ügyességgel, hosszú csőrű kancsókból öntik a teát, aminek az elsajátítása nagyon hosszú időt igényel. De vegyük az írást, te is tudod nagyon jól, milyen hosszú időbe, menyi tanulásba és gyakorlásba került, amíg képes lettél minden egyes mondatot úgy megfogalmazni, hogy az üljön. Ez is kung-fu.

Kung-fu, ha valaki valamilyen tevékenységben arra törekszik, hogy tökéletességet érjen el.

Jól érzem, hogy ebből a sportból hiányzik a versenyzés-komponens?

Rendeznek tajcsiversenyeket, bár én nem nagyon pártolom.

De ha nincsenek egymás elleni mérkőzések, akkor miben lehet mérni az eredményességet?

Különben vannak, például a "lökő kezek" versenyeken. A lökő kezek gyakorlása is egy igen fontos része a tajcsi tanulmányoknak, de az abban való elmélyedéshez az alapokkal már jócskán tisztában kell lenni. Mi maradjunk most a formagyakorlatoknál. Azért tanítok főleg idősebb korosztályt, mert ők nem akarnak már versenyezni.

A tradicionális tajcsiban – én azt tanítom–, ott nem a verseny a lényeg, hanem az a meditatív befelé figyelés, amit egy versenyen nem lehet megmutatni.

A modern wushu tajcsiban vannak versenyek, ahol a gyakorlat szépségét díjazzák. Hasonlóan szép ruhákban vannak, mint a jégtáncosok. Gyönyörű mozdulatok vannak, egyre inkább elmennek az akrobatikus mozdulatok felé. De ha egy gyakorlott tajcsis ránéz egy versenyzőre, lehet látni, hogy az illető meditatívan végzi a gyakorlatát, vagy csak végez egy tornamutatványt. Persze van ennek egy olyan oldala is, hogy egy sportegyesület eredményessége akkor látszik, ha versenyeznek, és vannak tajcsi egyesületek, amelyek versenyeztetik a sportolóikat, mert akkor kapnak állami támogatást. Ők ezt az utat választották. Én nem. Mindamellett, hogy a saját mesterünk, Shifu Duan Zhi Chao is részt vett sok versenyen, mert Kínában is az a rendszer, hogy versenyezni kell. De aki Magyarországon tajcsizni kezd, azért jobb, ha tisztában van azzal, hogy ez nem egy versenyorientált tevékenység, bár, ha akarja, megmérettetheti magát egy-egy versenyen.

Itt is vannak övszínek?

Nincsenek. Régebben voltak próbálkozások, hogy jelöljék a szinteket állatnevekkel, de ez nem igazán működött. Vizsgák vannak, egészen hetedik szintig. Magyarországon nem nagyon találni ilyen szintű tajcsizókat. A harmadik szint után lehet tanári vizsgát tenni. De ez nem arról szól, hogy odamész, és akkor egyszerűen leteszel egy vizsgát. Hosszú folyamat. Dolgozatokat kell írni, videókat készíteni arról, hogy milyen az alkalmazása egy-egy mozdulatnak, bemutatni a formákat. Persze az sem árt, ha van egy kis tanítási tapasztalatod.

Te most hányas szintnél tartasz?

A negyedik szintbe kezdtem bele, ez is több fordulós vizsgasorozat, tanárként pedig az elsőnél.

Nyilván nem mondok újdonságot, hogy az európai kultúrkörben azért van egy elég erős szembenállás az olyan ideákkal szemben, mint csí és meridiánok. Tudománytalan, nem bizonyítható. Te mit gondolsz erről?

Mindenki tudja, hogy van, amikor van energiád, van, amikor nincs. Valamikor csak arra vagy képes, hogy leülj a fenekedre és nézzél ki a fejedből, máskor pedig – magyarul is így mondjuk – tele vagy energiával. Ha gyakorolsz, akkor képessé válsz ezt a fajta energiát bizonyos határokon belül irányítani. Elhajtani a szürke ködöt.

Ha európai szemmel próbáljuk megérteni, ez azt jelenti, hogy ha például valahol megfeszül a test, arra rengeteg energia elmegy.

Nem arra megy az energiád, amire te szeretnéd. Ha megtanulod ellazítani a tested, nagyon sok energiát megspórolsz, amit másra használhatsz.

Van egy viszonylag új „vállalkozásod”, a TaoMamik. Ha jól tudom, ez is a tajcsiból jött.

Illés Györgyi beszédtanár, kommunikációs tréner, korábban a Katona József Színház színésze megkeresett, hogy szeretne tajcsizni. Megismerkedtünk, és rájöttünk, hogy az, ahogy tajcsit tanítok, nagyon hasonlít arra, ahogy ő tanít beszédet. Például abban, hogy figyelünk a testünkre, az érzéseinkre. Hogy figyelünk arra, hogy uraljuk a gondolatainkat. Fontos az aprólékos kidolgozás.

Ebből lett tehát a TaoMamik, ami pontosan micsoda?

Most azért gondolkozom, mert ha valaki előtt kimondom azt, hogy „önismereti program”, akkor visítva elszalad. De ha arra figyelünk, hogy itt egy fajta lecsendesedésről, koncentráció-gyakorlásról van szó, akkor könnyebben meghallgatnak.Abban segítünk az embereknek, hogy nyitottabbak legyenek önmagukkal és másokkal szemben. Rálássanak a saját tetteikre.

Ilyen jellegű programokat szervezünk. Illetve van egy műsorunk a Rádió Bézsben, ahová olyan embereket hívunk meg általában, akik hasonlóan gondolkoznak.

Ha valakinek most kedve támadt a tajcsihoz, merre induljon?

Mi a Sancai Taiji Iskola vagyunk. Dienes Ibolyával ketten vagyunk itt edzők. A II., III.,VI. és hamarosan a XI. kerületben is tartunk edzéseket. Bővebb információért nyugodtan keressék fel a honlapunkat vagy a Facebook oldalunkat.

A Sancai mit jelent?

A san az három, a cai a természet erői. Föld, ember és ég hármasa.

fotók: Máté Dorka


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-olaszorszag-orvos-betegek-korhaz-northfoto-1.jpg

A legrosszabb, hogy mind egyedül halnak meg – egy frontvonalban küzdő doktornő a koronavírusról

Daniela J. Lamas egy bostoni kórház intenzív osztályán küzd nap mint nap a betegek életéért. Amit lát, az lassan őt is felőrli.
Fotó: illusztráció, Northfoto, Carlo Cozzoli/Fotogramma - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

A New York Times-ban felidézte, hogy neki kellett közölnie például egy lélegeztető gépre kötött asszonnyal és férjével, aki az ágya mellett ült és tartotta benne a lelket, hogy a mai találkozás végén el kell búcsúzniuk egymástól. A kórházban ugyanis a betegek védelmében látogatási tilalmat rendeltek el.

„Mint intenzív osztályos orvos, sok rossz hírt kellett már közölnöm. De erre nem voltam felkészülve"

– mondja a doktornő.

„Néztem, ahogyan elváltozott az arcuk. Páciensem légzése felgyorsult, és a lélegeztető riasztója bekapcsolt. Férje gyorsan a vállára tette a kezét, és légzése lelassult, a riasztó elhallgatott. A férfi tudta, hogyan nyugtassa meg őt. Mindvégig vele volt: amikor kórházba került rángógörcs miatt, amikor transzplantációt hajtottak végre rajta, és amikor az idegen szerv kilöködése miatt rohamai voltak. Amikor a tracheosztómiás csővel elvettük a hangját, helyette beszélt. Most azonban, hogy megvédjük betegeinket a koronavírus fenyegetésétől, az asszony egyedül maradt.”

Még magányosabban néznek szembe a halál fenyegetésével a koronavírussal fertőzöttek. Daniela J. Lamasnak volt egy férfi páciense, akit akkor kapcsoltak lélegeztetőgépre, amikor elkezdett vért köhögni.

hirdetés

„Egyedül volt a szobájában, FaceTime-on beszélgetett a lányával, amikor rájött a roham. A lánynak ez volt apjáról az utolsó képe. Telefonon többször tájékoztattam őt az állapotáról, de nem tudom, hogy mikor láthatja az apját újra, vagy egyáltalán látja-e még valaha.”

A kórház többi dolgozójának is lelki traumát okoz ez a helyzet. A doktornő megkérdezte az egyik éjszakás nővért, hogy mi bántja a legjobban.

„Az, hogy a betegek egyedül halnak meg”

– vágta rá a választ az ápolónő.

Egy másik orvos azt mesélte, hogy nemrégiben lélegeztetőgépre kellett kapcsolnia egy idős férfit és a feleségét. Mindkettejüknek súlyos légzési zavaraik voltak a koronavírustól. Lányuk megkérdezte, hogy meglátogathatja-e őket. Bár a kórház máskor kivételt tesz a haldoklókkal, ezúttal ez szóba sem jöhetett.

„Ez pedig azt jelenti, hogy ha a szülei meghalnak, egymástól elválasztott, steril kórházi szobákban halnak meg, távol minden szeretettüktől.

Csak az ápolók és az orvosok vannak ott, hogy enyhítsenek a betegek félelmén. De erre egyre kevesebb a lehetőség.

"Én az a fajta orvos vagyok, aki leül egy ágy szélére, megfogja a beteg kezét, elmagyarázza, mi történik, lassan és nyugodtan, még a lélegeztetőgépen lévő betegeknek is, mert nem tudhatom, hogy mire emlékeznek" - mondja Lamas dokornő.

Az elmúlt hetekben azonban azon kapta magát, hogy a szükségesnél egy perccel sem akar több időt tölteni a koronavírusos betegek szobáiban, még akkor sem, ha maszkban és védőöltözetben van.

„Nem akarom ugyanazt a levegőt szívni. Megteszem, amit kell, aztán kijövök. Nem maradok ott megnyugtatni őket, magyarázni nekik, vagy fogni a kezüket. Az az igazság, hogy félek” – vallja be a doktornő.

És ahogy a betegek száma egyre csak nő és nő, esélye sincs már arra, hogy ellátás után még a betegek mellett maradjon. És ez nagyon zavarja.

„A végkimerülésig dolgozunk, és félünk, hogy nincs megfelelő védőfelszerelésünk. De attól tartok, hogy ha nem találjuk meg a módját, hogy enyhítsük a vírus okozta nyomasztó elszigeteltséget, azokban is rengeteg lelki sérülés marad, akik túlélik."

A hogyanra azonban egyelőre nincs válasz.

Daniela J.Lamas azt mondja, később visszament az idős asszonyhoz, akit elválasztottak a férjétől. Amikor a beteg meglátta a doktornőt, próbált szavakat formálni.

„A férje biztosan értette volna, de az ajkai gyorsan mozogtak, és fogalmam sem volt, hogy mit akar mondani. Ideges lett. Sajnálom – mondtam neki. De elege lett. Lehunyta a szemét, és elfordult az ágya melletti üres szék felé. Még egyszer bocsánatot kértem tőle, de megszólalt a személyi hívóm, és kimentem a szobából. Otthagytam őt. Egyedül.”

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
DMARC20200325006-scaled.jpg

„800-1000 olyan fertőzött terjeszti nálunk a vírust, akik ezt nem is tudják magukról”

Sokkal többet kellene tesztelni, mondja dr. Duda Ernő biológus-immunológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének professzora.
Szöveg:Göbölyös N. László - Fotó: MTI, Mónus Márton - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

- Mennyire igaz, hogy a koronavírussal szemben inkább az idősebbek veszélyeztetettebbek?

- Inkább azt mondanám, hogy azok, akiknek egyéb betegségük is van, mert vannak egészséges öregemberek, és beteg fiatalok is. Most már hallottunk olyan híreket is, hogy gyerekek és fiatalok is meghaltak. Nyilvánvaló, hogy ha valakinek a szíve nincsen jó állapotban, az nagyon nehezen él túl 2-3 napot 40 feletti lázzal. És az is biztos, hogy aki egész életében dohányzott, annak a tüdejét már alaposan megviselte a bagó.

Az már kiderült, hogy nemcsak Kínában, hanem Európában is sokkal több férfi hal meg, mint nő. Ez arra vezethető vissza, hogy a férfiak többet dohányoznak.

Nagyon veszélyeztetettek még a radio-, vagy kemoterápiával kezeltek és a szervátültetettek, hiszen ők immunhiányos állapotban vannak.

- A kormány, a szakemberek, de a közösségi média is folyamatosan az otthonra maradásra szólítanak fel, különösen az időseket figyelmeztetik. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy mintha a fiatalok fegyelmezettebbek lennének. Hogy saját családomat említsem: nagyfiam, unokámmal és menyemmel második hete önkéntes karanténban vannak.

hirdetés

- Nagyon helyes! Ha egy hónapig mindenki a fenekén maradna a lakásában, eltűnne a vírus. De ezt elég nehéz megoldani. Pedig ha a fertőzött ember nem tudja továbbadni a vírust, megszűnik a járvány. Ebből a szempontból lenne borzasztó nagy jelentősége annak, hogy a tünetmentes fertőzötteket felderítsük. Ennek pedig egyetlen módja van: rengeteg tesztet kell végezni.

Ha megnézzük a hivatalos adatokat, kiderül, hogy Magyarországon 4% felett van a halálozási arány. Az összes körülöttünk lévő országban 1% alatt van. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon rosszabb az egészségügy, többen halnak meg, hanem azt, hogy sokkal kevesebb fertőzöttről tudunk.

Vagyis körülbelül 800-1000 olyan fertőzött terjeszti a vírust, aki nem is tudja magáról, hogy fertőzött, és mások sem tudják. Ez nagyon nagy hiba.

- A legfrissebb adatok szerint  eddig alig több, mint 10 ezer tesztet csináltak.

- Számomra ez azért felfoghatatlan, mert a teszt olcsó. Ausztriában napi 5000 a cél! Gondoljon bele, hogy Dél-Koreában több mint negyedmillió szűrést végeztek! Ha egymillió embert letesztelnének, az is csak 2 milliárd forint kiadást jelentene. Miközben a gazdasági károk százmilliárdok lehetnek. Helyszínek is lennének hozzá: ismereteim szerint csak Szegeden van legalább 20 olyan labor, ahol ezt a tesztet meg lehetne csinálni. De nem is kellene ennyi: ha akkreditálnának országosan öt-tíz labort, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, meg lehetne ezt vidéken mindenütt oldani.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kirschner01.jpg

„Lélekben már elbúcsúztam a megtakarításaimtól, két hónap, és mindent bele kell forgatnom a cégembe”

Ez vár a járvány miatti veszélyhelyzetben egy magyar kisvállalkozásra, ahonnan a tizedére visszaesett bevételek ellenére sem rúgnak ki senkit.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Kirschner Péter elsősorban gitárosnak, zeneszerzőnek és producernek tartja magát: jelenleg a Müller Péter Sziámi AndFriendsben játszik és Bródy János zenekarát vezeti, valamint van egy stúdiója, ahol a legkülönfélébb előadóknak készít hangfelvételeket.

„Zenélni 10 éves koromban kezdtem, három évvel később már punkzenekarokban gitároztam. Ez később is végigkísérte az életemet, de mivel a ‘80-as években csak úgy lehetett volna megélni ebből, ha lefekszel a rendszernek, ami számomra nem volt opció, keresnem kellett mellé egy polgári foglalkozást is”

– idézi fel, hozzátéve: “Aztán ez tette lehetővé számomra, hogy semmilyen művészi kompromisszumot ne kelljen tennem életemben pénzügyi szempontok miatt.”

Így lett belőle fazekas-keramikus, nyitott egy saját műhelyt és elkezdett vásárokra is járni. Kiderült, hogy egész jó érzéke van a kereskedelemhez, így a rendszerváltás után pár évvel első boltját is megnyitotta, direkt kézműves termékekre fókuszálva.

A kézművesség volt kezdetektől a fő profiljuk, azóta is valódi minőséggel ellensúlyozzák az utóbb megjelenő kínai tömegtermelést. Ebből nőtte ki magát a Cserépváros márka, sorra nyitották az újabb és újabb üzleteket, valamint elkezdtek Kelet-Afrikából, Indiából és Indonéziából is importálni.

hirdetés

A csúcson, a 2000-es évek közepén 17 boltjuk volt, túléltek több hullámvölgyet, még a 2008-as válságot is. Jelenleg 9 üzlet viseli ezt a nevet összesen 25 alkalmazottal, de egyelőre fogalmuk sincs, mennyi maradhat meg ebből a járvány végére.

Pétert ráadásul zenészként is sújtja a helyzet, hiszen a következő két hónapban minden koncertjét lemondták, és a nyári dátumok is erősen kérdésesek.

– Mikor kezdtél el igazán aggódni?

– A veszélyhelyzet kihirdetésekor, illetve amikor már látszott, hogy az olaszok nemhogy nem jutnak túl rajta, inkább egyre súlyosbodik a helyzet náluk. Az is ekkor lett egyértelmű, hogy valóban egy világjárvánnyal állunk szemben, aminek a méretei és következményei minden korábbi elképzelésünket meghaladják.

Az is ijesztő, milyen tempóban fejlődik az egész: mindannyian egy közeli időpontban reménykedtünk, amikorra visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, ez viszont egyre jobban kitolódni látszik.

Eleinte a zenésztársaimmal, szervezőinkkel is abban bíztunk, hogy májusban már színpadon állhatunk, aztán ebből júniusi terv lett, most pedig már a júliusban sem vagyunk biztosak.

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarral

Bródy Jánossal és zenekarával

– Mik az eddigi veszteségeid?

– A zenei élet teljesen leállt, rengeteg koncertet mondtak le, és jelen pillanatban új stúdiófeladatok is kevésbé várhatók, hiszen a felvételeket mindenki a gázsikból fizeti.

A Cserépváros bevételei pedig a korábbi 15 százalékára estek le, ami brutális különbség, és szerintem ez még nem a vége. A kollégák beleegyeztek a rövidített munkarendbe és az ezzel járó fizetéscsökkenésbe, de ezekkel az áldozatokkal együtt is nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen lesz kifizetnünk a bérleti díjakat és az adókat.

Az viszont biztos, hogy amíg az utolsó fillérünk kitart, senkit sem küldünk el. Nem hagyjuk cserben azokat az embereket, akik akár már 15-20 éve velünk dolgoznak.

Sajnos eközben az egyik üzletközponttól, ahol helyiséget bérlünk, olyan levelet kaptam, hogy szó sem lehet fizetési haladékról vagy engedményről. Jelentős összegről van szó, ami „békeidőben” még kitermelhető, a jelenlegi helyzetben viszont kizárt dolog. Aki ezt várja el kereskedők százaitól, sőt, országos szinten kereskedők ezreitől, az olyan mértékű cinizmusról tesz tanúbizonyságot, amit emberileg nehéz feldolgoznom.

– Mennyire vannak tartalékai a cégnek, illetve neked személy szerint?

– Az én helyzetem könnyebb, mivel az ember nagyon alacsonyra le tudja vinni az igényeit és szükségleteit, ha ez kell a túléléshez. Ráadásul az utazásaim során egyébként is ahhoz szoktam hozzá, hogy a lehető legalacsonyabban tartsam a kiadásaimat és az igényeimet. Kelet-Afrikában vagy Indiában napi néhány dollárból kijövök, tehát egyáltalán nem idegen számomra a helyzet, ha le kell mondanom a luxusokról.

Ahhoz viszont, hogy a cégemet meg tudjam tartani, és a velünk dolgozó embereket, akikért felelősséggel tartozom, ki tudjam fizetni – még ha csökkentett összeggel is – legfeljebb két hónapra elegendő tartalékunk van.

Ez azt jelenti, hogy ha tovább tart a válság, az összes spórolt pénzemet bele kell forgatnom a cégbe, és nem lesz elég. A megtakarításaimtól lélekben már el is búcsúztam épp emiatt.

– Van B-terved?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
01.jpg

„Mindegy, ki a gyerek apja, a nőnek legyenek gyermekei, minél több, annál jobb” – a gyermektelen nők megbélyegzése Ghánában

Ghánában ha valaki nőként egyedülálló marad, egy idő után rossz szemmel kezdenek nézni rá ismerősei, családtagjai. A gyermekek hiánya, a meddőség pedig súlyos társadalmi következményekkel járhat.
Szöveg és képek: Supák Ágnes - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

Ahogy azt már egy ideje láthatjuk, a világ népessége folyamatos növekedésben van. Az ENSZ 2019 júniusában közzétett felmérése szerint a jövőbeli gyarapodás nagyon aránytalanul oszlik majd meg a világ különböző területein. Például Afrika szubszaharai régiójában élők 2050-re kétszer annyian lesznek, mint most, míg Európában alig számíthatunk emelkedésre a születési számokban. Mindez a statisztikákban szárazan rajzolódik ki, jelentősebb magyarázatok és emberi arcok nélkül. 2020 elején, utazásom során többek között a magas gyermekvállalási arány okait keresve kutattam a nyugat-afrikai Ghánában.

Ghána számokban

Az Our World in Data felmérése szerint Ghánában a termékenységi ráta: 3,81 (2019-es adat alapján), ami azt jelenti, hogy a ghánai nők átlagosan 3-4 gyermeket szülnek életük során. Ez nagyjából az európai átlag duplája. (Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám ugyanabban az évben 1,41 volt.)

Mindennek egyik oka talán az, hogy a ghánai nőkre a társadalom óriási nyomást gyakorol úgy, hogy a kultúrájukból következően a nő elsődleges feladatának azt tekinti, hogy minél több gyermeket szüljön.

Ghánában az, hogy egy nő elérte a pubertás kort és nemzőképessé vált, már hagyományosan azt jelentette, hogy felkészült a házasságkötésre. Sokan még ma is nagyon korán mennek férjhez, különösen a muszlim közösségekben. De ez a korhatár kezd kitolódni. Ezzel együtt az elrendezett házasságok száma is csökkent.

hirdetés

A ghánai nők átlagéletkora az első szüléskor mindössze 22-23 év körül van. Számukra a gyermekek nem csupán az anyaság csodáját jelentik, hanem társadalmi státuszt nyújtanak, illetve idővel munkaerőként hozzájárulhatnak a háztartás gazdaságához is.

Épp emiatt, ha valaki nőként egyedülálló marad, egy idő után rossz szemmel kezdenek nézni rá ismerősei, családtagjai. A gyermekek hiánya, a meddőség pedig súlyos társadalmi következményekkel járhat. A megbélyegzésen felül a terméketlen nők gyakran mentális szorongással és családon belüli erőszakkal szembesülnek.

Ama, akinek neve azt jelenti: szombaton született. Ghánában, egyes népcsoportoknál a csecsemőket az alapján nevezik el, hogy a hét milyen napján születtek.

Elsőként Amával, egy helyi újságíróval beszélgettem a témában. Neki bátorkodtam feltenni a kérdést: van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy nőként valaki úgy döntsön, nem akar gyereket vállalni.

„Nem, nem, erre nincs lehetőség.

A kultúránkban mélyen gyökerezik az a tradíció, hogy a nőknek a legfőbb feladata az, hogy minél több gyereket hozzanak a világra. Az nem is igazán fontos, ha nem tudnak megfelelően törődni velük.

Egy nő értéke abban rejlik, hogy mennyire termékeny, amit pedig azzal tud kimutatni, hogy minél több gyermeket szül. Itt nincs lehetősége a nőnek, hogy úgy döntsön, ő örökké egyedülállóként fog élni, ez nálunk nem opció.”

– Mi történik abban az esetben, ha valaki nem tud teherbe esni?

„Ha egy bizonyos kor után valaki még hajadon és gyermektelen, az egy hatalmas nehézséget jelent. Lenéznek és ez megmérgezi az egész hátralévő életedet. Az esetek többségében nem fognak szemtől szembe, verbálisan vagy fizikailag bántani a falubeliek, de teljesen kiközösítenek. Az emberek kutyába se vesznek majd, levegőnek néznek. A városokban talán valamivel jobb a helyzet, de ez a berögzült szemlélet elszórtan ott is megtalálható.”

Ma már a tudományok és a technológia fejlődésének köszönhetően hozzájuk is elértek a mindenféle orvosi tesztek, amelyekkel könnyen megállapíthatóvá és bizonyíthatóvá vált, hogy sok esetben nem a nő hibája, hogy nem lehet gyereke, hanem a férje impotens. Ezt azonban a nép nagy része máig nem fogadja el, és továbbra is a nőket hibáztatják, mondván: biztos csak nem akartak eléggé teherbe esni.

„Ha egy nőnek bármi miatt nincs saját utódja, akkor rögtön elkezdődik a pletykálkodás, és kialakul a negatív megbélyegzés. A helyi szóbeszédben keresztnevük helyett „gyermektelen”, sőt „reménytelen” nőnek kezdik el hívni őket. Úgy tartják, a gyümölcstelen asszonyok erőtlenek, elveszettek a világban”

– mesélte Ama.

– Ha valakinek biológiailag nem lehet gyermeke, akkor kaphat bármilyen mentális segítséget, hogy feldolgozza ezt a traumát?

„Tudtommal erre kifejezetten nincs segítségnyújtás, hisz elég baj van így is az orvosi ellátással, de ha szerencsés az illető, és a családja nem veti meg, akkor rájuk tud támaszkodni ilyen esetben.”

Menekülés a megbélyegzés elől

A negatív beskatulyázás olykor olyan erőteljes kiközösítéshez vezethet, hogy sokan kénytelenek teljesen elszigetelődni korábbi közösségeiktől.

Ghána északi térségében gyakori eset, hogy az olyan nőkre, akiknek egy bizonyos kor után nem születik gyermekük, boszorkányként, a gonosz megtestesítőjeként kezdenek el tekinteni. Ehhez sokszor a törzsi vallás papjai is hozzájárulnak azzal, hogy felerősítik az emberekben azt a spirituális meggyőződést, mely szerint a meddőség a nő Isten iránti engedetlenségének eredménye. Erre pedig olyan megoldásokat tanácsolnak, mint a gyakori ima, bűnbánat, radikális esetben pedig a női nemi szerv megcsonkítása, mondván, hogy ez az út vezet az igazi megtisztuláshoz. (Sajnos azonban épphogy ez is eredményezhet meddőséget, számos egyéb fertőzést mellett.) Az ilyen és hasonló esetekben a nők sokszor úgynevezett „boszorkánytáborokba” költöznek, menedéket keresve az ítélkező tekintetek és a kínzás elől. Itt rajtuk kívül megtalálhatóak még mentális betegséggel küzdő emberek és olyan özvegyek is, akiket azzal vádolnak, hogy megölték a férjüket a vagyon megszerzése érdekében.

A szégyen elől menekülésnek létezhet más formája is. Beszélgetéseim során hallottam egy történetet egy ghánai nőről,

akinek egymás után több vetélése volt, idővel pedig már egyáltalán nem tudott teherbe esni. Neki abból a szempontból szerencséje volt, hogy – bár családja nem – de férje végig mellette állt és támogatta őt. Később – jó pár teszt elvégzése után - kiderült, hogy a férfinek sem voltak rendben a hímivarsejtjei.

Közösen döntöttek úgy, hogy együtt maradnak, és a megbélyegzésnek hátat fordítva kiköltöznek az USA-ba, ahol új életet tudtak kezdeni és nem kellett attól tartaniuk, hogy lenézik őket a gyermekek hiánya miatt.

Törzsi tradíciók a gyermekvállalás terén – patrilineáris & matrilineáris közösségek

Mivel [a keresztény és iszlám vallás mellett] a különböző törzsi tradíciók még itt-ott elvétve jelen vannak Ghánában, a nők a vidéki területeken eltérő kihívásokkal néznek szembe, mint azok, akik a nagyobb városokban élnek.

Az ország északi régiójában nem elég, hogy az asszonyok minél több gyereket szüljenek, még az is fontos, hogy legyen köztük fiú, mert egyes helyeken az öröklés rendszere patrilineáris, vagyis férfiágon öröklődik minden. Ha a nő nem szül fiút, akkor a férjétől jóformán nem kap semmit, sem ő, sem leánygyermekei.

Az előzővel ellentétben az Akan régióban inkább a nőágon történő öröklés a jellemző. Persze ennek is megvannak a maga hátrányai. Az egyik gyakran elforduló negatívum például az, hogy a férfiak a matrilineáris rendszerben nem vigyáznak gyermekeikre, mivel nem is igazán tekintenek magukra apaként. Nem tartoznak a teherbe ejtett nő családjához, ezért inkább a leánytestvéreik gyermekeivel foglalkoznak, mintsem a sajátjukkal. Az itt élőknek nem fontos, hogy milyen nemű gyerekek születnek, házasság sem feltétlenül szükséges – sőt az embereket még az sem érdekli, hogy ki a gyerek apja. Egyedül az számít, hogy a nőnek legyenek gyermekei – minél több, annál jobb.

A fiatalok látásmódja

Bár még mindig piedesztálra van emelve az ghánai nők körében a családalapítás szerepe, a nagyobb városokban már megindult a fiatalabb generáció körében a gyermekvállalás újradefiniálása.

A 20-as éveikben járó nők már sokkal inkább törekednek arra, hogy szerelemből kössenek házasságot, és az utódok mennyisége helyett arra fókuszálnak, hogy megfelelő jövőt tudjanak biztosítani nekik, ha tehetik továbbtanulnak, így kezd kitolódni az első gyermeket váró kismamák életkora.

Accrában, az óceánpart közeli, Művészeti Központként is emlegetett piac kellős közepén, egy csapat fiatal nővel elegyedtem beszélgetésbe a gyermekvállalás témájában.

Fiatal lányok a Művészeti Központ bazárjában, színes gyöngysorokkal a csípőjükön

Őket is megkérdeztem arról, hogy szerintük akadnak-e Ghánában olyan nők, akik nem akarnak férjhez menni és gyerekeket vállalni, mert szeretnének helyette például karriert építeni.

„Önként nem szeretnének férjhez menni, miközben meglenne rá a lehetőségük?” – kérdeztek vissza csodálkozva. „Ghánában ilyet alig találni. Az anyák, a nagyanyák is nyomást gyakorolnak lányaikra, unokáikra, azzal, hogy meg kell házasodniuk, gyerekeket kell szülniük. Persze ez már nem olyan vészes, mint korábban. Az belefér, hogy valaki 4-5 évvel később szül, mint az átlag, mondjuk mert főiskolára megy, de hogy valaki önként ne vállaljon gyereket a munka miatt, az nem szokott előfordulni. A szingli élet is csak egy ideig szórakoztató, öregen már nem az.”

– Nincs olyan ismerősötök esetleg, akinek biológiailag nem lehetett gyereke?

„Nincsen, mert mi mind ezt viseljük és a barátaink is ezt hordják” – mondták, majd megmutatták nekem a csípőjükre akasztott mindenféle színekben pompázó gyöngysorokat, amelyeket termékenységük szimbólumául hordanak, jelzésként az általuk kiválasztott férfi felé.

„Ez felfogható egyfajta modern totemként, mely szerencsét hoz az ágyban és megáldd téged sok-sok kisbabával. Olyasmi, mint az Akua'ba [fából készült, rituális termékenységi baba]. Ha ezt hordod, biztos lehetsz benne, hogy könnyen teherbe esel.” – mesélték nekem kuncogva.

Doreen a bátyja boltjában

Egy kicsivel odébb, ugyanabban a bazárban egy 22 éves lánnyal társalogtam, aki jelenleg a bátyja boltját vezeti, közben pedig informatikusnak tanul.

– Nem érzel nyomást a családod vagy a társadalom felől aziránt, hogy gyereket vállalj?

„Egyelőre még nem, mivel igyekszem a továbbtanulásra fókuszálni és ezt ők is elfogadták. Idővel persze szeretnék saját gyerekeket, de nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy ne tudjam őket eltartani. Hiszek az igaz szerelemben, és várok arra, hogy eljöjjön az a férfi, akinél majd azt érzem, hogy igen ő az, akitől gyerekeket szeretnék.”

– Tudod már, hogy hány csemetét szeretnél? Van valami, ami befolyásolja ezt?

„Hármat-négyet talán, de semmi sincs kőbe vésve. Ez függ majd attól is, hogy a leendő férjem mit szeretne. A bátyámnak van már két lánya, úgyhogy a szüleim már nagyon vágynak egy fiú unokára.

Ki tudja, lehet nekem előbb lesz fiam, mint neki, de ha lány lesz, ugyanúgy fogok neki örülni”

A riport elkészítését a Minority Rights Group International tette lehetővé.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!