hirdetés
belenyul-a-kormany-az-oktatasba-de-nem-mondjak-meg-mit-akarnak-vele-1024x683-1000x667.jpg

Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele

Több ponton is módosítanák a köznevelési törvényt: például megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok menekülőútja és a problémás gyerekek zsákutcája volt egyszerre.
Neuberger Eszter, Szurovecz Illés írása, Abcúg, Fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. június 14.


hirdetés

Azt viszont nem tudni, mi lesz helyette, a szöveg alapján az is lehet, hogy minden marad a régiben. Közben módosítanák a két éve elfogadott Taigetosz-törvényt is, és egyéni fejlesztést írnak elő a tanulási zavaros gyerekeknek. Kérdés, szakemberek híján mire mennek vele.

A köznevelési törvényt több ponton is módosító javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A javaslat, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) állított össze, két igazán fontos intézkedést tartalmaz, az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedjük most össze.

hirdetés

A törvényjavaslat egyik lényegi eleme, hogy megszünteti a magántanulói jogviszonyt. Ez azonban valószínűleg nem jelenti azt, hogy a törvény életbe lépése után az eddig valamilyen okból az iskolán kívül tanuló diákok mind visszaülnek az iskolapadba. Jön az “egyéni munkarenddel rendelkező tanuló” státusz, amiről azonban a törvénytervezet szövege nem árul el sok konkrétumot.

Ami kirajzolódik belőle, az az, hogy míg a felmentés az iskolai jelenlét alól korábban igazgatói hatáskör volt, az új szabályok szerint az intézményvezetőnek – más szereplők mellett – már csak véleményezési joga lenne ebben. Azt, hogy ki lehet egyéni munkarendű tanuló, majd egy állami szerv fogja eldönteni, de hogy pontosan melyik, arról később rendeletben dönt a kormány.

Azon kívül nem sokat tudni az egyéni tanrendről, hogy ugyanúgy osztályozó vizsgákon kell majd számot adniuk az így tanuló diákoknak a tananyag elsajátításáról. Például azt sem, hogy ehhez milyen segítséget kell majd kapniuk az iskolától. Annyi biztos: ahogy korábban a magántanulói státuszt, úgy az egyéni tanrendet is évente felülvizsgálja majd az illetékes hatóság. A törvény életbe lépésekor már magántanulói státuszban lévő diákok iskolai munka alóli felmentését felülvizsgálják majd, hogy eldőljön, ki folytathatja egyéni tanrendű tanulóként.

Az intézkedés értelmezését nehezíti, hogy a javaslatot kidolgozó Emberi Erőforrások Minisztériuma a sajtó kérdéseire sem közölt semmilyen részletet a törvénymódosítással kapcsolatban, így azt sem lehet tudni, a magántanulásra vonatkozó változtatások milyen céllal kerültek a javaslatba.

Az még nem old meg semmit, ha elzárjuk a szelepet

Lannert Judit oktatáskutató, a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ igazgatója is csak találgatni tudott, amikor a javaslattal kapcsolatban az Abcúg kérdezte.

Szerinte az egyéni tanrend engedélyezésének központi, állami hivatali hatáskörbe vonása a nagyobb kontrollról szól, ami érthető válaszreakció arra, hogy “a magántanulói státusszal eléggé visszaéltek az elmúlt években minden oldalról”.

A magántanulói státuszt eredetileg azoknak találták ki, akik különböző okokból (betegség, beilleszkedési zavarok, családi problémák, külföldre költözés, sport- vagy művészeti karrier miatt) nem tudnak bekapcsolódni a hagyományos iskolarendszerbe, a tankötelezettségüket így az iskolán kívül teljesíthetik. A Magyarországon magántanulóként tanuló 7-8 ezer diák között persze sok ilyen gyerek is van. Mostanra azonban két másik csoport is erősen jelen van ezen a területen.

Az egyik azoké a gyerekeké, akiket a szüleik azért minősíttették magántanulóvá, mert így szerették volna kiemelni őket a merevnek, poroszosnak gondolt közoktatásból. Esetleg megelégelték, hogy tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeik nem jutnak egyről a kettőre a hagyományos iskolában. Ezek a szülők aztán maguk alapította, vagy már létező, tandíjas “magántanulói csoportokban” taníttatták tovább a gyerekeiket. Ezzel – az állam szempontjából – csak az a baj, hogy kialakult az oktatásban egy olyan szürkezóna, ami mind foglalkoztatási, mind minőségbiztosítási szempontból szinte teljesen ellenőrizhetetlen, és mindennek a magántanulói státusz az alapja.

A másik pedig azoké a diákoké, akik olyan krónikus magatartásproblémákkal rendelkeznek, hogy az amúgy is erőforrás-hiányos iskolák könnyebbnek látják, ha iskolán kívül, magántanulói státuszban tanulnak náluk ezek a gyerekek. Ennek szükségességéről a szülőket is meg kell győzniük, ami nem olyan nehéz feladat. Ahogyan egy korábbi, a témával foglalkozó cikkükben írták, az esetek többségében a szülő maga is belefáradt, hogy folyton a gyereke vállalhatatlan viselkedéséről kell hallania. És fél is attól, hogy ha magatartása miatt kirúgják, nem lesz másik iskola, ami felveszi a fiatalt.

Ennek a két folyamatnak a visszafordítására lehetne jó Lannert Judit szerint a törvényjavaslat, ami akár üzenet is lehetne, hogy az oktatásirányítás a befogadóbb, a gyerekek közötti különbségekre érzékenyebb iskolát szeretne. Erre azonban nem sok minden utal. Márpedig, Lannert szerint, ha a mostani reformok mellett a közoktatásban nem indul el érezhető minőségi javulás, akkor azok csak tovább növelik az iskolarendszeren belüli feszültségeket. “Lehet a szelepeket bedugni, de akkor a gáz csak tovább gyűlik bent, és előbb-utóbb robban.”

Hasonlóan vélekedik egy hazai egyetem neveléstudománnyal foglalkozó kutatója is, aki szerint az egyik legnagyobb kérdés, milyen hatással lesz a törvény a magántanulói csoportok kérdésére. A neve elhallgatását kérő kutató – aki egy ideig maga is egy magántanulói csoportba járatta erősen diszlexiás gyerekét – úgy látja: a kevés, tényleg progresszív tanulócsoportot leszámítva a csoportok többségében nincs meg a megfelelő szakértelem a valamilyen tanulási, vagy beilleszkedési nehézségekkel rendelkező gyerekek tanítására. Márpedig ilyen gyerekekből van szerinte a legtöbb a tanulócsoportokban.

Szerinte szerint fontos lenne, hogy ezek a gyerekek visszaintegrálódjanak az iskolákba, de ehhez az iskolai környezetnek is gyökeresen meg kellene változnia, hogy ne erővel kelljen megszüntetni – az egyébként az iskolarendszer hibáira reagáló – magántanulói csoportokat, hanem okafogyottá váljon a létezésük.

A magántanulás területén várható változásokkal kapcsolatban két iskolaigazgatót is megkérdeztünk. Azt mondták, hivatalos úton semmilyen tájékoztatást nem kaptak a várható változásokról. Pedig több részletre is kíváncsiak, de leginkább arra, hogy mit vár majd el az iskoláktól az új szabályozás.

Eddig a tanuló szükségleteitől függően változó heti óraszámban kötelező volt iskolai foglalkozásokat biztosítaniuk a magántanulók számára. Hogy ez hogy változik az egyéni munkarendű tanulóknál, arról még semmit nem lehet tudni, pedig az egyik iskolaigazgató szerint három magántanuló felkészítése már egy egész tanári állásnak megfelelő óraszámot is igényelhet. Bár a törvény, ha elfogadják, csak jövőre lép életbe, a jelenlegi tanárhiányos közoktatásban minél hamarabb tudniuk kellene, a mostanihoz képest mekkora plusz munkaterhet jelenthet majd az oktatásirányítás mostani lépése.

Javítanának a Taigetoszon

A kormány a módosítócsomaggal korrigálná két évvel korábbi, Taigetosz néven elhíresült intézkedését is. Akkor megtiltották a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) gyerekek osztályzás alóli felmentését. Ők olyan diákok, akiket a diszlexia, a diszgráfia vagy a diszkalkulia valamilyen enyhébb formájával diagnosztizáltak, ami megfelelő fejlesztéssel és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá váljon. (A súlyosabb tanulási zavarokkal küzdő gyerekeket hívják SNI-seknek, vagyis sajátos nevelési igényűeknek).

A felmentés eltörlését sokan gyerekellenesnek minősítették, és bár bizonyos esetekben tényleg lehettek káros következményei, ez valójában erős túlzás volt. A visszafogottabb kritikák inkább azt mondták: tényleg jobb a gyereknek, ha nem mentik fel az osztályzás alól, de akkor biztosítani kellene a megfelelő egyéni fejlesztést is. Hasonlóra jutott egy alkotmánybírósági (AB) határozat, amely szerint garantálni kellene “a tanulók egyéni képességeikhez igazodó fejlődését”.

A kormány is erre az AB-határozatra hivatkozik most, amikor fejlesztő pedagógiai ellátás keretében tenné kötelezővé a BTMN-es gyerekek tantárgyi felzárkóztatását és készségfejlesztését. A javaslatban azt írják, utóbbit fejlesztő pedagógusnak kell végeznie.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
elrontott-generacio-1000x666.jpg

„Felneveltünk egy életképtelen generációt – hol rontottuk el?”

Az idézet egy cikkből származik, amit egy barátom osztott meg, és eddig majdnem 200 ezer lájkja van, tehát nagyon sokan értenek egyet vele. Nos, én sokat foglalkozom gyerekekkel – elmondom, szerintem hol rontottuk el. 
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. november 10.


hirdetés

Az említett cikk, vagy inkább blogbejegyzés egyértelműen felrobbantotta a netet. Teljes terjedelmében itt olvasható, a lényege az, hogy "hagytunk felnőni egy elrontott generációt", amely "nem terhelhető, képtelen elviselni a tetteinek a következményeit, összeroppan a felelősségtől, lusta, nem örül semminek, nulla munkáért követeli a pénzt, kiveszett belőle a tisztelet, a hit, nem látja a másik embert, csak a kütyüjébe mélyed" stb. stb. stb. És persze többször is felteszi a kérdést (szinte látom, ahogy a szerző kétségbeesett szemekkel az égre néz): hol rontottuk el? 

Napi szinten foglalkozom gyerekekkel. Kora tizenévesekkel, olykor kisebbekkel, olykor nagyobbakkal is. Egy jó nevű intézményben, többnyire kifejezetten jól szituált családok gyerekeivel, klassz cuccokban, világítós sportcipőkben (az, amelyiknek a talpa villog), menő uzsonnás dobozokkal, felnőtt mércével mérve is drága okostelefonokkal, netbookokkal, fülhallgatókkal.

hirdetés

Amikor az időm engedi, egyenként is elbeszélgetek velük. Arra mindig nyitottak, sőt, éheznek a kommunikációra. És mesélnek. Aztán beszélgetek a baráti köröm gyerekeivel is, ha úgy adódik. Itt most a negyven körüli szülők (plusz-mínusz pár év) csemetéire gondolok. Mára elég sok, mellbevágó megfigyelést tettem. Elmondom, én mit gondolok arról, hogy "hol rontjuk el" a gyerekeink generációját. Természetesen minden alábbi állításra érvényes, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára. 

Először is: ott rontjuk el, hogy nem beszélgetünk a gyerekeinkkel. És itt most nem arra gondolok, hogy a suliból hazafelé megkérdezzük, mi volt az ebéd, sok-e a lecke, vagy otthon odabökjük, hogy mit kér vacsorára. Nem.

Meggyőződésem, hogy a mai szülők túlnyomó része napi fél órát egyfolytában szinte soha nem beszélget a gyerekével. Bármiről.

Arról, hogy mi bántja, mi érdekli, kit szeret az osztályból, milyennek tartja a sárguló őszi leveleket az ablak előtt, szeret-e kosarazni, mi jut eszébe a hóesésről (ha egyáltalán látott már olyat), kivel csetel, hogyan illik egy beszélgetésben megszólítani egy lányt/fiút, mi számít bántásnak vagy sértésnek (mert sokszor azzal sincsenek tisztában).

Az a tapasztalatom, hogy ha leülök egy gyerek mellé, és tíz – csak tíz – percet teljes egészében rá koncentrálok, kérdezgetem, és meghallgatom a válaszait, utána tűzbe menne értem. És a leckéjét is azonnal megcsinálja. Nem, nem lesz egy csapásra kisangyal, de érezhetően kialakul benne egyfajta kötődés és tisztelet. Ha viszont ezt nem kapja meg, legfőképpen otthon, napi szinten, egészen nagykoráig, akkor ő miért is adná meg ezt a kötődést és tiszteletet másoknak? Hiszen azt se tudja, hogy kell. 

Másodszor: ott rontjuk el, hogy nem ritkán már hat-hét éves korukban a kezükbe adjuk a kütyüt, és mi magunk is éjjel-nappal kütyüzünk mellettük. Igen, persze, egyszerűbb, és kevésbé fárasztó rászabadítani őket az okostelóra, a netre meg a videójátékokra, akkor tényleg elvannak órákig, le van a gond róluk. Csak éppen beszippantja őket egy pszeudo-világ, ahol szűrés és válogatás nélkül ömlik rájuk egy halom személyiségromboló, totálisan kifordított értékrendű információ.

Ömlik rájuk az, hogy csak akkor vagy ember, ha mindekit halomra lelőve győzöl. Csak akkor vagy ember, ha szétretusálva, pucsítva, kigyúrva, önmagadból agyonfotosoppolt műanyag-babát kreálva vadászol a lájkokra a közösségi oldalakon.

Sőt, ezzel még milliomos is lehetsz, meg őrült Youtuberként is, elég, ha több százezer követőt behülyítesz, és máris dől a lé, minek ide munka.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
gyasz-halottak-napja.png

„Az ujjaid az enyéim közé fonódtak, az izmaid öntudatlanul is tudták, hogy mi már örökre össze vagyunk kapaszkodva”

Senkinek nem beszéltem az utolsó fél óráról, amit kettesben töltöttem veled. Azt hittem, szívinfarktusom van, be voltam nyugtatózva, te pedig talán már ott sem voltál. Mégis úgy szorítottuk egymás kezét, mint hajdanán, a falusi búcsú repülő csónakhintájában.
Hargitay Judit írása - szmo.hu
2019. október 31.


hirdetés

Az ötödik emeletnél olyan fájdalom vágott a mellkasomba, hogy lerogytam a lépcsőre. Este háromnegyed nyolc volt, a kórházban fél kilencig engedték a látogatást. Szívszakadva rohantam fel a végtelen lépcsőkön, mert azt hittem, gyorsabb leszek az állandóan zsúfolt lifteknél, és egyetlen perccel sem akartam megrövidíteni a veled töltött időt.

A fájdalom, ami megakasztott az ötödiken, és a lépcsőre szegezett, új volt és félelmetes. Mintha valaki megmarkolt volna belülről, ökölbe szorítva a szívemet, az ereimet, minden csepp bennem lüktető vért és nehezen behápogott levegőfoszlányt, sőt, még az agyamat is. Bénító és blokkoló volt, de minden erőmmel felálltam, és tovább kaptattam a hetedikre.

A hajam csapzottan a homlokomra tapadt, a kezemben szétizzadt a celofánpapírba csomagolt, cserepes, sárga rózsa. A kórtermed előtt, a kivilágított nővérpultnál egy filigrán, kék köpenyes lány ült. Fürkészőn nézett rám: “A Farkas nénihez? Rosszul van, hölgyem?”. Ráztam a fejem, a rózsa lógott a kezemben, kétrét görnyedtem a fájdalomtól. "Olyan, mintha szívinfarktusom lenne. De legalább a legjobb helyen vagyok” – ziháltam erőltetett mosollyal, a tekintetem végigfutott a pult fölötti feliraton: “Kardiológiai Szubintenzív Osztály”.

hirdetés

A lány felállt, kikerült a pult mögül, figyelmesen nézett. “Mellkasi fájdalom? Rohant a lépcsőn, ugye? Lélegezzen lassan, ki, be, igen, és ezt vegye be. Már egy hónapja naponta jár be hozzá, ez magának is sok.” Egy kis, fehér pirula volt a tenyerén. El akartam utasítani, csak semmi gyógyszer, különben is, mi ez, hol egy orvos...de aztán eszembe jutott, hogy te vársz rám, és szó nélkül bevettem. A nővér megsimogatta a hátam, és én bementem hozzád.

A kórteremre már rásötétedett a májusi este. Nagy, tiszta helyiség volt, a városra néző ablakokkal, halványzöld linóleummal, három ággyal, és halkan pityegő, világító műszerekkel. Kifejezetten modern kórterem volt. Arra gondoltam, ez akár Amerikában is lehetne, milyen jó, hogy épp itt...nem, dehogy jó. Nem jó ez már sehogy.

Leültem melléd. Úgy tűnt, alszol, de már ébren sem lettél volna magadnál. Az orvos pár napja elmagyarázta, hogy egy ideje be vagy morfiumozva, mert csak a szíved 30 százaléka működik, szinte szétfoszlottak az ereid, és bár valószínűleg nincsenek fájdalmaid, a morfium ilyenkor orvosi előírás. Nem tudják, szenvedsz-e, de az esélyét se akarják megadni, hogy szenvedj.

Tulajdonképpen humánus dolog, még akkor is, ha a morfium megfosztott attól, hogy az utolsó napjaidban önmagad lehess, hogy elbúcsúzhass tőlünk, és viszonylag tiszta tudattal halj meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
darnoozseli.jpg

Így végezz a feleségeddel, ha nem akarod, hogy felelősségre vonjanak

Úgy tűnik, ha nincs meg a holttest, nincsenek kamerafelvételek és tanúk, akkor hiába a korábbi feljelentések, a látlelet és a távoltartási végzés, hiába minden terhelő bizonyíték, a férfi megússza. Vélemény.
K. U. D. - szmo.hu
2019. október 29.


hirdetés

Ma a magyar bíróság kvázi adott egy útmutatót, hogyan kell úgy embert ölni, hogy aztán ne vonhassanak felelősségre.

A darnózseli hentest 7 évre ítélték, testi sértés bűntettében, nem pedig gyilkosságban találták bűnösnek.

A büntetésbe pedig beleszámítják az előzetesben letöltött 29 hónapot, vagyis nagyjából 4 és fél múlva szabadulna is. Az ítélet viszont nem jogerős, mert az ügyész és a védő is fellebbezett.

hirdetés

Ez ma megtörténhet Magyarországon. Az országban, ahol a statisztikák szerint hetente legalább egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében, és minden ötödik nőt rendszeresen bántalmazza a partnere.

N.-né Kovács Judit bátor nő volt. Többször is a rendőrséghez fordult, próbált segítséget kérni, de a feljelentéseknek semmilyen eredménye nem lett. Olyannyira nem számított, hogy a bíróság ideiglenesen a bántalmazó, erőszakos férfinek ítélte a gyerekeket.

N.-né Kovács Judit a saját kezébe vette az irányítást: kilépett a kapcsolatból, elköltözött, elhagyta a vállalkozása saját tulajdonú telephelyét is, hiszen a férje zaklatta otthon és a munkahelyén is. Végül 2014-ben a férje által akadályozott gyerekláthatások miatt visszaköltözött a családi házba, hogy normális kapcsolata lehessen a kisfiával. Csakhogy ez végzetes döntésnek bizonyult.

A kétgyermekes édesanya talán még mindig élne, ha a bíróság nem a bántalmazó férjnek és apának ítéli a gyerekeket.

Akkor talán a nő tényleg új életet kezdhetett volna, nem kellett volna visszatérnie bántalmazójához a gyerekei miatt. 2014-ben viszont nyoma veszett. Hiába szólt a férfi ellen számtalan közvetett bizonyíték, a bíróság kétszer is felmentette és a mai ítélet is sokat mondó. Megint beigazolódott, hogy a bántalmazott nők senkire se számíthatnak, a rendőrség nem segít, a bíróság csődöt mondott, nincs igazságszolgáltatás.

Sok minden kavarog most a fejemben. Dühös vagyok, elkeseredett, csalódott és közben N.-né Kovács Judit gyerekeire gondolok. Hogy látták, ahogy az apjuk bántja az anyjukat, hogy hallották, a férfi hogy beszél a nővel, hogy mit gondolhattak, és mennyire lehettek megijedve, amikor az anyjuk – a saját testi épsége érdekében – elköltözött otthonról.

Vajon azt hitték, elhagyja őket? Vajon miket mondott ez a férfi a feleségéről a gyerekeinek? Vajon megtudják-e valaha, mi történt valójában az édesanyjukkal? Hogy ez a nő nem akarta elhagyni őket, harcolt értük, mindent megpróbált, szerette őket, annyira szerette őket, hogy végül visszatért a bántalmazójához, aki végül kioltotta az életét.

De mit is várunk egy országban, ahol az igazságügyi miniszter szerint a nők egyenjogúságáról szóló Isztambuli egyezmény nem más, mint "egy politikai hiszti", mert a nők valójában nagyon is jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és a munka között, és aki szerint a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
cimlap3.png

Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak - egy kínai átnevelőtábort megjárt nő vallomása

Sayragül Sauytbay megerőszakolt asszonyokról, körömtépésről, kötelező bűnbánatról, éjjel-nappal sulykolt propganadáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.


hirdetés

Sayragül Sauytbay fejére 2017. novemberének egyik éjszakáján csuklyát húztak a kínai rendőrök. Nem mondták meg neki, hová viszik. A 43 éves kazah származású, muszlim óvónő ekkor már több éjszakai kihallgatáson is túl volt, miután egy évvel korábban férje és gyerekei Kazahsztánba menekültek Kínából. Ő nem tudott utánuk menni, mert neki, akárcsak a többi közalkalmazottnak, 2014-ben elvették az útlevelét. A kihallgatáson arra utasították, kérje meg a férjét, hogy jöjjön haza. Ő azonban inkább minden kapcsolatát megszakította a családjával, annyira félt, hogy bajuk esik.

Ezen a novemberi éjszakán nem kihallgatni vitték. Egy órányi autózás után egy úgynevezett átnevelő táborba került. Közölték vele, az lesz a dolga, hogy kínai nyelvet tanítson a táborlakóknak.

“Alá kellett írnom egy papírt, amiben le voltak írva a feladataim és a tábor szabályai. Azt mondták, ha nem engedelmeskedem, halálbüntetést kapok."

A szabályok szerint tilos volt a többi fogollyal beszélnie, nevetnie, sírnia, válaszolnia mások kérdéseire. "Aláírtam, mert nem volt más választásom. Kaptam egy egyenruhát, egy kis szobába vittek, amelyben egy cementágy volt egy vékony műanyag matraccal. Öt kamera figyelt” – idézte fel első napját Sauytbay az izraeli Háárec tudósítójának.

hirdetés

Sauytbay egy olyan táborba került, mint amilyenekbe ujgurok százezreit zárták be az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban. A hivatalos kínai álláspont szerint a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőséges nézetek ellen harcolnak ezeken a helyeken.

Sauytbay becslése szerint az ő táborában 2500-an lehettek, a legidősebb fogoly 83, a legfiatalabb mindössze 13 éves volt.

Azokkal, akiket nem tanárként vittek oda, az asszony elmondása szerint még rosszabbul bántak. Egy 16 négyzetméteres teremben zsúfoltak össze csaknem húsz embert.

Minden ilyen teremben egy darab műanyagvödör szolgált WC-ként, és mindenki napi két percet kapott, hogy használhassa. A vödröt naponta egyszer ürítették. Ha megtelt, a foglyoknak várniuk kellett másnapig.

A foglyok rabruhát kaptak, és a fejüket leborotválták. A kezük és a lábuk egész nap bilincsben volt, amit csak akkor vettek le, ha írniuk kellett. Éjszakára is rajtuk hagyták, és szigorúan előírták, hogy csak a jobb oldalukra fordulva alhatnak. Aki másképp aludt, azt megbüntették.

VIDEÓ: titokban készített felvételek az egyik táborról

Az ujgur és kazah anyanyelvű raboknak Sauytbay egész nap kínai propaganda-dalokat tanított. Reggel hatkor keltek, kaptak valami reggelit, majd óránként változott, melyik propaganda-dalt vagy pártot dicsőítő jelszót kellett magolniuk. Olyanokat, mint a "Szeretem Kínát", "Hálás vagyok a kommunista pártnak", "Kínai vagyok" és "Szeretem Kína elnökét." Délután négytől hatig minden nap meg kellett vallani a bűneiket: vallási tanokat követnek, nem beszélnek kínaiul, erkölcstelen életet folytatnak... Aki nem tudott elég súlyos bűnöket kitalálni magának, azt megbüntették.

Aztán vacsora következett, majd felemelt kézzel a fal felé fordulva folytatódott a bűnbánat. Este 10 és éjfél között le is kellett írniuk, milyen bűnöket követtek el. Éjféltől reggel hatig alhattak.

Naponta háromszor ehettek. Híg rizs – vagy zöldségleves és egy szelet kenyér volt a napi fejadagjuk. Húst csak péntekenként kaptak, de kizárólag a muszlimok számára tiltott disznóhúst, és kényszerítették őket, hogy ezt megegyék.

„Soha nem tudtuk kialudni magunkat, a higiéniai körülmények iszonyatosak voltak. Lassanként a foglyok lélektelen testekké változtak”

– mondta Sauytbay, aki a beszélgetés során nagyrészt megőrizte higgadtságát, de néhány borzalmas részlet felidézésekor már nem tudta visszatartani könnyeit.

Aki nem tartotta be a szabályokat, nem tanult elég gyorsan kínaiul, nem megfelelő átéléssel énekelte a propaganda-dalokat, az könnyen a rettegett "fekete szobában" találhatta magát.

Itt szögeket vertek beléjük, kitépték a körmeiket, elektromos árammal sokkolták őket. Sauytbay szerint egy idős asszonyt azért büntették meg, mert azzal vádolták, hogy külföldre telefonált, és ő ezt nem volt hajlandó bevallani. Azt sem tudta, hogy működik a telefon.

Elvitték, és vérző testtel, felszaggatott bőrrel, körmök nélkül tért vissza.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!