hirdetés
Homerton_university_hospital_1.jpg

Belehalt a koronavírusba a brit orvos, aki védőfelszerelést kért a miniszterelnöktől

A londoni orvos három hete írt levelet Boris Johnsonnak, amelyben védőfelszerelést kért a kórházak számára.
Fotó: Fin Fahey/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. április 09.


hirdetés

53 éves korában elhunyt Abdul Mabud Chowdhury londoni orvos, aki három héttel ezelőtt levélben kérte Boris Johnson miniszterelnököt arra, hogy biztosítsanak elég védőfelszerelést az egészségügyben dolgozók számára - adta hírül a Sky News.

Az urológus a kelet-londoni Homerton kórházban dolgozott, 15 nappal ezelőtt diagnosztizálták nála a koronavírust, ám sajnos belehalt a betegségbe.

Chowdhury március 18-án fogalmazott meg üzenetet Boris Johnson számára - aki egyébként azóta szintén megfertőződött, és intenzív osztályon kezelik.

A Facebookon közzétett nyílt levélben azt írta: az összes NHS-dolgozó nevében kéri, hogy biztosítsanak elegendő védőfelszerelést az egészségügyben dolgozók számára, mert az életük múlik rajta.

Ők ugyanis minden nap a frontvonalban harcolnak a vírussal, miközben életeket mentenek, és még a megfelelő védőfelszerelés ellenére is nagy az esélye, hogy megfertőződnek.

hirdetés

"Az emberek elismerik a munkánkat, tisztelegnek előttünk, ami nagyon inspiráló és megindító, de el kell mondanom, hogy meg kell védenünk magunkat és a családjainkat ebben a világméretű katasztrófában."

A férfi halálhírét a Muszlim Orvosok Egyesülete jelentette be, mély megrendüléssel tudatták, hogy két héttel a levél megírása után Chowdhury elkapta a kórt, amelybe 15 napi küzdelem után belehalt. Feleségét és két gyermekét hagyta hátra.

A kérése pedig továbbra sem talált meghallgatásra, folyamatosan érkeznek ugyanis a híradások arról, hogy milyen eszközhiánnyal küzdenek a brit kórházak: tegnap például három olyan nővérről adtak hírt, akik szemetes zsákot voltak kénytelenek húzni, hogy el tudják látni a betegeket.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
george-floyd-boncolas.jpg

A rendőr fojthatta meg George Floydot a családja által kért vizsgálat szerint, a hatóságok viszont más eredményre jutottak

A rendőrség által kiadott dokumentum szerint nincs fizikai bizonyíték, ami alátámasztaná a trauma miatti fulladást vagy fojtogatást.
MTI - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Ellentmondanak egymásnak a rendőri beavatkozás közben május 25-én este Minneapolisban meghalt George Floyd boncolási jegyzőkönyvei: a családja kérésére elvégzett második halottkémi vizsgálat szerint a 46 éves férfi halálát a nyakára és a hátára nehezedő nyomás okozta fulladás idézte elő.

A rendőrség által korábban kiadott, első dokumentum szerint ugyanakkor nem találtak "fizikai bizonyítékot, amely alátámasztaná a trauma miatti fulladást vagy fojtogatást", és Floyd halálához "hozzájárulhatott egészségi állapota, beleértve koszorúér-betegségét és magas vérnyomását".

A második halottkémi eredményt hétfőn délután ismertette Ben Crump, a család ügyvédje.

Eszerint semmi jele annak, hogy Floyd szívbeteg lett volna, a nyaki nyomáson kívül a hátára nehezedő - szintén térdtől származó nyomás - is hozzájárult halálához, ezek miatt nem kapott levegőt.

A vizsgálatot elvégző két orvos gyilkosságnak minősítette a történteket, szerintük Floyd nagy valószínűséggel már halott volt, amikor a mentőautóba emelték.

hirdetés

A halál körülményeinek kiderítésében fontos szerepe lehet egy videónak, amelyet egy járókelő készített. A felvételen az egyik rendőr csaknem 9 percig térdel Floyd nyakán, kettő másik pedig a hátán.

A Floyd ellen fellépő négy rendőrt másnap elbocsátották a rendőrségtől, a férfi nyakára térdelő Derek Chauvint pedig két napra rá letartóztatták, és emberölés bűnrészességének gyanúja miatt vádat emeltek ellene. A vádat immár elsőfokú gyilkossági gyanúra súlyosbították.

A Floyd-család ügyvédjei bejelentették: George Floyd temetése június 9-én lesz a texasi Houstonban.

A férfi fivére békítő beszéddel próbálta hétfőn csitítani a tüntetőket.

"Az erőszak egyáltalán nem fogja visszahozni a testvéremet"

- mondta Terrence Floyd beszédében és virágot helyezett el azon a helyen, ahol a bátyja meghalt.

"Hagyjuk ezt abba, kérem legyünk békések!"

- kérte, miközben a körülötte álló tömeg halott testvére nevét skandálta. Terrence Floyd hangsúlyozta, hogy a rendőri brutalitás túlságosan is gyakran vezetett erőszakos protestálásokhoz, csakhogy ezek soha nem eredményeztek politikai változást.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
amerika-zavargasok-george-floyd-mti-foto.jpg

Lelőttek egy korábbi sportolót az amerikai tüntetések során

A 38 éves Chris Beaty is részt vett az egyik George Floyd halála miatt zajló tüntetésen Indianapolisban.
Címkép: MTI/AP/Mike Stewart - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Korábban már több cikkben is beszámoltunk arról, hogy folyamatosak és egyre durvábbak a zavargások Amerikában George Floyd halála miatt. A 46 éves afroamerikai férfi egy rendőri intézkedés után halt meg Minneapolisban, miután az egyik egyenruhás percekig a nyakán térdelt. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki, és hamar az egész Egyesült Államokra kiterjedt a lázadás.

A George FLoyd halála miatt zajló tüntetéseken több híresség is részt vett már, de vannak, akik az interneten mondják el véleményüket, gondolataikat a tragédiával kapcsolatban. Nemrég például még a politikát messziről kerülő Michael Jordan is megszólalt az üggyel kapcsolatban, de több sportoló is felemelte már a szavát George Floyd megölése után.

Egy korábbi amerikai focista, Chris Beaty viszont részt is vett az egyik tüntetésen Indianapolisban. A Yahoo most arról ír, hogy a

38 éves férfit szombaton többször is meglőtték és belehalt a sérüléseibe.

hirdetés

Chris Beaty játszott a gimnáziumi, majd az indianai egyetemi csapatban is 2000 és 2004 között, ezután a civil életben helyezkedett el, több éjszakai bárja is volt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
donald-trump-amerika-zavargasok-tuntetesek-katonak-hadsereg-northfoto.jpg

Donald Trump a hadsereggel oszlatná fel a tüntetéseket

Az amerikai elnök hétfői nyilatkozatában azt mondta, ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban egyaránt beveti a katonaságot.
MTI, Címkép: Northfoto/ZUMA Press, Inc. - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Ahogy arról több cikkben is beszámoltunk, folyamatosak a tüntetések és a zavargások egész Amerikában George Floyd halála miatt. A 46 éves afroamerikai férfi azután halt meg Minneapolisban, hogy egy intézkedés során egy rendőr percekig a nyakán térdelt.

A rendőri brutalitás ellen, valamint az igazságszolgáltatásért és a fekete emberek egyenlőségéért demonstrálnak most az emberek szerte az Egyesült Államokban. Az indulatok ugyanakkor nem csitulnak: a tüntetők egy része gyújtogat, rongál és üzleteket foszt ki.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában hétfőn rendet ígért, ha szükséges, a hadsereg segítségével is.

Hangsúlyozta, hogy elsődleges feladata az ország megvédése, hiszen erre esküdött fel. Mint fogalmazott: "a rend és a törvényesség elnöke", és ha a helyi tisztségviselők nem tudják megfékezni az erőszakos demonstrációkat, akkor ő fog cselekedni. Ennek érdekében minden rendelkezésre álló szövetségi erőforrást, - az ő megfogalmazásában: "civil és katonai" forrást - mozgósít, és ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban egyaránt beveti a katonaságot.

Közölte: utasította a tagállamok kormányzóit és polgármestereit, hogy biztosítsák "a rendfenntartó erők elsöprő jelenlétét" mindaddig, amíg le nem csendesítik a tüntetéseket.

hirdetés

"Ha egy város vagy egy tagállam visszautasítja a szükséges lépéseket a lakói élete és tulajdona védelme érdekében, akkor én fogom felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldom a problémáikat"

- fogalmazott.

Donald Trump az elszabadult erőszakot "belföldi terrorcselekményeknek" minősítette, és ismételten a szélsőbaloldali és magukat antifasisztáknak nevező csoportokat tette felelőssé a káoszért.

"A lázongás legnagyobb áldozatai a szegényebb sorsú közösségeinkben élő békeszerető állampolgárok, és én, mint az elnökük, harcolni fogok a biztonságukért. Harcolni fogok, hogy megvédjelek benneteket, én, a ti rendet és törvényességet biztosító elnökötök és a békés protestálók szövetségese" - mondta Trump.

Végül - hivatali felhatalmazására utalva - idézte azt az 1807-es, úgynevezett Lázadási Törvényt, amely lehetővé teszi az amerikai elnököknek, hogy megkerüljék a szövetségi törvényt, amely tiltja a hadsereg bevetését belföldi rendfenntartásra.

"Ezek után megyek, hogy lerójam tiszteletemet egy nagyon, nagyon különleges helyen" - mondta az amerikai elnök, majd ellátogatott a Fehér Ház mellett lévő Szent János templomhoz, amelyet keddre virradóra szintén felgyújtottak, de szerencsére a lángokat hamar eloltották, így nem keletkeztek nagyobb károk az épületben.

A rövid vizit idején az elnököt és kíséretét rendkívüli biztosítással védték, a Fehér Ház tetőzetén titkosszolgák és mesterlövészek vigyázták a rendet.

Trump rózsakerti nyilatkozata és templomi látogatása idején egyébként a Fehér Ház előtt tüntetők zajongtak.

Az elnök a templomnál magasra emelt Bibliával állt meg.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-magyarroszag-mti-foto.jpg

Meghalt 5 beteg, újabb 29 magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést

A beazonosított fertőzöttek száma 3921-re nőtt. 2160-an pedig már meggyógyultak.
Címkép: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3921 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg. Ezzel 532 főre emelkedett az elhunytak száma, 2160-an pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 1229 fő.

Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 427 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el - írják az oldalon. Azt is hozzáteszik: a cél az, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsák az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések, különösen a védőtávolság betartása. Már Budapesten is megnyithattak az éttermek és a vendéglátóhelyek belső terei, és már látogathatók a szabadtéri kulturális és sport rendezvények.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!