hirdetés
hableany-vizsgalat.png

Befejezték a Hableány bűnügyi szemléjét, kiderült, hogy történt a tragédia

A hajótestben összegyűlt iszapban nem tálaltak újabb áldozatot a 26 órás szemle alatt.
Címkép: MTI, Kovács Tamás - szmo.hu
2019. június 14.


hirdetés

A Magyar Nemzet ír a Hableány csütörtök délelőtt befejezett bűnügyi szemléjéről és azokról az eredményekről, amikre a vizsgálat során jutottak.

A kedden kezdődő szemle 26 órán keresztül tartott a Csepeli Szabadkikötőben. Itt a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ügyészséggel, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival és a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, igaz­ságügyi, hajózási szakértő bevonásával tartották meg a szemlét.

A Magyar Nemzet úgy értesült, a Hableány sérülései súlyosak. A hajótest és a felépítmény roncsolásaiból pontosan azt lehetett rekonstruálni, amit a balesetet rögzítő ipari kamerák felvételeiből már korábban is valószínűsítettek:

amikor a Viking Sigyn utolérte a Hableányt, a tatjának ütközött, megperdítette és maga alá gyűrte. A sétahajó hét másodperc alatt elsüllyedt, a hatalmas szállodahajó azonban tovább görgette maga előtt a víz alatt is.

A Hableány megpördült, az orr került lejtmenetbe, a tat hegymenetbe, ugyanakkor hossztengelye körül is megfordult legalább egyszer.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
kozig.jpg

Súlyos adminisztrációs hiba miatt főhet a közszolgák feje

Egy augusztus 14-én hozott, azonnal érvénybe lépő határozat szerint nem lehet felvenni embereket közigazgatási intézményekbe, a minisztériumok és közigazgatási szervek viszont szeptember 2-vel kalkuláltak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Az Index azt írja, egy augusztus 14-én hozott, azonnal érvénybe lépő határozat értelmében a határozat visszavonásáig nem lehet felvenni embereket közigazgatási intézményekbe.

A lap emlékeztet, hogy a kormány tavaly nyáron létszámstopot hirdetett a közigazgatásban, ugyanakkor egy idén márciusban életbe lépő, a kormányzati igazgatásról szóló törvény értelmében ismét fel lehetett venni embereket.

A minisztériumok és közigazgatási szervek úgy tervezték, hogy szeptember 2-ig vehetnek fel embereket,

mert a jogszabály kitétele az volt, hogy ha március 1-től hat hónapig nem töltik be az álláshelyet, akkor az elvész.

Sok munkavállaló kalkulált úgy, hogy majd szeptember elején munkába állnak, addig például felmondási idejüket töltik. Emiatt többen is felmondtak a munkahelyükön.

Az Index olyan személyről is tud, aki az új álláshely közelében már az albérletét is lefoglalózta.

Az intézményvezetőknek kivételes esetben megvan az a lehetőségük, hogy mentesítési kérelmet adjanak be, aminek elbírálásáról a kormány dönt. A közigazgatási vezetőknek ezért ebben a helyzetben egyénileg, név szerint meg kell indokolniuk, hogy miért van szükségük olyan alkalmazottakra, akik az utóbbi időszakban hiányoztak.

Az Indexnek egy közigazgatásban dolgozó forrás azt mondta:

lehetséges, hogy súlyos adminisztrációs hiba történhetett.

Valószínűleg le akarták zárni a kormányzati igazgatásról szóló törvény értelmében nyitott munkahelyeket, azonban ezt nem szeptember 2-án tették meg, hanem augusztus 14-én.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sziami-ikerpar-mutet.jpg

A sziámi ikerpár eddig kritikus állapotú tagja kinyitotta a szemét

Rukaya sokáig volt altatásban a műtét után, nagyon megviselte a speciális vírusos láz. 19 nap elteltével lett jobban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A Dakkában szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van - közölte a Cselekvés Alapítvány szerda este az MTI-vel.

Az augusztus elsején elkezdett maratoni, 33 órás végső szétválasztó műtét után 19 nappal

az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét.

Ikertestvérét, Rabeyát - aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik - édesanyjuk már ölbe is veheti.

A speciális vírusos láz után - amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette - már mindkettejük állapota stabil.

Azt írták:

Rabeya és Rukaya állapotából előreláthatólag három-hat hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni.

A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét a bangladesi Dakkában.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
amazonas-cimkep.png

Olyan brutálisan ég az Amazonas vidéke, hogy már az űrből is jól látszik

Rekordszámú erdőtűz sújtja a térséget. Instagramon terjed a #prayforamazonia hashtag, fotók és videók ezrei mutatják meg a szörnyű állapotokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Korábban mi is megírtuk, hogy rekordszámú erdőtüzet észleltek az Amazonas vidékén. Csütörtök óta a műholdak 9507 új erőtüzet figyeltek meg Brazíliában, többségüket a világ legnagyobb esőerdőjének otthont adó területen.

Az idén észlelt 72 843 erdőtűz 83 százalékkal több, mint amennyit 2018 azonos időszakában jegyeztek fel, és a legmagasabb szám 2013 óta.

Roraima északi szövetségi államot sötét füst borítja. Az állam déli részén már szükségállapotot hirdettek, és fővárosában, Manausban környezetvédelmi riadókészültséget rendeltek el augusztus 9-én a tüzek miatt.

Az erdőtüzek nem ritkák a száraz időszakban, de a gazdák szándékosan is felgyújtanak erdőterületeket, hogy illegálisan irtsák a fát legelők létrehozása céljából.

Az erdőtüzek számának példátlan növekedését azóta észlelték, hogy januárban hivatalába lépett Jair Bolsonaro új köztársasági elnök, aki meghirdette az Amazonas vidékének mezőgazdasági és bányászati célú fejlesztését.

A most zajló extrém tűzről a NASA is készített felvételeket, igaz, még korábban: augusztus 11 és 13 között. Azóta sajnos nem lett kisebb a probléma.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mar-a-megosztott-alberlet-is-draga.jpg

Elszaladtak a budapesti lakásárak, már a megosztott albérlet is drága

Van, ahol 65 ezer plusz rezsiért hirdetnek egy ágyat - és a lakásban 6 ágy található.
SzÉ, Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 22.



A budapesti albérletekről és az albérletárakról beszélgettünk egy társaságban amikor azt találtam mondani, hogy ha magasnak találják a fiatalok az önálló lakás árát, költözzenek be többen egy lakásba és akkor megoszlanak a költségek.

Csak hogy sok lakástulajdonos azt csinálja, hogy ha többen akarják kivenni a kecót, akkor fejenként kalkulál – mondta erre az egyik ismerősöm. Ha a lakásba, amit 150 ezerért hirdetett, nem 1-2, hanem 3 vagy 4 ember költözne, a lakbér már nem az eredeti összeg lesz, hanem annyival több, mint amennyivel többen költöznek be a lakásba, mondjuk 3 vagy 4 személy esetén az eredeti 50+rezsi helyett fejenként 75.000 plusz rezsi.

Ez az ismerősöm azt is mondta, hogy a gyakran a megosztott albérlet is annyival drágább, hogy már lassan jobban megéri egy embernek is egy lakást kivenni. Jellemzően kis garzont.

Ezt alátámasztotta egy másik ismerős, Zsolt esete is. Neki is azt tanácsolták, érdemes többen összefogni és nagyobb lakást keresni, mondván: „a is lakások és a garzonok lakások sokkal drágábbak egy főre vetítve, mint a nagyok”. Ő azonban több éves barátokkal való próbálkozás és albérletváltás után egy szobás kis garzont vett ki Újpesten, mert mint mondta, pont el tudott csípni egyet olcsón. Egyedül lakik benne, senkivel nem kell osztoznia semmin, senkihez nem kell alkalmazkodnia, és azt visz fel, akit akar.

Egy fiatal pár pedig arról számolt be, hogy már-már feladták, hogy számukra is megfizethető albérletet találjanak, amikor meg tudtak szerezni egy kis lakást. Ők is azt mondták, jobban jártak így, mintha betársulnak valahova, mert kettesben lehetnek és ketten ki tudják gazdálkodni a 90 ezer ezer plusz rezsit.

Extrém helyzetek is előfordulnak. Hajni és a barátnője egy idős asszonnyal állapodott meg abban, hogy szeptembertől beköltözhetnek ketten a hölgy nagyszobájába. Azért mentek – saját szavukkal - „öregnénis” albérletbe, mert úgy gondolták, így olcsóbban jönnek ki, mint egy önálló lakással. Úgy állapodtak meg a asszonnyal, hogy fejenként 55 ezer forintot fizetnek, de ebben benne van a rezsi is. Júliusban előre kifizették a szeptemberi díjat és a fejenként 2 havi kauciót.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x