_DSC5116
Barokkba öltözött szépségek Fertődön
Nívós ételek és kosztümös úrhölgyek egy rendhagyó fesztiválon a felújított Esterházy-kastély szomszédságában. A rendezvényen a hercegi pár is tiszteletét tette!
Kovács Vivien, fotók: Bódis Krisztián - szmo.hu
2013. július 23.


Ínycsiklandó finomságok várták a hétvégén Fertődre látogatókat. A "magyar Versailles" közvetlen közelében zajló Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált idén első alkalommal rendezték meg.

A 17. század elejétől a 18. század végéig tartó barokk korszak a fényűzésről, a túldíszítettségről és a pompáról szólt. Jó példa erre maga az Esterházy-kastély is, mely 126 szobájával a barokk arisztokrácia fellegvára. A versaillesi és bécsi mintára épült műremek a 18. századvégi Magyarország egyik fő kulturális központja volt.

_DSC6448

Közel négymilliárd forintos projekt keretében nemrégiben fejezték be első ütemének felújítását. A hétvégi mulatságon a jelenlegi herceg, Esterházy Antal is aktívan részt vett, a zsűrivel együtt ő és kedves felesége is végigkóstolta a nemes ételeket, italokat.

_DSC4697

_DSC5298

_DSC5325

Az ország minden tájáról érkeztek csapatok, hogy lenyűgözzék a mesterszakácsokból álló zsűrit. A versenyzők úrikonyha és csárda kategóriában nevezhettek, az egyetlen kikötés az volt, hogy a készített ételeknek igazodniuk kellett a barokk receptúrához.

A kuktáknak nem volt könnyű feladatuk, hiszen abban az időben még számos ma elengedhetetlen alapanyag nem volt használatos. Így kerülendő volt a pirospaprika, paradicsom, krumpli és rizs használata, de habarást sem használhattak.

_DSC4731

_DSC4786

_DSC4954

A fesztivál egyik legkellemesebb programja egy barokk divatbemutató volt. Bagaméri Anikó ruhakölteményei mindenkit ámulatba ejtettek. A reneszánsz visszafogott öltözködése után a barokk korban teret nyerő női felsőtest hangsúlyozása megtöltötte a színpad előtti területet.

_DSC5051

_DSC5082a

_DSC5143

_DSC5149

_DSC5265

_DSC5495

_DSC6127

_DSC4111c

A remek hangulatú fesztivált remélhetőleg jövőre is megismétlik, itt ugyanis csak mosolygós, élet- és ételimádó emberekkel találkoztunk.

Ha Te is szívesen részt vennél jövőre, nyomj egy lájkot!


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x