hirdetés
obama-Copy.jpg

Barack Obama volt amerikai elnök elutasította az erőszakot és békés cselekvésre szólított fel

Arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és olyan kormányzatot válasszanak, amelynek 'tisztségviselői válaszolnak a követeléseinkre'.
MTI - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Békés cselekvésre szólított fel Barack Obama, az Egyesült Államok volt és első afroamerikai elnöke hétfőn kiadott közleményében.

Az egykori elnök, aki az elmúlt hetekben azt ígérte, hogy aktívan részt vesz az elnökválasztási kampányban a demokraták oldalán, a közleményben arra buzdította a tüntetőket: alakítsák "a mi igazolható haragunkat békés, fenntartható és hatékony cselekvéssé". Obama kifejtette, hogy szerinte az embereknek muszáj még erőteljesebben tudatosítaniuk az igazságtalanságokat, ezt tüntetések révén kell megtenniük, ám aztán ezt a tudatosságot nagyobb választási részvételben kell megjeleníteniük és olyan kormányzatot kell választaniuk, amelynek "tisztségviselői válaszolnak a követeléseinkre".

A volt elnök elutasította a tüntetéseken tapasztalható erőszakot és fosztogatásokat. Ugyanakkor elismerte, hogy a tüntetések olyan régóta fennálló problémákra válaszolnak, amelyekkel a korábbi választott tisztségviselők sem foglalkoztak.

Nem tért ki azonban saját kormányzatának ezzel kapcsolatos tevékenységére, döntéseire. Az Obama-kormányzat idején is voltak ugyanis véres megmozdulások, amelyek során az afroamerikaiak a rendőri erőszak ellen tiltakoztak. A Black Lives Matter (a Fekete életek számítanak) nevű radikális fekete csoport, amely gyakran nyúlt az erőszak eszközéhez, éppen az Obama-kormányzat idején vált aktívvá. Mint Obama fogalmazott: az országszerte zajló tüntetéssorozat "a rendőri gyakorlat és szélesebb értelemben véve az igazságszolgáltatási rendszer reformjának elmaradása miatti őszinte és legitim csalódottságot" jelzi. Konkrétumok említése nélkül, "igazi változásokat" sürgetett az országban szerinte létező "folyamatos és bomlasztó" rasszizmus ellen.

Mozgósításra sürgette az embereket és leszögezte, hogy "meg kell szerveznünk és le kell adnunk voksainkat ahhoz, hogy olyan jelölteket válasszunk meg, akik reformokat hajtanak végre".

hirdetés

Hétfőn Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke és a demokraták várható elnökjelöltje a Delaware-ban lévő Wilmingtonban egy afroamerikai templomban találkozott a helyi fekete közösség 15 egyházi és oktatási vezetőjével. Biden előző nap rövid időre meglátogatta a hétvégi tüntetések egyik helyszínét Wilmingtonban.

A 77 éves politikus Donald Trump elnököt és a jelenlegi kormányzatot okolta a kialakult helyzetért, az egyenlőtlenségekért és a rasszizmusért. Úgy fogalmazott: "a gyűlölet csak rejtőzködik, nem tűnik el. És amikor valaki, aki hatalmon van, szítja a gyűlöletet, akkor az a felszínre tör. Egy elnök szavai fontosak. Bátorítja az embereket a vitriol kiengedésére".

A volt alelnök azt ígérte, hogy ha elnökké választják, akkor szembenéz "az intézményes rasszizmussal" és elnöksége első 100 napjában létrehoz egy rendőrséget ellenőrző testületet.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bejrut_tuntetes.jpg

Megkezdődött az 'Ítélet napja' Bejrútban - több ezren tüntettek, lövések is eldördültek

Egyre elégedetlenebbek az emberek, sok tüntető forradalomról beszél.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Minisztériumot, tévéépületet és központi banképületet is megrohamoztak a tüntetők Bejrútban, ahol egyre nagyobbá és komolyabbá válik a kormányellenes tüntetés a héten történt hatalmas robbanás után - írja a Reuters.

A rendőrség könnygázt is bevetett a tüntetők ellen, akik botokkal, kövekkel támadtak rájuk. A hírek szerint egy rendőr meghalt az összecsapásokban. A Vöröskereszt jelentése szerint 117 sérültet kellett ellátni, közülük 55-öt kórházba szállítottak.

Tiltakozók tucatjai törtek be a külügyminisztérium épületébe, ahol az elnök, Michel Aoun portréját elégették, a tüntetést pedig "Az ítélet napjának" keresztelték el.

Nem sokkal a tüntetés előtt találkozott az ország vezetőivel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki később elmondta: az európaiak szolidárisak a libanoni emberekkel, ugyanakkor a helyi politikai erőknek össze kell fogniuk és együtt kell működniük a rendkívüli helyzetben.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mti-belgium.jpg

Koronavírus – Három város nem engedi be az egy napra érkező fürdőzőket a belga tengerparton

MTI, fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a belga tengerpart három népszerű városa, Oostende, Knokke és Blankenberge vezetése úgy döntött, hogy vasárnaptól nem engedi területére lépni az egy napra érkező fürdőzőket - közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán vasárnap.

A vasárnap éjféltől életbe lépő és visszavonásig érvényes szabályozás értelmében a településeken csak a helyi lakosok, nyaralótulajdonosok, az ott tartósan megszálló vendégek, illetve a székhellyel rendelkező vállalatok és szervezetek alkalmazottai tartózkodhatnak.

A döntés előzményeként hatalmas tömeg özönlötte el a tengerpartokat a hétvégén az országban tomboló hőhullám miatt. A 35 Celsius-fokos hőségben többen nem tartották be a járvány terjedését akadályozó előírásokat, nem engedelmeskedtek az intézkedő rendőröknek, és többször rendbontássá fajultak az incidensek napközben és éjjel is.

Knokke önkormányzatának közleménye szerint, aki a településekre kíván utazni, igazolnia kell, hogy jogosult a belépésre. Arra hivatkoztak, hogy "kényszerűségből hozták meg a drasztikus intézkedéseket", a közbiztonság szavatolása érdekében. Oostende önkormányzata vasárnap arra szólította fel az SNCB belga vasúti társaságot, hogy ne indítson további vonatokat a városba, ugyanis délelőtt 11 órától nem fogad és nem indít szerelvényeket, vasútállomását pedig az esti órákig bezárta. Blankenberge arról tájékoztatott, hogy állomásán minden érkező utast ellenőriznek, és az egy napra érkezőket azonnal visszafordítják.

hirdetés

A három város vezetése arra kérte az illetékes hatóságokat, hogy gyorsított eljárások keretében, szigorú büntetéseket szabjanak ki a szabályoknak nem engedelmeskedő turistákkal szemben. Sajtóbeszámolók szerint a kocsisorok hatalmas dugókat eredményeznek, a rendőrségnek már több összetűzés alkalmával kellett beavatkoznia.

A belga nemzeti közegészségügyi intézet vasárnap közzétett jelentése szerint az elmúlt egy hét átlagát tekintve naponta 564,4 ember esetében bizonyult pozitívnak a koronavírusteszt Belgiumban, ami enyhe, 19 százalékos növekedést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. Amíg százezer főre két hete átlagosan 44,3 fertőzött jutott az országban, addig a hét elején ez a mutató 51,2-re, vasárnapra 63,3-ra emelkedett. Belgiumban a járvány márciusi megjelenése óta megerősített esetek száma 73 ezer 401, ez a mutató 617-tel magasabb, mint szombaton.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
toronyhaz-1.jpg

A 12-13. emeletről ugrottak ki emberek a toronyháztűzben Csehországban

11-en haltak meg, köztük 3 kisgyerek. Csehországban az utóbbi évtizedek legtragikusabb lakóháztüzéről van szó.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Tizenegy ember meghalt, amikor szombaton délután tűz ütött ki egy 13 emeletes lakóház legfelső részében a kelet-csehországi Bohumínban - jelentette a közszolgálati Cseh Hírtelevízió (CT24).

Lukás Popp, a morvasziléziai város tűzoltóságának szóvivője szerint hat személy egy 11. emeleti lakásban halt meg, ahol a tűz keletkezett. További öt személy pedig szörnyethalt, amikor kiugrottak a magasabban lévő lakásuk ablakából vagy balkonjáról. Az áldozatok között három kiskorú gyermek van.

A tűz konkrét oka ismeretlen. A televízió a lakókra hivatkozva azt jelentette: a tragédiát nagy valószínűséggel egy, a 11. emeleten lakó személy okozta, aki ismeretlen okok miatt felgyújtotta lakása ajtaját.

A tűz gyorsan átterjedt a szomszédos lakásokra is. Hivatalosan ezt az értesülést nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

Csehországban az utóbbi évtizedek legtragikusabb lakóháztüzéről van szó. Tíz éve, 2010 októberében Prágában egy lakóháztűzben kilenc hajléktalan vesztette életét. Nyolc halálos áldozata volt idén januárban a német határhoz közeli Vejprty egyik betegotthonában, illetve 1995-ben a prágai Olympic szállóban keletkezett tűznek.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pixa-coronavirus-.jpg

Koronavírus: 43 új fertőzöttet találtak, nincs újabb elhunyt

Kórházban 73 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen.
MTI, fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Negyvenhárommal 4696-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.

A kormányzati portálon azt írták: az új típusú koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma változatlanul 602, 3499-en gyógyultak fel a betegségből.

Az aktív fertőzöttek száma 595. Az aktív fertőzöttek 34 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2091) és Pest megyében (703) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (382), Komárom-Esztergom (315), Zala (265), Csongrád-Csanád megye (151), Borsod-Abaúj-Zemplén (145), Veszprém (108) és Győr-Moson-Sopron megye (103), a sor végén Békés és Tolna megye áll (18-18).

Kórházban 73 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 7184-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma elérte a 360 772-t.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!