hirdetés
berki-krisztianbol-gyanusitott-lett-egy-balesetben.jpg

Balesete után két évvel tanúból gyanúsított lett Berki Krisztián

Még 2018-ban karambolozott egy busszal, és még vizsgálják, kinek mi volt a felelőssége az ügyben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

"Korábban tanú voltam, most pedig hirtelen gyanúsított lett belőlem" - mondta Berki Krisztián a Blikknek a két évvel ezelőtt történt balesetével kapcsolatban.

Mint arról a lap beszámolt, Berki Krisztián 2018-ban egy Bentley-vel Párkányból tartott hazafelé, amikor megelőzte a BKK buszát, majd utána jobbra akart befordulni.

A busz hátulról nekiment, összetörte a kocsi hátsó részét.

"A balesetet a rendőrség akkor kivizsgálta, és egyértelműen megállapította a buszsofőr hibáját. Berki nagyot nézett, amikor megkapta az idézést, hogy újra kezdődik a procedúra, sőt, ezúttal azt kérték, gyanúsítottként jelenjen meg a rendőrségen" - írja a Blikk.

Berki Krisztián ügyvédje, dr. Szilágyi Roland azt mondta a lapnak, hogy a gyanú szerint védence "a közúti közlekedés szabályait megszegve veszélyeztette mások testi épségét", ennek pedig a büntetési tétele 1-től 3 évig tartó szabadságvesztés lehet.

hirdetés

"Csakhogy a BKK videófelvételét visszanézve azt láttuk, hogy a busz fékezés nélkül simán nekiment a védencemnek"

- mondta az ügyvéd. Szerinte a felvételen látszik, hogy a busz is megállhatott volna, vagy kikerülhette volna Berki Krisztián kocsiját, ezért panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

Berki Krisztián a lap szerint felkészült arra is, hogy ha az újravizsgált balesetben őt hozzák ki bűnösnek, vállalja a felelősséget.

"Az ország leendő miniszterelnökeként vallom: néha az igazságtalanságot is el kell fogadni"

- mondta a Blikknek.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
riley_reid.jpg

Fél a visszatéréstől a pornósztár, aki fél éve még csak nem is csókolózott senkivel

Riley Reid éppen szingli, a forgatások pedig leálltak, ezért sem volt együtt senkivel a járvány kitörése óta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 04.


hirdetés

Hat hónapja nem volt együtt senkivel, ezért kicsit tart a közelgő visszatéréstől a pornófilmek világába Riley Reid, írja a Daily Star. Az amerikai pornós az Instagramra posztolt két, popsiban erős képet. Ezek mellé írta le őszinte gondolatait a karantén ideje alatt kialakult érzéseiről.

Mivel a 29 éves pornósztár éppen szingli, ezért egyedül vészelte át a koronavírus-járvány miatti karantént. A vírus megjelenésekor azonnal felfüggesztették az összes forgatást, így Riley bevallása szerint fél éve még csak nem is csókolózott senkivel. Vagyis mindenféle intim együttlét kimaradt az életéből az elmúlt időszakban.

A posztban kitér arra: igazából nem szeretné, hogy egy ilyen hosszú váratlan önmegtartóztatás után az első alkalom ne egy érzelmekkel teli, intim együttlét legyen, hanem egy teljesen személytelen aktus az egyik forgatáson.

"Szeretném értékelni a következő fiút, aki megcsókol, szeretnék törődni vele. És azt szeretném, ha ő is értékelne és törődne velem. (...) Lájkold a posztot, ha megcsókolnál"

- teszi hozzá kissé szomorkásan.

hirdetés

A kommentelők között természetesen azonnal megjelentek az önkéntes felajánlkozók, akik szívesen vállalnák a pornószínésznő leporolását az első forgatások előtt. A többség azon felül, hogy gyönyörűnek tartja a filmest, nem is érti, hogyan nem talált még párt magának.

Riley Reid közismert arról, hogy különösebb fennakadás nélkül osztja meg követőivel akár a legbensőbb gondolatait is a világról. A pornóst csak az Instagramon 3,2 millióan követik, de népszerű Youtube-csatornája is, ahol vlogokban mutatja be életét.

Ebben a januári videóban egy napját követhették végig rajongói, így láthatták egy forgatás előkészületeit is:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
benko-laszlo-omega.jpg

A kórházból üzent Benkő László

Az Omega billentyűse bízik a gyógyulásban, és szeretne minél hamarabb újra színpadra állni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 04.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Benkő László hetek óta kórházban van. Nemrég aztán gyorsan végigsöpört a közösségi médián egy álhír az Omega billentyűsének haláláról, de szerencsére legalább ilyen hamar megérkezett a cáfolat is.

Nemrég az egyik legjobb barát és legközelebbi zenésztárs, Kóbor János mesélt a Kossuth-díjas művész állapotáról.

Most azonban Benkő László is megszólalt. A Blikk telefonon beszélt a zenésszel, aki meglepődött, hogy milyen sokan aggódnak érte.

"Valóban sokan aggódnak értem? Ez jólesik, mindenkinek köszönöm, aki drukkol értem"

hirdetés

- kezdte a lapnak a zenész, aki azt is elmondta, hogy jobban van.

"Köszönöm, jól vagyok, vagyis jobban. Nemrég ébredtem, aludtam egy nagyot. Én is azt remélem, hogy hamarosan elhagyhatom a kórházat, és hazamehetek. Mondják a barátaim is, hogy ideje lenne újra a színpadon állnom. Én is ezt szeretném, mihamarabb felépülni"

- fogalmazott Benkő László.

A zenész két hete került kórházba, miután elesett az utcán, s eltört a térde és a bordája. Lábát műteni kellett, s bár a beavatkozás jól sikerült, később problémák léptek fel, vizesedni kezdett a tüdeje - írja a lap.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
snapshot-2.jpg

Törölték egy filmfesztiválról Schwarzenegger egyik filmjét, mert a szervezők szerint megszépíti a gyermekek rendőrök általi megfélemlítését

Az Ovizsaru című filmet törölték a portlandi filmfesztivál programjából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

A 90-es évek elejének egyik legnépszerűbb vígjátéka volt az Ovizsaru, amelyben az addig rettenthetetlen szuperhősöket alakító Arnold Schwarzenegger óvóbácsinak álcázott rendőrként nem csupán megvédte a rá bízott komisz kiskölyköket, hanem jó barátjuk és játszópajtásuk is lett.

A filmet beválogatták a portlandi fesztivál programjába, mert Oregon államban forgatták és éppen 30 éve mutatták be. Az Amerikában jelenleg uralkodó rendőrellenes hangulat azonban ezt a remek komédiát sem kímélte.

Egy helyi író, Lois Leveen tiltakozó mozgalmat indított el, azt állítva, hogy egyrészt erősíti azt a nézetet, mely szerint az állami oktatási intézmények túlszabályozottsága és rideg légköre miatt az ide kerülő, amúgy is hátrányos helyzetű gyerekek közül sokan börtönben kötnek ki, másfelől pedig megszépíti a gyermekek rendőrök általi megfélemlítését.

„Egyáltalán nem vicces a rendőrök jelenléte az iskolákban” – írta Leveen a Twitteren.

Az Ovizsarut az olyan nyíltan rasszista klasszikus filmalkotásokhoz hasonlította, mint David W.Griffith Egy nemzet születése című, 1915-ben készült filmjét, amely ugyanúgy a déli rabszolgatartók szemszögéből mutatta be az amerikai polgárháborút, mint az Elfújta a szél, amely az utóbbi időkben a George Floyd-gyilkosság kapcsán újra a támadások kereszttűzébe került.

hirdetés

A párhuzam heves vitákat váltott ki, de a szervezők mégis jobbnak látták meghátrálni a tiltakozók elől. Schwarzenegger filmje helyett így végül a közelmúltban elhunyt John Lewis polgárjogi harcos és kongresszusi képviselő életéről szóló dokumentumfilmet vetítik Portlandben – írta a Daily Mail

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vv-zsuzsu-fordos-ze-konyhafonok.jpg

Fördős Zé nem merte megkóstolni VV Zsuzsu ételét a Konyhafőnökben

A 'Kis vitorlás a Szőke Tiszán' fantázianévre hallgató fogásból csak a konzerves bébikukoricát volt hajlandó megenni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

A néhány nappal ezelőtti beharangozóból már kiderült, hogy a Való Világ 9 győztese, Varga Zsuzsanna is feltűnik A Konyhafőnök műsorában. A VV Instagram-posztja alapján azonban már sejthettük, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.

„Ma @akonyhafonokben: VV Zsuzsu elhozza nekünk a horrorhajóját!”

– írták a bejegyzésben.

Ma @akonyhafonokben: VV Zsuzsu elhozza nekünk a horrorhajóját! ?⛵ #akonyhafőnök #valóvilág

null

hirdetés

VV Zsuzsu nagy reményekkel indult, hiszen be akarta bizonyítani, hogy társai hiába cikizték annak idején, ő igenis jól tud főzni.

Önbizalma ellenére Zsuzsu már a felkészülés közben összeomlott.

Sem a krumplit, sem a pulykaszárnyat nem sikerült készre főznie-sütnie a lánynak.

Végül a burgonyát, miután másképp nem sikerült összetörnie, egy turmixgépbe öntötte a főzővízzel együtt.

„Minden oké?”

- kérdezték a lánytól.

„Hát nem, elrontottam mindent.”

- kezdte VV Zsuzsu étele bemutatását, miután sírva érkezett meg a zsűrik elé. A zsűritagok megpróbálták megnyugtatni a lányt, de ő kétségbeesetten pakolta egyik hozzávalót a másikra, míg majdnem túlcsordult a tál.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!