News here
hirdetés

BALATON

Megújul a Balaton Édenkertje, a Folly Arborétum

Jövőre kertmozi – chill terasz és szabadtéri színház is nyílik.

Link másolása

hirdetés

A badacsonyörsi Folly Arborétum egész évben várja a vendégeit. Ősszel változatos programokat kínálnak az ezerszínben pompázó kertet felkereső vendégeknek, akik hétvégente vezetett kertlátogatásokon ismerhetik meg az arborétumot. Az étteremben a november a libáké, az édes élményekről pedig a Folly saját cukrászműhelye gondoskodik. Borvacsorákhoz is lehet csatlakozni.

Azonban nemcsak a látogatóknak köszönhetően és a programok kapcsán élénkült meg ősszel is az élet az arborétumban: október közepén komoly fejlesztés kezdődött, aminek eredményeit már jövő tavasszal birtokba vehetik a látogatók.

A Kisfaludy 2030 turisztikai attrakciófejlesztési pályázat keretében kertmozi – chill terasz és szabadtéri színház nyílik, valamint számos olyan fejlesztés valósul meg, amely a vendégek komfortérzetét növeli, így például felújítják az ösvényeket és az utak burkolatait, új ülőpadokat, bútorokat, függőágyakat helyeznek ki, és a kisgyermekes családokra gondolva új, tematikus és babakocsival bejárható sétautakat is kialakítanak a kertben.

Megújul a beléptetés és infokommunikációs jegyrendszert terveznek bevezetni, emellett elektromos kerékpártöltőt és autótöltőt építenek ki. A kertben jelenleg is növényismertető táblák, tablók segítik a látogatók ismeretszerzését, a tervek között azonban a teljes kerten belüli kommunikáció újragondolása is szerepel. Az arborétum különböző pontjain izgalmas képzőművészeti remekművek, land-art alkotások, szobrok erősítik majd az egyedi kertélményt.

Az arborétum és ami mögötte van

A Folly Arborétum magját, az „Öreg Arborétumot” Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette 1905-ben. Nem akármilyen kertről álmodott: olyan ritkaságokat tervezett ide, amelyekről akkor senki nem hitte, hogy elviselik az itthoni tél és a nyári aszályok megpróbáltatásait. A fák messzi földről, vasúton, majd szekérrel, vesszőkosarakban érkeztek az Örsi-hegy oldalába, a fák öntözéséhez pedig a Balaton vize szolgált, amelyet lovaskocsin és lóháton vittek fel a dombra.

Folly Gyula jól ráérzett arra, hogy itt, a Balaton partján olyan extra klimatikus adottságok vannak, amelyeket a növények remekül tudnak hasznosítani. Így az álom megvalósult, s nemsokára Kalifornia és a mediterrán Dél ritkaságai virultak a kertben.

Az arborétum megszületése és fejlődése a családi összefogás és alkotás igazi sikertörténete: Folly Gyula álmát a család újabb generációi dédelgették tovább, dacolva a trianoni országcsonkítást követő gazdasági nehézségekkel, a kommunizmus címszavai mögé rejtett jogtalanságokkal, az államosítással, majd a rendszerváltás utáni privatizációval. 1991 után a család visszavásárolta, újra egyesítette a családi földeket.

hirdetés
Ma talán ez az egyetlen olyan arborétum a Kárpát-medencében, amelyet – 116 évvel az alapítás után is –, az alapító család művel és fejleszt tovább. Az ősök szeretete, hite és kemény munkája ma is ott rejtőzik a fák és szőlőtőkék között.

A kertet most gondozó és vezető negyedik generációnak köszönhetően az arborétum ma komplex élménycsomagot nyújt a látogatóknak. Szezonálisan változó kínálattal dolgozó, egész éves nyitvatartású éttermük, neves díjakkal elismert borászatuk, helyben sütött süteményeket kínáló kávézójuk, valamint saját termékeik és növényárudájuk mind hozzájárulnak a Folly élmény teljességéhez. A Follynlove törzskártyaprogramban résztvevők egy éven keresztül ingyenesen látogathatják az Arborétumot és számos kedvezményt vehetnek igénybe. A különböző szolgáltatásokkal kibővült kert ismert és elismert turisztikai attrakció, amely az európai magánkertek által képviselt élvonalhoz tartozik.

Az arborétum kincsei

Az induláskor alig fél hektárnyi területből mára öthektáros arborétum lett, ahol jelenleg négy világtáj fenyői terebélyesednek: több mint 400 fenyőfajta és 200 lombos fa-, illetve cserjeféle, valamint több ezer évelő virul a kertben.

A kertet felkeresők a belépőjegy mellé megkapják az arborétum ismertető leporellóját, amelyben egy térkép is van – érdemes a javasolt útvonal mentén bejárni a kertet, így garantált, hogy az arborétum ikonius fáinak mindegyikét megismeri a látogató: sétálhat a fiatal tengerparti mamutfenyőligetben, megcsodálhatja a „színváltós” kérgű platánkérgű diófenyőt, meghallgathatja, hogy fújja a szél a himalájai selyemfenyők hosszú tűleveleit, megnézheti azt a fiatal libanoni cédrust, amit a libanoni nagykövetasszony ültetett és elzarándokolhat a mamutfenyő tönkjéhez. Az Öregarborétumban kihagyhatatlan még az Év Fájának is jelölt 110 éves szír boróka, és érdemes külön figyelmet szentelni a kertet több helyen díszítő himalájai-, és atlaszcédrusoknak is, a látogatásra pedig talán az óriástobozú fenyő fiatalabb példánya teheti fel a koronát.

Fogadj örökbe egy Folly fát

Tavaly október óta ezeket a fákat és az arborétum összes növényét örökbe lehet fogadni. Az örökbefogadás mikéntjéről a Folly oldalán olvashatóak a tudnivalók!

Follyban járt az ősz – fotópályázat

November 30-ig még lehet pályázni az Arborétum által meghirdetett fotópályázatra, amelyen az arborétumban készített őszi tematikájú képet a pályázó Instagram-oldalára kell feltölteni, használva a #follybanjartazosz hashtaget.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BALATON
Óriási drágulás várható a Balatonnál, elfelejthetjük az 1500 forintos menüket
Az alapanyagok ára folyamatosan emelkedik, legalább 25-30 százalékkal kell majd többet fizetni idén a büfékben.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2022. április 12.


Link másolása

hirdetés

Már a nyitásra készülnek a balatoni büfések, elkezdték a karbantartásokat, és az alapanyagok beszerzése is folyamatban van – írja a Sonline, hozzátéve: az árak aligha maradnak a tavalyi szinten erre a szezonra.

"Aki naponta vásárol, az látja, hogy egyik napról a másikra mennek fel az árak, a vendéglátás ezeket a változásokat már nem tudja követni" – mondta a portálnak Makkos Péter fonyódi étterem-tulajdonos, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke. Szerinte ellátási problémákra is fel kell készülni.

A fővárosban 30–40 százalékos drágulás tapasztalható, a balatoni éttermekben 25–30 százalékos emelkedésre kell számítani, az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni

– jegyezte meg Makkos Péter, külön kiemelve, hogy ha az árstop megszűnik, akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik majd, és ezt be kell építeni például a lángos árába is.

Az alapanyagok mellett az üdítők és az alkoholos italok árai is emelkedtek, ahogy a közüzemi díjak drágulása, a szakmunkás minimálbér emelése és a munkaerőhiány sem kedvez a balatoni vendéglátásnak.

Bizakodásra legfeljebb az ad okot, hogy talán több diákmunkásra számíthatnak, mint a korábbi években, a 25 év alattiakra vonatkozó szja-mentesség miatt ugyanis 15 százalékkal többet kereshetnek a fiatalok.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BALATON
Videón, ahogy a viharos szél szétszedi a Balaton jegét
A vékony jégréteg egyre kisebb darabokra esett szét, amelyek aztán a déli part felé tolódtak, és közben tovább morzsolódtak.

Link másolása

hirdetés

Nem kímélte a Balatont részben beborító vékony jégréteget a pénteki szélvihar - írja az Időkép.

A viharos északnyugati szél egyre inkább feldarabolta, majd a déli part felé tolta a jégtáblákat, amelyek még kisebb darabokra törtek szét.

A Balatonnál a legerősebb széllökések a 70-80 km/órát is meghaladták pénteken. Az Időkép Fonyód, Várhegyen lévő magassági szélmérője 97 km/h-t mért kora délután.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BALATON
7 látványosság a Balatonnál, amiért érdemes egy kicsit távolabb sétálni a parttól
A tó környékén áll hazánk egyik legromantikusabb épületmaradványa. De a parthoz közel van az egyik legszebb panorámát nyújtó templom és az egyik leglátogatottabb várunk is.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2022. január 15.


Link másolása

hirdetés

A Balaton partja hatalmas vonzerő, a csillogó víztükör, a fenséges látvány rabul ejti látogatóját. Ám érdemes egy kicsit eltávolodni a vízparttól és kisebb-nagyobb sétát, kirándulást tenni a környékén is. Sok olyan szépséget rejt a táj, amit a nyári főszezonon kívül is szívesen ajánlunk.

1. A Káli-medence

Igazi természeti csoda a békés, romantikus, szinte idillikus táj, a Káli-medence, amely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Különös érdekessége, hogy az itt húzódó hegyek egy része fekete homokkőből van, de többet bazalttakaró borít. A felszínt az évmilliók során a szél is alakította, így jöttek létre a látványos kőtengerek is. A szél által lecsiszolt hatalmas kövek rendkívüli látványt nyújtanak. A vidék egyik fő nevezetessége a félbevágott, kúp alakú Hegyestű, a medence keleti szélén.

2. Balatonalmádi

hirdetés

Ez a település évközben is remek kirándulóhely. A gyönyörű környezet mellett a szoborparkot és több nevezetességet is érdemes felkeresni.

A város egyik fő látványossága a 2013-ban átadott Kézfogás – Európa szoborpark, amely egy kulturális és turisztikai attrakció a Szent Erzsébet ligetben. Több mint 50 szobor és térplasztika látható itt, köztük külföldi művészek alkotásai. Jó részüknek ez az állandó helye, de vannak, amiket csak ideiglenes jelleggel mutatnak be a parkban.

3. A fonyódi Nagyboldogasszony templom

Úgy tartják, hogy a Balatonnál az egyik legszebb panorámát a fonyódi Nagyboldogasszony templomnál találjuk. A román stílusban épült plébániatemplomot Gyalus László tervezte, és 1902-ben szentelték fel. A templomot később, 1920-ban átépítették, majd többször is felújították és tovább díszítették.

4. Szamárkő

Kevés olyan látványosság van a Balaton környékén, melyhez annyi szóbeszéd vagy legenda fűződik, mint a Zamárdiban található Szamárkőhöz. Ráadásul ezt az óriási követ, mely a vasútállomástól 8-10 percnyi sétára fekszik, csak 1943-ban „fedezte fel” egy amatőr régész.

5. A szigligeti vár

Különleges helyen áll a Balaton-felvidék híres vára, a szigligeti vár. Az épület a tó egykori szigetét képező vulkanikus hegy kúpján vigyázza a vidéket. Múltja a 13. századig nyúlik vissza. A sokat látott épület végzetét azonban egy villámcsapás okozta, ami felrobbantotta az egyik toronyban lévő puskaport, a tűztől pedig leégett a vár. A gyönyörű vidéken álló vár Magyarország egyik leglátogatottabb vára.

6. A somogyvámosi romtemplom

Somogyvámos határában áll egy romtemplom, amelyet sokan úgy emlegetnek, mint a Balaton vidékének, sőt hazánknak is egyik legromantikusabb épületmaradványát. A mezőség közepén magasodó építmény valóban lenyűgöző. Egy korábbi régészeti kutatás azt igazolta, hogy a templom egy korábbi, 12. századi kisebb kápolna helyére épült. A kora gótikus stílusú középkori Pusztatemplomnak ma a romjai láthatók a somogyi lankák, dűnék és szántóföldek között. A – manapság – Ihász-dűlőnek nevezett részen áll már 800 éve. Mivel a természet veszi körül, így minden évszakban érdekes és szép látványt nyújt a kövekből, téglákból álló torony.

7. A balatoni napfelkelte

A napkeltében van az a bizonyos pár pillanat, mikor az első napsugár áttör a sötét égbolton. Még csak ígéri, hogy hamarosan teljes pompájában előbukkan, még nem melegít, még ő is készülődik. De jelzi: állj meg, várj! Ilyenkor tényleg megáll minden arra a pillanatra. A víz elsimul, a csónak nem ring, a madár elhalkul a fészekben. Az ember pedig ül, a lélegzetét visszafojtja, és átadja magát a természetnek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BALATON
1000 forint alatt nem nagyon kapunk majd lángost a Balatonnál
Emelkednek az alapanyagárak, a büfések pedig nem titkolják, hogy emiatt ők is kénytelenek drágábban adni az áruikat.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2022. április 20.


Link másolása

hirdetés
Ha az árstop nem marad, akkor az étolaj ára legalább duplájára emelkedik, és ezt be kell építeni például a lángos árába is

– nyilatkozta egy szakember a 24.hu-nak.

A Blikk információi szerint a legolcsóbb helyeken se lesz olcsóbb a lángos 1000 forintnál. Sőt, a parton mindenhol 1300 forintos árra kell inkább számítani. A Sonline-nak nyilatkozó balatoni vendéglátós is hasonló árakról számolt be.

Ő sosem gondolta volna, hogy a sajtos-tejfölös lángos ára átlépi az 1000 forintot, idén mégis kénytelenek lesznek 1200 forintért adni a közkedvelt finomságot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: