BALATON
A Rovatból

A tél közeledtével sem pihen Balatonlelle: Adventi Fesztivál, jégpálya és Mikulás Regatta is lesz

Lesz téli finomságokat kínáló hütte, lesz korcsolya- és fakutyabérlés és számtalan különleges program is.

Link másolása

Idén – november 26-án – ötödik szezonját kezdi a műjégpálya Balatonlellén. Ahogy az eddigi években, idén is lesz téli finomságokat kínáló hütte, lesz korcsolya- és fakutyabérlés, korcsolyaélezés és számtalan különleges program is. A sort december 4-én egy igazi különlegesség, az Adventi Fesztivál nyitja.

Már megszokhattuk, hogy december első hétvégéjén Balatonlelle megtelik élettel. A szervezők ilyenkor több legyet ütnek egy csapásra, három rendezvényt tartanak meg egy időben, egy helyen.

Hetedik alkalommal rendezik meg a Balatonlellei Karácsonyi Vásárt, ahol több mint húsz különleges kézműves árussal találkozhatunk. „Európa számos karácsonyi vásárában jártunk, és igyekeztünk minden jó ötletet hazahozni és megvalósítani. Az elmúlt évek visszajelzései alapján ez sikerült is” – mondta el Tóth Balázs, a Hello Balatonlelle Egyesület elnöke, a vásár ötletgazdája és egyik főszervezője.

A vízen is felpezsdül az élet, rajtol a Téli Vitorlás Versenysorozat - mégpedig a Mikulás Regattával. Ez sorban a hatodik ilyen verseny. „Egyre népszerűbb a téli vitorlázás, egyre több hajós hozza át télre a hajóját Balatonlellére, hogy a versenyeinken indulhasson. Reméljük, idén is szép számú nevező áll majd rajthoz” - mondta Karsai Gábor, a verseny főszervezője.

Annak sem kell aggódni, aki éhesen érkezik, ugyanis a jublieumi V. GasztroPiknik is megtalálható lesz a parton felállított fűtött rendezvénysátorban. Jelen lesz a Balatonpart 10 meghatározó étterme, 9 borászat, egy cukrászda és egy pálinkafőzde. Megkóstolhatjuk többek között a Kalóz Strandbisztró, a Vitorlás Étterem, a Pavilon és a Hatlépcsős ételeit, de jelen lesz a kizárólag Balaton régiós termékeket áruló BL Delikát is. Ihatunk – a teljesség igénye nélkül – a Konyári, a Bujdosó, a Gyukli és a Hujber borokból, a Fenegyerek pálinkájából és a Garamvári pezsgőkből, de megkóstolhatjuk a MóniSüti különleges süteményeit is.

A részletes program december 4-én:

10:00 Rajtol a VI. Mikulás Regatta mezőnye

12:00 Nyit a karácsonyi vásár és a GasztroPiknik sátor, ahol a résztvevő éttermek és borászatok ételeit és borait lehet kóstolni

12:00 A zenei színpadon Ferenczy András – Ray Charles-tól Joe Cockerig

14:00 A zenei színpadon Jar of Soul: “Mai rádióslágerek másként”

16:00 A zenei színpadon Sapszon Orsolya - Cseke Gábor: “Találkozás”

18:00 Érkezik a Mikulás két kis segítőjével, és minden gyereknek ajándékot hoz

18:30 A zenei színpadon áRON feat. Szakonyi Milán

Mindezek mellett lesz kézműves foglalkozás, gyermekjátékok, sült gesztenye, forralt bor, és igazi karácsonyi hangulat. Ha ez nem lenne elég, bárki korcsolyázhat egyet a Balatonparton, kipróbálhatja a vízre épített látvány szaunát is.

A rendezvény ingyenes. A Lelle-Boglár Tekergő elektromos kisbusz a városközpont és a helyszín között fogja szállítani a vendégeket.

Balatonlellén lassan tizedik éve dolgoznak azért, hogy a Balaton egy egész évben élő és lüktető turisztikai desztináció legyen. Törekvésük sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre több Balaton parti település ismeri fel a téli Balatonban rejlő lehetőségeket. A Hello Balatonlelle Egyesület soron következő rendezvényei: December 31. Szilveszteri Regatta Vitorlásverseny, majd február 5-én GasztroFarsang a balatonlellei rendezvénytéren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
Nyitott pincék, csodás panoráma: újra birtokba vehetjük a balatonlellei Kishegyet a Murci fesztiválon
A rendezvényen a környék legkiválóbb éttermei, borászatai, cukrászdái mutatják be a balatoni gasztronómiát, és azt, hogy a Balaton ősszel is kiváló úticél lehet.

Link másolása

Balatonlellétől 3 kilométerre kiemelkedő, észak-déli irányba húzódó, magas felszíni vonulat a Külső-Somogyi-dombsághoz tartozó Gamási-hát. A település határában a legmagasabb pont a Kishegy teteje, amely néhány méter híján eléri a tengerszint felett 300 méteres magasságot.

Nem csak a környék, hanem az ország egyik legjobb bortermelő vidéke. A lellei szőlő minőségének és a termelők szakértelmének elismerését jelzi, hogy a városban kilenc minősített állomása van a Dél-Balatoni Borútnak.

A Kishegy tökéletes helyszín egy kis elmélkedéshez és kikapcsolódáshoz egyaránt, hangulatos pincéi között pedig garantáltan hosszú órákat tölthetnek el a borkedvelők. Nem szabad megfeledkezni arról a lenyűgöző panorámáról sem, amely a Kishegyről elénk tárul: Badacsonytól Tihanyig csodálhatjuk meg a tájat.Évtizedek óta visszatérő probléma, hogy a Balatonon augusztus végén vége van a szezonnak. Éppen emiatt a szezon hosszabbítását megcélozva jött létre Balatonlellén a Murci fesztivál, hogy ősszel is minél több embert csábítsanak a Balaton partjára. Évente két alkalommal tartanak egyébként rendezvényt a Kishegyen - tavasszal a Kishegyi Kortyok és Falatok, ősszel pedig a Murci fesztivál kerül megrendezésre.

Bár még nem tekint vissza hosszú történelemre a fesztivál, mégis ikonikus programja lett az őszi Balatonnak. Idén október 21-én vehetjük újra birtokba a balatonlellei Kishegyet, ugyanis 5. alkalommal kerül megrendezésre. A fesztivál a balatonlellei és balatonboglári vállalkozók összefogásával indult és az elmúlt években olyannyira sikeresek lettek a kishegyi rendezvények, hogy egyre többen tették fel a kérdést: ugye lesz Murci? Mikor lesz Murci?

Tudjátok, hogy mi a murci?

Erjedésben lévő, vagy félig kierjedt, tejszerű, szénsavas, kissé zavaros újbor, édes élesztő ízű átmenet a must és a bor között. Ha kóstolnátok ilyet az októberi Murci fesztiválon megtehetitek!

Idén 13 pincészet, 12 étterem, 1 minden mentes cukrászda és 1 pálinka manufaktúra kínálatát kóstolhatják a vendégek. A gyalogosan látogatható kishegyi borászatok és éttermek 12-től várják a látogatókat este 8 óráig. A kishegyi vendéglátók mellé a környékről (Balatonlelle, Balatonboglár) további éttermek és borászatok települnek ki.

Mindenhol finom, direkt erre az alkalomra megalkotott ételek és kiváló borok kóstolhatók. A kápolna mellett kézműves vásár található, ahol a környék kistermelői viszik el a portékáikat. Található itt mindenféle kézműves termék, dísztárgyak és játékok, emellett nem hiányozhatnak a különböző házi sajtok, mézek, fűszerek, szőlőből készült lekvárok és a legkisebbeket játszóház is várja. A jóllakottság mellett sportolási lehetőségek is nyitva állnak, ugyanis gyalogos és kerékpáros túrák is feltűnnek a menüben. A szervezők vágya, hogy minél több családi és baráti társaság töltse velük a reményeik szerint kellemes őszi napot.

A Fesztivál ideje alatt a balatonlellei vasútállomástól óránként transzfer busz indul. A nap folyamán pedig a Lelle-Boglár Tekergőt is igénybe lehet venni: Vili Vonat 11.00 órától közlekedik. A városközpontban lévő buszmegállóból indul, megáll az iskola előtt, végállomása a Gémeskútnál lesz. 2 vonat és egy elektromos kisbusz folyamatosan szállítja a vendégeket, a felnőtt jegy 700 Ft, a gyerek jegy 400 Ft. Ha a Lelle-Boglár Tekergőt szeretnéd igénybe venni, bővebb információt ide kattintva találsz! További információkat az eseményről itt találsz!

HELYSZÍNEK ÉS VENDÉGLÁTÓK

Konyári Pince

– Vitorlás étterem

– Mimi étterem

Pócz Pincészet

– Málna Büfé

– Koltai Pince

– Ikon Borászat

– Fenegyerek Pálinka

Hegyi Borterasz

– Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

– Gianpieros étterem

A Zöld ajtós ház

– Garamvári Szőlőbirtok

– Béládi Cukrászműhely

Bolemon Tanya

– Várszegi Pincészet

– Melis Étterem

– Kedvesem bisztró

Majtényi Présház

– Rádpuszta Szőlőbirtok

– Veszprémi Pince

– Tósoky család házi szőlőlekvárok

– Játszóház

Parkoló

– FullGas étterem

– RockBurger

– Sekli Étterem

– Hujber Pince

– Buzássy Pincészet

– Androsics Birtok

– Házi sajtok

– Kézművesek

– Sió-Car Kft


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BALATON
A Rovatból
Laposa Bence: legenda, hogy Horvátország olcsóbb a Balatonnál
Szerinte aki a négy matematikai alapművelettel tisztában van, az rájön, hogy ez nem igaz, ez csak egy hecckampány.

Link másolása

A Balatoni Kör elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy érezhető a visszaesés a Balatonon az idei szezonban, de azért vészhelyzetről nem beszélhetünk.

Laposa szerint voltak olyan időszakok júniusban, amikor jöhetett volna több vendég is, de szerinte ebben nagy szerepe volt annak a „méltánytalan hecckampánynak”, ami a sajtóban zajlik a Balatonnal, az ott dolgozókkal és az odaérkező vendégekkel szemben.

A szakember szerint a hazai média bizonyos része ellenségesen áll a Balatonhoz, és már azon gondolkodik, hogy komoly lépéseket kellene tenni az ügyben.

„Lassan azt érzem, hogy jogilag is lépnünk kéne. Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, noha aki a legalapvetőbb matematikai műveletek tudatában van, és elmegy bárhová Horvátországban, beszorozza az árakat az aktuális árfolyammal, rájön, hogy ez egész egyszerűen nem igaz”

– mondta Laposa a műsorban.

(via Telex.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
5 balatoni program baráti társaságoknak
Néha már abban is nehéz megegyezni, mi legyen a program egy közösen töltött hétvégén - ennél már csak az okoz nagyobb fejfájást, ha valahogy szét kell dobni a végén a költségeket. Mindkét problémára van megoldásunk.

Link másolása

Egy laza csajos hétvége, vagy épp egy buli csak pasiknak. Leánybúcsú. Legénybúcsú. Osztálytalálkozó. Mini nyaralás barátokkal. Ezerféle indok adódhat, miért menjünk egy baráti társasággal a Balatonhoz nyáron. Mert ha nyáron szeretnénk egy igazán tartalmas hétvégét együtt, akkor a magyar tenger igazán jó célpont lehet.

Ha már több mint két ember szervez közös programot, akkor amúgy is több döntési pont és problémás helyzet adódhat. Mert minél nagyobb a társaság, annál nehezebb közös nevezőt találni a helyszínt, a programot, vagy akár az időpontot illetően. De ha ezen túl is lendülünk, eljön az a pillanat is, amikor az anyagiak kerülnek elő. Legalább egy valakinek fizetnie kell - és hát ki vállalná lelkesen magára ezt a szerepet, ha volt már legalább egy olyan tapasztalata, hogy utólag nem is olyan könnyű a többieken behajtani a tartozást.

Segítünk, hogy ilyen konfliktusok ne árnyékolják be a programokat. Ajánlunk mindjárt öt programot és hozzá való helyszínt, ahol kisebb vagy nagyobb társasággal is remekül szórakozhatunk, élményekkel gazdagodhatunk. De ahhoz is adunk tippet, hogy ne fájjon a feje annak, akinek esetleg egy egész társaság után kell rendeznie a számlát.

1. SUP-pal meghódítani a Balatont

Ha vízre vágysz, de a hajókázás nem ad elég aktivitást, a vízibicikli és a csónakázás pedig már unalmas, akkor a SUP-ot, vagyis leánykori nevén a stand up paddle-t neked találták ki. Barátaidat is könnyen meggyőzheted, hogy ez remek közös móka lesz, mert nem kell hozzá különösebb előképzettség vagy bármilyen speciális képesség. Egyszerűen gyakorlat teszi a mestert: egyszer csak ráérzel, hogyan tudsz stabilan megállni a deszkán, sőt, haladni is vele a vízen. Nem nehezebb megtanulni, mint a biciklizést.

Saját felszerelés sem kell, minden bérelhető. Bevezetést is kaphatsz a SUP-ozás rejtelmeibe, vagy ha kellően profinak érzed magad, akár egy naplemente túrára, netán egy csoportos SUP-jógára is benevezhetsz.

Mire számíts?

Sportélmény keveredik a természetközeli kalanddal. A SUP alaposan megmozgatja a mélyizmokat, cardio-hatása is van, az egyensúlyérzékedet is fejleszti. És míg a deszkán állsz, rácsodálkozhatsz a Balaton élővilágára, vagy a környező tájakra.

Kinek ajánljuk?

Annak, aki kicsit kiszakadna a hétköznapok sodrásából és kipróbálna valami újat, valami mást. Úszástudás nem árt, de más előfeltétele nincs. Mentőmellényt is kaphatsz, hogy nagyobb biztonságban érezd magad.

2. Sétahajózás vitorlással

Lehet olyan az időjárás, amikor a strandolás nem annyira jó ötlet - nincs elég meleg, netán fúj a szél. Na ezt hívják tökéletes vitorlázó időnek! Bár meg kell hagyni, hogy a legnagyobb hőségben is tud előnyökkel járni, ha épp a víz közepén lógathatjátok a lábatokat. Például azért, mert egy vitorlásról akár be is csobbanhattok a Balatonba. Nem próbáltátok még? Itt az ideje!

Nem, nem feltétel, hogy a csapatból bárki is tudjon vitorlázni - ha mégis van ilyen köztetek, akár hosszabb túrára is indulhattok, úgy bérelve hajót. De ha nincs, akkor akár már 2 órára is elvisznek benneteket sétahajózásra. Ha többen mentek és a költségek megoszlanak, és akkor már nem is tűnik elérhetetlennek egy vitorlás kirándulás. Ha pedig többen adjátok össze a vitorlásbérlés díját, egyszerűen szétdobhatjátok az összeget az OTP Bank Számlabontó funkciójával.

Mire számíts?

A vitorlás fedélzetére csak fehér talpú cipőben léphetsz - vagy mezítláb. Minden egyébben nyugodtan a kapitányra bízhatod magad, te csak élvezd a Balatont.

Kinek ajánljuk?

Aki találkozott már a tengeribetegség érzésével, annak nem. Mindenki másnak azonban tökéletes kikapcsolódás, vagy épp szórakozás. A Balaton közepén akár még maximum hangerőre tekerve is hallgathattok zenét, nem fog mást zavarni. Aki még nem volt vitorlázni, annak azért lesz nagy élmény, aki már volt, annak azért.

Pont ilyen helyzetekre kitalálva: OTP Bank Számlabontó funkció

Az OTP Bank új funkciójának a lényege, hogy ha Te fizetted ki egyben bankkártyával a társaság számláját (pl. a közös vacsora árát), a Számlabontó funkcióval egyszerűen szétoszthatod az összeget a résztvevők között, a rájuk eső részt pedig egy gombnyomással elkérheted tőlük fizetési kérelemmel. Az összeget akár egyenlő arányban, akár egyénenként más-más összegben is szétoszthatod a résztvevők között az OTP MobilBankban mentett partnereid között.

Akinek küldöd a fizetési kérelmet, az a saját bankjának az applikációjában kap egy üzenetet – adott banktól függ ennek a típusa – hogy fizetési kérelme érkezett. Ezt követően a banki applikációban tudja elfogadni és kifizetni, vagy visszautasítani és nem kifizetni a kért összeget. A fizetési kérelmet akkor tudja a barátod fogandi és kifizetni, ha a bankja szolgáltatásai között szerepel a fizetési kérelem fogadása.

3. Borkóstolás

A Balaton környékén több borrégiót is találunk, így akár az északi, akár a déli parton programolunk, találhatunk egy olyan pincészetet, ahol végikóstolhatjuk a helyi szőlőfajtákból készült borokat. Aki jól ismeri a borokat, annak azért, aki úgy érzi, hogy van még mit tanulnia róluk, annak azért lehet érdekes program egy kóstolás.

A pincészetek persze sosem a városközpontban, vagy a Balaton partján találhatók, sőt, rendszerint egy domboldalra kell felkaptatnunk hozzájuk. Ami azt jelenti, hogy sokan inkább autóval mennének. Ha ti is így döntenétek, ne felejtsétek el még időben kijelölni a sofőrt a visszaútra. Na meg azt sem állt előre tisztázni, hogyan rendezitek a számlát.

Mire számíts?

A legklasszabb helyeken a teraszon ülve gyönyörködhetsz a Balatonban, a borok mellé pedig haraphatsz is valamit. Ha esetleg nem innál alkoholt, akkor is találhatsz neked való italt. Na meg ha csak utólag látnád a fotókat a panorámáról, amit kihagytál, biztosan bosszankodnál.

Kinek ajánljuk?

Legénybúcsúk, leánybúcsúk ideális helyszíne lehet egy borászat. Azoknak, akik még csak ismerkednek a balatoni borfajtákkal, egy kiváló tanulóterep. A profiknak pedig ideális kikapcsolódás.

4. Egy jó ebéd vagy vacsora, egy különleges helyen

Ha egy egész hétvégét töltesz a barátokkal a Balatonnál, nem élhettek végig lángoson és palacsintán, csak kell egy rendes étkezés is. És ha már, akkor miért ne mindjárt egy olyan helyen, ami garantáltan bevésődik mindenki emlékezetébe?

Egy étteremtől nyilván azt várjuk elsősorban, hogy ízletes ételeket kínáljon - de ha még van egy kis extra, mondjuk mert pont innen lélegzetelállító a panoráma, az sosem baj. Pláne, ha autentikus a környezet és kedves a kiszolgálás. Megnyugtatunk: több ilyen hely is van a Balaton környékén!

Mire számíts?

Akár ebédidőben, akár vacsorát tervezel a csapatnak, mindkettő esetében találhatsz ideális helyszínt. Az északi part dombvidékes részein csaknem minden településen kihasználták a vendéglátósok a lehetőséget, hogy a balatoni panoráma legyen az egyik fő vonzerő. De még a déli parton is találsz klassz kilátással bíró teraszos helyet. Pont azért, mert sok helyen a nagyobb asztaltársaságokra specializálódtak, előfordul, hogy feltüntetik az étlapon, hogy asztalonként csak egy számlát állítanak ki, számlabontás nem lehetséges - erre készülj! Például jusson eszedbe az OTP Bank Számlabontó funkciója.

Strand, buli, éjjel-nappal

Ha az a terv, hogy partizni indulnál a barátaiddal a Balatonhoz, akkor Siófokon lesztek a legjobb helyen. Közkeletű, hogy Siófok a Balaton partiközpontja, már csak azért is, mert a Petőfi sétányon egymást érik a klubok és szórakozóhelyek. Na és ott a strand, ahol pedig koncertekbe, bulikba csöppenhettek.

Ugyanott nappal lehet kipihenni a partizás fáradalmait, választhatsz, hogy sporttal vezetsz le, a vízben lubickolsz vagy egy napernyő alatt pihensz.

Mire számíts?

Nappal strand, vízpart, Balaton, lángos, vízibicikli - este koncert, buli, parti, ereszd el a hajam. Főleg, ha mixelitek a Petőf sétány szórakozóhelyeivel. Kalkulálj azzal, hogy sokan lesznek, mindenkinek az a célja, hogy jól érezze magát. Legyen a te célod is ez!

Kinek ajánljuk?

Annak, aki a balatoni hangulatot, a strandolást összekötné egy kiadós bulizással. Tömegiszony esetén nem ez a te programod.

A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Balatonfüred: 5+1 ötlet, ha nem csak a strandra vagy kíváncsi
Ha árnyas fák alatt andalognál, akkor irány a Tagora-sétány. Ha Jókai hétköznapi életébe pillantanál be, akkor fedezd fel a Jókai villát. Ha értékeled a modern alkotásokat, akkor vár téged a MOMŰ... És persze van még jó pár látnivaló.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2023. augusztus 15.


Link másolása

Balatonfüred… Aki már járt a magyar tenger északi partján, annak e név bizonyára azonnal felidézi a széles Tagore-sétányt, a vitorlások árbócának tengerét, a virágos parkokat, a nyüzsgő korzót és a közeli Tihany benyúló kontúrját.

A város szépsége, nevezetességei, a környék látnivalói és akár a vitorlázás miatt is sokan jönnek ide - nem csak nyáron. A déli partnál gyorsabban mélyülő vizű strand a melegben bizony legyőzi a múzeumok gazdag kínálatát is, de egy-egy hűvösebb nyári napon, és persze a tavaszi-őszi szezon alatt is van mit csinálni itt. Egész évben érdemes ellátogatni ide, hiszen a sétánytól a Kerektemplomig, a hétvégi fesztiváloktól a számtalan szoborig, a hajókázástól a kisvonatozásig megannyi remek program szórakoztatja a látogatókat.

Mi egy augusztusi napon érkeztünk, és persze kifogtuk az eső utáni hűvösebb pár napot. Ám így sem unatkoztunk, bőven volt látnivaló. Íme egy kis ízelítő:

Tagore-sétány

Balatonfüreden a felfedezőutat szinte kötelezően a parton kell kezdeni. A Tagore-sétány árnyas fái alatt van idő szemlélődni, lazulni, elmélkedni, ráhangolódni a tájra, a nyaraló „fílingre”.

A sétány múltja messzire nyúlik vissza. Rabindranath Tagore 1926. november 1-én érkezett ide a szanatóriumba, gyógyulni. Távozásakor egy emlékfát ültetett el. Emlékére itt helyezték el 1956-ban bronzszobrát, majd 1957-ben róla nevezték el a sétányt. Tagore tette követőkre talált, később indiai politikusok ültettek fát, majd az itt megforduló hírességek folytatták a hagyományt. Ültettek fát Nobel-díjasok, űrhajósok, politikusok is. A fák között pedig szobrok bújnak meg, játszótér várja a kicsiket, a sétány nyáron fesztiváloknak, kirakodóvásároknak, zenészeknek, árusoknak ad helyet. Egyik végében a strand, a másik felén pedig a kikötő… Nehéz döntés melegebb napokon.

Kerektemplom

A parttól kicsit távolabb - no azért nem nagyon, csak pár perc sétára - áll a klasszicista stílusú Kerektemplom, mely Frumann Antal győri építész tervei alapján készült el, és 1846. június 21-én szentelték fel. Az épület ihletője a római Pantheon volt. Alapja egy görögkereszt és belül a középső csarnoka kör alakú. A főoltárképet egy osztrák művész, Henriette Kärling készítette. A templomban Vaszary János Krisztus a keresztfán című festménye is látható. 2001-ben közadakozásból valósult meg a tűzzománc keresztút, amelyet a Zoltán Győző-Kovács Erzsébet művészházaspár készített. A frissen felújított templomban kulturális eseményeket is rendeznek, de most is voltak jópáran, akik a hűs falak között pihentek meg.

Bővebben ITT

A Jókai-villa

Aki a városban jár, és kicsit is érdekli az irodalom, annak érdemes ellátogatnia a hangulatos kert övezte villába. Jókai és családja szívesen nyaralt itt, de az író dolgozott is, több regénye kötődik a villában töltött nyarakhoz: Az Arany ember, a Fekete gyémántok, a Szegénység útja, a Damokosok, a Három márványfej, valamint számos, a fővárosi lapok számára írt elbeszélés, rege és fürdői témájú cikk született itt.

A telket 1867-ben vette meg Jókai, majd 1871-ben készült el az általa megálmodott villa. Innentől kezdve pedig a nyarakat itt töltötte feleségével, Laborfalvi Rózával. 1886-ban, párja halála után adta el az épületet, amelyben 1954 óta múzeum őrzi az emlékét. A szobák, a konyha, a terasz mind-mind őket idézi, mesél arról, hogyan élt itt a művészpár, hogyan teltek a hétköznapjaik, ünnepeik. Látható Jókai íróasztala, távcsöve, botgyűjteményének, híres ásvány- és csigagyűjteményének fontosabb darabjai, de felesége színpadi kellékei és relikviái, saját készítésű rajzai, miniatúrái, elefántcsont-faragványai is.

Bővebben ITT

A Vaszary-villa

Pár lépéssel arrébb található az angolkertben álló kastély-jellegű Vaszary-villa, melyet Vaszary Kolos pannonhalmi főapát, bíboros-hercegprímás építtette 1891 és 1892 között. Az érseki méltóságról lemondott Vaszary halálig élt itt. utána elárverezték a villát, amit később, 1920-ban kibővítettek.

A világháború alatt volt szovjet tiszti nyaraló is, de napjainkban kiállításoknak ad otthon. Ott jártunkkor épp egy aukció képeit lehetett megcsodálni, köztük például Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Egry József, Czóbel Béla, Pór Bertalan, efZámbó István, Kiss Tibor alkotásai. Ha mostanában járnál arra, akkor a Boglár itt és most kiállítást is láthatod.

Bővebben ITT

Modern Műtár – MOMŰ

Idén nyílt meg szép környezetben, a Blaha-villával szemben lévő két régi villa modern összekötésével kialakított MOMŰ, melyben a Párizsból hazakerült Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor és Nemes Judit festőművész házaspár képzőművészeti és fotográfiai gyűjteménye látható. Európa összeköt címmel látható a meglepően gazdag kettős kiállítás. Olyan neves fotósok képei is a gyűjteményben láthatók, mint Benkő Imre vagy Kerekes Gábor.

Bővebben ITT

Anna Grand Hotel

Balatonfüred egyike az előkelő magyar fürdővárosoknak, és az egyik legimpozánsabb épülete a két évszázados múlttal rendelkező Anna Grand Hotel. Az épületben korábban olyan híres vendégek is megfordultak, mint Vörösmarty Mihály, Jászai Mari vagy Kossuth Lajos. A szálloda 1786 óta a város ikonikus épülete. A 19. század elejétől kedvelt hely a kikapcsolódásra, az esti szórakozásra. 1889-ben kapta a Grand Hotel nevet, amely összefonódott a legendás Anna-bálokkal.

A hotelt idén újítottak fel a helyhez, a névhez és a múltjához méltóan. Az újjászülető szálloda valódi időtlen luxust nyújt az idelátogatóknak. A szálloda vezetője úgy fogalmazott: „mi leszünk az ékkő” a városban. Ebben a hotel nagykövete, Epres Panni is segíti őket. A mostani átalakítás egyik különlegessége lesz például a royal lakosztály, amely mérete és berendezése miatt is egyedülálló a Balatonnál, de számos kulináris élményre is számíthatunk. Ha mostanában erre visz az utad és van pár perced, akkor ülj ki a teraszára, egyél egy finom, a hotel cukrászatában készült süteményt, sétálj a gyönyörűen kialakított kertben, vagy nézz szét az árnyas árkád alatti falakon kihelyezett emléktáblák között. A hely szelleme megérint majd, és úgy érzed, egy különleges "úri utazáson" veszel részt.

Bővebben ITT

Természetesen a balatonfüredi látnivalók sora még hosszan folytatható, de azokról majd legközelebb.

Link másolása
KÖVESS MINKET: