hirdetés
112cimlap.jpg

Azelőtt kell cselekednünk, mielőtt már mindegy lesz – mondják a Fridays For Future magyar vezetői

Világméretű mozgalmat indított egy svéd középiskolás lány a Föld jövőjének megmentéséért, és itthon is egyre többen csatlakoznak. Ismerjétek meg őket!
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. április 04.


hirdetés

Februári kánikulák Európában, hónapokig tartó aszályok világszerte, egyre brutálisabb hurrikánok, földrengések és szökőárak. Csak az nem veszi észre a globális klímaváltozást, aki nem akarja. Most azonban megmozdulni látszik a világ. A tavaly egy svéd középiskolás lány, Greta Thunberg által elindított Fridays For Future mára nemzetközi mozgalommá vált, amelynek megszületett a magyar csoportja is. Alapítóikkal, Buru Petrával, Hartmann Johannával és Pribéli Leventével beszélgettünk.

-Hogyan jutottatok el arra felismerésre, hogy mekkora bajban van a Földünk?

Pribéli Levente: Valamennyien biológus hallgatók vagyunk. Én városban születtem, de aztán a családdal falura költöztünk. Már gyerekkoromban nagyon érdekeltek a körülöttem lévő élőlények, azt viszont jóval később értettem meg, hogy az én életem hogyan hat erre, és hogy ez a természeti rendszer rám hogyan hat. Tehát nálam egy hosszú folyamat volt, amíg eljutottam odáig, hogy természetvédelemmel foglalkozzam. Már régóta szerettünk volna valami olyasmit csinálni, amivel a lehető legtöbbet teszünk ezért, és mi is próbáljuk így élni az életünket. Ez a mozgalom hatalmas lehetőség arra, hogy minél több emberhez eljuttassuk az üzenetet, és hogy elérjünk olyan változásokat, amik elengedhetetlenek a jövőnk szempontjából.

Buru Petra: Hűvösvölgyben születtem, kiskoromban nagyon sokat kirándultunk, és már akkor nagyon megszerettem a természetet.

hirdetés

De nálam is hosszú folyamat volt annak felismerése, hogy a saját életemen is változtatni kell, hogy mérsékeljem a saját környezetkárosító hatásaimat.

Másképpen nem tudnék másokat inspirálni, meggyőzni. Azért is lettem én is biológus, hogy ezekről a problémákról többet tudjak meg, és ehhez kötődik szakmai kutatásom is.

Hartmann Johanna: Én falusi gyerek vagyok. Mindig nagyon erős volt a természethez való kötődésem, és gyerekkorom óta nagyon érzékeny voltam arra, hogy pusztítják az emberek, építkeznek, és sokféle érték, amit szeretek, megsemmisül. Harcolni akartam ez ellen, ezért is lettem biológus. Aztán rájöttem, hogy nem „valakik” pusztítják, hanem én is pusztítom, az én életmódom is hozzájárul, ha nem vagyok tudatos. Azt is egyre jobban megértettem, hogy a természetpusztítás milyen mértékű.

Nemcsak arról van szó önmagában, hogy elpusztul egy szép erdő, hanem az egész rendszert, a saját létünket is veszélyezteti a környezetpusztítás.

Eleinte az egyéni tetteken keresztül jött be a környezetvédelem, mint meghatározó dolog az életünkbe. Már egy ideje ismerjük egymást, és látva a nemzetközi helyzetet, megragadtuk a lehetőséget, hogy itthon is bekapcsolódjunk ebbe mozgalomba. A figyelemfelhívásba, hogy cselekednünk kell.

- Az első környezetvédő mozgalmak az 1968 körüli háború- és atomellenes tüntetésekből nőttek ki. Ezeknek egy része „betagozódott”, pártokká váltak, több-kevesebb sikerrel az eredeti célokhoz képest. Mostanában úgy tűnik, újra a civil kezdeményezések kerülnek előtérbe.

P.L: Ez a mozgalom egyre erősödik és példátlan összefogásnak vagyunk tanúi.

Egyre többen vannak, felnőttek és gyerekek, akik, bár nem környezetvédők, megértik, hogy a jövőjük forog veszélyben.

Sokaknak még mindig „riogatásnak” hangzik, de a klímaválság már itt van, a problémával most kell foglalkozni, és egyre többen érzik, hogy ez nagyon sürgető, mert mindenkire hat. Az eddigiekhez képest új helyzet, hogy az emberiség történetében korábban nem volt akkora fenyegetés, ami globális szinten az emberi civilizáció fennmaradását veszélyeztette volna. Ebben is különbözik a Fridays For Future a korábbi, konkrét dolgok ellen irányuló mozgalmaktól. Az is különleges, hogy fiatalok kezdeményezték, kezd kitörni a „zöld ügy” témakörből, sokkal általánosabbá és mindenki számára fontossá válik.

- A programotokban ugyanúgy szó van a globális energiacsökkentésről, mint az egyéni vállalásokról. Mit tehet az egyes ember a mindennapokban?

H.J.: Most tényleg az utolsó pillanatban vagyunk, minden perc számít, hogy változtassunk rendszerszinten, összefogással. Ennek egyik része a felülről jövő változtatás a döntéshozók, a gazdasági szereplők részéről, de nagyon kell hozzá a társadalmi szemléletváltás, a nyomásgyakorlás. Vezetői szinten kellemetlen döntéseket kell meghozni, és ha ezeket végrehajtani csak társadalmi támogatással lesz lehetséges. Ezért fontos, hogy egyéni szinten kicsi dolgokat is megtegyünk, és a saját szemléletünket, értékrendünket megváltoztassuk. Egyszerűsíteni kell az életmódunkat, el kell engednünk a fogyasztói gondolkodást. Ami nem feltétlenül szükséges, azt ne vegyük meg!

Vegyünk használtat, kérjünk kölcsön, válogassuk meg, hogy amit feltétlenül meg kell vennünk, honnan származik és hogyan állították elő. Válasszunk helyi élelmiszereket, támogassuk a helyi termelőket, fogyasszunk sokkal kevesebb húst! Takarékoskodjunk a vízzel, energiával, figyeljünk a vegyszermentességre a vizek érdekében.

Ha megnézzük, hogy például mennyi féle kozmetikumot használunk, miközben egy-két dolog elég lenne, és azok is egyszerűen előállíthatók otthon. És akkor még nem is említettem a népszerűbb dolgokat, hogy például ne használjunk nejlonzacskót.

P.L.: Mindenkinek fel kell ismernie, hogy az, ahogyan a mostani túlfogyasztásban élünk, nem fog működni, és sok mindenről le kell mondani. Ki kell tudni lépni a fogyasztói társadalomból. Meg kell tanulnunk, hogy ne befolyásoljanak bennünket a reklámok. Törekedjünk arra, hogy ne vásároljunk feleslegesen.

Manapság gyakran veszünk olyasmit, amiről azt gondoljuk, hogy szükséges, de nem az. Ne várjunk tárgyaktól boldogságot. Társadalmi torzulás az a tévhit is, hogy a vásárlás boldogít.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
the-port-of-yokohama-2422974_960_720.jpg

Elképesztő állapotok uralkodtak a Diamond Princess-en, ahol az első magyar megfertőződött

Lebegő járványkatasztrófává vált a hatalmas hajó az elhibázott karantén-intézkedések miatt. A személyzet, aminek a magyar beteg is a tagja, különösen veszélyben volt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

A koronavírus megjelenéséről a Diamond Princess utasai sem tudtak semmit egészen a kéthetes út utolsó estéjéig. Szinte a Titanicba illő történet, hogy miközben hatalmas bulival ünnepelték az óceánjáró útjának végét Jokohama kikötője felé tartva, a kapitány bejelentette a bajt.

Mindezt 72 órával azután, hogy kiderült, a hajó fedélzetéről kilenc nappal korábban egy megfertőződött ember szállt partra. És csak az utolsó esti gálavacsorát követően, amikor már lement a műsor a 700 fős színházteremben, és zsúfolásig teltek a fedélzeti bárok és a tánctermek.

A New York Times terjedelmes cikkben rekontsruálta, mitől válhatott igazi járványügyi katasztrófává a hajó, amin a személyzet egyik magyar tagja is megfertőződött.

Február 2-án kora hajnalban, még mielőtt a hajó kikötött volna Jokohamában, a hongkongi hatóságok tájékoztatták a japán egészségügyi minisztériumot a 9 nappal korábban leszállt, megfertőződött utasról. A hajót üzemeltető Princess Cruises szóvivője szerint másnap kaptak Hongkongból „hivatalos megerősítést”, és ezt még aznap este közölték is az utasokkal.

Azt azonban nem magyarázták meg, hogy ezzel miért várták meg az este 11 órát és a műsorok végét.

hirdetés

Ekkor az utasokat arra kérték, hogy maradjanak a kabinjukban. Miután a hajó kikötött, orvosok szálltak fel, és minden kabint végigvizsgáltak, vírusteszteket végeztek. A hajón törölték a következő napi programokat, de az utasok biztosak voltak benne, hogy legfeljebb egy-két nappal kell tovább maradniuk a tervezettnél.

Másnap reggel ugyanúgy folytatódott minden, mint korábban. Igaz, a 14-es fedélzet svédasztalánál a vendégeket felszólították, hogy mossanak kezet, mielőtt beállnak a sorba. De az éttermet nem zárták le.

A Princess cég szóvivője szerint a személyzet „rutinszerűen hajtotta végre a környezet higiénikus tisztítását” egy olyan fertőtlenítő szer alkalmazásával, amely állítólag „30 másodperc alatt megöli a koronavírust”.

Közben naponta nőtt a fertőzöttek száma.

A második napon az egészségügyi szervek megengedték azoknak, akik ablaktalan kabinban utaztak, hogy kijöjjenek a friss levegőre, de csak másnap figyelmeztették őket, hogy legalább két méter távolságot tartsanak mindenkitől.

Február 5-én éppen reggelihez készültek, amikor a kapitány ismét felhívást intézett hozzájuk. Közölte, hogy a japán egészségügyi minisztérium 10 koronavírus-fertőzést erősített meg a hajó utasai között. Ezért vissza kell térniük kabinjaikba, és ott kell maradniuk izolálva a következő 14 napban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
fot.jpg

Reagált az Emmi a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiú ügyére

„Dáviddal és a fóti gyerekekkel, nevelőkkel vagyunk!” címmel tüntetést szerveznek hat órakor Budapesten a minisztérium elé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fóti gyerekotthon bezárása ellen rappelő diák ügyére. Mint azt megírtuk, Kislőrincz Dávid a napokban osztott meg a YouTube-on egy kritikus rapvideót . A videó miatt büntetést kapott a fiatal, de a fiú mellett kiállt Szél Bernadett és NoÁr is.

Dávidot a felvétel megjelenése után eltiltották a tanulás mellett végzett munkájától, amit azzal magyaráztak, hogy a tanulmányi eredményei miatt döntöttek így, és a fiú érdekében hozták ezt az intézkedést.

Kedden az Emmi közleményt adott ki, melyben megírják álláspontjukat.

"Ismét a fóti gyermekotthon lakóit használja az ellenzék politikai hangulatkelésre. Az elmúlt napokban valótlanságok jelentek meg a fóti Károlyi István Gyermekközpont egyik lakójával és az intézménnyel kapcsolatban, annak ellenére, hogy

hirdetés

az intézmény fenntartója többször is világossá tette, hogy az érintett fiatallal szemben nem indult vizsgálat a véleményének kifejezése miatt, és semmilyen fegyelmi eljárás nem folyik ellene.

A gyermekotthon vezetése korábban is engedélyezte az ellátott fiatal nyilvános szereplését. Megdöbbentő, hogy egy országgyűlési képviselő és közéleti szereplők a gyermek személyiségi jogait figyelmen kívül hagyva, politikai játszmáihoz használják fel egy fiatal életét - áll az OS által megjelentett közleményben.

Egy országgyűlési képviselőnek tudnia kellene, hogy a családját nélkülöző gyermekért a gyámja vállal elsősorban felelősséget, akinek kötelessége tudnia arról, hogy a rábízott fiatalkorúról mi jelent meg nyilvánosan a világhálón, ezért a fiatalért felelő Károlyi István Gyermekközpont azért rendelt el vizsgálatot, hogy kiderüljön, ki töltötte fel a videót a világhálóra, ugyanis ha harmadik személy jelenteti meg a gyermek, illetve a gyám hozzájárulása nélkül, úgy az súlyosan sérti a gyermek személyiségi jogait. Jogsértés esetén a gyámnak, illetve az intézménynek haladéktalan feljelentési kötelezettsége van a gyermek jogainak védelme érdekében.

A gyermek diákmunkát végzett korábban, azonban a jelenlegi tanulmányi eredményei súlyosan veszélyeztetik a továbbtanulása esélyeit, ezért a gyámjával egyeztetve az a szakmai döntés született, hogy a diákmunkát szüneteltetve a fiatalnak a tanulmányaira kell koncentrálnia.

A fiatal diákmunka szerződésének az alapja, hogy a diákmunka nem mehet az iskola, a tanulás rovására, a sikeres tanulmányi eredményeket nem akadályozhatja. A fiatal első félévi tanulmányi eredményei jelentősen romlottak, ezért született meg a döntés a diákmunka szüneteltetéséről. Utógondozásban ugyanis csak akkor maradhat 18 éves kora után a gyermekvédelemben, ha tanulói jogviszonya van.

Felszólítjuk mindazokat, akik politikai csatározásra használják egy fiatal sorsát és jövőjét, hogy kellő felelősséggel és belátással emelkedjenek felül a politikai hangulatkeltésen, mert egy nehéz helyzetben lévő fiatal jövője, továbbtanulása és személyiségi jogainak védelme a politikai haszonszerzés felett áll!

Fóton pedig a Károlyi István Gyermekközpontban folyamatosan biztosítottuk, és biztosítjuk ezután is a jövőjüket és továbbtanulásukat segítő ellátást az ott élő gyermekeknek és fiataloknak."

A történtek miatt Dáviddal és a fóti gyerekekkel, nevelőkkel vagyunk! címmel tüntetést szerveznek február 25-én 6 órára az Emmi irodaházához Budapesten.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
labor.jpg

Lehetséges koronavírus elleni oltóanyagot készített egy amerikai cég, megkezdték a tesztelését

Megkezdték egy kísérleti vírusellenes gyógyszer tesztelését is egy új - az óceánjárón megfertőződött - koronavírusos betegen.
MTI - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Koronavírus-ellenes lehetséges oltóanyagot készített a Moderna amerikai gyógyszergyártó; az első adagot elküldte tesztelésre szövetségi kutatóknak. Megkezdték egy kísérleti vírusellenes gyógyszer tesztelését is új koronavírusos betegen.

A massachusettsi cambridge-i székhelyű Moderna Inc. biotechnológiai cég kedden közölte, hogy az oltóanyag első ampulláit az Allergia és Fertőzőbetegségek Nemzeti Intézetének (NIAID) küldte el hétfőn, hogy megkezdje a kezdeti teszteket.

A Moderna kutatói a NIAID oltóanyag-kutatóintézetének szakembereivel együtt az mRNS néhány száz vagy néhány ezer nukleotid alapegységekből álló lineáris polimer molekulát használták, amely a genetikai információt közvetíti a DNS-től a fehérjeszintézis helyszínére, a riboszómákhoz, utánozva egy természetes fertőzést egy erőteljes immunválasz stimulálására.

Az oltóanyag az új koronavírusban és más koronavírusokban - mint a SARS és a MERS - lévő tüskés fehérjét másolja.

Anthony Fauci, a NIAID igazgatója közölte, hogy

hirdetés

az intézet áprilisban kezdi meg az oltóanyag klinikai tesztelésének első fázisát, amelybe 20-25 egészséges önkéntest vonnak be, akiket nem fertőzött még meg a Covid-19.

Az első eredményeket júliusra, augusztusra várják a szakemberek - mondta a The Wall Street Journal napilapnak az igazgató.

Fauci megjegyezte, hogy az oltóanyagot igen gyorsan fejlesztették ki, ennek ellenére

széles körben csak jövőre lehet majd alkalmazni.

Amerikai egészségügyi illetékesek kedden bejelentették, hogy

elkezdték a Gilead Sciences cég által kifejlesztett vírusellenes szer, a remdesivir első klinikai tesztjét egy kórházban lévő új koronavírussal fertőzött betegen.

Az amerikai beteget a Japán partjainál karantén alá helyezett Diamond Princess óceánjáróról szállították haza az Egyesült Államokba. A Nebraskai Egyetem Orvostudományi Kutatóközpontjában végzik a klinikai tesztet.

Kínában február első hetében 70 ember bevonásával indult két klinikai vizsgálat a remdesivirrel, a kontrollcsoport placebót kap. A tesztek április végére fejeződnek be, és a kínai hatóságok legkorábban májusra hagyhatják jóvá az ilyen kezelést - mondta egy hete Sibo Csiang, a Sanghaji Fudan Egyetem virológusa.

Világszerte több mint 80 ezer embert fertőzött meg az új koronavírus, és több mint 2600-an haltak meg a betegségben. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a kínai Hupej tartományban történt.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
vizilabda.jpg

A diákok karanténban vannak, de az észak-olaszországi meccsen járt egri pólósok hazamehettek

A reptéren egy rutinellenőrzés volt, Egerben pedig egy egészségügyi kérdőívet kellett kitölteniük, ezt kiértékelték, és végül folytathatják az edzést, csak hőmérőzniük kell majd.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Mint azt megírtuk, egy Olaszországból hazaérkező diákcsoportnak, kísérőiknek és a buszvezetőknek is a Szent László Kórházban lévő karanténba kellett menniük hétfőn, mivel Milánó mellett lévő szálláshelyük az Észak-olaszországi koronavírus-járvány epicentrumában volt.

Szintén erről a területről érkezett haza az egri vízilabda csapat, akik hazatérhettek - írta meg a 444.hu. A csapat szombaton, a LEN Eurokupa egyik meccsét játszotta a szigorú blokád alá vont Lodihoz közeli Brescia városában.

Az egri klub elnöke, Szécsi Zoltán a lapnak elmondta, hogy pénteken érkeztek meg, akkor még nem tudtak a vírus jelenlétéről. A reptéren ugyan volt orvosi ellenőrzés, de később a híreket hallva kerülték a tömeget. Szombaton a szervezők döntöttek a mérkőzés megtartása mellett. Vasárnap értek haza repülővel, majd Egerbe utaztak.

Az edző, Dabrowski Norbert a klubhonlapján arról beszélt, hogy

hirdetés

Ferihegyen volt egy vizsgálat, de ott továbbengedték őket.

Az egri polgármester és a klubvezetés kérésére a hétfői edzés elmaradt. Ekkor vették fel a kapcsolatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalával. „A mai napon egyesével elvégezték a szükséges kockázatelemzést minden érintetten” – mondta el Szécsi a lapnak.

A klub oldalán arról írtak, hogy egy egészségügyi kérdőívet kellett kitölteni a kint járt sportolóknak.

„A kiértékelés megtörtént és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélye alapján ma este megkezdhetjük edzéseinket” – közölte Szécsi a 444.hu-val.

„Természetesen az érintetteket a további 12 napban is folyamatosan figyeljük napi kétszeri testhőmérséklet méréssel” – tette hozzá.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!