hirdetés
kissll_cim.jpg

Az URH és az Európa Kiadó dalai ott és akkor telibe találtak

Kiss Llászló a magyar underground legendás alakja. Évtizedek óta Ausztráliában él, de nemrég hazalátogatott és koncertezett is.
Láng Dávid, címkép: Kincses Gyula - szmo.hu
2016. január 17.


hirdetés

Jól indult a 2016-os év az underground zene kedvelői számára: január 2-án a G3 (volt Gödör) klubban lépett fel egy alkalmi formációval Kiss Llászló, az URH és az Európa Kiadó együttesek alapító basszusgitárosa, akit a hazai közönség évek óta nem láthatott színpadon. A koncertnek akkora sikere volt, hogy egy héttel később szintén teltházas ráadást is tartottak. Mielőtt a főhős visszautazott a világ másik oldalára, leültünk beszélgetni, a zenei témák mellett 3D animátori munkájáról és általa fontosnak tartott társadalmi problémákról is.

– Milyen érzés volt három és fél év után újra koncertezni? Hiányzott a közeg?

– Jó volt a régi és új barátokkal játszani, ugyanakkor persze furcsa is. Más volt, mint amit előtte harminc-valahány évig csináltam. Örültem ezeknek a koncerteknek, mert amikor 2012-ben az évente megszokott Európa Kiadó turné végén lejöttem a színpadról, nem gondoltam, hogy az lesz az utolsó fellépésem velük. Egy nagyszerű történetnek lett akkor elég kisszerű vége. Ha úgy alakul, hogy többet nem lépek színpadra, vagy többet nem énekelem el ezeket a dalokat, ezekkel a koncertekkel mégiscsak kerekebb lesz a történet.

– Hogy látod, mennyire volt úttörő az URH és az Európa Kiadó a '80-as évek könnyűzenéjében?

– Voltak ebben a vonulatban jelentős zenekarok az URH előtt, a Spions, a VHK vagy a Bizottság már korábban megjelentek. Az URH viszont egyszerűen a legjobb pillanatban bukkant fel, adekvát és autentikus programmal.

"
Az első koncertünkön ötvenen voltak, a másodikon viszont már több mint ezren.

Ezen mi magunk is meglepődtünk, de úgy tűnt, hogy az akkori közösség (mert az inkább volt közösség, mint közönség) azonnal a magáénak érezte azt, ami ott, akkor és úgy kimondatott. Telibe találtak a dalaink.

Két URH-dal január 2-áról: a Betaville-t Hámori Gabi, a Szabadíts meg-et Magyar Péter énekli

Névjegy

Kiss Llászló (a sok névrokon miatt használja a dupla l-t) 1959-ben született Budapesten. Tizenéves kora óta zenél, 1980-ban alapítótagja volt az URH együttesnek, amely alig fél évig működött, de ezalatt is kultikus státuszt szerzett, dalait a mai napig játsszák régi és új zenekarok.

Az URH feloszlása után gyerekkori barátjával, Menyhárt Jenővel megalakították az Európa Kiadót, ami szintén nagyon hamar népszerű lett. Kisebb kihagyásokkal a '90-es évek közepéig koncerteztek, majd a tagok szétszéledtek a világban. 2004-ben, Magyarország EU-csatlakozása alkalmából álltak össze újra, utána pedig időről időre ismét aktivizálták magukat.

2012-ig volt az Európa Kiadó tagja, a többiek ekkor úgy döntöttek, nélküle folytatják. Ausztráliában 3D animációs művészként tevékenykedik, dolgozott többek között a Mátrix: Újratöltve című filmben is.

– Te is több szöveget írtál, amiket rendszerint el is énekeltél a koncerteken. Elég volt ez számodra a reflektorfényből, sosem vágytál arra, hogy frontember legyél egy saját zenekarban?

– Mindig egyértelmű volt, hogy ha megírok egy szöveget, azt el is kell énekelnem. Ez így természetes. Ugyanakkor sosem voltam túl termékeny, 7-8 saját dalom lehet összesen, egész estés önálló műsort valószínűleg nem tudtam volna összehozni. Nehezen adok ki a kezemből dolgokat, sok ötletem van, de ezek legnagyobb része sose lesz publikus.

Két saját dal, az Elmentek a fiúk (2004-es felvétel) és az Ez csak egy éjjel (a 2012-es VOLT fesztiválról):

– Hogy ismerkedtél meg a 3D animációval? Magyarországon két-három évtizeddel ezelőtt nem sokan foglalkoztak ezzel.

– Persze, iskolában egyáltalán nem tanították. Még gépem se volt, amikor egy pályázathoz a SZTAKI-ban lehetett gépidőt kapni. Aztán az ott készült képeket egyenesen a Szépművészetiben állították ki. Később bekerültem a Novotrade nevű céghez, akik számítógépes játékokat gyártottak az amerikai piacra, többek között az Electronic Arts megrendelésére. Ez már profi munka volt, de nagyon romantikus pionír hangulatban, nagyon okos, nagyon bohém srácokkal. Itt kezdtem a 3D-t.

Aztán egy képem nyert egy viszonylag rangos díjat, az segített az első külföldi munkához Bécsben. Pár év múlva úgy alakult, hogy együtt dolgoztam három nagyszerű szerb sráccal, akik a délszláv válság elől menekültek Magyarországra. Rövidesen aztán továbbálltak. Az egyikük Hong Kongba került, onnan hívott fel, hogy lenne egy állás számomra Kuala Lumpurban, mit szólok hozzá.

– Rögtön igent mondtál, vagy volt benned bizonytalanság?

– Már ezelőtt eldöntöttük családilag, hogy költözünk, de eredetileg Izraelbe akartunk menni. Az végül nem jött össze, viszont a bőröndjeink már be voltak csomagolva, így nem gondolkodtunk sokat.

"
A zenekar akkorra már feloszlott, a szüleim már nem éltek, az öcsém pedig jött velünk, úgyhogy túl sok minden nem tartott vissza.

kisslaci8

– Milyen benyomásokat szereztél az ázsiai kultúráról és mindennapokról?

– Sokkszerű volt elsőre. Malajzia a legjobb belépő Ázsiába, mivel három hatalmas és sokrétegű kultúra (indiai, kínai, maláj) él az országban. Négy nagy világvallás ünnepei, számtalan nyelvjárás, a konyhákról nem is beszélve. Mindez Délkelet-Ázsia kellős közepén. Rengeteget tanultunk a négy év alatt, de annyi pont elég volt belőle. Jött egy másik munkaajánlat Ausztráliából, így '97-ben Sydney-be költöztünk, és ott is ragadtunk.

– Ott hogy sikerült beilleszkednetek?

– A mai viszonyokhoz képest könnyen ment, bár az elején csak egy-két ismerősünk volt, de sokat segített, hogy fix állásra hívtak oda. Szinte azonnal megkaptuk a tartózkodási engedélyt, pár évvel később pedig az állampolgárságot is. Persze nyilván az is számított, hogy 3D animátorból akkoriban még nem sok volt, a hiányszakmával rendelkezőket pedig előnyben részesítették.

kisslaci7

Fotó: Balázs Nóra

– Sokat változott az ország, amióta ott éltek?

– Amikor odakerültünk, még sokkal nyugodtabb és kedélyesebb volt minden. Ma jóval nehezebb helyzetben vannak az újonnan érkező bevándorlók. De nemcsak Ausztrália, az egész világ exponenciálisan gyorsuló sebességgel változik. Hihetetlen mértékű a technológiai fejlődés az utóbbi öt évben. Nemrég még álmodni sem mertem volna olyan szoftverekről, amiket most használok. De igaz ez az orvostudományra is: Müller Péter Sziámival lefordítottuk Meskó Bertalan (orvosi jövőkutató, interjúnkért katt ide - a szerk.) angolul írt könyvét magyarra, elképesztő dolgok vannak abban is. Olyan dolgok, amik bármelyik pillanatban alapjaiban rázhatják meg ezt a mai világunkat.

Ahogyan az utóbbi években a kommunikáció összehasonlíthatatlanul egyszerűbbé és lényegében ingyenessé vált, jó esély van arra például, hogy egy napon, és nem is túl sokára majd az energiával is ugyanez történik. Olyan változások küszöbén állunk, amelyek teljesen a feje tetejére állítják majd a társadalmat.

Számomra nagy tanulság volt, hogy átéltem a '89-es rendszerváltást, ami előtt még pár évvel is úgy gondoltuk, hogy a szovjet típusú szocializmus örökké fog tartani. Ugyanígy most sem lehet kizárni, hogy még nagyobb horderejű dolgok fognak történni, akár a közeljövőben. Most még a fasizálódó nagytőke végjátéka folyik, egyre reménytelenebbül és egyre kétségbeesettebben próbálják fenntartani a gazdasági növekedést. Riasztóan alakulnak a dolgok, de mindig hajnal előtt van a legsötétebb. A nagy kérdés, hogy a kapitalizmus omlik előbb össze, vagy a klíma.

kisslaci6

Fotó: Balázs Nóra

– A klímaváltozás az elsődleges kérdés, amivel foglalkozni kellene?

– Igen, egyértelműen. Elég csak abba belegondolni, hogy mekkora problémát okoz jelenleg, hogy egy országból (történetesen Szíriából) elmenekült ötmillió ember.

Ha viszont a következő évtizedben nem két fokkal nő a globális átlaghőmérséklet, hanem hárommal, akkor többek között egész Banglades is víz alá kerül. És akkor nem öt, hanem 180 millió ember indul majd el.

Ez csak egy példa, de egyre több olyan pontot lépünk át, ahonnan már nincs visszaút, a negatív változások láncreakció-szerűen követik egymást. Például minél inkább olvad a sarkvidéki jégtakaró, annál több metán jut a légkörbe, ami még inkább felgyorsítja a felmelegedést. De, ahogy az előbb mondtam, a helyzet a rendszeren belül nem látszik megoldhatónak – mindjárt más lenne, ha azon még időben túl tudnánk lépni.

kisslaci12

Fotó: Kincses Gyula

kisslaci5

– Mennyire követed az itthoni eseményeket?

– Az aktuálpolitikával nem szabad foglalkozni. Kutyakomédia, ami elvonja a figyelmet az igazi, égető problémákról.

"
A demokrácia a jelenlegi formájában nem működik, hiszen csak arra szavazol, hogy jobbról vagy balról kapd majd a pofont.

A pártrendszer egyszerűen kiüresítette a demokráciát. A pártok által jelölt képviselők nem a választóikat, hanem a pártjukat képviselik, a pártok pedig, mint mindenhol, ahol a hatalom koncentrálódik, megvásárolhatók, korruptak.

A technológia készen áll akár a közvetlen demokráciára is, de rövid távon például milyen érdekes volna, ha mindenki független jelöltekre szavazna, és a megválasztottakat a szavazóik bármikor, egyszerű többséggel lecserélhetnék, ha úgy érzik, nem képviselik az érdekeiket. Akkor a parlament sem ostoba pártcsatározásokról, hanem igazi felelős, a szavazók érdekeit szolgáló döntéshozatalról szólhatna. Ilyesmikkel kellene foglalkozni, nem felülni a bűnöző vezetőréteg napi bulvárszintű hülyeségeinek, bármilyen felháborítóak is azok.

kisslaci1

Fotó: Büki László / Vaskarika.hu

– El tudod képzelni, hogy egyszer még hazaköltözöl?

– Magyarország nekem olyan, mint a bal lábam. Nem sok gólt lőttem vele, de nélküle nem nagyon tudnék focizni. De a viccen túl, a legkisebb lányom most diplomázott, lassan ő is kirepül, onnantól pedig tulajdonképpen szabad leszek, eddig is leginkább a gyerekeim miatt maradtam. Ők ott jártak iskolába, oda ágyazódtak be. Még nagyon képlékeny, mihez kezdek majd az életemmel, de elképzelhető, hogy az év egyik felét Ausztráliában fogom tölteni, a másikat pedig vagy Magyarországon, vagy valahol máshol a nagyvilágban.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
20190615_083643.jpg

50 ezer forintot spórol havonta a kisgyerekes család azzal, hogy hulladékmentesen élnek

Mit csinál egy környezettudatos anya, ha a gyerek chipset kíván? Mit használnak babasampon helyett? Hogyan csökkent le egyetlen pici szemetes méretűre a heti hulladékmennyiségük pár év alatt? Egy kétgyerekes anyukával beszélgettünk.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2019. június 15.



Flaisz Barbara állatorvos egy főváros közeli kisvárosban él családjával. Évek óta ismerem, de csak nemrég tudtam meg róla, hogy a hulladékmentesség elkötelezett híve. Nem kampányol harsányan, de annál intenzívebben foglalkozik a témával. Ő moderálja a Háztartásom hulladék nélkül - Dél-Kelet Pest megye Facebook-oldalt, ahol csupa egyszerű és kreatív ötletet oszt meg társaival együtt azoknak, akik igyekeznének kevesebb hulladékkal terhelni a környezetüket. Arról beszélgettünk, milyen kisgyerekesként a zero waste-gyakorlat jegyében élni.

Vágjunk a közepébe. Mennyi szemetet termeltetek mondjuk 5 évvel ezelőtt és hogy állsz vele most?

Négy fős család vagyunk és van egy körülbelül 15-20 literes kiskukánk. Ez régebben hetente háromszor telt meg - ma már csak egyszer.

Mikor és milyen hatásra kezdtél el a zero waste témájával foglalkozni?

Amikor a kisfiam egy éves volt - vagyis 2016 novembere körül -, elég sokat olvastam a mosható pelenkáról. Arra gondoltunk, talán könnyebb lesz átállnia a szobatisztaságra, ha nem a kidobható változatot használjuk. Aztán kiderült, hogy a mosható pelenkás babák kábé ugyanúgy válnak szobatisztává, mint az eldobható pelenkások - csak annyi a különbség, hogy láthatóan kevesebb a szemét."

"Már akkor is szelektíven gyűjtöttük a szemetet - és a szelektívben is látszik a különbség. Akkor két zsák műanyagot tettünk ki - ma már csak egyet. Aztán tagja lettem a "Háztartásom hulladék nélkül" névre hallgató Facebook-csoportnak, ahol egymás után jöttek az ötletek, mindenki megosztotta, mit hogyan csinál.

Lelkiismereti kérdéssé is vált ez benned? Fontossá vált, hogy kevés szemetet termelj?

Most már igen. Persze ez fokozatosan alakult ki, ahogy figyelemmel kísértem a háztartási ötleteket. Láttam, hogy mások kis zsákokat varrnak, amiben veszik a kenyeret meg a zöldséget, és én is szerettem volna ilyet. Nagyon megtetszett, jópofa volt, hogy hálós, mintás zsákokba lehet pakolni, nem a nejlonzacskóba - tehát környezetbarát is. Ezért vettünk egy varrógépet és én is elkezdtem ilyen kis textilzsákokat varrogatni. Ez volt az első lépés.

Hogy képzeljük el egy bevásárlásodat?

Mi már nem járunk bevásárlóközpontokba, mert az élelmiszert ilyen alternatív módon egyszerűbb megvenni helyi boltokban és kistermelőknél. A második lépés, amin például el lehet gondolkodni, hogy miként vásárolunk húst és felvágottat.

Hiszen a gyümölcs és a pékáru nem nehéz kérdés: ezt megoldod a zsákkal. De mi a helyzet a sajttal, a felvágottakkal? A zero waste elve alapján ezeket általunk vitt dobozban lehet hazavinni,

de ez a nagyobb szupermarketekben nem mindenütt elfogadott, sok helyen még nem nézik jó szemmel, a saját higiéniai előírásaik miatt. Ezért egyszerűbb ezt kisebb üzletekben, kistermelőknél elintézni. Megtervezzük a bevásárlásainkat, például kedden elmegyünk a henteshez, annyi dobozt viszünk, amennyi kell - szerdán meg mondjuk a tejboltba megyünk és annyi üveget viszünk, amennyire szükség van.

Több zöldség-gyümölcsfajtát nem is kell megvenned. Mit termesztesz itthon?

Cseresznyét, meggyet, barackot, körtét, szilvát, ribizlit. Fűszernövényeink is vannak: bazsalikom, tárkony, rozmaring, menta. Zöldségféléket is termesztünk. Elég sok minden van, ahhoz képest, hogy nem is túl nagy a telek.

Gabonafélékhez, magvakhoz is saját doboz segítségével jutsz hozzá?

Igen. Most már a rizst is a piacon vásárolom a magosnál, aki egy hatalmas zsákból méri ki.

Mi a helyzet a tejjel?

A tejet saját üvegben - a félreértések elkerülése végett: üvegből van, nem palack, a szerző - vesszük. Az üveget könnyen lehet fertőtleníteni: kifőzni, forrázni. Egy részét tartósítjuk is egyből úgy, hogy joghurtot készítünk belőle.

Oltóanyaggal?

Nem. Egy liter tejet felforralok, és belekeverek egy kis doboz joghurtot. Így kapok egy liter joghurtot, amit tovább tudok oltani. Így lesz végül egy kis doboz joghurtból négy-öt kilónyi. Kifőzött befőttes üvegben tárolom. Tíz-tizenkét óra kell neki és kész is van.

Tejfölt is szoktál készíteni?

Nem, de azt is saját üvegbe tudom kérni a tejboltban.

Mindebből arra következtetek, hogy te magad főzöl, nem rendelitek az ételt.

Igen, de nem egyszerű. Bár volt, hogy elvittük a saját dobozunkban a gyümölcslevest az étteremből, viszont azt sehogy sem tudtam megértetni, hogy a pizzába szúrt háromágú műanyagot nem kérem. Az ilyen szituációkat úgy kerüljük ki, hogy nem rendelünk.

Bevallom, ha pizzát rendelek, pillanatnyilag eszembe sem jut ez a kis műanyag. Ehhez azért komoly szemléletváltásra van szükség.

Szerintem sok mindenre szépen fokozatosan jön rá az ember - aztán egymás után jönnek az ötletek és rájössz, hogy jé, ezt így is lehet csinálni. A gondolat először érlelődik, pár hétig, vagy hónapig, aztán elkezded máshogy csinálni.

Milyen gondolatisággal társul ez nálad? Aggódsz a Föld jövőjéért? A gyerekeidéért, az unokáidért?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
magany-halal-biztonsagi-or.png

Állandóan intézkedett, rángatta ki a kosarat a kezemből, ki nem állhattam – aztán meghalt

A biztonsági őröket senki sem szereti. Én sem kedveltem őt. Tizenöt éve nem kedveltem, amióta nap, mint nap belefutottam a közértben. Egy észrevétlen halál margójára.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. június 05.



Sokszor gondolkodom azon, vajon mi alapján mérlegeljük, hogy mennyire fontos egy halál. Ez kegyetlenül hangzik – “nem porciózunk emberéletet, mit képzelsz te!” –, de szerintem igen, nagyon is azt tesszük. Ösztönösen. A Dunán történt, valóban rettenetes hajókatasztrófa gyanútlan, szerencsétlen áldozatait most két ország – és a világ híreket olvasó része – gyászolja. Az ő haláluk mindenkit feldúl, teljesen jogosan, hiszen olyan váratlan, hidegrázósan szörnyű, olyan értelmetlen az egész. Egy ember elmegy a családjával vakációzni, befizet egy sétahajózásra egy gyönyörű városban, és hét másodperc alatt véget ér a számára minden.

Azt szoktuk mondani, minden élet ugyanannyit ér, és én hiszek abban, hogy ez így is van. Ám az emberek többsége nem úgy hal meg, ahogy ennek a hajóbalesetnek az áldozatai. Az emberek többsége észrevétlenül hal meg.

Egy-két szerette, néhány barát, kolléga elgyászolja. Az ismerősök, akikkel napi kapcsolatban volt, hümmögnek és a fejüket ingatják, meredten nézik a földet, mert ilyenkor úgy illik, azután minden megy tovább.

Talán emiatt a nagyon is érthető, univerzális közönyösség miatt emlékezem most meg egy olyan ember haláláról, aki szintén olyan észrevétlenül tűnt el a mindennapjaimból, mint azok a hegyi búvópatakok, amelyek csobognak, csalinkáznak erre-arra, aztán egyszer csak "megszűnnek”.

Ez az ember biztonsági őr volt, ötvenvalahány éves. Tizenöt éve, amióta a környéken lakom, az egyik helyi közértben dolgozott. Nem kedveltem. Az a mufurc, intézkedő, mindig, mindent jobban tudó személyiség volt, akit valahogy zsigerből kerül az ember. Szigorúan masírozott föl-alá a közért polcai között, helyére igazgatta az instant leveses zacskókat, felszedegette a zöldségespultról legurult krumplikat. Nagy, családi csomag vécépapírokat halmozott föl a polcok legtetejére, hogy elférjenek a tusfürdők meg a hintőporok.

Aztán beállt a pénztárosok mögé, és olykor parancsolóan rászólt egy-egy vásárlóra, hogy ne ide álljon, hanem a másik sorba, mert az rövidebb.

Kikapkodta a kezünkből az üres kosarakat, és katonásan feltornyozta a bejárat mellé, közben szemrehányóan nézett. Azzal a “ha én nem lennék itt, össze-vissza hánykódnának ezek a kosarak, maguk aztán helyre nem raknának semmit, trehány népség” pillantással. Ha túl hosszúra nyúltak a sorok, hátrakiabált a raktárba: “Klárika!”. Klárika hamarosan fel is bukkant, és megnyitott egy új pénztárt.

Sokszor jutott eszembe, hogy egyszer be kéne szólni neki: mit főnökösködik itt, meg irányítgatja a vásárlókat. Nem vagyunk hülyék, magunktól is tudjuk, hogy a rövidebb sorba érdemes beállni. De soha nem szóltam. Talán azért, mert ez az ember alapvetően ártalmatlan volt. És a maga módján kifejezetten segítőkész.

Valahányszor rám nézett azzal a konok pillantásával, vagy sokatmondóan elvette az üres kosaramat, az a sejtésem támadt: ő így akarja éreztetni, hogy a munkája fontos, hogy a léte számít, hogy a világ akkor van rendben, ha egy kicsit ő is hozzájárul.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
momentum-csehkatalin-1.jpg

Cseh Katalin: Egészen abszurdnak tartom, hogy fenntarthatóan élni ennyire körülményes és drága

A Momentum frissen megválasztott EP-képviselője három és fél éve vegán, és vonattal ment Brüsszelbe, hogy megmutassa: valós alternatíva kell a repüléssel szemben. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. június 12.



Az EP-választás egyik legnagyobb meglepetését a Momentum okozta, közel 350 ezren szavaztak rájuk, így két képviselőt is küldhetnek az Európai Parlamentbe. A párt listavezetőjével, Cseh Katalinnal arról beszélgettünk, milyen zöldpolitikát fognak képviselni, és hogy viszonyulnak az életünket pár éven belül teljesen átformáló digitális forradalomhoz.

– Hogy telt az elmúlt két hét a választás óta?

– Nagyon sűrű volt, felpörögtek az események. A jelentős részét Brüsszelben töltöttem, ahol a pártcsaládunknak az EP harmadik legnagyobb erejeként fontos szerep jut a tárgyalások során. Tulajdonképpen most dől el Európa sorsa a következő öt évre, és hatalmas megtiszteltetés, hogy a Momentum delegációjának vezetőjeként én is ott ülhetek abban a körben, ahol a döntések születnek.

Mi már az elmúlt időszakban is mindvégig azt képviseltük, hogy határozottabban fel kell lépni azért, hogy az uniót egy sokkal demokratikusabb, a jogállamiságot erősebben védő, a korrupció ellen minden erejével küzdő szervezetté tegyük. Örülök, hogy ezeket a szempontokat most a frakción belüli, illetve a frakciók közötti egyeztetéseken is képviselni tudom.

– Mesélne kicsit magáról? Hogyan került a politika közelébe, mennyire volt ez éles váltás ahhoz képest, amivel korábban foglalkozott?

– Orvosi egyetemen végeztem Magyarországon szülész-nőgyógyászként, aztán Hollandiában tanultam orvosi közgazdaságtant. Dolgoztam egy kutató cégnél, a felelősségtudat és a szívem hazahúzott, a hazai egészségügy állapotát ismerve szerettem volna inkább itt kamatoztatni a tudásom.

Miután elhelyezkedtem rezidensként, hamar szembesültem vele, milyen szinten hátráltatja a mindennapi munkavégzést a rossz kormányzás. Betegek halnak meg pusztán azért, mert a mindenkori kormány nem képes határozott lépéseket tenni a rendszer rendbetételére.

Ekkor döntöttem el, hogy komolyabban kell foglalkoznom a politikával: oda szerettem volna kerülni, ahol a döntéseket hozzák, és aktívan beleszólni, hogy jobb döntések szülessenek. Így kerültem közel a Momentumhoz, ahol az EP-kampányt már listavezetőként csinálhattam végig. Számomra egészen megdöbbentő, milyen szinten eltávolodtunk Európától az utóbbi években, és ezzel párhuzamosan mekkora pazarlás zajlik az EU-s pénzekkel. Annak az uniónak a pénzét szórja el a kormány, amit aztán óriásplakátokon gyaláz. Úgy éreztem, hogy ez ellen tenni kell.

– Az orvosi pályának mikor fordított hátat?

– Tavaly év elejéig, nagyjából az országgyűlési kampányig dolgoztam orvosként. Persze sajnálom, hogy a következő öt évben biztosan nem lesz módom gyógyítani, de ha jól végzem a dolgomat, politikusként is sokat tehetek majd azért, hogy egészségesebben éljenek a magyarok és jobbak legyenek az ellátási körülmények. Tiszteletben tartva azoknak a hősöknek a munkáját, akik nap mint nap küzdenek ezzel a rossz rendszerrel, szerintem itt az idő, hogy valaki megpróbálja magát a rendszert is rendbe tenni.

– A DK egyből a választási eredmény, vagyis Jávor Benedek és az LMP kiesése után bejelentette, hogy ők teljes mellszélességgel képviselik majd a zöldpolitikát Európában. A Momentum prioritásai között mennyire van elől ez a téma?

– Nagyon örülök, hogy a DK ezt mondta, szerintem minden párt prioritási listájának elején kellene szerepelnie. Ugyanis az nem pártpolitikai kérdés, élhető marad-e a bolygó akár már 10-20 év múlva. Sajnálom, hogy a Fidesz EP-program(nak nevezett) pontjai között az ég világon semmi említés nincs arról, hogyan akarnak hozzáállni a közelgő környezeti katasztrófa kezeléséhez. Sőt, Szijjártó Péter azóta el is mondta, hogy az autóipar fontosabb számára, mint a klímavédelem.

Nekünk a Momentumban az a véleményünk, hogy zöldnek lenni alap, nem jobb- vagy baloldaliság kérdése. A zöldpárti frakcióban a következő ciklusban valóban nem ül majd magyar képviselő, mi sem ott leszünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk kivenni a részünket abból a munkából, amit záros határidőn belül muszáj lesz elvégezni Európában. Hiszen a klímaváltozás nem ismer határokat, kizárólag összefogva, európai egységként vehetjük fel a harcot vele.

És a jelenleginél jóval határozottabb álláspontra van szükség: például el kellene kezdeni gondolkodni azon, hogy végre megadóztassuk a kerozin árát, hiszen mindenki tudja, hogy a repülés a leginkább környezetszennyező közlekedési mód.

– Ehhez azért előbb nem ártana versenyképes alternatívákat teremteni.

– Valóban, pont erre szeretném felhívni a figyelmet egy kisebb akcióval: legközelebb vonattal fogok kimenni Brüsszelbe, ami egy körülbelül 19 órás út lesz, két vagy három átszállással, kétszer annyiért, mint amibe egy átlagos repülőjegy kerül. (Erre az interjú elkészülte óta sor is került – a szerk.)

Egészen abszurdnak tartom, hogy fenntarthatóan élni ennyire körülményes és drága. Eléggé bántja a lelkiismeretemet, hogy ennyit kell majd repülnöm a munkám miatt, de ezen a viszonylaton jelenleg egyszerűen nincs valós alternatíva.

A politikusok beszélhetnek, amiről akarnak, de ha nem tesszük könnyen elérhetővé és olcsóvá a környezetkímélő életmódot mindenki számára, nehezen várhatjuk el az emberektől, hogy plusz áldozatot hozzanak miatta. Azért is szeretnék dolgozni, hogy ez megváltozzon: közvetlen vasúti összeköttetésre van szükség minél több európai nagyváros között, olyan árképzéssel, ami felveheti a versenyt a fapadosokkal.

– A politikában mostanában eléggé divatba jött felülni a „klímavonatra”: egyre többen dobálóznak hangzatos ígéretekkel, valós elhivatottság helyett opportunizmusból. A Momentum mit tehet azért, hogy elhiggyék róla, komolyan gondolja?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szel-david-gender-cimkep-1000x727.jpg

„Ha a fiam háromévesen elém állt volna, hogy azt mondja, mostantól ő lány, elfogadom, és kivárok”

‘Nem öltöztetem tütübe és nem adok neki Barbie-babát, de nem szidom le vagy bonyolódom hosszas beszélgetésekbe’ – mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus. Szerinte a gendersemleges nevelésnél ma jóval nagyobb ‘parákkal’ kell szembenéznie egy szülőnek: például a pornóval és a dizájner-drogokkal.
Hargitay Judit. Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. június 13.



A közvetlen ok, amiért megkerestem, egy itthon óriási felháborodást kiváltó hír volt. Charlize Theron hollywoodi színésznő bejelentette: hároméves kora óta kislányként neveli a fiát, mert a gyerek úgy akarja. Azóta lányruhákat ad rá, és lányként kezeli. Csak úgy ömlöttek a cikk alá a színésznőt becsmérlő kommentek, teljesen kiverte a biztosítékot.

– Mi a véleménye erről?

– A lányruhákat én is túlzásnak tartom, pláne egy ekkora gyereknél, amikor a nemi identitás még csak gyerekcipőben jár, a nemhez igazodás pedig csak hat éves korra szilárdul igazán meg, de ezzel együtt sem látok akkora drámát ebben az ügyben.

A magyar társadalom meglehetősen ítélkező, moralizáló, és ami például a gyereknevelést illeti, még csak nem is különösebben következetes. A gyerek nemi identitásával kapcsolatban is elképesztő kockákban élünk: szerintünk, ha egy kisfiú kijelenti, hogy ő lány, az alapból nem normális dolog.

– Miért, ön szerint normális?

– Egyrészt rengeteg oka lehet egy ilyen mondatnak, másrészt egy kisgyereknél sok minden normális, ami nekünk furának tűnik. Gondoljunk arra, amikor azt mondja a gyerek, hogy ő gőzmozdony. És csihuhuzik. Vagy háromévesen elkezd számolni, és sorolja: “egy, kettő, kilenc, tizenhat.” Nem esünk neki, hogy hülyeséget mond, hanem megdicsérjük, hogy milyen jól számol.

Ha egy kisfiú közli, hogy ő lány, vagy fordítva, szerintem azt is érdemes egy ideig semlegesen kezelni, és kivárni. Nem kell se tütübe, se öltönybe öltöztetni, nem kell rátenni egy lapáttal, de hagyni kell, visszakérdezni, miért gondolja így, beszélgetni vele. Az esetek többségében az ilyesmi úgyis elmúlik.

– A nemsemleges (vagy gender-semleges) nevelés a nyugati világban egyre nagyobb teret hódít. Az a lényege, hogy ne erőltessük rá a gyerekre, hogy neki fiúként vagy lányként hogy KELL viselkednie, hadd döntse el ezt ő.

– Nézze, a gyereknevelésben szerintem nagyon tág keretek vannak. Sok mindent meg lehet tenni. Az én kislányom is megörökölt a fiú unokatesójától egy futóbiciklit, ami fekete, és rá van írva, hogy “Andris”. Nem esett kétségbe tőle. Egy szülőnek sem kell megijedni, hogy a lánya fiú lesz, ha szeret focizni. De még ennél súlyosabb dolgoknál sem kell rögtön riadót fújni.

Ismerek egy házaspárt, akik amikor elváltak, a hatéves fiuk hónapokig minden nap beöltözött otthon lányruhába, és úgy mászkált. Nem bántották, kivártak. Aztán abbahagyta. Valószínűleg a válás miatti szorongását dolgozta fel így. Ha egy kisgyerek tikkel, tépkedi a hajszálait, vagy esetleg azon kapjuk, hogy maszturbál, ne essünk rögtön pánikba. Figyeljük a viselkedését, próbáljuk megérteni, hogy milyen helyzetekben fordul elő, hátha megértjük, milyen belső parát vezet le ezzel. Az sem árt, ha megpróbáljuk szülőként végiggondolni, hogy mi min tudnánk változtatni, a lényeg viszont, hogy pont arról, amit csinál, nem érdemes beszélni, mert jó eséllyel nem is tudatosan csinálja.

Fotó: Marosi Viktor

– De mi van akkor, ha évekig más neműnek vallja magát, mint amilyennek született?

– Nyilván van az a pont, amikor már érdemes szakemberhez fordulni, de nem azonnal. Nem könnyű eltalálni a tökéletes időpontot, kicsit olyan ez, mint a tárkonyos raguleves. Hogy mennyi tárkony kell hozzá. Amikor már azt hisszük, bőven tettünk bele, nem kell több, na akkor még egy picit, és úgy lesz jó.

Vagyis bármit észlelünk a gyereken, ami fura, és nem múlik, és ha beszélgetünk vele, akkor sem jutunk előbbre, akkor is még legyünk türelmesek egy picit, és csak utána menjünk szakemberhez.

Természetesen ez a stratégia betegségeknél és komoly hangulatváltásoknál nem érvényes. Azt pedig kevesen tudják, hogy nem muszáj a legdrágább pszichológushoz fordulni: vannak mindenki számára elérhető területi, körzeti tanácsadók, ha pedig oda nem lehet bejutni (márpedig sokszor őrült várólisták vannak), a védőnők és a gyerekorvosok is nagyon tapasztaltak, őket is nyugodtan meg lehet kérdezni, ha aggódunk a gyerekért.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x