c
Az új budapesti szabadulószobában UFO-fogságból kell menekülnöd, és nem is olyan egyszerű
Áldozatkészen bevállaltuk, hogy elraboljanak minket, és letesztelhessük, lehetséges-e kijutni az igen barátságtalan földönkívüliek karmai közül.
Szöveg: Szenes Laura, fotók: Nagy Szabolcs
2017. augusztus 25.

Körülbelül négy hónapja nyitotta meg kapuit a Nyugatihoz közel lévő Székely Bertalan utcában az Alien Escape szabadulószoba, ami nemcsak sci-fi- vagy ufómániásoknak nyújthat pazar élményt. Az alapsztori szerint, ami a szoba honlapján is olvasható, klasszikus amcsi film módjára indul a helyzet: baráti, erdei táborozás közben fénycsóva gyúl a fejünk felett, és az idegenek felszippantanak rejtélyes űrhajójukba. (Tényleg felfelé kell menni egy csigalépcsőn, eltérően a legtöbb pincemélységben berendezett szabadulószobától, ahol eddig jártunk.)

_NSZ2587

1

_NSZ2590

2

A csapatunk négy lányból és két srácból állt, a játék előtt elhangzott tájékoztatás szerint erős csapatmunkára kellett számítanunk. Utólag úgy vélem, nem kellett erősebb csapatmunkát alkalmazni itt, mint máshol (például a szintén sci-fi, virtuális szemüvegekkel és virtuális térben mozgó VRoom szabadulás során, ahol TÉNYLEG egyvalaki bénázásán múlhat, hogy kifuttok-e az időből). Ugyanakkor számunkra egy-egy feladvány kifejezetten sok fejtörést okozott, így nem ártott, hogy kimaxoltuk a résztvevői számot - igaz, a fotósunk nem tudott minden percben velünk gondolkodni. De ha már itt tartunk, van a sztoriban egy igencsak szivatós ügyességi feladvány, amiben ő mentette meg a társaságot a csúfos elvérzéstől.

_NSZ2594

3

_NSZ2605

4

Ezen az ügyességi játékon kívül izgalmas, gondolkodós, kitalálós és megtalálós feladatokkal van tele az ufós szoba, ahol már az első percekben megtudhatjuk, milyen brutális bánásmódra számítsunk ijesztő elrablóinktól, ha nem sikerül kijutnunk a repülő csészealjból és elküldenünk azt jó messzire, hogy véletlenül se találjon vissza a Földre. Az biztos, hogy ebben a történetben SEM jószándékkal érkeztek közénk az idegenek.

_NSZ2612

5

_NSZ2617

6

_NSZ2621

7

A játék díszletét tekintve két dolog hangsúlyos:

1. furcsa, esetenként nyirkos, trutyisnak ható, sőt adott esetben ténylegesen trutyis (egyeseknek undi), idegen anyag érzetét keltő cuccok,

2. zseniális, UV-fénnyel megvilágított kreálmányok, amiket meglátva egyszerre hangzott el mindnyájunktól egy elismerő "woooow".

_NSZ2623

8

_NSZ2636

9

_NSZ2628

10

A díszlet tehát szuper lett, erősebb, mint több eddig látott szabadulószobában, nem beszélve arról, hogy változatos. Ezt pedig a feladványokról is elmondhatjuk: az egy-két szokásos módon ránk köszönő számzáras és kulcsos lakat mellett több olyan eljárást is ki kell találni a továbblépéshez, amelyekhez hasonlóval még egyikünk sem találkozott - kreatívak, ötletesek és poénosak. A játékban dominál a nem klasszikus értelemben vett kódfejtés - számok és betűk helyett inkább alakzatok megfigyelése, beazonosítása és megkeresése -, ami megdolgoztatja az agyakat, és bizony, nekünk több ízben is segítséget kellett kérnünk a szervezőktől. Pedig eléggé büszke emberek vagyunk, egyikünk sem szeret segítséget kérni, és egyikünk sem volt szabadulószoba-szűz. Igaz, olyan is előfordult, hogy a félhomály miatt - ahol szigorúan tilos bármilyen világítóeszközt használni - kábé negyed óráig nem vettünk észre valamit, ami igazából ott volt az orrunk előtt. Szóval, egy tanács: jól nézzetek és tapogassatok meg mindent! Azt is, ami undi!

_NSZ2641

11

_NSZ2642

12

Összegészében nagyon pozitív élmény az Alien Escape, negatívat nehezen tudnánk mondani. Gondolkodtam azon a tanácson, hogy a kódokon esetleg lehetne egyszerűsíteni, de talán akkor már túl könnyűvé válna a játék. Ezt nem tudom eldönteni, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megnézi magának. :)

Még egy pluszpont: tök jó a háttérzene!

_NSZ2645

13

_NSZ2646

14

_NSZ2647

15

_NSZ2624

16


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!