hirdetés
438269-PEBRBK-606.jpg

Az összes fideszes választási plakátot le kell szedni Érden

A bíróság szerint a párt jelöltjei megsértették és jelenleg is megsértik a választás tisztaságát és az esélyegyenlőség alapelvét.
Címkép: illusztráció (Freepik) - szmo.hu
2019. október 09.


hirdetés

A Fővárosi Ítélőtábla mai döntése alapján el kell távolítani a fideszes választási plakátokat Érden – számolt a 24.hu.

Szeptember végén az Index szúrta ki, hogy kétféle narancssárga, nemzeti lobogós, háromszöges dizájnra épülő, azonos betűtípust használó sajtókampány hirdetéseivel találhatják szemben magukat a város lakói.

A kettőt könnyű összetéveszteni, noha az egyik fajta a Fidesz–KDNP–Összefogás Egyesület által támogatott helyi jelölteket hirdeti az önkormányzati választások előtt. A másik pedig az Érdi Modern Városok Program kereteiben megvalósuló városfejlesztési eredményeket.

Ráadásul az arculat mellett a szlogenek is hasonlítanak.

A bíróság szerint ezzel a Fidesz jelöltjei megtévesztik a választóikat. A döntés értelmében a plakátokat azonnal el kell távolítani a közterületekről.

"T. Mészáros András polgármesterjelölt, Antunovits Antal, Simó Károly, Riebel Zsófia, Dr. Bács István, Recsnyik Richárd, Kopor Tihamér, Józsa Csaba László, Demjén Attila, Fülöp Sándorné, Zólyomi Ádám, Barits Máté és Takács Éva képviselőjelöltek, továbbá a Fidesz-KDNP-Összefogás Egyesület, mint jelölő szervezetek, megsértették és folyamatosan fennálló jogsértő állapotra tekintettel jelenleg is megsértik a választás tisztaságának, a jelöltek és a jelölő szervezetek között esélyegyenlőség, továbbá a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal, hogy olyan kampányeszközöket használnak, amelyek arculati elemei, a választói akarat befolyásolására alkalmas módon azonosak az Önkormányzat által a Modern Városok Programban használt arculati elemekkel"

- áll a végzésben.

Forrás: Érdi Modern Városok / T. Mészáros András / Facebook
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
budavar.jpg

Rejtélyes dobozokat szállítottak éjszaka a budavári városházáról a leköszönő polgármester házához

Nagy Gábor Tamás fideszes politikus szerint csak könyveket vittek át teherautóval egy külső raktárba. A Momentum képviselője szerint viszont iratok voltak a dobozokban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 18.



Egy tízperces filmet tett közzé a Facebookon Gelencsér Ferenc, a Momentum megválasztott I. kerületi önkormányzati képviselője.

A felvételen az látható, ahogy a Budai Várban az önkormányzati épületből dobozokat pakolnak egy teherautóra, amely Nagy Gábor Tamás leköszönő fideszes polgármester házához megy, majd meglátva a videózást, távozik onnan

- írta meg a 444.hu

VIDEÓ: Az éjszaka leple alatt viszik ki az iratokat az I. kerületi önkormányzatból

Az akciót október 15-én, kedden késő éjjel hajtották végre, két nappal a választások után, amikor a volt polgármester helyére V. Naszályi Mártát választották meg a szavazók.

A felvételt készítő Gelencsér odament a kartondobozokat pakolókhoz, hogy megtudja, mit visznek el. Először azt a választ kapta, hogy nem tudják, mire Gelencsér azt mondta:

"Itt van egy nagy csomó dokumentum, és nem tudják, hogy micsoda".

Végül a fuvarosok vezetője annyit mondott, hogy az előző polgármester a megrendelőjük. Az is kiderült, hogy a szállítmányt a Táncsics utcába kellett vinniük, ahol a polgármester lakik.

A célhoz érve az egyik fuvarozó leszállt a teherautóról, telefonált, majd visszaszállt, és a rakománnyal együtt visszatolattak az egyirányú utcában.

Gelencsér később a felvételen arról is beszámolt, hogy egy másik, szürke kisbusz is volt a városházánál, amiben "szintén iratokat vittek" szerinte.

A fuvarozó a 444.hu-nak megerősítette, hogy a leköszönő Nagy Gábor Tamás volt a megbízójuk, és szerinte könyveket vittek.

A fura tolatásról annyit mondott, hogy eredetileg ott kellett volna valakit felvenniük, de mivel ez nem történt meg, tovább hajtottak a végleges helyre. A ponyvás teherautóról elismerte, hogy az övék, de a szürke autót nem ismerte.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
kurd_fiu_egesiserulesek.png

Horror: leégett a kurd gyerekek bőre a törökök tiltott vegyi fegyverétől

A sokkos állapotban sikítozó gyerek egyre csak az apjának könyörgött a kórházban, hogy segítsen neki megszabadulni az égető fájdalomtól.
Fotó: YouTube/hewar news - szmo.hu
2019. október 18.



Tiltott vegyi fegyvereket is bevet a török hadsereg a kurdok elleni támadások során, írja a Mirror. A cikk szerint a törökök fehérfoszfort használnak.

Ez egy olyan öngyúlékony anyag, ami zsírban és olajokban kiválóan oldódik, ezért például a bőrrel érintkezve is hevesen oxidálódik. Lenyelve már kis mennyiségben is halált okozhat.

A lap több sokkoló fotót is közöl szinte teljesen megégett gyerekekről az ANHA kurd hírügynökségre videóira hivatkozva. Azt állítják, hogy a felvételek néhány napja készültek Sari Kani település egyik kórházában, a török-szír határ közelében.

Az egyik videón egy nyaktól lefelé megégett felsőtestű fiú látható, aki a beszámolók szerint a fájdalomtól sikítva egyfolytában azt kiabálta az apjának, hogy

"Apa, könyörgöm állítsd meg az égést!"

Egy másik kisfiú arca szinte a felismerhetetlenségig összeégett, ép bőrfelület alig látszik rajta.

A gyerek állapotáról sokkoló videón beszél egy orvos:

Az egyik észak-szíriai orvos azt mondta, hogy attól tartanak, tiltott vegyi fegyvereket is bevetnek a törökök, ugyanis a kórházakban ellátott sebesülteknek sok esetben egyáltalán "nem normális sérüléseik" vannak.

Annak ellenére, hogy csütörtök óta tűzszünet van a régióban, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint ebben a régióban továbbra is szakaszos harc zajlik.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
karacsony-2.jpg

Karácsony Gergely felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten

Azt szeretnék elérni, hogy legyen egy védőháló, és az emberek ne hagyják egymást hajléktalanná válni.
MTI, fotó: Kovács Tamás - szmo.hu
2019. október 18.



Felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten a vasárnap megválasztott új főpolgármester.

Karácsony Gergely ezt a Facebook-oldalán jelentette be pénteken. Bejegyzésében emlékeztetett, hogy a kampányban meghirdetett "Budapest Alkotmányban" azt írták:

a lakhatást alapjognak tekintik, a városnak mindent meg kell tennie a mindenki számára elérhető, megfizethető lakhatás érdekében. "Fellépünk az elhelyezés nélküli kilakoltatások ellen"

- fogalmaztak akkor.

A megválasztott főpolgármester azt mondta, sokszor látták, hogy a Fidesz által vezetett önkormányzatok "gyakran igazságtalanul és indokolatlanul, esetenként jogszerűtlenül tettek embereket utcára". Erre tekintettel intézkedett a fővárosi önkormányzat által kezdeményezett összes kilakoltatási eljárás felfüggesztéséről és felülvizsgálatáról - közölte.

Azt írta: ez volt az első lépés.

Feladatuk a következő években az lesz, hogy a kerületi önkormányzatokkal közösen kialakítsanak egy olyan védőhálót, amely végre eleget tesz annak az erkölcsi alapvetésnek, hogy egy tisztességes városban az emberek nem hagyják egymást hajléktalanná válni

- tette hozzá Karácsony Gergely.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
trees.jpeg

Drónról savazták a fákat Budapest egyik legdrágább környékén

A levegőből permetezés viszályt szított egy társasház lakói és a közelben álló villa tulajdonosai között.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 18.



Az egyik hegyvidéki társasház lakó egy augusztusi hajnalon arra ébredtek, hogy kertjüket valaki glizófáttal szórta tele - írja az Index.

A XII. kerület egyik legrégibb és legdrágább területén található ház értékét nagyban növeli az azt övező zöldterület, és ezt érte támadás.

A fő célpontok azok a régi, betegeskedő gesztenyefák lehettek, amelyek egy titkos viszályt is kirobbantottak a társasház lakói és a közelben álló villa tulajdonosai között.

A két épületet egy kis utca választja el egymástól. A villának pedig nemrég lett új tulajdonosa, aki hatalmas felújításokba kezdett.

A tulaj nem sokkal ezután felvette a kapcsolatot a társasház lakóival is. Azzal kereste meg őket, hogy szívesen segítene a gesztenyefáikon, amelyeket tudomása szerint aknázómoly támadott meg. Felajánlotta, hogy állja a fák visszavágásnak költségét, és kétmillió forintot adományoz a társasház egyéb felújítási munkálataira.

"Amennyiben az épület mögötti fák tetejét – természetesen szakemberek közreműködésével, a fák további életciklusának figyelembe vételével – levághatjuk, (a metszés költségeit magunkra vállalva) az alábbi felajánlást tesszük a lakóközösség felé: felajánlunk a társasház (vagy a lakóközösség) részére 2 000 000 forintot, amit saját belátásuk szerint használhatnak fel" – írta a közös képviselőnek és a lakóközösségnek címzett levélben.

Ezt az ajánlatot a lakók elutasították, ugyanis ők is minden évben áldoznak a beteg fák kezelésére.

A helyszínt látva persze nincs az a felújítási munkálat, ami kárpótolna a gyönyörű liget elvesztéséért, amit a gesztenyefák alkotnak a társasház kertjében.

A villa felújítása békésen zajlott nyáron, úgy tűnt, szépen megfér egymás mellett az utca két oldala.

Egy nap hajnalban furcsa zúgásra ébredtek.

A hatrotoros drón ugyanis ekkor repült a telek fölé, méreganyagokat permetezve magából. Ebből nemcsak a növényekre, de az autókra és az épületre is jutott.

Még szerencse, hogy emberekre nem, a glizofát ugyanis bőr-, szem- és légzőszerv-irritációt is okoz. A szert például Ausztriában már be is tiltották.

Az esetről értesítették a katasztrófavédelmet és a Nébihet is. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának Élelmiszer-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztálya tartott helyszíni szemlét.

Ők megállapították, hogy "a növényzet több helyen, eltérő mértékben károsodott [...] Az észlelt tünetek alapján gyomirtó szer felhasználása volt valószínűsíthető [...]".

Az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a panaszbejelentésben foglaltakat az elvégzett helyszíni ellenőrzés alapján megalapozottnak találta, és a laborvizsgálat alapján a több szernél is előfordult a megengedettnél magasabb szermaradék tartalom.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!