hirdetés
suhanj-fitness-cimkep-1000x667.jpg

Az ország első akadálymentes edzőtermének átépítésére keres adományozókat a SUHANJ! Alapítvány

A SUHANJ! Fitness 2016 óta működik, mostanra viszont már szűkké vált a hely, még több akadálymentes térre és eszközre lenne szükség.
Címkép: Móricz-Sabján Simon - szmo.hu
2019. július 12.


hirdetés

A SUHANJ! Alapítvány adományozókat keres, hogy bővíthesse hazánk első, fogyatékkal élők igényeit is figyelembe vevő, integratív, akadálymentes edzőtermét, a 2016 óta működő SUHANJ! Fitnesst.

A budapesti SUHANJ! Fitness Magyarország első integratív, látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott edzőterme. A Közép-Európában egyedülálló létesítmény megnyitása, 2016 augusztusa óta több mint hetvenezer vendégbelépést regisztrált.

Ebből tízezret az idei év első három hónapjában. Az akadálymentes edzőterem látogatottsága meredeken nő. A terem és az azt működtető SUHANJ! Alapítvány segítő szolgáltatásai iránt hatalmas az igény. 2017-ben még a Civil Díjat is kiérdemelte a „Legnagyobb hatású civil projekt" kategóriában, amit 2018-ban újabb Civil Díj követett.

„A fiam, Thomas hároméves elmúlt, mire megtanult járni és azonnal futni kezdett... Elengedte a falat és szaladt, szaladt, szaladt... Most pedig ott tartunk, hogy a SUHANJ! Alapítvány futója lassan öt éve. Bő két éve pedig elkezdett úszni tanulni szintén a SUHANJ! védőszárnyai alatt. Thomas mindenért megdolgozik keményen. Kitartása és akaratereje példa számomra. A SUHANJ! edzői és a segítői hite benne pedig igazi csoda. Együtt tartunk itt. Mert egy család vagyunk és a mozgás öröme mindenkié! Hivatalosan ő egy középsúlyos értelmi sérült és autista kisfiú. A SUHANJ!-nál viszont csak Spengler Thomas és pont."

- mondja Spengler Adrienne, a fiú édesanya.

Három év alatt a SUHANJ! Fitness viszont szűkké vált az itt sportolók számára. A most meghirdetett jótékonysági téglajegy-akció célja, hogy további akadálymentes terekkel és eszközökkel bővüljön a terem. Falakat ütnek ki, újabb sporteszközöket szereznek be. Modernizálják a létesítmény világítását, légkezelését is, hogy a fogyatékkal élő sportolók méltó körülmények között edzhessenek.

Fotó: Mervai Márk

A SUHANJ! a falak jelképesen és a szó szoros értelmében vett lebontásában kér segítséget. Az adományozók ahhoz járulnak hozzá, hogy a SUHANJ! megújíthassa, kibővíthesse edzőtermét, és még több sérült, fogyatékkal élő társunkkal oszthassa meg a mozgás örömét. A legalább 10 000 forintot felajánlók nevét feltüntetik majd az edzőterem büszkeségfalán, és emlékbe kapnak egy-egy darabot a lebontott falakból is.

A kampány során ötmillió forintot gyűjtenének össze. Eddig három hét alatt több száz adományozó közel három és félmillió forintot, tehát a tervezett összeg kétharmadát adományozta a SUHANJ! Fitness bővítésére.

Az adományokat online bankkártyás adományozással vagy banki átutalással lehet felajánlani. A támogatásokat ezen a linken fogadja a SUHANJ! Alapítvány.

A SUHANJ! Alapítvány 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Tevékenységének alapvető célja, hogy rendszeres edzéslehetőséget biztosítson minél több érintett gyermek és fiatal számára. A SUHANJ! Alapelvei szerint és immár 9 éves gyakorlatában a sport, a mozgás javítja az egyén életminőségét, élményterápiaként működik és kiváló eszköze a társadalmi integrációnak.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
latasserült-egyetemista-pecsi-tudomanyegyetem-vakvezeto-kutya-meghato-video-996x760.jpg

Vakvezető kutyájával vette át diplomáját egy pécsi hallgató

Az nagy pillanatról megható videó is készült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 11.



A látássérült Kopa Marcell politológus hallgató, most vehette át a diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen. Diplomaosztójára pedig vakvezető kutyája is elkísérte - számolt be a PécsMa.hu. Az egyetemista beszédet is mondott az eseményen, Max nevű kutyájával ment ki a pódiumhoz, aki szintén kapott egy talársapkát a fejére és türelmesen hallgatta végig gazdája beszédét.

"Nem csak engem rángattál ki a tanulmányi depresszióból, hanem számos oktatót és számtalan hallgatótársamat"

- mondta Marcell beszédében a kutyusról, aki oktatói mellett segítőkutyájának is köszönetet mondott, például azért, amiért jól súgott neki, amikor csak lehetett.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
vago-levai-katalin-peti-cimkep-1000x667.jpg

„Downos és gyönyörű”: több száz családról készültek fotók a különleges akció keretében

Hatalmas sikere volt a kezdeményezésnek, a résztvevő családok és fotósok most az élményeikről is meséltek.
Dobó Maitz Petra cikke, Címkép: Vágó Lévai Katalin - szmo.hu
2019. július 09.



712 darab fénykép, 218 család, 148 fotós, 4 külföldi fotózás és egy budapesti kiállítás. Ezek a számai a "Downos és gyönyörű" nevet viselő civil megmozdulásnak, amelyet márciusban indított útjára Honti Nikolett, a Gesztenye fotó fotósa.

A kezdeményezésről korábban már beszámoltunk, most ismét Honti Nikolettet kérdezem, hol tart jelenleg a kezdeményezés és mi minden történt azóta, hogy meghirdetésre került.

"Eleinte mindössze annyi volt a célom a kezdeményezéssel, hogy minél több családnak tudjunk fotósként örömet szerezni a képekkel. Ahogy alakult kampány, telt az idő és egyre többen lettünk, kezdett körvonalazódni bennem, hogy tulajdonképpen miről is szól ez az egész.

Az örömszerzésen túl hatalmas szerepet kapott az érzékenyítés is. Kapcsolatok, barátságok szövődtek a down szindrómások világa és a mi világunk között, rengeteg tapasztalással és élménnyel lett gazdagabb a kampány minden résztvevője, legyen az fotós vagy család, segítő vagy támogató"

- meséli Honti Nikolett.

"A kiállítás ötlete is ekkortájt fogant meg: Ez a rengeteg gyönyörű alkotás megérdemli, hogy kézzelfoghatóan, ünnepélyes keretek között tegyük őket a nyilvánosság számára elérhetővé. Mivel a beérkezett képek csak egy részét sikerült első körben kiállítani, őszre tervezem a második kört. Igyekszünk olyan helyet találni a képeknek az őszi fordulóban, hogy a kiállítás minél szélesebb rétegeket elérhessen, ezzel is előtérbe helyezve az érzékenyítést.

Alapvető célunk nyomatékosítani az emberekben azt, hogy nem számít miben különbözünk, ki honnan jön vagy miben hisz. Ha képesek vagyunk összefogva dolgozni egy nemes célért közösen, azzal hegyeket mozgathatunk meg!"

- mondja a fotós.

A kiállítás helyszíne a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem, ahol július 31-ig lehet megtekinteni a fotókat. Honti Nikolett azt tervezi, hogy a kampányt évente megismétlik majd, illetve más, hasonló tematikájú és felépítésű akciók is tervben vannak.

"Szeretném, hogy a kampány során egymással megismerkedett fotósok és családok továbbra is maradjanak jó kapcsolatban egymással, így közösségtalálkozókat, gyereknapokat is tervezek szervezni a jövőben, illetve a Facebook csoportunkat is szeretném aktívan tartani."

- meséli terveit Nikolett, aki azt is elárulta, hogy a következő kampány jövő tavaszra várható. Ugyanakkor már most is rengeteg új kép érkezett, egyelőre még csak a csoportba, de a „hivatalos” kampányidőszakban ezeket is és az addig elkészült alkotásokat is beküldhetik majd a fotósok.

A több hónapnyi munkáról fotósok és szülők is megírták élménybeszámolóikat, ezekből mutattunk most néhányat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kecskes-sandor-kerekesszekes.jpg

Autóra gyűjt egy súlyos beteg, kerekesszékes férfi - így tudsz segíteni neki

Kecskés Sándor eddigi 36 évét kerekesszékben töltötte, de nem akarja egy szobában leélni az életét. Nagy szüksége van egy tágas autóra, ezért kéri az emberek támogatását.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 10.



A Facebookon keres támogatókat egy kerekesszékes férfi, akinek nagy szüksége van egy megbízható autóra, hogy közlekedni tudjon.

Kecskés Sándor egy súlyos genetikai betegséggel született, amely miatt az egész eddigi életét kerekesszékben töltötte. Még csak négy éves volt, amikor a súlyos beteg édesanyja meghalt, azóta édesapja neveli és gondoskodik róla.

Most 36 éves, de még mindig nagy szüksége van az apa segítségére, aki azonban már rokkantnyugdíjas, így szűkös anyagi körülmények között élnek. Az összes jövedelmük a 72 ezer forintos rokkantnyugdíj és a férfi 68 ezer forintos árvaellátása, ami a házukból vált albérlet bérleti díjára és a rezsire sem elég.

Sándor kénytelen gerinc eredetű izomsorvadással, kifacsarodott derékkal dolgozni, hogy meg tudjanak élni.

Saját bevallása szerint mindig igyekezett tenni valamit magáért, különböző helyeken dolgozott. Ez azonban kevés a megélhetéshez.

"Nem akarom egy szobában leélni az életemet. Bár csak segítséggel tudom elhagyni a házat, hogy legyen egy megbízható autónk, ez számomra létkérdés"

- írja a férfi bejegyzésében.

null

null

Volt egy öreg kocsjuk, de az áprilisban teljesen elromlott, ezért a közösségi oldalon kért segítséget, mert egyedül képtelen lett volna újat venni. Sokan a segítségére siettek, de a pénzadományokkal együtt így is csak egy 21 éves járgányra futotta, amibe a férfi alig fér be édesapja mögé a kerekesszékével.

Ezért most újabb gyűjtésbe kezdett: egy Dacia Dokker típusú autót szeretne venni, mert jelenleg ez a legolcsóbb és legoptimálisabb számukra.

Kecskés Sándor akár egy kávé árát is szívesen fogadja. Összesen 2 millió forintra lenne szükségük, ebből eddig már 900 ezer összegyűlt, de továbbra is várja a jótékony adakozókat, akik hozzájárulnának az új autójukhoz.

Ha segíteni szeretnél, itt teheted meg:

Kecskés Sándor édesapja, Kecskés Jenő bankszámlájára várják a pénzbeli támogatásokat:

Számlaszám: OTP 11773377-01208799-00000000.

Nemzetközi utaláshoz:

IBAN: HU18117733770120879900000000

Az OTP Bank SWIFT kódja: OTPVHUHB


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-20.jpg

Szívmelengető kihívás: az év minden napján ír egy mesét kislányának az apa, aki egy osztrigatelepen dolgozik

Matt Zurbo a kislányáról, Cielóról nevezte el a nem mindennapi vállalkozást – nem véletlen, hiszen ő volt az ötlet ihletője.
The New York Times, fotók: Facebook - szmo.hu
2019. július 11.



Mark Zurbo történetét a New York Times írta meg. Az 52 éves apa egy osztrigafarmon dolgozik, Tasmániában. A cikk írásakor épp a 282. gyermekkönyvét írta, de előtte aznap már dolgozott egy osztrigatelepen, levitte a kislányát a tengerpartra, úszott egyet, és vegetáriánus lakomát készített a családjának.

A férfi este tízkor állt neki megírni a könyvet, a fáradtságán pedig némi whiskey és zene segítették át. Hajnali egykor publikálta a könyvet online. Ekkor már csak 83 könyv hiányzott a 365 napos kihívásához, amit elszántan végig akar csinálni. Június tizenegyedikén a 333-nál tartott.

"Minél jobban szeretik a gyerekek a meséket és a könyveket, annál jobb világban fog élni a lányom - így szól Zurbo hitvallása.

"A képzelet győzedelmeskedik az erőszak és a tudatlanság felett, és mindig győzni fog."

Zurbo húsz hónapos kislányáról, Cielóról nevezte el a kihívást. Egyébként korábban már megjelent négy regénye, egy könyve az ausztrál fociról és nyolc gyermekkönyve. A férfi az élet egyéb területein is hasznosságra törekszik és nagyon fontos számára a természet közelsége - például az ausztrál erdő-újraültetést is fontos feladatának érzi. Pár éve még elképzelni sem tudta, hogy házas, majd apa lesz. "Nem számítottam rá" - mondja. "Vártam, mikor halok meg." Zurbo egyébként egy venezuelai mérnököt vett feleségül.

Helen Chamberlin visszavonult ausztrál gyermekkönyv-szerkesztő szerint Zurbo igazi csiszolatlan gyémánt, akinek szövegeiből árad az "érzékenység és a költői szépség". A történetek gyerekeknek szólnak, de változatos hanglatúak, van, amelyik abszurdabb, van, amelyik érzelmesebb, vagy varázslatos világba repít.

A mesék hangulatát, karaktereit vagy a sztorik alapját az író a saját életéből meríti, sokszor a saját kislánya a főszereplő. Online letölthetőek itt, ingyen.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x