hirdetés
nyitokep_egyiptom.jpg

Az igazi Egyiptom egy magyar fotós szemével

Kálló Péter egészen különleges fotókat készített az egyiptomi tájról és az ott élő emberektől. Nézzétek!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2015. október 18.


hirdetés

Kollégánk, Kálló Péter egészen Egyiptomig utazott, hogy fotókat készítsen a gyönyörű tájról és az ott élő emberekről. Nem csak a fényképek lettek egészen különlegesek, hanem Kálló Péter hagyományosnak éppen nem mondható beszámolója is nagyszerűen sikerült.

Túl sok kávét ittam a gépen, miközben úgy éreztem, hogy valamilyen emberkísérletnek vagyok a részese. Figyeltem őket miután bezáródott az ajtó, még mindig csöpögött az a nyúlós, bőr alá bebújó eső az ablakokra, körbefogott bennünket, mintha fel akarna oldani mindent, még felszállás előtt. Ez lett volna talán egyedül közös bennünk, hogy feloldódunk az októberi esőben, mint valami kis repülőgép formájú kockacukrok.

Aztán figyeltem azt a házaspárt, akik már tizennyolcadik alkalommal utaznak oda. Mesélték a mellettük ülőknek, akik nem tudták hogyan kell viselkedni. Irigykedni kell, csendben bólogatni vagy utálkozni, hogy nem hagyja az a napbarnított bőrű, idősödő úr és a felesége, hogy elmerengjenek nehezen összekuporgatott szabadságuk első perceiben. Kiélvezzék a bíforcsikkent rizzsel. Nem mondta meg senki, hogyan kell viselkedni.

Tizennyolcadik alkalommal, minden évben többször. “A jegy foglalás olyan, mint a póker, tudni kell a megfelelő időpontban bedobni a tétet, így nagyot szakíthat az ember” – folytatja a napbarnított férfi, láthatóan rutinnal igazodik ki a last minute utak labirintusában. És erre büszke.

hirdetés

Vakok közt a félszemű a király.

A történet akkor ér el a csúcspontjára, amikor elkezdi taglalni, hogy nem eszik olyan szemetet a szállodai étteremben, mert hozzá van szokva a hazai ízekhez: pörkölt, lecsó, rántotta… ilyesmi; ezért konzerveket visz, illetve néhány euro a megfelelő zsebbe – ez is olyan, mint a póker – és megkaphat mindent a szobában. Ahol főz. A tenger és a meleg miatt mennek. Fojtogatni kezd a levegő, hátramegyek beszélgetni a két meleg stewardess sráccal, akik között valamiért izzik a levegő. Az egyik tangó táncos.

A többiek pedig csak ülnek és merednek maguk elé. Két-három óra múlva oldódnak fel sokan, amikor valóban tudatosul bennük, hogy elszakadtak az otthoni gondoktól és tényleg nyaralni mennek. Észak-Afrikába. Egyiptomba. Piramisos medencékbe, all inclusive szállodákba, fáraós felszolgálók közé. Esti dervises-hastáncos-fakíros program az aulában. És annyi kaja, amennyi beléjük fér. Nyaralás. De ettől valahogy még jobban megnő a feszültség.001

Csak a csomagok most emberek. Mr. Neckermann, akinek akkoriban csomagküldő cége volt, 1963-ban embereket csomagolt össze és küldött időtöltésre a világ számos helyére, Tunéziába, Spanyolországba és Dél-Dalmáciába. Azóta tízezrek töltik szabadidejüket, busz vagy repülőgép formájú csomagokba pakolva olyan valójában egzotikus helyeken, amiről tudomást sem vesznek.

Ennek persze nem Mr. Neckermann az oka, hanem az emberi természet, ami nem engedi az embert, hogy elhagyja a komfortzónáját és valóban megismerje a körülötte lévő világot. A megismerés bonyolult kérdéseket vet fel, amivel egyszerűbb nem szembesülni sem a hétköznapokban, sem pedig a rövidke egyhetes nyaralások során.16

"Nagyon fényes és meleg minden. A napszemüvegen keresztül is hunyorgok, pedig már megy le a nap. Ez a következő kép, amit fel tudok idézni. A terepjárónk lefordul az útról, bele a homokba. Sikerült lerázni a teljesellátástól belassult nyaralókat. Köves dombok között megyünk, útmutatóként egy-egy magányos cédrus kerül az utunkba, és ekkor a rázkódás és remegés közben, ahogy az autónk halad előre a homokos-köves semmiben, lenyűgöz a természet. De nem csak úgy, hogy lenyűgöz és kész, hanem belémhasít ennek az egésznek a nagyszerűsége."72

893

"Az előző napokban láttam a piramisokat, a tengert. Megéreztem Kairó romantikáját, találkoztam a kopt kereszténységgel, hajóztam a Níluson, beszélgettem emberekkel. Amikor tudtam a szemükbe néztem. Rohanás – az Egyiptomi meló, a szállodák túlzó világa – közben, meg tudtam állni és szemlélni a világot. Befogadni és talán valamit megérteni a szeliden világító szemekből. Az örökös lehúzás mögött, mert egy “két lábon járó pénzeszsák, egyenlő turista” vagyok, talán megláthattam az őszinte pillantásokat."101112134

"Ahogy egymást fényképezzük, ők engem, mert fehér a bőröm, más a szemem és a hajam színe, én pedig őket, mert érdekelnek, de valójában nem tudom, hogy nem-e csak azért, mert más a bőrük színe és a hajuk és a szemük. Láttam ezeket a dolgokat. De a sivatagban értettem meg tényleg, hogy merre járok. A sivatag olyan, mint a tenger, akik benne élnek pedig olyanok, mint a halászok. Kiszolgáltatva egy őket körülvevő, hatalmas erő hullámzásának. Ringatóznak a homokban, mint egy kishajó. Ezt csak egy pillanatra is megérezni olyan, mintha a dolgok mögé látnánk."14

via Phoo

Ha tetszettek a fotók, nyomj egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nyito.jpg

Tata a négy évszak képein: aki egyszer is látta az Öreg-tó partját, az mindig is szerelmese lesz a vidéknek

A vizek városa nemcsak a sokszínű történelmi emlékeivel, hanem különleges természeti adottságaival is elvarázsol.
Fotók: Bakó Krisztián - szmo.hu
2020. szeptember 05.


hirdetés

Az egyik legszebb, romantikus kisvárosunk Tata. Az Öreg-tó, az Angolpark, a Fényes-forrás, a sok kis patak, zúgó, forrás tette a vizek városáva. A vidék régen is vonzó volt, így számos emlék őrzi régi uralkodók, híres családok emlékeit. A természet pedig máig idecsábítja nemcsak a turistákat, hanem számos állat-, elsősorban madárfaj élvezi az itteni klímát, nyugalmat és az itt élők szeretetét.

Aki egyszer eljut Tatára, az biztos, hogy beleszeret a látványba, ami a tóparton - és környékén - fogadja. Ez a panoráma az év bármely szakában lenyűgöző, megunhatatlan. Egy ott élő fotós is szívesen örökíti meg a legkülönlegesebb vagy épp leghétköznapibb pillanatokat. Tartsatok velünk - így telt el egy év Tatán.

Tavasz

Nyár

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito-2.jpg

Romosan árválkodik a mecseknádasdi püspöki kastély, ahol Liszt Ferenc is megszállt

A 18. század közepén épült barokk stílusú nyaralónak is kalandos sors jutott.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2020. július 24.


hirdetés

Elhagyott kastély Baranya megyében. Nem egyedi történet az övé. A Püspöki-kastély vagy Barokk kastély Mecseknádasdon kalandos történetre tekinthet vissza.

Klimó György pécsi püspök 1751 és 1753 között építtette fel a barokk stílusú nyaralót. Az épületet később iskolaként és könyvtárként is hasznosították. A 20. században oktatási intézményként használták, ám az új iskola megépítése óta üresen áll, és visszakerült az egyház tulajdonába.

A kastélyt - Klimó György utóda, Scitovszky János pécsi püspök meghívására - a világhírű komponista, Liszt Ferenc is felkereste. Útban Pécs felé 1846. október 24-én itt szállt meg a művész, és itt komponálta a Pécsi Dalárda számára első magyar férfikari művét Garay János Patakcsa című költeményére.

Varga Imre Liszt Ferenc-mellszobra és a kastélyban Gebauer Ernő falfestménye őrzi e látogatás emlékét.

A kastélyhoz arborétum is tartozott, de ez is az enyészeté lett. Pusztulása a Pécs-Budapest közti út megépítésével kezdődött, az út kettészelte a gyönyörű kertet. A kastély jelenleg rossz állapotban van, ablakait betörték.

hirdetés

(Forrás: Wikipédia)

Lapozz a további képekért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito-1.jpg

Elhagyottan áll a Drechsler-palota, de így is látni, milyen csodálatos épület a volt Balettintézet

Lechner Ödön, a tervező igazán méltó „udvarhölgyet” álmodott meg a szemközti „királyné” mellé.
Fotók: Pataki Tamás - szmo.hu
2020. augusztus 22.


hirdetés

Évek óta üresen áll Budapest egyik szép épülete, amely korábban a „Balettintézet” otthona volt. Mára a növendékek helyett legfeljebb csak a szél surran be és zörget meg egy-egy ablakot. A ház még mindig őrzi méltóságát, különleges, gyönyörű részleteit. Amíg nem rendeződik a sorsa, addig csak egy fotós képei engednek bepillantást a falak közé.

A budapesti Andrássy út 25. szám alatt álló neoreneszánsz stílusú Drechsler-palotát - a MÁV nyugdíjintézetének megbízásából - Lechner Ödön tervezte.

A felkérés nagy megtiszteltetés volt számára, azt írta róla:

„Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben, mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon”.

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.053

hirdetés

Végül a palota 1886-ban készült el. A földszintjén működött az egykori híres Drechsler-kávéház, a tulajdonosának neve - Drechsler Béla - ragadt át az épületre is.

1949-2002 között itt működött az Állami Balett Intézet (majd jogutódja a Magyar Táncművészeti Főiskola).

A – kicsit korábban készült - képeket a fotós hozzájárulásával közöljük. A területre tilos és életveszélyes a belépés, ezért ezt senkinek nem ajánljuk.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ARC_12-Copy-1.jpg

Megnyílt a 20. ARC plakátkiállítás Budapesten

Te érted, hogy mi van most? Hogy mi történik velünk és mit érzünk a maszk mögött a globális bizonytalanságban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ az alkotók.
Fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2020. október 03.


hirdetés

Hova tovább? címmel megnyílt a 20. ARC közérzeti kiállítás Budapesten, Újbudán, a Bikás parkban. A koronavírus-járvány és az azt kísérő globális bizonytalanság idején feltett kérdésre választ adó alkotások november 1-ig ingyenesen láthatók.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!