A halál torkából ragadott ki gyerekeket – a Sztehlo-gyerekek emlékeznek
Nem volt szent, csak Ember az embertelenségben. Azt vallotta: a szeretet sosem fogy el.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2018. június 08.


Megható, egyben felemelő találkozó színhelye volt a Józsefvárosi Evangélikus Közösség temploma. Azért gyűltünk össze, szemtanúk, utódok és leszármazottak, hogy kezünkbe vehessük azt a könyvet, amelyben a Sztehlo Gábor által hét évtizeddel ezelőtt megmentettek, majd a háborúban magukra maradtak, félárvák és más rászorultak számára létrehozott Pax gyermekotthon és az itt megalakult „gyermekköztársaság”, a Gaudipolis egykori lakói elmesélik életüket. A Sztehlo-gyerekek voltunk című kötet, amely mindenekelőtt dr. Andrási Andor, aki a Nagytiszteletű Úrnak életét köszönhette, és a kutatómunkáját Sztehlo-honlappal kezdő fiatal újságíró Laborczi Dóra (címképünkön) áldozatos riporteri és szerkesztői munkájának eredménye, valójában alkalmat teremtett arra, hogy felidézzük egy fáradhatatlan, legtöbbször ellenséges közegben dolgozó lelkész alakját.

Emlékezők - fotó: Benke Rita

Sztehlo Gábor nemcsak a halál torkából ragadott ki gyerekeket, nemcsak menedéket adott nekik, hanem mindent megtett azért, hogy megkapják azt a szeretetet, amit a történelem elvett vagy megtagadott tőlük, hogy megtanulják tisztelni egymásban és önmagukban is az embert, becsüljék meg a tudást, a munkát, az igazságot és semmi ne állhasson útjába a segítő szándéknak. Ezzel olyan életre szóló értékeket adott védenceinek, amelyek felette állnak származásnak, társadalmi rangnak, felekezeti hovatartozásnak és más olyan kirekesztő kategóriáknak. Tette mindezt szerető szigorral, a békére, a toleranciára, az élet örömére nevelte közösségét egy nagyon is békétlen korban.

Akiket az ő szelleme megérintett, azoknak, és azoknak, akiknek az elődök továbbadják, soha nem kell megmagyarázni, hogy mit jelentenek ezek a szavak: elfogadás, együttérzés, segítségnyújtás.

A könyvbemutató hamar átalakult élő emlékezéssé, miközben olyanok ölelkeztek össze a hallgatóság körében, akik talán évtizedek óta nem látták egymást. Andrási Andor, aki mérnökként a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) főmunkatársa lett, felidézte, amikor cingár gyerek létére nekiment az édesanyja által küldött süteményt megdézsmáló nagydarab fiúnak, akit azzal hökkentett meg, hogy levette a szemüvegét. „Sicke”, ahogy barátai azóta is becézik, fejből fújta az Örömváros krédóját: „Gaudiopolis állam célkitűzése Krisztus evangéliumának szellemében, társadalmi korlátokat megszüntetve, önálló, önismeretre és önbírálatra törekvő, gyakorlatilag ügyes, elméletileg képzett magyar embereket nevelni”.

dr. Andrási Andor, azaz "Sicke" és Laborczi Dóra - Fotó: Benke Rita

És rögtön hozzátette, hogy mindenkinek kötelessége volt tudása legjavát a közösség szolgálatára fordítani. Füzéki Bálint arra emlékezett, hogy a Nagytiszteletű Úr mindenek felett tisztelte az egyéniséget, a gyerekekben is és felidézte, hogy a „nagy zsidó fiúkkal úgy beszélt Jézusról, mint egy olyan egyéniségről, aki közösségformálóvá vált.”

Füzéki Bálint - fotó: Benke Rita

Előd Nóra úgy vélekedett, hogy Sztehlo Gábor emlékezetével talán sikerül valamit ledolgozni „történelmi szégyenérzetünkből.” Ő idézte a 10 éve elhunyt Szőke Gábor irodalmárnak, a Gaudiopolis lapja, a Magunk alapítójának szavait, mely szerint Sztehlo olyan volt számukra, mint a Varázsfuvola Sarastrója a maga megnyugtató jelenlétével, bölcsességével, erejével. Többen is megerősítették a jelenlevők közül, hogy egyáltalán nem volt „szenteskedő”, nagyon is vidám, élettel teli ember volt, aki, minden legendával szemben, néha képes volt kijönni a sodrából.

Előd Nóra - Fotó: Benke Rita

Abban is egyetértettek, hogy manapság nincsenek ilyen emberi példaképek, pedig nagy szükség lenne rájuk.

Még azt is megtudhattunk az ezúttal távollevő Horváth Ádám rendező a könyvben elárulja: a Pax-os évek atmoszférája még a Szomszédok című teleregényre is hatottak, mert az volt a célja, hogy hősei az évek során egyre jobb emberekké váljanak…

Andrási Andor, aki a legmodernebb technikát is igénybe vette, hogy megszólaltassa egykori társait, barátait – volt olyan interjú, amelyet Skype-on készített – nem tartja lezártnak a most megjelent könyvet. Úgy érzi, hogy vannak még bőven, akiknek el kell mondaniuk a történetüket.

Sztehlo Gábort 1973-ban Nobel-békedíjra javasolta a svájci állam, ahol élete utolsó közel másfél évtizedét élte le, de akkor a vietnami békekötés kovácsaira jobban figyeltek Oslóban. Egy évvel korábban kapta meg egyik megmentettje, Perlusz Tamás kezdeményezésére a Világ Igaza címet. A Gaudiopolis megálmodója sosem szerette a rivaldafényt, nem hajszolta az elismerést, de, mint Laborczi Dóra hangsúlyozta, biztosan örült volna ennek a találkozónak, hiszen szeretetét, emberségét életben tartották azok, akiknek ő egy világot jelentett, és örökül hagyják továbbadásra az utánuk jövőknek. Miként e sorok írójának, egy Sztehlo-gyerek fiának.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x