hirdetés
vilaghaboru_etkezes6.jpg

"Az éhező város a saját állatkertjét is megette" – ez került az asztalra a két világháború alatt

Akik megéltek egy-két világháborút, profi módon megtanultak néhány alapvető hozzávalóból és pár pótszerből remek ételeket készíteni, néha a semmiből lakomát varázsolni. Elevenítsük fel egy kicsit a titkaikat!
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon, Címkép: Fortepan/Lissák Tivadar - szmo.hu
2019. január 14.


hirdetés

A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Jegyrendszer és hústalan napok

A háborúk alatt az élelmiszerek, az alapanyagok java része útnak indult a frontok felé. Ami pedig maradt, azt a hátország kapta,ezt osztották fel a lakosság között elsősorban jegyrendszer segítségével. Már az első világháború alatt, 1915 januárjától elkezdték bevezetni az élelmiszer jegyeket. Jegyre adták a kenyeret, lisztet, tejet, zsírt, húst, tojást.

Az életbe lépő rendelkezések elsősorban a városi embert rázták meg, és egy budapestinek aranyat ért egy vidéki rokon, aki tudott még küldeni egy-egy hízott kacsát vagy libát. Bár alapvetően a szegényebb falusiak is csak akkor ettek szárnyas jószágot, ha ők maguk vagy az állat volt beteg. Ennélfogva az 1916-ban bevezetett hústalan napok intézménye a szegényebbeket egyáltalán nem rázta meg. Számukra eddig is hústalan nap volt a hét legalább hat napja. Annál nehezebb volt viszont az éttermekben étkező városiaknak hozzászokni a korlátozásokhoz. A vendéglősök a zsírtalan napokon roston sütötték a húst, a hústalan napokon pedig jóféle halételeket kínáltak.

A hadiszakácskönyvek tanácsai

A szakácskönyvek írói hirtelen felfedezték, hogy a vegetáriánusok milyen egészségesek, és lám, az ő példájuk is bizonyítja, hogy milyen pompásan és egészségesen lehet élni hús nélkül. A Zsírtalan szakácskönyv szerzői rámutatnak, hogy roston sütéssel komolyan lehet spórolni a vajjal, zsírral, ha a gazdasszony nem akar a vaj pótlására “feltalált” margarinnal sütni. Kitűnő receptek születtek, amelyek a cukor nélküli befőzés lehetőségeit mutatják be.

hirdetés

Az első világháború alatt hiánycikké vált a citrom, mert megszűnt a behozatal, és ecetet sem lehetett kapni, mert a puskaporgyártáshoz kellett az ecetsav. A megoldás az lett, hogy citrom helyett citromsavat használtak, amikor ez is hiánycikk lett, akkor borkősavat használtak. A szakácskönyvek pedig számtalan receptet adtak köze, amelyek ecetgyártásra buzdították a háziasszonyokat. Például ecetet lehetett előállítani borseprőből, törkölyből, gyümölcshéjból.

Budapest, Hunyadi tér, Községi élelmiszerárusító üzem. 1940. Fortepan/Négyesi Pál

A második világháború “étkezési szakértői” ennél is tovább mentek: arra biztatták az embereket, hogy egyenek krumplit, mert rengeteg vitamin van benne, bátran fogyasszanak köles- és árpakenyeret, mert egészséges. Azt javasolták a háziasszonyoknak, hogy kertészkedjenek: termeljenek gyümölcsöt, zöldséget, tartósítsák a terményeket befőzéssel, aszalással. Ha tehetik – akár a városiak is az erkélyen – tartsanak például tyúkot, mert a tojást ekkoriban aranyáron lehetett kapni. Azt is tanácsolták, hogy a gazdasszony használja bátran az élelmiszer pótlékokat.

A szakácskönyvekben a következő ötleteket olvashatjuk: liszt hiányában a rántást készíthetjük száraz kenyérmorzsával is, a vajat pótolhatjuk tejföllel kikevert tojássárgájával, sőt reszelt krumplival gazdagíthatjuk.

Pótszerek, konzervek

A második világháború idején már egy csomó olyan konzerv-élelmiszer állt az emberek rendelkezésére, amelyeket ma is használunk: létezett tejpor, tojáspor, sűrített tej, leveskocka, száraztészta, réteslap, pudingpor és különféle konzervek. A háború vége felé ezek a termékek felértékelődtek, egyre inkább mindennapossá vált a használatuk. Az orosz hadsereg közeledtének hírére 1944 telén már az újságok tanácsára aki csak tehette, lekvárt főzött, befőttet, savanyúságot tett el, húst füstölt, krumplit vermelt.

Budapesti üzlet. 1930. Fortepan/Négyesi Pál

A budapestiek étkezése az ostrom alatt

1944 végéig – megszorításokkal, jegyrendszerrel ugyan – de a hátországban élők fennakadások nélkül zavartalanul be tudták szerezni az élelmiszert. Ha valaki ínyenc lakomát akart, a fekete piacon minden hozzávalót be tudott szerezni – csillagászati árakon. Az éttermekben még lehetett menüt rendelni, működtek a cukrászdák, volt feketekávé és sütemény is. Amint az oroszok körbezárták a várost, az élelmiszer-ellátás akadozni kezdett: először a hús, , majd a tej-, végül a kenyér ellátása szűnt meg. 1944 karácsonya után már nem nyitottak ki a boltok, mindenkinek magának kellett gondoskodnia a maga ellátásáról.

Persze sokan bespájzoltak már korábban, de egy-egy ház lebombázásával a tartalékok a romok közé szorultak, elégtek. Az asszonyok már az óvóhelyeken főztek a közös, egyetlen sparhelten, ami egyúttal meleget is adott a pincében. Az étlap választéka hirtelen szűkössé vált: krumpli, bab, borsó, savanyított káposzta volt az alapanyag.

Budai Vár. Kilátás a Halászbástyáról az Iskola lépcső felé. Szemben a korábbi brit követség, jobbra az Erdődy-Hatvany palota. 1945. Fortepan/Agnes Hirschi

A hús hiánycikké vált, az ostrom alatt a lóhús maradt az egyetlen fehérjeforrás. Amint egy ló megsebesült a nyílt utcán, máris emberek szaladtak elő az óvóhelyekről, ott helyben leütötték szegény párát, és nekiestek, perceken belül szétszabdalták. Gyakran a legnagyobb bombazáporban könyékig véres emberek trancsírozták az állatokat a zsebkésükkel, esetleg foggal-körömmel. Szerte a városban lócsontok hevertek az utcákon. Gyakorlatilag a katonai alakulatokhoz tartozó harmincezer ló mentette meg Budapest lakosságát.

Az éhező város a saját állatkertjét is megette. A környéken lakók fejszékkel, bárdokkal felfegyverkezve ölték a szarvasokat, zebrákat, bölényeket, százával fogdosták össze a madarakat, fogták ki az akváriumok lakóit. Az ostrommal azonban nem ért véget az éhezés, sőt a szovjetek bevonulásával és rablásával az ínség csak tovább mélyült.

Az Emelt töri érettségi blogon nem csak az írásbeli, hanem a szóbeli érettségihez is találsz segítséget


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
adolf_hitler_northfoto.jpg

Eddig sosem látott fotók kerültek elő Adolf Hitlerről és Joseph Goebbelsről

A képeket röviddel a II. világháború kitörése után készítette egy Luftwaffe-pilóta.
Fotók: Northfoto/Hansons/SWNS - szmo.hu
2020. július 22.


hirdetés

Néhány nappal Lengyelország megszállása, vagyis a II. világháború kezdete után készültek Adolf Hitlerről és Joseph Goebbelsről azok a fotók, melyeket augusztus elején több száz fontért árverezhetnek el, írja a Daily Mail. A képeket egy ismeretlen Luftwaffe-pilóta készítette, feltehetően Lengyelország területén.

Némelyik fotó hátuljára rövid szöveget és dátumot is írtak, utóbbi teszi történelmileg még jelentősebbé a 9x6 centiméteres képeket. Ezek szerint a felvételek 1939. szeptember 14-én készültek a náci vezérekről. Márpedig semmilyen feljegyzésben nem találni nyomokat arra vonatkozóan, hogy ezekben a napokban hol tartózkodott a Führer és végsőkig hűséges minisztere.

A náci diktátor látogatása az ideiglenes lengyelországi légitámaszponton szigorúan őrzött titok lehetett, valószínűleg ezért is nem maradt nyoma sehol.

A képek Lengyelország szeptember 1-i lerohanása után két héttel készültek, napokkal azután, hogy a szövetségesek szeptember 3-án háborút hirdettek Németország ellen. Ennek ellenére mind Hitler, mind pedig propagandaminisztere, Goebbels meglehetősen vidámnak és mosolygósnak tűnnek a régi fotók alapján.

Az egyik képen Joseph Goebbels beszélget a légierő egyik parancsnokával, miközben közösen ellenőrzik a repülőgépeket:

hirdetés

Szakértők szerint a Hitlerhez kapcsolódó tárgyak világszerte slágernek számítanak az aukciókon, és intenzív érdeklődést váltanak ki a gyűjtőkből. Feltehetően így lesz a kis kopott könyv esetében is, ami a két náci vezér fotóin felül a Luftwaffe több katonáját is bemutatja, és részletes betekintést enged a flotta mindennapjaiba.

A II. világháború Lengyelország megszállásától egészen 1945-ig tartott. Hat év alatt több mint 30 országot érintett, a halálos áldozatok számát 70-85 millióra becsülik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
level.jpg

Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak, melyet két férfi írt az utókornak

Az üzenet alapján megpróbálják most megkeresni a hozzátartozókat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak egy lengyel vasútállomás falába rejtve. Az üzenetre az épület felújításakor bukkantak rá. A kis települést eddig szinte alig ismerték, ám a különös lelet óta hirtelen híressé vált.

Mint kiderült, az elrejtett levelet 1941-ben írta két lengyel férfi. Az akkor 39 és 41 éves férfiak egy náci táborban dolgoztak kényszermunkásként. A levélben az általuk átélt szörnyűségekre akarták felhívni a világ figyelmét.

Egy történész szerint 1940-41-ben sokakat vittek el táborokba és a levél írói bizonyára tanúi lehettek a borzalmaknak. A városka állomásán tranzitállomás működött, ahonnan koncentrációs táborokba szállították az embereket.

Az üzenetet írók későbbi sorsáról semmit nem lehet tudni. A hatóságok most megpróbálják felkutatni hozzátartozóikat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
noi3.jpg

Olyan volt felnőni a ’90-es években, mint belehemperegni egy marék zizibe, miközben a walkmanből szól a Spice Girls

Ha te is telefonbetyárkodtál a tudakozóval, és köpte ki hibásan a CD-író a válogatáslemezedet, akkor tudod, miről mesélek.
Tóth Noémi írása - szmo.hu
2020. július 29.


hirdetés

Nézem reggelente az üveggolyó-tekintetű embertársaimat a villamoson, ahogy – akár egy ingaóra mutatója – betokosodott hüvelykujjal lapozgatják a Facebook-hírfolyamot. Eszembe jut róla, hogy gyerekként a hírolvasás még közös program volt az iskolában.

Az osztály legmenőbb csaja mindig elsőként vette meg a Bravo magazint, ami persze nem a Backstreet Boys albumkritikánál volt szamárfüles: az egész osztály rongyosra járatta a pad alatt a Szex, szerelem, gyengédség rovatot.

Néha megpróbáltam megelőzni, hogy én lehessek magazin-díler, mert akkor enyém lehetett belőle a poszter és az ajándék nyakpánt.

Amikor egyszer ő volt a gyorsabb, sírva jött be a terembe, és alig bírta kimondani, hogy Geri Halliwell kiszállt a Spice Girls-ből. Hazaérve első dolgom volt, hogy dühösen áthúzzam egy vastag tollal a kedvenc lánybandám dögös vörösét a szekrényemre ragasztott plakáton.

Amikor még nem volt internet és mobiltelefon, azzal szórakoztunk a suliszünetben, hogy telefonkártyáról felhívtuk a tudakozót, és nettó sületlenségeket kérdeztünk faarccal a diszpécsertől, aki igyekezett mindenre komolyan felelni.

hirdetés

Néha csak úgy ismeretlen számokat tárcsáztunk, és telefonbetyárkodtunk, ami persze kimerült némi idétlen heherészésben. De akkora adrenalint adott, mint kinyitni egy Kinder-tojást, és megpillantani pont azt a kék vízilovas figurát, ami még nem volt meg.

Imádtam matricákat gyűjteni, nyolc albumom lett tele velük az általános iskola végére. Életem első és utolsó lopása is ehhez köthető: kinéztem egy iskolatársam hologramos pufi-matricáját (értitek, nem ám csak simán pufi vagy hologramos, hanem a kettő egyszerre!), de nem volt hajlandó elcserélni velem, pedig ötöt is adtam volna érte.

Erre egyszer kiloptam az áhított darabot, de belecsempésztem a helyére az előzőleg felajánlott sajátjaimat, amiből persze rögtön tudta a lány, hogy ki lehetett a fehérgalléros bűnöző. Szerintem bosszúból ő lopta el utána a tamagocsimat, amiért mondjuk hálás voltam, mert ajándékba kaptam, ezért sosem mertem bevallani, hogy mennyire irritál a csipogása.

A legmenőbb dolog persze a kötelezően kikunyerált walkman volt a ’90-es évek végén. A kazettáimnál alig győztem kivárni a B-oldalt, ezért néha beletekertem ceruzával a közepébe, ahogy a nagyok mutatták.

Persze amikor megjelent a CD, mindenki hirtelen discmant akart, úgyhogy én is, de rajtam idétlenül nézett ki, mintha leszállt volna a csípőmre egy ufó.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Fischer_Annie_zongoramuvesz.jpg

A láncdohányos magyar zongoraművész 8 éves korától 80 éves koráig koncertezett világszerte

A XX. század egyik legnagyobb zongoristáját mindenhol éltették. Ő mégis a balatoni naplementénél érezte igazán jól magát imádott férjével, Tóth Aladárral.
Tóth Noémi, fotó: Dudva/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2020. július 14.


hirdetés

Nem volt kérdés, hogy milyen pályára szánják a kis Fischer Annie-t (1914-1995) a szülei, mivel már kisgyerekként döbbenetes jelét adta őstehetségének. Alig érte még fel a zongorát a kislány, amikor a szomszédban lakó zenetanár miatt átszűrődő dallamokat egy az egyben lejátszotta rajta. A család rögtön taníttatni kezdte Annie-t, aki 8 évesen adta első koncertjét – Beethoven C-dúr zongoraversenyét adta elő –, 11 évesen pedig már Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémiára rögtön felvették korengedménnyel, és 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba. Alig múlt nagykorú, amikor 1933-ban a legfiatalabb versenyzőként megnyerte az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt, az ebből kerekedő botránytól még sokáig hangos volt a szakma.

A tehetséges emberek sajátossága, hogy hamar rájönnek, kevés gyakorlással is eredményesek, ezért nehéz őket rábírni a kemény munkára. Erről kering egy legenda Annie-val kapcsolatban, amikor fiatal leányként éppen Amszterdamban lépett fel. Amikor a pályaudvarra érkezett, nem igazán fűlt a foga a gyakorláshoz, mert fáradt volt. Erre az őt fogadó híres karmester, Willem Mengelberg nemes egyszerűséggel egy zongoraterembe vitte, rázárta az ajtót, majd közölte vele, hogy „tessék gyakorolni!”

Fischer Annie tudását senki nem vitatta, egymás után hívták Európa-szerte, hogy élőben láthassák, ahogyan a fekete és fehér billentyűk szenvedélyesen megelevenednek a kezei alatt. Sokat járt Angliába, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, sőt, előbb-utóbb más kontinenseken is szívesen látott vendég volt. Később Amerikában és Japánban is leborultak az előtt, ahogyan visszaidézte Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin vagy Liszt életművét. Legnagyobb példaképének egyébként Bartók Bélát tekintette.

Egy ismert zenekritikus és esztéta, Tóth Aladár “kivételes kis zongorazseninek” nevezte Annie-t, aztán évekkel később, 1937-ben el is vette feleségül a nála bő másfél évtizeddel fiatalabb lányt. Házasságuk legendásan harmonikusan alakult, és életük végéig tartott. A házaspár a II. világháború idején Svédországba emigrált, de 1946-ban hazatértek, és a sikertörténet folytatódott: Tóth Aladár az Operaház igazgatója lett, Annie hangversenyeit pedig kitörő ováció övezte, akárhová ment. Amikor a londoni Royal Festival Hallban volt visszatérő vendég, a Times zenekritikusa ezt írta: „A reklám teljes hiánya ellenére egyetlen üres hely sem maradt Fischer Annie második londoni hangversenyén. A harmadikra London egyik legnagyobb termét, az ünnepi csarnokot kell majd kibérelni.”

A művésznő zenei nagykövetként járt-kelt az egész világban, mégis sehol nem volt szívesebben, mint Balatonaligán, a szerényen berendezett nyaralójukban. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét semmiért sem cserélte volna el. Férjével, Tóth Aladárral éjszakai baglyok voltak, előszeretettel hallgattak és kommentáltak komolyzenei felvételeket, Annie pedig színvonalas vacsorák készítésével és rejtvényekkel is töltötte az időt.

hirdetés

A mindig elegáns, csinos asszonynak volt egy kevésbé nőies szokása is: erős láncdohányos hírében állt, akár napi négy doboz cigarettát is elszívott. A koncertjein már a közönség tapsolása alatt meg kellett gyújtani neki a dohányt a színfalak mögött, hogy amint a függöny mögé ért, rögtön beleszívhasson. A zongoristának voltak más allűrjei is: nem szerette, ha gyakorlás közben figyelték, és interjút sem szívesen adott, sőt, a stúdiófelvételeket is kerülte. Annie-val azért volt nehéz lemezfelvételt készíteni, mert örökké elégedetlen volt a végeredménnyel, és egyfolytában újrajátszotta a műveket. Végül pedig általában nem a hibátlanul előadott változatra esett a választása, hanem a technikailag tökéletlenebb, de kifejezőbb előadásmódra, amiben megvolt az a bizonyos varázslat. Annie egyébként is híres volt arról, hogy soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy, emiatt a karmesterek nem szerettek vele dolgozni, mert túlságosan szabadon értelmezte a darabokat.

Mivel a felvétel-undora miatt kevés hanganyag maradt fenn Fischer Annie-ról az utókornak, sok kalózfelvétel kering a zenerajongók köreiben. Volt, hogy titokban kazettás magnót csempészett be egy rajongója a koncertjére, és amikor be akarta kapcsolni a készüléket, véletlenül rossz gombot nyomott meg, és az ülés alól Szepesi György sportkommentátor futballközvetítése hallatszott, egy lelkes „GÓÓÓL” felkiáltással. Fischer Annie állítólag az előadás végén csak annyit kérdezett, hogy „mi történt”?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!