hirdetés
nyit.jpg

Az anorexiások el akarják pusztítani magukat

Szakértők szerint egy egyperces vizsgálattal és három kérdéssel feltárható ez a mentális zavar, az orvosok többsége azonban nem teszi fel ezeket a kérdéseket.
Fődi Kitti, Abcúg, Fotók: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. december 18.


hirdetés

Hónapok telnek el, mire az anorexiásokat diagnosztizálják, mert az orvosok nagy részének eszébe sem jut ez a betegség. Sem a belgyógyászaton, sem a nőgyógyászaton, sem a gasztroenterológusnál nem merül fel, hogy a páciens azért 30 kiló és nem menstruál egy éve, mert anorexiás, nem pedig valamilyen daganatos betegsége van. Szakértők szerint egy egyperces vizsgálattal és három kérdéssel feltárható ez a mentális zavar, az orvosok többsége azonban nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Sokszor azonban a diagnosztizálás után se tudnak hova fordulni a kétségbeesett szülők, mert Magyarországon gyakorlatilag nincs ellátása az evészavarral küzdőknek, ami meg van, az is magán.

"Testi fájdalmaim vannak evés után. Azt érzem, hogy szúr a testem, hogy elönt a háj, nem tudok mozdulni se utána. Egyszerűen azt érzem, hogy meghalok, öngyilkossági gondolataim is voltak már"

– meséli Baranyai Vivien, aki három éve küzd evészavarral.

A 18 éves lány volt 90 kilós és anorexiás is, és bár most a testsúlya normális, továbbra is evészavarral küzd, ami koplalásban, néha pedig a semmiből rátörő falásrohamban ölt testet. Édesanyjával megjárták az összes létező kórházat, terápiát, pszichológust, akik ezzel foglalkoznak, így belülről láthatták az ellátórendszer hibáit. A legnagyobb probléma, hogy speciális ellátórendszer evészavarosok számára gyakorlatilag nem létezik.

,,Hollandiában 28 evészavar központ van, és 700 szakember foglalkozik ezekkel a betegségekkel. Magyarországon három olyan kórház van, ahol fogadnak evészavaros tiniket, de speciális osztály ezeken a helyeken sincs, más pszichiátriai betegekkel együtt kezelik őket”

hirdetés

– mondja egy pszichiáter, családterapeuta, aki azon kevés szakemberek közé tartozik, aki foglalkozik evészavarral.

Az evészavar, amibe beletartozik az anorexia nervosa és a bulimia nervosa is, egy nagyon veszélyes mentális betegség, amibe az érintettek 8 százaléka bele is hal. A betegség elsősorban a 10-18 év közötti tiniket, azon belül is leginkább a lányokat érinti, de a felnőtt korban kialakult evészavar sem ritka.

,,Az evészavar nem feltétlen abban mutatkozik meg, hogy vékony valaki. Hanem abban, hogy kényszergondolatai vannak, hogy retteg attól, hogy hízni fog, leginkább egy függőséghez lehet hasonlítani. Ez nem csak egy hiszti, hogy hogy nézek ki, hanem ez tényleg elég komoly lelki válság, ami túlmutat a soványságon. Ez nem arról szól, hogy sovány akarok lenni, hanem, hogy valaki emberileg nincs megelégedve magával, emberileg akarja elpusztítani magát. Ez egy lassú öngyilkosság” – magyarázza Pangl-Szarka Dorottya dietetikus, aki maga is anorexiával küzdött pát évvel ezelőtt.

Az evészavart legtöbbször egy gyerekkorban elszenvedett trauma váltja ki, ezért bár fizikai tünetekben mutatkozik meg, egy lelki, mentális problémáról beszélünk, ami olyan, mint az alkohol- vagy drogfüggőség. A betegek úgy érzik, hogy elvesztették a hatalmukat az életük felett, és az egyetlen terület, ahol kontrollt tudnak gyakorolni, az az evés.

Azt lestem éjszakánként, hogy lélegzik-e még

Baranyai Viviennel, édesanyjával, Magyari Katalinnal és a kétéves kistestvérével budapesti lakásukban találkozunk. Vivien fekete ruhákban fogad minket, nincsenek is más színű ruhái, mert szerinte ettől optikailag még vékonyabbnak tűnik. Vivien már nem anorexiás, de még nem is gyógyult meg teljesen, ami bár a súlyán nem látszik, mentális betegségről lévén szó, nem is a súlyában kell keresni az evészavar egyetlen tünetét.

Vivien már gyerekként is sokat foglalkozott a súlyával, akkoriban 90 kiló volt, ezért is kezdett el fogyókúrázni, amivel sikerült 60 kilóra lefogynia, amit tartott is pár évig, de aztán elkezdett tovább fogyni. Nagyon keveset evett, napi hat liter vizet ivott, hogy átmossa az emésztőrendszerét. Édesanyja akkor vette észre, hogy a lánya kezd túlzásba esni, amikor már csak 53 kiló volt és 174 centi. Ekkor levitték a háziorvoshoz, amit Vivi egyáltalán nem értett, ugyanis akkoriban nem volt betegségtudata.

Amikor elérte a 40 kilót, négyszer is be akarták fektetni a Vadaskert Alapítvány kórházába, de végül csak egyszer feküdt be, akkor is három nap után saját felelősségre hazavitte az édesapja. Vivien és édesanyja mindent kipróbáltak, amit csak lehetett, sorra járták a pszichológusokat, pszichiátereket, családterapeutákat, kineziológiusokat és dietetikusokat, de semmi nem segített. Édesanyja a legnehezebb napokban már tápszerrel próbálta etetni a 17 éves lányt, aki egy fél adag megivása után is sírógörcsöt kapott, úgy érezte, hogy meg fog halni.

,,Akkor született meg a kisebbik lányom, amikor Vivi a legrosszabb állapotban volt. Ott voltam egy újszülött gyerekkel, de éjszakánként őt lestem, hogy lélegzik-e még, mert az orvosok azt mondták, hogy bármikor összeomolhat a keringése. Szörnyű volt, folyamatos halálfélelem gyötört”

– magyarázza Vivien édesanyja.

Vivit végül édesapjának és élettárásnak sikerült visszahoznia az életveszélyes állapotból azzal, hogy mindketten felváltva voltak két hónap keresztül szabadságon, ami alatt folyamatosan ételt parancsoltak Vivibe. Aztán egyik pillanatról a másikra a koplalás minden ok nélkül átfordult falásrohamokba, amit Vivi állítása szerint sokkal rosszabbul visel, mint az anorexiát. Még ma is falásrohamoktól szenved, amik bár egyre ritkábbak, retteg attól, hogy újra 90 kiló lesz.

,,Egyik napról a másikra fordult át, nem tudtam kontrollálni az étkezéseimet többé, holott előtte az tette ki minden napomat. Most 60 kiló körül vagyok, de most is kövérnek érzem magam, amikor viszont nem voltam az, vagy valaki megdicsért, hogy jól nézek ki, akkor rögtön azon aggódtam, hogy akkor ezt valahogy meg kell tartanom. Én nem izmos akarok lenni, hanem vékony, és az se érdekel, hogy ha azt mondja valaki, hogy ez a vékonyság már csúnya, nem a szépség számít, hanem, hogy kimondja, hogy vékony vagyok” – magyarázza Vivien az érzéseit.

A fiatal lány most is csak antidepresszánsokkal és nyugtatókkal tudja átvészelni a napokat, mert az evészavar miatt depressziós is lett. Korábban Vivien rengeteg időt töltött a barátaival, de annyira az evésről való gondolatai rabjává vált, hogy az utcára se tudja kitenni a lábát, mert kövérnek érzi magát. Az iskolát is abba kellett hagynia, most a Gyermekház Iskola speciális tanulója, idén fog érettségizni és csak vizsgázni jár be.

Vivien egy Instagram-fiókot is vezet az evészavaráról, amivel magán és sorstársain is igyekszik segíteni, ugyanis szerinte kívülállóként nagyon nehéz megérteni ezt a betegséget.

Hónapokon keresztül nem ismerik fel az orvosok az evészavart

,,Még mindig benne van az orvoslásban, hogy csak a testi betegség a súlyos betegség, a mentális pedig csak a sokadik a betegségek listáján. Az orvosok, amikor meglátnak egy vékony tinédzsert, akkor megrettennek, hogy rák, vagy akármilyen testi betegség, és nem kérdezik meg a pácienst, hogy eszik-e. A különböző vizsgálatokkal hónapok telnek el, ezért mire kiderül, hogy evészavarról van szó, addigra nem ritkán életveszélyes állapotban kerülnek a megfelelő orvoshoz” – mondja a családterapeuta, evészavar szakértő.

A szakértő szerint az evészavarral küzdők rengeteg olyan testi vizsgálaton esnek keresztül, ahol kiderülhetne a baj, ha az orvos gondolna rá. Járnak tükrözésen, hasi ultrahangon, gasztroenterológusnál, aki csak étvágygerjesztőt ír fel, nőgyógyásznál, aki az elmaradt menszesz miatt fogamzásgátlót. Ezek a módszerek viszont egyáltalán nem segítenek. De még ha valaki nem is a testi bajok okát kezdi el kutatni, hanem rögtön pszichológushoz megy, akkor sem feltétlen kerül a megfelelő szakemberhez, mert sok pszichológus hiába látja az anorexia testi tüneteit, nem foglalkoznak vele.

Holott három egyszerű kérdéssel, egy nagyjából egy perces vizsgálattal ki lehetne deríteni, hogy evészavar áll a háttérben. Meg kell mérni a páciens testsúlyát, megkérdezni, hogy akar-e hízni, ahol általában rögtön ki szokott derülni, hogy nem, és hogy kövérnek látja-e magát. Az orvosok mégsem teszik fel ezeket a kérdéseket, annyira nincs benne az orvosi köztudatban az evészavar mint lelki betegség.

Vivien és édesanyja is megjárták a diagnosztizálás útvesztőit, ők is a háziorvosnál kezdték, aki ugyan gyanakodott arra, hogy esetleg evészavarról lehet szó, de nem tudta, hogy ilyen esetben kihez lehet fordulni.

"Fogalmam sem volt, hogy hova kellene ezzel menni, de se a háziorvosnak, se senkinek. A háziorvos a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászatát ajánlotta, de felhívtam őket, és azt mondták, hogy nem oda tartozunk. Elküldtek a Vadaskert Kórházba, de ezek mind hónapok voltak, hónapokat kell várni egy anorexiás gyerekkel. Amikor kimondják, hogy a vizsgálatig egy hónap van, és közben látod, hogy fogy a gyereked, téped a hajad, hogy akkor mit csinálj vele. Erre annyit tudtak mondani, hogy ne fogyjon. Jó, köszi, ezért vagyunk itt” – meséli felháborodva az édesanya.

Amikor sikerült bejutni a Vadaskert Alapítvány kórházába ott mondták először, hogy valószínűleg anorexiáról van szó, és el kellene mennünk családterápiára.

Egy tíz-húsz alkalmas családterápiával ez a betegség a legtöbb esetben rendeződhet. A szülők sokszor nehezen fogadják el, hogy a családnak mennyire fontos szerepe van a betegség kialakulásában, holott az evés tele van családi érzelmi jelentéssel. Már csecsemő korban is fontos szerepe van a szoptatásnak, és később is, hogy ki táplál kit, és úgy általában is érzelmek kapcsolódnak az evéshez. A családterapeuta éppen ezért nem a betegség okozóiként, hanem szakértőként kezeli a szülőket, hiszen ők értenek a legjobban a család érzelmi életéhez.

Csakhogy a családterápiára, pszichoterápiára valamiért nincs állami támogatás, egy-egy kezelés pedig több tízezer forintba kerül. Holott a szakértő szerint, ha az állam erre fordítaná a pénzt a kórházi kezelés helyett, akkor nem csak a betegek gyógyulnának jobb eséllyel, de sokkal kevesebbe is kerülne az államnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghan-harry-megxit.png

Meghan „Kardashian” Markle fél kézzel lenyomta az angol királynőt az Insta-vezérelt, új világban

Legalábbis ezt lehet kiolvasni a brit lapok cikkeiből és a kommentek tízezreiből. Harry és Meghan faképnél hagyták a királyi családot, irány Hollywood, de továbbra is a brit kisember adójából dőzsölnének. A királyság végének a kezdete, vagy egy új, globális Insta-királyi pár születése? Vélemény. 
Hargitay Judit - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Szappanopera. Követve az elmúlt napok – hónapok – eseményeit a sajtóban és a globális közösségi médiában nekem ez ugrott be arról, ami a brit királyi családban folyik. Csak azért nem a "valóságshow" kifejezést használom, mert ezeknek az embereknek jól láthatóan az égvilágon semmi köze a valósághoz. 

Harry és Meghan "kiugrásáról" olyan mennyiségű cikk és komment született, hogy bizton állíthatom: gyakorlatilag lehetetlen kibogozni, mi is történt valójában. A szikár tények a következők: a sussexi hercegi pár novemberben hathetes szabadságot vett ki, hogy kipihenjék az elmúlt év "embert próbáló" királyi kötelezettségeit. A hat hetet Kanadában, egy Vancouver-szigeti luxusvillában töltötték – állítólag egy milliárdos barátjuktól kapták kölcsön –, majd hazajöttek Londonba, és szinte azonnal "rádobták az atombombát" a királyi családra.

A királynő engedélye, valamit Károly és Vilmos előzetes értesítése nélkül, az Instagramon jelentették be, hogy nem kívánnak többé a királyi család főállású tagjai lenni.

A jövőben egy jóval "progresszívabb" szerepet képzelnek el maguknak, igyekeznek anyagilag függetlenedni, és gyakorlatilag átköltöznek Észak-Amerikába. Meghan az Insta-felmondólevél utáni napon sietve vissza is repült Kanadába, ahol otthagyták kisfiukat, Archie-t. Harry meg itt maradt leboltolni a dolgokat. 

Nehéz megmondani, hogy a robbantás után a Windsorok, vagy a brit közvélemény volt jobban felháborodva. Mintha a briteket sokkal jobban felkavarta volna a Megxit, mint a Brexit. Minden újság, tévécsatorna, netes fórum és kommentszekció ezzel foglalkozott.

hirdetés

A királynő nem szólalt meg, de tegnap válságtanácskozásra hívta Károly herceget, valamint Vilmost és Harryt norfolki kastélyába, Sandringham-be, ahol egy két és fél órás kupaktanács után II. Erzsébet kiadott egy szokatlanul közvetlen hangú közleményt, megerősítve, hogy "családjával együtt mindenben támogatja" Harry és Meghan függetlenedését. 

Ismétlem: senki nem tudja, pontosan mi zajlott a háttérben, ami a mindössze húsz hónappal ezelőtti, boldogságban úszó, világra szóló hercegi esküvő után ekkora blamába torkollott. Cikkek százainak (beleértve Meghan volt családtagjainak és barátainak egyre gyakrabban előbukkanó beszámolóit), és kommentek ezreinek elolvasása után én most csak egy verziót vázolok fel, amelyet a brit közvélemény igen nagy – sőt, mondhatom, túlnyomó – része oszt kisebb vagy nagyobb mértékben. Ez NEM az igazság, ez egy sztori. Vagy szappanopera-forgatókönyv, ahogy tetszik. És nem fest hízelgő képet Meghanról.

Szóval a sztori egy nagyravágyó, valószínűleg nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, nem túl sikeres, elvált (állítólag kétszeresen is), amerikai kábeltévé-színésznőről szól, aki a negyvenes éveihez közeledve még mindig élete nagy dobására vár. Mivel tinédzser kora óta megszállottan rajong Diana hercegnőért, éveken át rendszeresen portyázik a londoni éjszakai életben, ahol újságírókkal, publicistákkal igyekszik összehaverkodni, azzal a nem titkolt céllal, hogy felcsípjen egy "gazdag brit férfit."

Miután egy sztársportolónál és egy tehetségkutató-sztárnál sikertelenül próbálkozik, egy máig meg nem nevezett celeb-barát összehozza a Nagy Hallal: Harry herceggel.  

Mint a nárcisztikusok általában, a színésznő különleges sármmal és manipulatív képességekkel rendelkezik. Eljátssza Harrynek azt, amire a mentális problémákkal régóta küzdő herceg a legjobban vágyik: Diana reinkarnációját. A bűbájos, megértő, anyáskodó, egyszersmind törékeny, védelemre szoruló, hatalmas Bambi-szemeivel a vajat is megolvasztó tündérkirálylányt. Akinek soha nem volt családja (egyébként van, elég nagy, csak dobta őket, amikor Harryvel összejött, az apjával azóta szóba sem áll).

És a sztori szerint ezzel a színésznő megüti a jackpotot. Harry halálosan beleszeret, és szinte pillanatok alatt, Vilmos herceg, Fülöp herceg és legjobb gyerekkori barátja, Tom Inskip komoly figyelmeztetései ellenére ország-világ előtt feleségül veszi. Majd szinte rögtön megszületik a baba, Meghan számára az életre szóló "kajajegy" (ezt a kifejezést a britek előszeretettel használják, rengeteg kommentben szerepel): Archie. 

Csakhogy a színésznő máshogy képzeli el a hercegnőséget, mint ahogy az a valóságban kinéz. Meghan egy Disney-Kardashian féle, rózsaszín ködös, Givenchy-ben illegő-billegő, az Instagramon százmilliós rajongótábort magába bolondító Diana-klón akar lenni. Ehelyett unalmas angol kisvárosok közösségi házai előtt kell kezet fognia a pórnéppel, szalagokat átvágni, erkélyeken integetni, ráadásul a második sorban, mert elöl Katalin hercegné áll. A sajtó is piszkálja néha (ahogy egyébként az új királyi jövevényeket szinte mindig, ezen Katalin is átesett). És még az idő is szar.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
barbi-kemo.jpg

„Nagy levegő, semmi pánik, minden rendben lesz. És aztán megláttam: emlő rosszindulatú daganata”

Bartus Barbara 29 éves. 2019 nyarán tapintotta ki először a csomót a jobb mellében, novemberben kiderült, rákja van. Blogján kendőzetlen őszinteséggel beszél a betegségről és a kezelésekről.
K. U. D. - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

Barbi tavaly augusztus elején érezte először, hogy van egy apró csomó a mellében, de nem fájt, nem volt nagy, azt gondolta, biztos csak egy megduzzadt mirigy. Nem is igazán foglalkozott vele, októberben közepén azonban fájdalmat érzett és tapintásra nagyobb is volt a csomó, mint másfél hónappal azelőtt. November elején kereste fel a nőgyógyászát, és onnantól kezdve felgyorsultak az események.

"A mammográfiai vizsgálatra a korom és a panaszom miatt hamar kaptam időpontot, november 18-ra. Utána pedig tulajdonképpen két héten belül minden vizsgálatom megvolt" – mondta Barbi, hozzátéve,

szerencséje volt, mert volt pár ismerős, (rokonok, barátok) aki segített eligazodni és a gyors ütemben görgetni az ügyét akár egy-egy időpont, akár egy-egy lelet sürgetésével. Ez hozzájárult, hogy ilyen rövid időn belül minden szükséges vizsgálatot elvégezzenek.

December 19-én jelent meg első posztja az Instagramon. A Dióval az Élet című blogján kendőzetlenül őszintén, és természetesen ír a betegségéről és a vizsgálatokról. Mesél a mammográfiáról, a szövettanról ("Először az értéstelenítő injekciót kapom meg, ez csak kicsit kellemetlen. Felkészítenek, hogy a mintavételnél hangos lesz a kattogás, de semmiképp sem szabad megmozdulnom, ne ijedjek meg. Olyan, mint egy szögbelövő"), az érzéseiről.

"Az MR-leleten zöld diónyi nagyságúnak írják le a daganatot, így lett a neve Dió" – magyarázta. A szövettan eredményét otthon, az ügyfélkapun keresztül nézte meg, november 29-én.

hirdetés

"Nagy levegő, semmi pánik, minden rendben lesz. És akkor megláttam: emlő rossz indulatú daganata”. Kitört belőlem a sírás. Rákos vagyok. Mellrákom van."

Dióval az élet

Barbara azt mondja, miután megtudta a diagnózist, két napig padlón volt.

"Ez egy olyan hír, ami sosem jön jókor, de valahogy azt éreztem, hogy nálam a legrosszabbkor érkezett. Fél év múlva esküvő, és ebben az évben babát is terveztünk már" – mondta. A szeretteit szintén letaglózta a hír, Barbi úgy fogalmaz, attól féltek leginkább, hogy ő hogyan fogja viselni. Aztán ahogy Barbi összeszedte magát, úgy nekik is könnyebb lett.

A 29 éves lány arra jutott, nem maradhat tétlen. Egyrészt a betegség ellenére élnie kell az életét, másrészt, tennie kell valamit, el kell mesélnie a történetét, hátha tanulsággal szolgál másoknak.

"Azt szerettem volna ezzel elérni, hogy ne vegye senki félvállról a jeleket és legyen egy élő példa, hogy milyen fontos az önvizsgálat. Arra gondoltam, hogy ha a részleteket folyamatosan megosztom, és ha valaki bármikor hasonló cipőben jár, és ezt olvassa, akkor végig tudom vezetni őt ezen az úton a saját történetemmel."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
elhizas2-1000x666.jpg

Tényleg sok elhízott nőt hagy ott a férje pár évvel a gyerek után – de ettől még Schobert Norbinak igaza van-e?

Előre kérem a kommentelőket: először olvassák el a cikket, azután szóljanak hozzá. Ne a címre 'ugorjanak rá'. Mert szerintem erről a témáról érdemes lenne átgondoltan vitatkozni. 
Hargitay Judit. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Nyugodtan állíthatom, hogy atombombaként robbantotta fel az online világ magyarul értő részét a fitnesz-, fogyókúra,- és életmód-birodalmat működtető üzletember, Schobert Norbert Facebook-videója, amelyben arról beszél, hogy "sajnos a nők a szülésnél cseszik el", mert a baba után elhíznak, és a férjük többé nem kívánja meg őket. EZÉRT megy tönkre annyi házasság. 

Norbi azóta némileg korrigált, tegnap újra élőzött a közösségi oldalán, ahol kijelentette: felvállalja a véleményét, nem kér bocsánatot, és nem a duci nőkkel van baja, hanem úgy látja, az elhízás elleni harcban a "szexus és a hiúság" fegyverével lehet a leghatásosabban küzdeni. Tehát ha beparáztatjuk a nőket, hogy ha szülés után elhíznak, ott lesznek hagyva, mint a huzat, akkor majd jól odafigyelnek magukra. Norbi itt hozzáteszi: ez egyébként igaz a férfiakra is. 

Tény, hogy a fitneszguru alaposan felkavarta a magyar lelkeket. Én szándékosan nem olvastam el semmilyen, ezzel kapcsolatos publicisztikát, celeb-véleményt és kommentet, kizárólag azért, hogy csak a saját véleményemet írhassam meg. Kezdjük a nehéz részével: bár elég hülyén, és sokak számára sértőn fogalmazta meg, Norbinak szerintem részben igaza van.

Az a mondata, miszerint a férfiaknak "a vágy nem megy úgy, hogy az csak lelki kötelezettség", tetszik, vagy nem tetszik, de igaz. Van az a mondás, hogy "a nők a szexet a szerelemért csinálják, a férfiak a szerelmet a szexért". Természetesen ez általánosítás, de aki szexelt már életében, az tapasztalatból tudja, hogy van ebben valami. 

Óriási szerelemnek kell lennie annak, amely szexuális értelemben is túléli egy több évtizedes házasság elkerülhetetlen testi változásait. A férfiaknál talán jobban, de tegyük hozzá: ez mindkét félre igaz.

hirdetés

Igen, sok szerelem beleroppan a nőknél az elhízásba, a hajszolt élet miatti leharcoltságba, a megereszkedett testrészekbe, a vágykeltő hamvasság tovatűntébe. A férfiaknál meg a sörhasba, a kopaszságba, a szintén hajszolt élet miatti elhanyagoltságba, a borostába, a vágykeltő, feszes izmok tovatűntébe. Én láttam (és látok) olyan nagy szerelmet, ahol a lelki kapocs abszolút felülírja a testiséget, de bevallom, sokkal több olyat látok, ahol a szerelem nem sokkal éli túl a testi vágy elmaradozását, majd végleges elhalálozását. Igen, elég sok házasságot néztem végig, amely (részben!) azért ment tönkre, mert a férfi frissebb, ropogósabb hús után nézett. Vagy éppen a nő.

Nézzünk már szembe vele: ez egy össztársadalmi jelenség, amit lehet vitatni, meg felháborodni, hogy valaki miért nem a "lelkéért" szereti a társát egy életen át, csak attól még a tények tények maradnak.

Amivel nekem problémám van (Schobert Norbert nyers stílusán, és azon kívül, hogy sikerült a súlyproblémával küzdő nőket úgy en bloc vérig sértenie), az az, hogy ő KIZÁRÓLAG ebben látja a riasztó magyar (és nemzetközi) válási statisztikák okát. És ráadásul az első videóban KIZÁRÓLAG a nőkre is fogja az egészet. "A nők ott cseszik el..." – ugye. Nos, én elvált vagyok, nem szültem, és ráadásul szerencsés az alkatom, soha nem volt súlyproblémám.

De ha össze kéne számolnom, hogy hányszor hibáztattak életemben azért, mert "nőként" mertem olyan dolgokat tenni, amely csak a férfiaknak "jár", akkor igen csak nagy szám jönne ki. 

Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy a férjem tizenöt éve elhagyott. Nőként természetesen én voltam a hibás, hogy utána nem mentem újra férjhez, nem "szedtem össze magam", nem adtam le az "elképesztően magas" igényeimből, nem "kötöttem kompromisszumot", nem "fogtam meg végre valakit".

Nőként én voltam a hibás, hogy karriert csináltam, és nem szültem. Én voltam a hibás, hogy miután két évig neveltem egy elvált férfi gyerekeit, és tűrtem a volt feleség folyamatos hisztijeit, egzecéroztatását, és azt, hogy a gyerektartáson kívül havonta százezreket zsarolt ki a férjéből, míg én a doboz joghurtomat is kifizettem, feladtam, és kiléptem a kapcsolatból.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
egy-kis-alfoldi-falu-lett-az-uj-plattensee-crop-1577258690-1600x900.jpg

Egy kis alföldi falu lett az új Plattensee

Negyvenkét német, holland, belga és svájci költözött a semmi közepére, egy kétezer fős kis faluba, Csengelére. Az idegenek a magyarországi alacsony árak, a könnyen megszerezhető ingatlanok és a csend miatt jöttek az alföldi településre.
Fődi Kitti írása, Abcúg, Fotók: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. december 27.


hirdetés

A falu életébe is örömmel vetették bele magukat, tollaslabda klubba járnak, részt vesznek az önkormányzati választásokon, falunapokon, néhányuk már érti és beszéli is a magyar nyelvet. Szerintük kedvesek és segítőkészek a magyar emberek, az egyetlen probléma, amit Magyarországon látnak, hogy hatalmas a bürokrácia, és hogy nem jön ki a szerelő, amikor ígéri. A helyiek szerint ezek rendes, precíz németek, nincs velük semmi baj.

Kiskunfélegyházától délre, Kiskunmajsától nem messze terül el Csengele kiterjedt tanyavilágával. Bár a faluban van egy rendezett főtér és egy felújított templom is, nincs termálfürdő, tó, hegy vagy sícentrum, mégis 1998 óta folyamatosan itt vásárolnak tanyákat a német ajkú, külföldi állampolgárok. Mára már 42 külföldi lakik a falut körülvevő tanyákon, saját kisebbségi önkormányzat alakításán is elgondolkodtak már, a helyiek is jól ismerik őket. Mi lehet számukra annyira vonzó ebben az abszolút nem turisztikai, szinte a semmi közepén lévő faluban?

Itt segítenek a szomszédok

"Nem szeretem a Balaton, mert ott nagyon sok külföldi van, én szeretem a rendes Magyarország. A mentál az más. Németországban, amikor voltunk, akkor a férjem anyja demens volt, ikerház laktunk. Eltűnt a mama, a szomszéd ott dolgozott a kertben, de nem figyelt, nem szólt, amikor kérdeztem, mondta a szomszéd, hogy fél órája ment el. Itt amikor a kutya eltűnt, a szomszéd rögtön szólt, gyorsabb volt, mint én"

– magyarázza az Abcúgnak Karin Wolters tört, de érthető magyarsággal.

Karin és férje, Josef Wolters tanyájához egy hosszú földúton keresztül lehet kijutni, a bejárati ajtótól két, hatlamas újfundlandi kutya rohan az alacsony fakapuhoz, miközben az Abcúg munkatársai hosszan tanakodonak, hogy a szokásos “Jó napot!” kiáltással csalogassuk ki a bennlakókat, vagy maradjunk a nemzetközi “Hello!”-nál. Végül az utóbbit választjuk, mire megjelenik a házból egy nő, és gyanakodva közelít a kapu felé, aztán megszólal tökéletes magyarsággal: Jó napot kívánok!

hirdetés

Rögtön kiderül, hogy a nő, Karin már 19 éve él itt, ezért törve, de beszéli a magyart. Férjével együtt költöztek ide Németországból, mert itt jobbnak látták a megélhetési viszonyokat. Odakint a szomszédaikkal is rendszeresen meggyűlt a bajuk, ugyanis baromfi- és galambtenyésztéssel foglalkoztak, a szomszédok viszont állandóan arra panaszkodtak, hogy hangosak az állatok és a kertjükbe piszkítanak.

Amikor úgy döntöttek, hogy eladják a németországi házukat, akkor először az interneten kezdtek el tanya után keresgélni, első körben csak Németországban. De aztán a hirdetők között belebotlottak egy Berlinben tanuló magyar, egyetemista lányba, aki nagymamája csengelei tanyáját árulta. Karin sosem járt korábban Magyarországon, de Josef igen, és neki már korábban is nagyon tetszett az ország. Eljöttek megnézni a házat, és azonnal meg is vették.

Itt már nem foglalkoznak állattenyésztéssel, viszont van 11 újfundlandi kutyájuk, akiket éppen tegnap is Németországba vitt Karin kiállításra, 40 csirkéjük és 80 galambuk, de mindez csak a hobbi kedvéért. A házat tényleg rengeteg állat veszi körül, lovak, malacok, kacsák szaladgálnak amerre csak megyünk, az udvaron még egy lakókocsi is áll, ha látogatók jönnének Németországból. Akár egy magyar tanyának is mondhatnánk, de a gémeskút mögött megcsillannak a napelemek a háztetőn, ami jól jelzi a nyugat-európaiságot.

Kettejük közül csak Karin tanult meg magyarul, aki azt mondja, hogy az első pár évben csak szótárral és kézzel-lábbal mutogatva kommunikált. Autodidakta módon kezdett el tanulni, de a szomszédja is sokat segített, aki néha az állatokra is felügyel, ha Karin és Josef nincs itthon. Szerintük ez az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy kedvesek és segítőkészek az emberek. A másik ok, amiért Csengelét választották, hogy nagyon csendes, békés a vidék, állításuk szerint sosem költöznének vissza Németországba.

Kilencven százalékos volt a részvételi arány

Az Abcúg megkereste Csengele újdonsült polgármesterét is, hogy megkérdezzük, szerinte mi az oka annak, hogy ennyi német költözött épp ebbe a faluba.

"1998-99 óta folyamatosan áramlanak külföldiek a településre. Elsősorban a megélhetési viszonyok, az alacsony ingatlanárak és a nyugodt környezet miatt jönnek. A Balaton nekik már túl német jellegű, és a puszta érzést, azt, hogy több kilométerre ellátnak, jobban szeretik” – magyarázza a polgármester, Tóth Tibor, aki név szerint ismeri az összes külföldi állampolgárt.

A polgármester szerint ez a bevándorlási hullám nem csak őket érinti, hanem más kicsi alföldi településeket, például Balástyán is szép számban vannak külföldiek. A csengeleik közül néhányan csak a nyarat töltik itt, mert a munkájukat a hazájukban végzik, ezért javarészt nyugdíjasok az állandó lakók.

A közösség, amit alkotnak, pedig annyira összetartó, hogy az elég hosszú ideje itt élők még az októberi önkormányzati választásokon is részt vettek, amiről statisztikát is készítettek maguknak. Nagyon büszkék a 90 százalékos részvételi arányra.

Saját kisebbségi önkormányzat alapítása is felmerült, de a legtöbb német nyugdíjas pihenni jön ide, ezért elhalt az ötlet. Viszont a falunapokon, karácsonyi ünnepségeken szép számban látni a külföldi lakosokat, ugyanis a településnek vannak sváb gyökerei, ezért sváb dalok is felcsendülnek ezeken a rendezvényeken, amit a németek nagyon élveznek.

A polgármester szerencsére remekül beszél németül, ezért az önkormányzatnál rendszeresen tudnak segíteni az ügyes-bajos dolgaikban, mint például a kéményseprő kihívásában. Magyar nyelvtanfolyamot egyelőre nem terveznek indítani, mert korábban már az általános iskola egyik tanára megpróbálkozott vele, de végül a tanárnőnek nem volt elegendő kapacitása, így abbamaradt a nyelvtanítás.

A nyár végén mindig nehéz volt visszamenni Hollandiába

Csengelére, bár javarészt német nyugdíjasok költöztek, egy holland család három gyerekkel is itt találta meg a békét. Sandra van der Duim tanyájára vezető utat egy kovácsolt vaskapu zárja el, amin egy táblán az áll: Ha a kapu zárva van, belépni tilos! Alatta pedig ugyanez angolul.

Szerencsére Sandra épp akkor jön ki autóval a kapun, és gyönyörű magyar kiejtéssel kérdezi meg, hogy mit szeretnének. Még gyorsan elviszi a lányát valahova, aztán visszaérkezve, megmutatja a széles területen tanyájukat. Van itt minden, egy hatalmas halas tó, ami épp ki van száradva, birkák, kutyák, macskák, zöldséges kert. Sandra egyedül lakik itt három 18, 16 és 13 éves gyerekeivel. A férje havonta egyszer látogat haza egy-egy hétre, Hollandiában dolgozik egy trágyát készítő cégnél.

2011-ben vették meg a házat, amikor nyaralót kerestek, ami lehetett volna akár Portugáliában, Horvátországban is, a lényeg az volt, hogy egy békés helyet találjanak. Sandra és férje ismerőseitől jókat hallott Magyarországról, ezért a mi országunk is felkerült a lehetséges nyaralóhelyek listájára. Az interneten rá is akadt erre a helyre, és amikor eljöttek megnézni a két melléképületes parasztházat, akkor azonnal beleszerettek. Sandra szerint maga volt a béke szigete. Számára nem az volt a lényeg, hogy legyen a telekhez közel tengerpart vagy hegy, egyedül a ház és a közvetlen környezete számított.

Minden nyáron lejártak a gyerekekkel, de egyre nehezebb volt visszamenniük Hollandiába, így egy napon a férje azt mondta, hogy maradjanak, és próbálják ki, milyen itt élni. A gyerekek is szavazhattak arról, hogy hol szeretnének lenni, de mindannyian Magyarországot választották.

"Ez a békesség és a pihenés, és minden közel van hozzá, Szeged is, Budapest is. A faluban pedig beülök a kocsiba és egy perc alatt mindenhol ott vagyok. Hollandiában sokkal több idő leugrani a pékségbe vagy a boltba, a szomszédokkal is állandóan baj volt. A ház előtt nem volt hely parkolni, a szomszédos ikerházból minden áthallatszott, az is, ha lehúzták a vécét" – meséli Sandra angolul, mert a magyar kevésbé megy neki.

Sandra kevésbé társasági ember, szívesebben van egyedül, bíbelődik a kertben, gondozza az állatokat, ezért is tetszett meg neki ez a tanya.

A gyerekek mindannyian itt is járnak iskolába, a legnagyobb már gimnazista Kiskunfélegyházán. Az iskolában tanultak meg magyarul tanáraik segítségével, az első egy évük szinte csak erről szólt.

A nagyobbik lánnyal suli után futnak össze, amikor édesanyja az egyik melléképületet mutatja, amit eredetileg turisták számára vendégháznak szánták, de végül a nagyobbik lány saját lakosztálya lett. A lány holland-magyar fordító szeretne lenni, ezért Debrecenbe vagy Szegedre fog egyetemre jelentkezni. Sandra szerint egyik gyereke se vágyik vissza Hollandiába, és ha egyszer visszaköltöznének, akkor biztos benne, hogy két hónapnál egyikük sem bírná tovább. Sandra pedig már három éve nem tette be a lábát a hazájába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!