"Átment az utca túloldalára, ha szembejött vele egy cigány, most a legnagyobb rajongónk"
A lemezbemutatóra készülő Parno Graszt szerint a zenével igenis lehet előítéleteket oldani. Legalábbis kicsiben működik.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. november 14.



Most megjelenő lemezük kapcsán Oláh Józsival, a Parno Graszt frontemberével, és László Sándorral, az együttes menedzserével beszélgettünk az együttesről, a cigány zenéről és a zene hatásáról.

- Nagyon sokan vannak, akik igazán A Dalban ismertek meg titeket. Szégyellem magam, de bevallom, azt én sem tudtam, hogy már 1987 óta létezik a Parno Graszt. Hogy indultatok, és hol voltatok az elmúlt 30 évben?

Oláh Józsi: A Parno Graszt családi zenekar. Valójában szerintem jóval korábban kezdtünk zenélni, de talán 87’-ben lehetett az első fellépésünk. Azóta jegyezzük. Édesanyám indította az egészet. Ő egy nagyon aktív ember volt a faluban, mindig szervezett valamit, akárcsak a nagyapám, aki olyan volt mint egy kisbíró. Mindketten állandóan intézkedtek, segítettek az embereknek. Aztán anyám összerakott gyerekekből egy 27 tagú tánccsoportot, aminek a neve az volt, hogy A cigánytábor az égbe száll. Elkezdtünk faluról falura járni, azután városról városra, végül megyéről megyére, amíg elértünk egy bizonyos szintre, és felkerültünk Budapestre, ahol 2000 körül a Fonóban megismerkedtünk Sanyival.

László Sándor: Nem is pontosan értem, honnan jött ez az 1987... Annyira nem lehet tudni, mikor jött létre az együttes, hogy például nem tudunk jubileumi koncerteket sem tartani.

- A Wikipedia-oldalatokon is ez szerepel, mint az együttes alapításának a dátuma.

LS: Igazából senki nem tudja pontosan.

- Akkor olyan ez, mint a honfoglalás, hogy kijelöltek egy dátumot.

LS: Igen. Lehet, hogy egy interjúban benyögtük, hogy 1987. Igazán a 2000-es évek elején indult be a zenekar pályafutása. Akkoriban a Fonóban dolgoztam, ahol rendeztünk egy amatőr néptáncgálát. Minden felől hoztak néptánccsoportokat, és Paszabról is hoztak úgy harminc embert. Erike, a harmonikás még csak ötéves kisgyerek volt, de volt köztük 80 valahány éves öreg bácsi is. Egyébként teljesen érdektelen műsort adtak.

OJ (nevet)

LS: Ezt megmondtam a Józsinak is. Pont olyan volt, mint bármely másik néptáncműsor.

Viszont utána a büfében elkezdtek mulatozni, a saját szórakozásukra játszani. Az valami fergeteges volt. Máig emlékszem arra a libabőrös pillanatra..

Nem ismertem őket, de kiderítettem, hogy honnan jöttek, és felhívtam a paszabi polgármesteri hivatalt, ahonnan elszalajtottak Józsi édesanyjáért. Gyakorlatilag ezzel kezdődött. Lemezt csináltunk, jöttek a külföldi turnék. Ekkor indult a profi pályafutásuk.

- Képzett zenészek vagytok, vagy egyszerűen a családon belül fecsippentitek?

OJ: Igazság szerint én még az akkordokkal sem vagyok teljesen tisztában. A két fülemre hagyatkozom meg az érzéseimre. Ez elmondható a többiekre. A két fiatal azért már nagyjából tudják ezeket, főleg Erike, a fiam, ő tanult iskolában is zenélni. De ha netán koncerten elkezdek játszani egy dalt, ami nincs megbeszélve, úgy jön utánam a zenekar, mintha lepróbáltuk volna. Ez persze részben az összeszokottság miatt van.

– Arról is sok mindent lehetett olvasni, hogy valójában hány fős a zenekar.

OJ: Annyian lépünk fel, amennyit a költségvetés megenged. (nevet) Ha azt mondják, vigyünk ötven embert, akkor annyit is tudunk vinni.

LS: De alapvetően 9 tagú a zenekar. Ha valamiért olyan a helyszín, hogy nem férnek el a színpadon, vagy ha nem jön ki a büdzséből, akkor csak hatan lépnek fel.

- Paszabon nem alakult ki Parno Graszt-turizmus?

OJ: De. Jöttek Franciaországból, Hollandiából is csoportok. A hetekben is volt a fiaméknál három lánycsapat. Nem mondom, hogy hú de sokan, de azért a fanatikus rajongók megnézik, honnan jöttünk.

- Nem gondoltatok még rá, hogy rendeztetek egy Parno Graszt-fesztivált Paszabon?

OJ: De, én mondtam is Sanyinak, csak az az igazság, hogy a mi célzott közönségünk inkább a budapesti és a dunántúli, Paszab messze van tőlük. De Budapest közelében tudnánk csinálni egyet. Ne nevess, Sanyi!

LS: (nevet)

OJ: Nekem nagy álmom, hogy csináljunk egyet, azután meglátjuk, hogy sikerül.

- Úgy látom, nagyon sok ember fejében kusza kép él, ha cigányságról, vagy cigány zenéről beszélünk. Az egészet egy nagy kalapnak tekinti. Beszélünk beásokról, rumungrókról, lováriakról... Hogy van ez pontosan?

OJ: Én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy vannak a hozzánk hasonló falusi cigányok, és a városi cigányzenészek. Akik a kávéházi hegedűs zenét játsszák. Bár most már felütötte fejét a szintetizátoros változat is. És bármennyire nem szeretnénk, most már ezt is cigányzeneként veszik alapul. Ezért van ez a nagy katyvasz. Az van, hogy az illető megtanul három akkordot lefogni a szintetizátoron, maga mellé vesz egy tamburást, valamelyik kicsit tud énekelni is, és az égig felpakolják a hangfalakat. Odamegy a bácsika, ad egy húszezrest, és azt mondja, hogy ezt a nótát most küldöm nagyon sok szeretettel Gyurikának. Ezt hívják húzatásnak.

Ez nem cigány kultúra, ez megélhetési zenélés. Ezzel nagyon megkeverik az embereket, hogy akkor végül is melyik az autentikus cigányzene, hol a gyökere.

Van különbség a cigányságon belül a zenében, és a nyelvben is, bár ott csak a beás és a lovári nyelv között. Viszont a beás cigányzene – például a Kanizsa Csillagai játszanak beás cigánydalokat – nem ez az az ereszd el a hajamat stílus. Nagyon dallamos zenéik vannak. A mi zenénk inkább lovári, de én egy kicsit megreformáltam. Amikor fiatalkoromban hallottam az öregeket énekelni, és kísértük őket, mindig vártam, meddig kell még kitartani azt az akkordot, mikor váltunk már, meddig nyavalyogtatja még. A gyors dalokban is majdnem ugyanez volt. Nagyon „tekert-nyávogósnak” tűnt a dolog. Ezért én próbáltam felfrissíteni őket, és ezáltal kialakult a zenekarnak egy saját stílusa.

LS: Egyébként ma már a hagyományos keretek teljesen felbomlottak.

Ha van egy hasonló zenekar, mint amilyen a Józsiéké, nem nézik azt, hogy milyen cigány csoporthoz tartozik az a zene. Azt nézik, melyik zene jön be az embereknek. Hogy az most beás, vagy lovári, az teljesen mindegy nekik.

Erdélyben még van hagyománya ennek, de az, hogy milyen zenét játszanak, az attól függ, hogy kinek játsszák. Ott a paraszti zenészek nagy része cigány, ez ott így alakult ki. De ha épp románoknak játszanak, akkor román zenét, magyaroknak magyar zenét, szászoknak szász zenét, cigányoknak pedig cigány zenét.

OJ: Én persze próbálom megtartani a stílust, ami jellemző a zenekarra. Nem akarok kiszakadni belőle, mert ez a névjegyünk. Egy próbálkozás ugyan volt A Dalban a Már nem szédülökkel, ami jól sikerült, de ennyivel igazából meg is állt.

- De vannak kikacsintások, hiszen AC/DC-t is játszottatok.

OJ: Igen, bár az is olyan, hogy csak a szólója tetszett, az ordítás, amit a srác csinált, arra azt mondtam, hogy inkább hagyjuk. Úgyhogy megtanultuk a szólót, és összekötöttük magunkfajta zenével. Ne AC/DC-másolás legyen, hanem parnograsztos!

– Létezik olyan, hogy magyar cigányzene? Ami cigányzene, de csak nálunk van?

LS: Az a fajta cigányzene, amit a Józsiék is játszanak, gitár, tambura, esetleg bőgő, az csak Magyarországon van. Ha északabbra megyünk, mondjuk Szlovákiába, akkor a cigányzene ott is a vonósokat és a cimbalmot jelenti. Szerbiában fúvósok vannak és bejön a balkán zene páratlan ritmusa. A magyarban csak páros ritmus van, ha olyan cigányzenét hallasz, ami nem páros ritmusú, az biztosan nem magyar, hanem Macedóniából vagy mondjuk Szerbiából, tehát a Balkánról vették át. Horvátország egy-egy régiójában bejön a tamburazenekar. Van basszprím tambura, brácstambura, primtambura tehát a teljes zenekar tamburából áll fel. Ha pedig elmegyünk Oroszországba, ott a cigányzene sokkal romantikusabb, nyilván az orosz zene hatására. Spanyolország felé pedig a flamenco jellemző. Tehát ez a stílus, amit a Józsiék csinálnak tamburával, mandolinnal,...

OJ: Kannával!

LS: ...igen, kannával... az csak Magyarországra jellemző.

OJ: A kanna már szinte hungarikum.

- Akkor tehát ez olyasmi, ami a miénk, és büszkék lehetünk rá. Egyébként a magyar zenekarok között ritka, hogy ilyen hosszú időn át fennmaradnak, ráadásul lényegében azonos fölállással.

OJ: Ez a hosszú fennállás annak köszönhető, hogy mindenki családtag, mert nem üthetem úgy a fejüket, ahogy szeretném. (nevet) Nagyon hamariak, mondanak meggondolatlan dolgokat, de aztán olyan, mintha meg sem történt volna. Idegenektől az ember nem tűrne el sok mindent, mert nem kötelessége.

De hát a fiammal, keresztfiammal, sógornőmmel, bátyámmal mit háborúzzak?

LS: Gyakorlatilag a húsz év alatt tagcserék sem voltak. Egy ember ment el, és két fiatal jött, de a családból. A Vujicsics hasonló, ahol szintén legfeljebb haláleset miatt történtek változások. De a cigányzenekarok között még annyira sem nagyon jellemző.

OJ: Meg hát stílust váltanak. Nincs olyan, hogy 20-30 éven keresztül valaki egy stílust képviseljen. Amúgy is van egy divat a cigányzenészek között, hogy elmenjenek a flamenco irányába, mert az jó ritmusos.

- Gipsy Kings hatás?

LS: Pontosan.

- Szomorú téma, de nem lehet megkerülni... Az év egyik legfelháborítóbb esete volt, amikor néhány fiatalt az együttesből nem engedtek be a Gozsdu Udvarba. Hol tart az ügy? Lett a dolognak valami következménye?

LS: Most is volt egy friss hír, hogy nem engedtek be cigányokat a Gozsdu Udvarba. Nem változott semmi.

- Nem próbáltátok jogi útra terelni a dolgot?

LS: A zenekar nem ér rá ezzel foglalkozni. Egyébként nem a konkrét eset a legnagyobb baj. Az a baj, hogy ez teljesen természetes a cigányoknak is. Azért lett ügy ebből az egészből, mert az egyik tag kvázi jópofiságból kitette a Facebookra, hogy nem engedtek meg, és akkor az egyik kommentelő rákérdezett, hogy miért nem.

OJ: Azóta Nyíregyházán is megtörtént ugyanez. Úgy volt, hogy én is utánuk megyek, de hívtak, hogy ne menjek, mert nem engedik be őket.

LS: És nem háborodnak fel ezen, hanem azt mondják, hogy ha nem engedtek be, nem engedtek be. Van ilyen. Naponta megtörténik velük.

Ha bemennek a boltba, követi őket egy biztonsági őr, és ez nagyon megalázó, de ők úgy élik meg, hogy ez így volt tíz évvel ezelőtt és így lesz tíz év múlva is.

OJ: A legdurvább az volt, hogy hívogattak jobbról, balról, és azt éreztem, hogy politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle, de én meg ezt nem akarom, mert úgy sem fog történni semmi.

LS: Ez politikától független.

- De talán az olyan együttesek, mint a Parno Graszt segíthetnek a sztereotípiák lebontásában. Gondolom, a koncertjeitekre jár mindenki.

OJ: Sőt, többségében magyarok vannak.

- De hát Ti is magyarok vagytok.

OJ: Igen, persze. A feleségem is haragszik rám, amikor azt mondom, magyarok. De akkor mit mondjak? Fehérek és feketék?

LS: Egyébként tudunk konkrétan olyan esetről, hogy

valaki régen nem hogy nem volt rajongó, de átment az utca túloldalára, ha szembejött vele egy cigány ember. Azután megismerte a zenénket, és most a legnagyobb rajongónk, állandóan ott van a backstage-ben. Tehát ezzel a dologgal abszolút lehet az előítéleteket oldani.

Nyilván össztársadalmilag nem, mert nincs akkora hatásuk, de ilyen mikro szinten lehet változást elérni. Ezek nem egyedi esetek, sok ilyenről tudunk.

- Beszéljünk a jó dolgokról: koncertetek lesz a Fonóban. Mikor lesz, mit játszotok?

LS: Karácsony előtt lemeze jelenik meg a zenekarnak. Ez tulajdonképpen elő lemezbemutató koncert, amin a régiek mellett sok számot játszik az együttes a lemez anyagából is.

- Mi a lemez címe?

OJ: Már nem szédülök.

LS: November 30-án lesz a koncert, és az előjelzések szerint telt ház lesz.

OJ: A lemezen 16 szám hallható. Írtam néhány új dalt, de lesz rajta hagyományos cigány népzene is a mi ízlésünk szerint feldolgozva. Régóta szerettem volna már ezeket kiadni.

LS: A zenekar számára a Fonóbeli koncertek mindig fontosak, hiszen innen indult a pályafutásuk. Mostanában kevesebben játszunk ott, mert a zenekar kicsit kinőtte a Fonó tereit, de mindig nosztalgiával gondolunk rá.

OJ: Olyan, mintha hazamennénk. Ott biztonságban érezzük magunkat. Mintha lemennénk Paszabra és muzsikálgatnánk.


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x