hirdetés
laboratory-2815641_1920.jpg

Aranyérmesek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián

A hazai csapat a 73 résztvevő ország közül a 2. legeredményesebb lett.
MTI, Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. július 21.


hirdetés

Mind a négy magyar induló aranyérmet szerzett a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (IBO - International Biology Olympiad) Szegeden - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a magyar csapat a résztvevő 73 ország között, Kína mögött, a második legeredményesebb országnak bizonyult.

A négy aranyérmes diák három hazai iskolát képviselt: Búzafalvi Dénes és Vizkeleti Péter az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolába jártak, Kozma Csaba a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumban, míg Hunyadi Marcell Dávid a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban érettségizett idén. A magyar csapat vezetője Erős-Honti Zsolt (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) volt.

A versenyen a nemzetközi zsűri döntése alapján 31 arany-, 55 ezüst- és 87 bronzérmet, továbbá 30 dicséretet osztottak ki. Az abszolút első és második helyet kínai, míg a harmadikat egy, az Amerikai Egyesült államokból érkező versenyző szerezte meg. A tudományos megmérettetésen 73 ország 285 középiskolás diákja indult.

Az IBO a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny a világon.

A megmérettetésen az országok négyfős, középiskolai jogviszonnyal rendelkező nappali tagozatos, húszévesnél fiatalabb diákokból álló csapatokkal indulhatnak. A csapat tagjai önállóan versenyeznek, azaz csak egyéni eredményt hirdetnek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
borics-adam-bellator-kuzdosport-mma-2.jpg

A második menet végén kiütötte világbajnok ellenfelét a magyar ketrecharcos

A mérkőzésvezető állította meg a küzdelmet.
Kép: Facebook - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Pályafutása tizedik meccsét is megnyerte a ketrecharcos Borics Ádám, aki a kaliforniai San Joséban rendezett Bellator 226 gálán a második menetben technikai KO-val győzte le az amerikai Pat Current.

Borics egy repülő térdrúgással vitte földre Current, akit aztán ököllel és könyökkel alaposan megsorozott, amíg végül a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.

„Hálás vagyok, hogy ennyien szurkoltok nekem! Megcsináltuk!! Nincs megállás az övig!”

– írta a Facebook-oldalán a győzelem után Borics, aki az első ketrecharcos lett, aki kiütéssel tudott nyerni Curren ellen.

A sportolóról korábban mi is írtunk, akkor azt mondta: nincsenek példaképei, inkább technikákat gyekszik ellesni másoktól.

„A küzdősportban az a legszebb, hogy a tanulás soha nem ér véget”

– mondta akkor Borics Ádám. „Olyan nincsen, hogy már mindent tudok, mert mindig akad majd egy birkózó vagy bokszoló, aki mutatni tud nekem valami újat” - tette hozzá.

Sziasztok! Hálás vagyok, hogy ennyien... - Adam "The Kid" Borics

Sziasztok! Hálás vagyok, hogy ennyien szurkoltok nekem! Megcsináltuk!!!?? Nincs megállás az övig!? Kedden térek vissza Floridába, szerda-csütörtök...


KÖVESS MINKET:



hirdetés
tisza-hulladék2.jpg

Magyar ötletből készült el az a géplánc, ami meg fogja tisztítani a Tiszát a hulladéktól

A vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladék-mentesítésben résztvevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.
MTI - szmo.hu
2019. szeptember 03.



Befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű, költségvetési forrásból finanszírozott Felső-tiszai hulladék-mentesítési projekt, a beruházást Áder János köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter adta át kedden Vásárosnaményban.

Az átadási ünnepségén az államfő elmondta: elsőként a Tiszán vizsgázhat a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót.

A Tiszai PET-kupa kitalálóinak lelkesedése és kitartása eredményeként már más is gyűjteni fogja a műanyag szemetet a folyóról, remélhetőleg nagyobb hatékonysággal és hosszabb időtartamban - fogalmazott a köztársasági elnök.

Áder János kifejtette, a vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladék-mentesítésben résztvevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát.

A gépsor hatékonysága nem lesz százszázalékos, de ha nyolcvan százalékkal kisebb lesz a Tisza műanyag terhelése, akkor "már jól jártunk", ez az arány a következő évek működtetési tapasztalataival kiegészülve még jobb lehet

- mondta Áder János.

Az államfő köszönetét fejezte ki a PET Kupa szervezőinek és résztvevőinek, valamint a vízügyi szakembereknek a munkájukért, és arra kérte őket, hogy továbbra is segítsék a Tiszát tisztán tartani.

"Azt kívánom, hogy a következő versenyen már komoly harc legyen a PET Kupán résztvevők körében, hogy ki talál akár a vízen, akár az ártéren hulladékpalackot, és az legyen ennek a versenynek a győztese, aki hosszú keresőmunkával egyet vagy kettőt talál" - hangoztatta Áder János. Hozzátette, a végső cél az, hogy a jövőben megrendezendő kupákon csak a vízitúrázás örömeit éljék át a résztvevők.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik tiszai igazgatóság, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) koordinációjával megvalósított programról Láng István, az OVF főigazgatója elmondta, a fejlesztés keretében

három, éjjellátó képességgel és hulladékfelismerő szoftverrel felszerelt kamerát telepítettek a Tisza ukrajnai, egyet pedig a magyarországi szakaszán. A projektben a hulladék kiemelésére négy, úgynevezett vízkár-elhárítási helyet alakítottak ki a Tiszán és a Szamoson, felújítottak több úszóművet, két uszályt és egy vontatóhajót, valamint vásároltak egy új hulladékbeszedő hajót is.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

A technológiai géplánc kiegészítéseként három lánctalpas, egy gumikerekes kotrót, egy homlokrakodót, valamint tíz darab hulladékszállító konténert és a szemét szállításához és feldolgozásához szükséges egyéb gépeket egyaránt beszerzett az OVF.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
app-sziv.png

Már 30 ember életét mentette meg a Szív City applikáció

Egy esztergomi férfi is ennek az alkalmazásnak köszönheti az életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Megállt a szíve egy férfinak az esztergomi autóbuszállomáson. Egy helyi polgárőr az Országos Mentőszolgálat Szív City applikációján keresztül kapott riasztást. Rögtön a megadott helyre ment. Miután látta, hogy a férfi nem lélegzik, és nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst. A mentők percek alatt a helyszínre értek, és folytatták az újraélesztést. A férfit végül stabil állapotban vitték kórházba - hangzott el az RTL Híradóban.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fotos.jpg

Makovics Kornél természetfotós, vihar és villámvadász Gemecen mutatta meg, hogyan készülnek a fotói

Ha kell, akkor fűruhát ölt, vagy jetinek öltözik, álcázza magát sátorban, és pezseg a vére, ha viharfelhőt lát...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 03.



Vihar és villámvadásznak is hívják, mások a tejút és a Gemenc fotósaként emlegetik Makovics Kornélt.

Lélegzetelállító felvételeket készít, és most a Fókusznak is megmutatta hol és hogyan változik át, egy-egy tökéletes felvétel kedvéért.

Ha kell, akkor mint egy jeti, úgy néz ki, hogy álcázza magát, és eltűnjön a vadon állatainak szeme elől.

Ha a szél nem viszi el a szagát, akkor a vadállatok békésen élik a megszokott életüket, és így elkészülhetnek a rendkívüli fotók is.

Ám nem csak állatokat, hanem a dühöngő természetet is szívesen örökíti meg.

A legnagyobb vihar közeledtét is izgalommal, felkészülten, élesre állított géppel várja. Szereti az extrém helyzeteket, az izgalmat is.

Egyik kedves helye a lakhelyéhez közeli Gemenc, ahol lessátrat és álcahálót tesz ki, hogy jobban beolvadjon a környezetébe. Nagyon kell ismerni az állatok viselkedését is. A fotós elárulta, hogy például a sas előtt lebukik, mert a madár felismeri, ha a megszokott terep megváltozik.

A természetfotózáshoz sok türelem kell, van, hogy 16 órát is a sátorban tölt - árulta el. Használ vadkamerát is, amivel akár éjszaka is meglesheti az állatokat.

Hogy mi mindent lát, hogy éli meg az erdő életét, a vihar közeledését, arról is mesélt a stábnak.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x