hirdetés
temetes.jpg

„Az anyukám meghalt az esküvőm reggelén, de pontosan tudtam, hogy mit kell csinálnom”

A 24 éves Nell Cordukes amikor megtudta, hogy az anyukája rákos, előrehozatta az esküvőjét, de a nagy nap reggelén mégis elvesztette édesanyját, Beckyt.
Címkép: Pixabay - illusztráció - szmo.hu
2019. október 15.


hirdetés

Az 56 éves hölgyet végső stádiumú agydaganattal diagnosztizálták. Miután rosszabbodott az állapota, lánya eldöntötte, hogy három hónapon belül megrendezi élete "nagy napját", hiszen mindenképp azt szerette volna, ha édesanyja is a részese legyen.

Azonban a ceremónia reggelén Becky Best életét veszette.

"Nagyon nehéz volt. Kijöttünk a szertartásról, és kétségbeesetten próbáltuk tartani magunkat és a helyzetet. Sokan a gratulációk miatt öleltek meg, mások az együttérzésüket fejezték ki.

Megvolt az első tánc és a végén azt gondoltam, hogy vagy megállok és elkezdek sírni, vagy megpróbálom jól érezni magam"

- mesélte az Kandalban élő angol lány a Mirror hasábjain.

"Ezt szerette volna ő is, azt akarta, hogy ünnepeljünk. Még ha bűntudatunk is volt, tudtuk, hogy erre vágyna."

Ráadásul mindez egy különösen napos délutánon történt, dacára, hogy előtte három hétig szakadt az eső - Nell ezt egy égi jelnek vette édesanyjától.

Miután Beckyt júniusban diagnosztizálták, Nell és vőlegénye, Matt előrehozták, és három hónap alatt leszervezték a lagzit.

A ceremónia helyszínének egy 16. századi vidéki kúriát választottak.

Október másodikán azonban, csupán két órával azután, hogy Nell elkezdett készülődni, édesanyja meghalt.

Beckyt eltemették, és a család most a Brain Tumour Charity számára gyűjt pénzt a JustGiving oldalán.

"Amikor az esküvő előtti hétvégéhez értünk, tudtuk, hogy tartja magát. Nagyon rosszul volt, nem tudott beszélni, enni vagy inni, de hallott minket.

A szobája padlóján aludtam, és akárhányszor kimentem, akár csak két percre, elbúcsúztam"

- meséli Nell, aki az esküvő előtti éjszakát testvérével édesanyjuknál töltötte.

Majd hajnali 5-kor felébredt, és olyan sokáig ült vele, amennyit csak lehetett.

"És azt mondtam neki:

'Megházasodom, rendben van, ha menned kell', mielőtt 7 órakor otthagytam a nővéremmel.

Aztán 9 óra felé hívtak telefonon, hogy elhunyt."

Nell szerint édesanyjuk arra várt, hogy mindketten elmenjenek.

A szomorú történet szívmelengető és egyben szívszorító részlete, hogy a lányok korábban gondoltak arra a lehetőségre, hogy az anyuka nem éli meg a nagy napot.

Reménykedtek, hogy félelmeik nem teljesednek be, de azért megbizonyosodtak arról, hogy Becky részt vehessen a különleges eseményben - előzetesen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
matthew-henry-Dpv4yCZKFG8-unsplash-1000x667.jpg

Hazavitte a buszsofőr a kislányt, aki véletlen rossz buszra szállt fel nagy sietségében

A 11 éves gyerek teljesen bepánikolt, de a sofőr megígérte, hogy hazaviszi. Kedvességért a hónap dolgozójának jelölik a hétköznapi hőst.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2019. október 11.



Késésben volt, ezért futott a buszra a 11 éves Megan. A liverpooli kislány a nagy kapkodásban véletlenül rossz buszra szállt fel: a 418-as helyett a 414-es helyi járaton kötött ki tévedésből, írja a Mirror. Amikor a gyerek észrevette, hogy nem a megszokott útvonalon haladnak, szabályosan pánikba esett.

Időközben édesanyjának is feltűnt, hogy a kislány még nem ért haza, ezért felhívta.

Megan szinte sokkos állapotban, zokogva vette fel a telefont, és nem tudta megmondani, hogy merre járnak.

Az asszony végül telefonon tudott beszélni a buszvezetővel. Kiderült, hogy az anya nem tud vezetni, ezért a sofőr megígérte neki, hogy a műszak végén elviszi a kislányt a házukhoz közeli buszmegállóba.

Megan így végül biztonságban hazaért, az édesanyja pedig nem győzött hálálkodni.

Ugyan személyesen nem tudta megköszönni a sofőrnek, hogy hazavitte a gyerekét, mert mire a kislány bekopogott a házba, a busz már úton volt a telephelyre, de a járatot üzemeltető cégnek írásban köszönte meg a szívességet.

A hétköznapi hősnek kikiáltott sofőrt a tömegközlekedési vállalat a hírek szerint a hónap dolgozójának jelöli.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
jabarigray_priscillagray.png

Először ölelhette magához a bőr nélkül és zárt szemekkel született kisfiát az édesanyja

Mindez csak azután volt lehetséges, hogy a 10 hónapos gyereken speciális bőrátültetést végeztek el, nemsokára pedig a szemeit is felnyitják.
Fotó: Facebook/Priscilla Gray - szmo.hu
2019. október 11.



10 hónappal a születése után végre magához ölelhette Ja’bari Grayt az édesanyja. A kisfiú nyaktól lefelé bőr nélkül, ráadásul összenőtt szemhéjakkal született. Priscilla Gray azt mondja a Metro cikkében, hogy egészen addig fogalma sem volt gyermeke állapotáról, amíg világra nem jött.

A kisfiúnak nem jósoltak hosszú életet az orvosok: rajta kívül két hasonló rendellenességgel született gyerek volt az Egyesült Államokban, de mindketten meghaltak végül. Ehhez képest a doktorokat is meglepte, hogy Ja'bari túlélt egy olyan bőrátültetést, amire korábban még nem volt példa.

Egy kifejezetten égési sérültekre specializálódott bostoni laboratóriumban állítottak elő olyan szöveteket, melyeknek segítségével a kisfiú szervezetében beindult a bőrképződés. Korábban még nem volt példa arra, hogy egy ilyen állapotban lévő ráadásul csecsemőkorú betegen hajtottak volna végre hasonló műtétet.

A beavatkozás sikerrel járt, azóta Priscilla Gray már magához is ölelhette és meg is csókolhatta kisfiát, aki időközben a születése utáni 1.3 kilóról 8 kilósra nőtt.

Ja'bari megpróbáltatásai ezzel még korántsem értek véget, hamarosan újabb műtétek várnak a kisfiúra. Elsőként megpróbálják felnyitni összenőtt szemhéjait, később pedig a nyakán és a végtagjain végeznek el további beavatkozásokat, amik a hónapokig tartó ápolás során deformálódtak.

Az édesanya mindenesetre nagyon hálás, hogy lépésről lépésre haladva tudnak segíteni a csecsemőn. A nő úgy érzi, hogy a nehézségek ellenére kisfia már most is szinte úgy viselkedik, mint a legtöbb kisbaba, és bár nem látja őket, mégis a család szerves része.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
feleseg.jpg

Lemondtak róla az orvosok - feleségéért küzd a kétségbeesett férj

A 28 éves nő Crohn betegségben szenved kiskora óta, de tünetei 7 hónapja, kislányuk születése után erősödtek fel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 11.



Nem fogja feladni - ezt mondta Híradónknak az a kétségbeesett férj, akinek feleségéről lemondtak az orvosok.

A 28 éves nő Crohn betegségben szenved kiskora óta, de tünetei 7 hónapja, kislányuk születése után erősödtek fel.

Vastagbelét eltávolították és szilárd táplálékot sem ehet és kommunikálni is csak nehezen tud.

Annyit elmondott férjének, hogy legnagyobb vágya, hogy újra megölelhesse a kislányát.

Férje most minden kórházat és orvost felkeres, hátha valaki meg tudja menteni a feleségét. Próbálnak olyan helyet találni, ahol vállalják a műtétet, amihez a család pénzt is gyűjt.

Azt mondja, hogy ez maga a pokol, mert szörnyű amit ő átél, de milyen rettenetes lehet, amit a feleségének kellett és kell kiállnia.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mutos-cimkep.jpg

8 hónapos, szívműtött kisfiú is szerepel a kardiológiai intézet tetriszes fotóján

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet betekintést enged a központi műtőjébe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 11.



A #tetrischallenge nevű, közösségi médiában hetek óta terjedő kihívásról mi is többször beszámoltunk.

A kihívás eredetileg utazó bloggerektől indult, és a lényege az, hogy az ember kipakolja szépen rendben a bőröndje tartalmát vagy a használati tárgyait és melléjük fekszik, majd így fotózzák le.

Mostanra már számos más követője akadt: többek között a magyar rendőrök és mentősök is pózoltak így a felszerelésükkel. Sőt, már a magyar légierő és Hodász András katolikus pap is beszállt, hatalmas tetszést aratva, és persze a katasztrófavédelem sem maradhatott ki a muriból. Magyar kórházként először a Bethesda Gyermekkórház csatlakozott a kezdeményezéshez, sőt, mérai és nagyrédei viseletet bemutató néptáncos lányok is.

neptancos-lanyok-is-bevallaltak-a-tetriszes-kihivast-fotokon-a-gyonyoru-nepviseletek

Első magyar műtőként a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet is posztolt a kihívással kapcsolatban. A nagyon erős fotó mellé ezt írták:

"Talán egy anya számára nincsenek nehezebb pillanatok annál, mint amikor gyermeke szívét műtik. A GOKI Gyermekszív Központ műtőjét mutatjuk meg nektek, a műtőasztalon a 8 hónapos Boti fekszik, most az anyukája ölében. Boti szívét ebben a műtőben, ezen az asztalon múlt hétfőn operálták. Ugye mennyi mindenre van szükség egy szívműtéthez? És a földön fekszenek azok az egészségügyi dolgozók, akik nélkül bármennyi eszközzel sem lehetne szíveket menteni. Ők minden évben több mint 700 gyermek szívét műtik itt meg."


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!