hirdetés
jeff-foto.jpg

Amikor poénból kiposztolod apádat a Twitterre, és egyszer csak 168 ezer lájk van alatta

Pedig csak annyi volt az egész, hogy az 56 éves apuka randira készült épp, és nem tudta eldönteni, melyik inget vegye fel. Aztán minden megváltozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 15.


hirdetés

Carli, aki 19 éves, és Texasban él, bő egy hete gondolt egyet, és posztolt a Twitterre néhány fotót. A képeken az édesapja, Jeff látható, aki különféle ingekben pózol a kamera előtt.

Carli ekkkor még nem tudta, hogy kisebb robbanást idéz elő a Twitteren, ugyanis csak annyit akart kiposztolni, hogy ő az apukám, és randira készül éppen, és nem tudja, mit vegyen fel előtte.

Jeff kissé tanácstalan fotói nagyot mentek a neten, 168 ezer lájk, és rengeteg hozzászólás érkezett. Persze nem annyira konkrétan az egyedülálló apuka, hanem az élethelyzete keltett ekkora érdeklődést. Az 56 éves, randira készülő apuka sokak szerint az egyik legkedvesebb dolog, amit a Twitteren láttak, és persze, ahogy ez lenni szokott, a dolog önálló életre kelt, illetve jöttek a következmények.

Az apuka azonnal meghódította az internetet: több mint 168 ezren nyomtak lájkot a fotókra – vagyis talán inkább a posztban felvázolt helyzetre. És nemcsak lájkolták: a kommentelők közül többen is azt írták, ez a legcukibb dolog, amit valaha láttak a Twitteren; néhányan pedig beposztolták hasonló élethelyzetben levő apjuk hasonló fotóját.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
eskuvo-gyerek-kinos-1000x539.jpg

Megzavarta az esküvőt egy kérdéssel az ifjú pár gyereke az eskütételnél – az egész násznép nevetésben tört ki

A 3 éves kisfiú nem tudott tovább várni és nem is kertelt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Nagyon vicces kis közjáték történt egy ausztrál pár esküvőjén, méghozzá a saját gyerekük miatt.

Hannah és Ben Lienert szerették volna, ha első közös gyermekük is részt vehessen a lagzijukon, ezért megvárták, hogy a kisfiúk elég nagy legyen ahhoz, hogy ott legyen a nagy napon, sőt ott állhasson szülei mellett, amikor ők kimondják egymásnak a boldogító igent. Ám a kicsi még nem volt elég nagy ahhoz, hogy bizonyos szükségleteit egyedül végezze el...

Amikor ugyanis az esküvői szertartás keretében a menyasszony és a vőlegény éppen az eskütétel előtt álltak, a kisfiú megrángatta édesapja karját, és azt mondta, hogy "kakilnom kell". Ezzel persze félbeszakította a menyegzőt, de egyáltalán nem volt kínos, mivel nemcsak a szülei, de az anyakönyvvezető, sőt az egész násznép nevetésben tört ki.

Szerencsére a gyerek nagynénje rögtön a segítségére sietett, kézen fogva kísérte el a mellékhelyiségbe, így az ifjú pár a helyén maradhatott.

Mindez még 2015-ben történt. A kicsit kínos, de inkább vicces közjátékot pedig annyira nem szégyellte az újdonsült feleség, hogy meg is osztotta a YouTube-on a történtekről készült felvételt, ami most újra terjedni kezdett a neten.

A címe: "Kakilnom kell - egy dolog, amit nem akarsz hallani az esküvődön.

A videóhoz kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
uto.png

Egy autó tetején utaztattak két gyermeket Szigetmonostoron

Olyan kommentelő is akadt, aki szerint nem olyan nagy tragédia, mivel régen is csináltak hasonlót a szülök.
Kép: Facebook - szmo.hu
2019. augusztus 20.



A Bp-i autósok közössége nevő Facebook-csoport tett közzé egy nem mindenapi felvételt, amelyet egyik olvasójuk készített, a leírás szerint Szigetmonostoron. A fotón az látható, hogy egy szürke autó tetején két gyermek utazik.

"Így utaztattak Szigetmonostoron két gyermeket" - írták a poszt mellé megosztói.

Az autóst a kommentelők sem kímélték, egyikük azt írja:

"Csak gratulálni tudok a f.szkalap idióta szülőnek aki ezt meg engedte vagy esetleg saját maga tette fel a gyereket az autó tetejére! Nem érdemli meg, hogy gyereke legyen. Simán képtelen a gyereknevelésre!"

Lapozz a posztért és kommentekért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
albino-ikerpar-1000x583.jpg

Több ezer kilométerrel messzebb költözött egy család, miután kiderült, hogy ikerbabáik albínók

A szülők szeretnék megvédeni az fényérzékeny kicsiket a káros UV-sugárzástól, ezért hagyták el a napsütötte arizonai otthonukat.
Fotók: Ally McNallen/Facebook - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Ally McNallen és férje, Ryan az amerikai Arizona államban éltek öt gyermekükkel, amikor az amúgy is nagy családjuk még két gyerkőccel bővült. A 11 éves Maliah, a 7 éves Addison, a 6 éves Nolan, a 4 éves Emmeline és a 2 éves Benton után egy ikerpárt szült az anya, akik azonban nem átlagosak: 7 hónapos korukban kiderült, hogy albínók.

A szülők először azt vették észre, hogy Aldridge és Argon szemei ismétlődő, önkéntelen mozgásokat végeznek, az orvosok pedig megállapították, hogy ez a nystagmus, magyarul a szemtekerezgés miatt van. A szemek ilyenkor vízszintes vagy függőleges irányban rezegnek. A kivizsgáláson a szemész azt is észrevette, hogy az ikrek pigmenthiányban szenvednek, ami az albinizmus egyik jele.

Miután Ally és Ryan genetikai vizsgálatokra is elvitték legkisebb gyerekeiket, meg is kapták a diagnózist: 1-es típusú okulokután albinizmus.

null

null

Ezt azt jelenti, hogy a kicsik bőre és haja is pigmenthiányos, szemtekerezgéseik vannak, az íriszükben és a retinájukban is kevés a pigment, valamint, mint minden albínó, ők is fényérzékenyek. Ez utóbbi azért van, mert bennük kevés a melanin, azaz a sötét pigment, amely megvédi a bőrt az UV-sugaraktól, ezért könnyebben, gyorsabban és jobban leéghetnek a napon, kaphatnak napszúrást vagy más, napfény okozta betegséget.

Márpedig ez elég gyakran előfordulhatott volna az arizonai Gilbert városában, ahol sivatagi éghajlat jellemző, vagyis a nyár forró, a tél pedig enyhe, és persze rengeteg a napsütés. Mivel a szülőknek mindennél fontosabb gyermekeik egészsége, ezért fogták az egész családot és a 3000 mérfölddel, azaz kb. 4800 kilométerrel messzebb lévő Maine államba költöztek, amely az Egyesült Államok keleti partján van. Ott nedves kontinentális az éghajlat, vagyis kevésbé forró a nyár, hidegebb a tél, és több a csapadékos nap, mint Arizonában, ezért megfelelőbb az albínó ikerpár számára.

"Olyan gyerekkort akartunk nekik, ami nincs korlátozva. Arizonában nagyon magas az UV-index, míg Maine-ben nem kell értük annyira aggódnom, mintha Arizonában lennénk"

- mondta az édesanya a SWNS-nek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
magangep-egyetlen-utas.png

Kamu: valójában el sem indult az a repülő, amin egy férfi állítása szerint egyedül utazott

A nem mindennapi történet főszereplője maga mondta el, hogy nem teljesen úgy volt a sztori, ahogy mindenki gondolta a videója alapján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Múlt héten számoltunk be arról a rendkívül ritka esetről, amikor egy férfi volt az egyetlen utas az egyik Aspenből New Yorkba tartó repülőgépen.

Úgy alakult ugyanis, hogy

az este 7 órakor New Yorkba induló gépre egyedül Vincent Peone vett jegyet, ő is csak azért, mert úgy döntött, nem aznap reggel, hanem csak a nap végén utazik.

A férfi úgy döntött, ha már ekkora mázlija van, készít róla egy rögtönzött kis vírusvideót, amelynek óriási sikere lett: eddig már közel 3,5 millióan látták és 100 ezernél is több lájkot kapott.

Ebben Peone bemutatta, mivel is járt az, hogy ő volt az egyedüli utas a repülőn:

mint egy testőr, úgy kísérte a földi személyzet egyik tagja a géphez, majd a fedélzeten a légiutaskísérő hölgy személyesen, a nevén szólítva sorolta el a biztonsági előírásokat. Sőt, ezután még a pilótafülkébe is bekukkanthatott, ahol a netezők szerint egy igencsak dögös másodpilótával is kezet foghatott.

vincent peone on Twitter

Last week @Delta gave me my own private jet...kind of. https://t.co/p14OGLw1jv

Mindezek miatt a férfi igazi internetes hírnévre tett szert. Most azonban bevallotta, hogy nem teljesen úgy történt minden, ahogy a videóban látottak alapján mindenki gondolta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x