hirdetés
8hoursday_banner_1856.jpg

Amikor emberek haltak meg azért, hogy 8 órás legyen a munkaidőd

Május 1-jének nagyobb történelme van, mint gondolnád.
Berei Dániel - szmo.hu
2018. május 01.


hirdetés

2018-ban, ezen az országszerte napfényes május elsején, a megérdemelt szabadnapunkat töltve, a vurslitól, R-Gótól és gyerekkacajtól hangos, vattacukortól és törökméztől illatozó majálisra készülve épp itt az idő, hogy felidézzük,

valójában miért is ünneplünk május 1-jén.

Merthogy ez az ünnep valójában egy olyan társadalmi jelentőséggel bíró eseménysorozatnak állít emléket, aminek például köszönhető az, hogy ma már nem 10-16 órát kell dolgoznod, hanem csak 8-at.

Az egész Angliában kezdődött

hirdetés

1817-ben, a brit ipari forradalom kellős közepén érdekes módon épp egy gyártulajdonosnak, Robert Owennek jutott eszébe, hogy a munkások terheit csökkenteni kellene, az akkor megszokott 10-16 óráról például napi 8 órára kellene csökkenteni a munkaidőt.

A walesi származású, szocialista férfi csak mellékesen volt gyártulajdonos. Robert Owen indította el a szövetkezeti mozgalmakat, egész életében küzdött a munkanélküliség, a kizsákmányolás ellen.

Neki köszönhető a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás szlogen,

egész pontosan az "eight hours labour, eight hours recreation, eight hours rest", azaz a „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés”.

Robert Owen portréja - Forrás: Wikipédia

A munkásmozgalom követeléseit aztán elnyomták, 30 év kellett ahhoz, hogy Angliában a gyerekek és a nők munkaidejét 10 órában maximalizálják, de a férfiak jogaihoz ekkor sem nyúltak.

Ausztráliában sikerült

1856-ig az angol gyarmatokon sem volt változás, ekkor Melbourne-ben építőmunkások a Melbourne-i Egyetemtől az ausztrál Parlamentig menetelve követelték a 8 órás munkaidő bevezetését.

A tüntetés sikerrel zárult, Ausztráliában bevezették a 8 órás munkaidőt, sőt, még a munkások bérét sem csökkentették. Ennek a sikernek az Első Internacionálén (egy nemzetközi szervezet, amely a munkásosztály jogaiért küzdött) I. Kongresszusán Genfben meg is lett a visszhangja:

Karl Marx német filozófus, közgazdász a szervezet elnökeinek küldött instrukcióit lobogtatva követelték a munkaidő csökkentését. A szövegben ez állt:

„A munkanap korlátozása olyan előzetes feltétel, amely nélkül a javulásra és a felszabadulásra irányuló minden további kísérlet szükségképpen kudarcra van ítélve. Szükség van erre, hogy helyre lehessen állítani a munkásosztálynak, azaz minden nemzet nagy tömegének egészségét és fizikai energiáját, valamint biztosítani lehessen számára a szellemi fejlődés, a társas érintkezés, a társadalmi és politikai tevékenység lehetőségét. Azt javasoljuk, hogy a munkanap törvényes korlátja 8 munkaóra legyen. Ez a korlátozás az Amerikai Egyesült Államok munkásainak már általános követelése, a kongresszus döntése pedig világszerte a munkásosztály közös platformjává fogja emelni.”

A munkásmozgalom és az Első Internacionálé törekvései hozzájárultak ahhoz, hogy a világon egyre szélesebb körben elterjedt és elfogadott gondolat legyen a 8 órás munkanap.

hirdetés

Amerikában emberek haltak meg miatta

Érdekes, de újabb 20 év telt el anélkül, hogy a munkaidő csökkentésében sikert ért volna el a munkásmozgalom. Robert Owen követelései óta közel 70 év telt el, ráadásul az utópikus szocialista már 30 éve meghalt.

Aztán 1886. május 1-jén Chicagóban tüntetéseket szerveztek a 8 órás munkaidőért.

Ez a tüntetéssorozat véres véget ért: május 3-án összecsaptak a munkások és azok a rendőrök, akik a sztrájktörőket védték. A rendőrök a tömegbe lőttek, négyen meghaltak. Másnapra anarchista csoportok tiltakozó nagygyűlést hívtak össze a chicagói Haymarket térre. Itt azonban anarchista tüntetők egy házi bombát dobtak a rendőrök közé, akik ismételten tüzet nyitottak a tömegre.

Korabeli ábrázoláson a chicagói robbantás - Forrás: Wikipédia

Ezen a két napon a tüntetéseken összesen 11-en (más források szerint tucatnyinál is többen) haltak meg Chicagóban. A tüntetések után 8 anarchistát ítéltek el, ebből négyet ki is végeztek.

Világszintű felháborodás, siker

A következő években rendre május elsején tartottak emlékdemonstrációkat a véres chicagói eseményekre emlékezve. 1889-ben megalakult a II. Internacionálé, ami 4 évvel a chicagói tüntetések után, 1890. május 1-jére országos tüntetést szervezett. A cél az volt, hogy

a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése érdekében.

Mivel ezek a törekvések egyre nagyobb sikerrel jártak, egy évvel később az internacionálé hivatalosan is a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé nyilvánították.

A 20. században aztán ez a nap a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé nőtte ki magát, főleg a Szovjetunióban és a szocialista blokkban ünnepelték óriási, fényes külsőségek, zenés felvonulások, ünnepi műsor keretében. De május 1-je a mai napig a világ nagy részén szabadnapnak minősül: Afrika nagy részén, Ázsiában és Dél-Amerikában is a munka ünnepét jelenti.

Hol ünneplik május 1-jén a munkásmozgalmat? - Forrás: Wikipédia

Érdekesség, hogy éppen Észak-Amerikában nem ünneplik a május 1-jét a munka ünnepeként (tehát Chicagóban sem).


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Freddie_Dekker-Oversteegen_en_Truus_Menger-Oversteegen-1000x667.jpg

A két kamaszlány, akik az erdőbe csábították, majd agyonlőtték a nácikat

Piros rúzzsal, szemfestékkel és fegyverrel vette fel a harcot a nácik ellen a holland testvérpár.
The Independent, Wikipedia - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

Freddie és Truus Oversteegentől a háború elvette a gyerekkorukat, ennek megfelelően már egészen fiatalon elképesztő dolgokat kellett megtapasztalniuk. Az Amszterdamtól nem messze található Haarlemben születtek, az őket egyedül nevelő kommunista anyjuk mellett a második világháborúban hamar megtanulták, hogy ne üljenek ölbe tett kézzel, hanem a lehető legtöbbet tegyék a közösség érdekében. Babákat varrtak a spanyol polgárháború áldozatainak, zsidó családot bújtattak, náciellenes röplapokat osztogattak, majd beszervezték őket az ellenállásba -

ki gyanakodna ugyanis két fiatal lányra?

hirdetés

A testvérpár ezek után egyre komolyabb feladatokat kapott: biciklijük kosarában fegyvert csempésztek az ellenállók számára. Egy hétfős ellenállósejt tagjai lettek, ahol valódi katonai kiképzést is kaptak, megtanultak fegyverrel bánni és embert ölni. Hamarosan azonban sajátos módszert fejlesztettek ki, amelyet csak ők tudtak végrehajtani: náci tiszteket csábítottak el bárokban, majd incselkedően az erdőbe csalták őket, ahová a férfiak rendszerint követték is a lányokat. Ott azonban egy egész kivégzőosztag várta őket, akik a gyilkosság után egyből el is temették az előre megásott sírokba az áldozatokat.

Eleinte ketten voltak erre a feladatra, 1943-ban csatlakozott hozzájuk Hannie Schaft, aki a második világháború egyik ismert mártírjává vált, miután három héttel a háború vége előtt a nácik elfogták, megkínozták és kivégezték.

Sophie Poldermans, a női háborús ügyekre szakosodott ügyvéd idén júliusban adta ki a róluk szóló könyvét, amely a Seducing and Killing Nazis – Hannie, Truus, and Freddie: Dutch Resistance Heroines of WWII. címet kapta.

Hihetetlenül bátor nők voltak

- nyilatkozta a The Independentnek. Az ügyvédnő évtizedeken keresztül kapcsolatban állt a testvérekkel, ám könyve kiadását már egyikük sem élte meg: Truust 2016 májusában, Freddie tavaly szeptemberben hunyt el. A hozzájuk közel álló emberek szerint sosem sikerült teljesen feldolgozniuk a traumát, különösen Freddie-nek. Fia szerint édesanyja fejében egészen a haláláig zajlott a háború.

A könyvből részletesen kiderül az a sokrétű ellenállói munka, amelyet a fiatal lányok végeztek: zsidó gyerekeket csempésztek biztonságos helyre, iratokat loptak, sőt, a vasútvonalak felrobbantásának tervezésében is részt vettek. 1943-ban jöttek rá arra, hogy milyen könnyen az ujjuk köré tudják csavarni a náci katonákat, és egészen a háború végéig folytatták ezt a tevékenységet.

Azt az életük végéig nem voltak hajlandóak elárulni, hány nácit gyilkoltak meg - Freddie szavaival élve, egy katonától nem szabad ilyet kérdezni -,

azt azonban kijelentették, hogy egy nácival sem feküdtek le - nekik csupán a csábítás volt a feladatuk.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Trinity_-_Explosion_15s.jpg

A CIA nyilvánosságra hozta a negyedik atomkém nevét

Eddig csak fedőnevével, Godsend-ként emlegették, a vádak szerint szigorúan titkos információt adott át az atombombáról a Szovjetuniónak a hidegháború kezdetén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

A kém személyazonosságáról a CIA belső újságjában jelent meg cikk. Az FBI titkosítás alól felmentett dokumentumai és az egykori szovjet titkos szolgálat, a KGB archív anyagaiból kiderült, hogy Oscar Seborernek hívták. Seborer, aki lengyel zsidó bevándorlók gyermekeként született 1921-ben New York-ban és 2015-ben halt meg 93 éves korában, 1942-ben lépett be a hadseregbe, majd két évvel később került elektromérnökként az új-mexikói Los Alamos laboratóriumba, ahol az amerikai atombomba kifejlesztése folyt a „Manhattan-terv” keretében.

Az első nukleáris fegyverkísérletet 1945. július 16-án hajtották végre az új-mexikói sivatagban – alig néhány héttel Hirosima, majd Nagaszaki bombázása előtt – és az amerikaiak megdöbbenve tapasztalták, hogy a kommunista rivális Szovjetunió négy évvel később már saját atombombával állt elő.

Ez a gyors felzárkózás azt a meggyőződést erősítette meg az amerikai kormányzatban, a hadseregben és a titkos szolgálatban, hogy kémek férkőztek be az atomterven dolgozók közé, így tudtak az ellenségnek részletes információt adni.

Az elsőt, akit letartóztattak, Klaus Fuchs volt, miután kiderült, hogy a hidrogénbombával kapcsolatos adatokat szolgáltatott ki a Szovjetuniónak. A szakértők szerint Fuchs kémtevékenysége legalább 1-2 évvel meggyorsította a szovjet atombomba kifejlesztését és tesztelését. A hivatali titkokról szóló törvény megsértése címén Fuchs-t 14 évi börtönre ítélték. Az ő letartóztatása vezette a második kém, David Greenglass elfogásához, aki gépészként dolgozott Los Alamosban. Greenglass elismerte bűnösségét, és árulásért kilenc és fél évet töltött börtönben. A harmadik kémet, Theodore Hallt, aki a legfiatalabb volt a Los Alamos-i fizikusok közül, csak 1990-ben azonosították. Ő azonban akkor már régóta Nagy-Britanniában élt, így nem helyezték vád alá. Greenglass 2014-ben, 92 éves korában, Hall pedig 1999-ben, 74 évesen halt meg.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Édeni sziget volt, amelyet saját ásványkincse tett tönkre

Nauru a múlt században a világ egyik leggazdagabb országa volt. Mára kopár hellyé vált, ahová menekülteket toloncolnak.
SzÉ, VFotó: Wikipédia - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Akkor hallottam először Naururól, amikor a világsajtót bejárta, hogy

ez a világ legkövérebb embereinek szigete.

Ez nem szenzációhajhász megnevezés, annak idején a Forbes is írt arról, hogy a WHO adatai szerint

hirdetés

itt a legmagasabb a felnőtt populációban az elhízottak aránya: a 15 évnél idősebbek között több mint 90 százalék.

És ez a sziget vezeti a világ diabétesz listáját is: a felnőtt lakosság több mint egyharmada cukorbeteg.

Ennek az egyik oka az, hogy ez egy kis sziget a Csendes-óceánban. Óceánia szigetvilága mára erősen urbanizálódott, és a helyi lakosság gyakran már nem friss halakkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, gyökerekkel táplálkozik, mint régen, hanem nagy zsírtartalmú importált húskészítményeket fogyasztanak.

Nauru esetében pedig tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a múlt században felfedezett ásványkincsének, majd az intenzív bányászatnak "köszönhetően" a foszfátbányászatból származó, tengerbe ömlő iszap súlyosan károsította a környező tengerek élővilágát is, megritkultak a környéken a halak. Nauru élelmiszerekből importra szorul. Mára az is szinte hihetetlen, hogy egykor a világ egyik leggazdagabb helye volt.

Hogyan vált az édeni sziget pokoli hellyé?

Nauru szigetállam, területe mindössze 21 négyzetkilométer. Az Egyenlítőtől 0,5 fokra délre található Mikronéziában, a Csendes-óceán nyugati medencéjében. A hozzá legközelebbi szárazföld a Kiribatihoz tartozó Banaba sziget 300 km-re keletre.

Az akkor még esőerdőkkel borított paradicsomi helyet 1798-ban angol hajósok fedezték fel, majd 1888-ban a németek foglalták el és gyarmatosították. Ebben az időben fedezték fel a szigeten a foszfát-lelőhelyet. A termelést 1906-ban kezdték. Az első világháború alatt az ausztrál hadsereg foglalta el Naurut, és a következő évtizedekben Nagy-Britanniával és Új-Zélanddal közösen felügyelte. A második világháborúban japánok szállták meg, és a lakosság kétharmadát kényszermunkára hurcolták. A háború után az ENSZ Ausztrália felügyeletére bízta a szigetet, végül 1968-ban Nauru függetlenné vált.

A foszfát bányászata óriási üzlet volt, hatalmas jövedelmet biztosított, először természetesen a sziget aktuális "gazdáinak". Ám miután függetlenné vált Nauru, a bevétel teljes egészében a szigetet gazdagította. A magánszemélyek számára eltörölték az adókat. Bankot bárki alapíthatott, aki letette a 25 ezer dolláros díjat.

Az 1970-es, 80-as években, amikor már önálló köztársaság volt, az egy főre eső jövedelem átlaga alapján Nauru volt a világ egyik leggazdagabb országa, "milliomosok szigetének" is emlegették. A bányák jutalékából ugyanis osztalékot fizettek a szigetlakóknak.

A sziget lakói bármit megvásárolhattak (állítólag hatalmas rongyrázás folyt a szigeten), és sokan a munkát is abbahagyták. A kormány a foszfátból származó régi vagyont egyrészt ausztráliai ingatlanokba fektette, melyek később elértéktelenedtek (illetve korrupt vagy üzlethez nem értő emberekre bízták). Másrészt nemzeti légitársaságot alapított Nauru, saját Boeing-gépeik voltak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
dollarbolt2.jpg

Csak a menők vásárolhattak a dollárboltokban

A „rothadó nyugat kapitalista árucikkeit” kínálták a dollárboltok, ahová egy mezei halandó be sem tehette a lábát.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Keleti pu. Utastourist. 1984. Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2019. november 28.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Mi volt az a dollárbolt?

A mai gyerekek el sem tudják képzelni, hogy milyen lehetett a 70-es évek végén a Budapest Kígyó utcai „dollárbolt” kirakata előtt állva a színes, gyönyörű babákat és soha nem kóstolt csokoládékat csodálni és tudni, hogy azokat soha nem kaphatom meg.

A Konsumex úgynevezett diplomata és turista boltjaiban ugyanis kizárólag csak nyugati valutáért lehetett vásárolni,

nekünk pedig sem külföldi rokonunk, sem pedig nyugaton dolgozó családtagunk nem volt, aki ellátott volna legálisan egy kis német márkával vagy amerikai dollárral.

Így maradt a Centrum és a Skála gyerekjáték-osztályának kínálata, meg a Tibi csoki. Ezek a különleges boltok egy csipetnyi „rothadó kapitalizmust” csempésztek be legálisan a Kádár-kori Magyarországra, s mindezért a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat volt a felelős. De vajon miért vállalta az akkori politikai vezetés azt, hogy elégedetlen családok csorgassák a nyálukat a kirakatok előtt olyan termékeket bámulva, amiről ők legfeljebb csak álmodozhatnak? Hát természetesen a pénzért, mi másért.

1968. Fortepan/Erdei Katalin

A dollárboltok története

A sztori valamikor a II. Világháborút követő években kezdődött, amikor a vezetés rájött, hogy bármennyire is sikeresen építjük a kommunista élországot, bizony néhány termékből nyugati importra szorulunk. Eleinte a szükséges árukat megpróbálták cserealapon beszerezni, de 1959. április 1-én megalakult a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat a korábbi Árucsereforgalmi Gazdasági Iroda utódaként.

Ez a cég egyébként már eléggé kapitalista módon működött: például propaganda irodát tartott fent, kimerészkedett a KGST piacon túlra, és konvertibilis valutaforgalmat bonyolított. De persze bármennyire is szuperek voltak az 5 éves tervek, és bármennyire is csodás szocialista termékeket gyártottunk, az ország importigényét fedező valutamennyiséget nem sikerült a Konsumexnek áruértékesítésből előteremteni.

Ekkor jött a csodás ötlet, miszerint meg kell szerezni a magánemberek valutavagyonát is.

Budapest. Kígyó utca 5. 1984. Fortepan/Magyar Rendőr

Na persze az 1960-as évek elején nem sok mindenkinek volt nyugati pénze az országban: talán csak az itt élő nyugat-európai diplomatáknak és az onnan idelátogató turistáknak, a kiküldetésben lévő hazai politikusoknak és azoknak a szerencséseknek, akiknek az 1956-ban nyugatra szökött rokonaik némi segítséget szerettek volna nyújtani külföldről. Szóval nekik hozták létre az első diplomataboltokat 1965-ben, ahol jól ismert párizsi parfümöket, menő amerikai cigarettát, márkás italokat, édességeket, csodás játékokat és ruhákat, extra műszaki cikkeket lehetett vásárolni, természetesen nem forintért.

A cél az volt, hogy a magánemberek a náluk lévő valutát a határon belül költsék el, ezzel is enyhítve a hazai valutaéhséget.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!