hirdetés
legradi.jpeg

Amikor elveszik a kontroll - Alzheimeres lesz a sikeres menedzser Légrádi új regényében

A Nélkülem Légrádi Gergely harmadik kötete, és nemcsak a betegségről szól, hanem arról is, tényleg megéljük-e az életünket.
Szöveg:Göbölyös N. László - fotó: Benke Rita - szmo.hu
2018. november 11.


hirdetés

Ez a 21. századi, fejlettnek mondott társadalmak tipikus története, mondhatnánk, kórlapja. Vajon elgondolkodunk-e néha azon, hogy vajon miért van napjainkban annyi rákbeteg, miért nő különösen meredeken az agydaganatok aránya, vagy miért szenvednek egyre többen olyan, ma még gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségekben, mint a Parkinson-, vagy az Alzheimer-kór?

Légrádi Gergely regénye, a Nélkülem, éppen ez utóbbit állította a középpontba: egy negyvenes, sikeres marketing-menedzsert támad meg ez az alattomos betegség. A döbbenetes hatású, hőseit hol belülről, hol kívülről szemlélő, többszörös időfelbontású, filmszerűen pergő könyv, ahogyan az író a Magvető Caféban tartott bemutatón hangsúlyozta, mégis több, mint egy betegség krónikája.

„Ez a szöveg úgy is értelmezhető, mint egy hagyma, amelyről héjanként lehet lebontani a rétegeket. Az már az olvasón múlik, hogy miként ízesül vele, milyen kirakós kockákat tesz bele ő maga” -

mondta Légrádi Gergely, akivel Teszári Nóra beszélgetett. Az író elárulta, hogy a témában maga is érintett, mivel nagyapja Alzheimerben ment el, de emellett alaposan tanulmányozta az orvosi szakirodalmat is, hogy pontosan tisztában legyen a betegség fokozataival és azok tüneteivel. A kéziratot pedig véglegesítése előtt még egy szakorvossal is elolvastatta.

„Szükségem volt valamire, ami ezt a rohanó Miklóst megállítja. Ilyen lehet egy trauma, ami egész életének újragondolására kényszeríti az embert. Azért választottam az Alzheimert, mert ez olyan betegség, amelyre a mai orvoslásban nincsen válasz. Tehát nem egy probléma, amit meg lehet oldani, ahogy általában ő teszi az élet dolgaival. Ráadásul itt van egy időhorizont: amikor az ember megtudja, hogy Alzheimeres, még teljes tudatában van azzal, hogy mi történt, és mi fog történni vele, és aztán bekerül egy olyan őszinte, szinte gyermeki lelkiállapotba, amelyben nehéz hazudni. Miklós éppen azon a területen kapott egy óriási pofont az élettől, amelyben a legerősebb volt: a dolgok feletti kontrolljában.

Nem is annyira hivatását veszítette el, hanem azt, amivel önmagát azonosította. Az ő nyelvi beszűkülése pedig nekem, a gondolkodó, író embernek adott különleges kihívást.”

Légrádi hőse rádöbben arra, hogy elszáguldott mellette az élet, és emlékei nem őbenne születtek meg, hanem a mobiltelefonjában.

„Az, amit az érzékszerveinkkel fogunk fel, amihez érzést, illatot, pillanatot, teljesen másképpen rögzül bennünk, mint amit a telefonban őrzünk. Nem vagyok biztos abban, hogy ha visszanézzük az így tárolt emlékeket, elindítanak bennünk annyi emóciót, amelyből lelkünk táplálkozni tud.”

Az író nem tagadja, hogy a saját elfoglalt élete (civilben ügyvédként dolgozik), mindennapi küzdelme a munka és a családi élet egyensúlyban tartásáért hívta elő a témát, de azután igyekezett tudatosan eltávolítani Miklóst és környezetét az ő valóságától. Úgy gondolja: nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is legalább olyan probléma, hogy mitől vegye el az időt, a karrierjétől, a családjától, önmagától, mégha erről kevesebbet is lehet hallani.

Az író önvallomásait a könyvbemutatón kellő időben és hangsúllyal szakította félbe a fiatal zongoraművész, az első Virtuózokban feltűnt Szilasi Dávid játéka, előbb egy Brahms, majd egy Schumann-művel, végül pedig egy szívbe markoló Chopin-mazurkával. Ez utóbbiról, amely számára Miklósról szólt, így beszélt:

„Van a darabnak egy sebesebb középrésze, amikor Miklós gondolatai megelevenednek, és képes leírni emlékeket a naplójába. Ezek számomra szinte követhetetlen dolgok. Ugyanakkor benne van az is, hogy Miklós nagyon érzékeny ember, de ezt ő nagyon mélyre rejti el.”

Játékát az író Salvador Dalí asztalról lefolyó óráihoz hasonlította. Ama híres festmény címe: Az emlékezet állandósága…

Légrádi Gergely beavatta hallgatóságát írói munkamódszerébe is. Mivel viszonylag későn kezdett el írni, nem szégyellt olyan írástudókhoz fordulni, mint Háy János vagy Radnóti Zsuzsa, akiket ma is mentorainak tart. A regényt többször is félretette, pihentette, aztán átírta. Azt a meglepő dolgot is bevallotta, hogy amikor érezte egy-egy mondatról, hogy „nagyon működik”, akkor azokat kihúzta, mert úgy érezte, túlírtak, esetleg érzelgős hatást keltenek.

A történetben számos szimbólumra épített.

„Szerettem volna, hogy ezek a szimbólumok, ezek a fontos momentumok, ezek a szemszögek vissza-visszatérnek, éppen azért, hogy rá tudjam az olvasót vezetni: minden mennyire relatív, és mindent mennyire másképpen vagyunk képesek látni. Ez pedig már átvezet az igazság relativitásához és saját felelősségünkhöz is.”

Ilyen a csiga, amely a főhős kislányának a rajzán jelenik meg, és amely az író számára a befelé gondolkodás, az önmaguk belsejébe való haladás, és hazatérés vágyának jelképe is. És a csigák nem élnek olyan rohanó életet, mint mi.

A regényben Miklós betegsége kapcsán olyan kérdések is felmerülnek, amelyekkel bármelyikünk találkozhat a saját életében is: felesége, Eszter, már férje kórházi kezelése idején egy otthoni váratlan helyzet nyomán jön rá arra, hogy Miklós teljesen elvette tőle még a hétköznapi gondok megoldásának a képességét is. Csakhogy ő ezt hagyta, tehát saját szerencsétlenségének tettestársává vált.

De az is elgondolkodtató, hogy napjaink technologizált kommunikációja elegendő-e ahhoz, hogy egymást megértsük és kérdéseinkre megfelelő válaszokat adjuk és kapjunk.

A Nélkülem borítója – Ordódy Tamás munkája - is többféle asszociációt rejt. Kívül egy arc nélküli embert látunk, vagy egy olyan figurát, amely mögé bárki beállhat, mint a játszótereken vagy a vidámparkokban. A papír borító alatti kemény fedélen viszont nemcsak a csigák bukkannak fel, hanem látunk egy fehér téglalapot is, amelyre az ember legszívesebben ráírná a nevét, mint az iskolai füzetekre. Mintha azt mondaná a szerző: kezdjük el írni naplókat, amíg még megtehetjük…

(Légrádi Gergely: Nélkülem. Napkút kiadó, 2018).


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-6.jpg

Telefonján írt egy regényt a menekülttáborban – elnyerte vele az egyik legrangosabb irodalmi díjat

Ausztráliába nem engedik be a kurd-iráni újságírót, most mégis óriási elismerésben részesült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 01.



Egy Pápua Új-Guineai táborban tartózkodó menekült nyerte meg Ausztrália legnagyobb pénzzel járó irodalmi díját, amellyel 125 ezer ausztrál dollár járt, tudósított a CNN.

Behrouz Boochani nem tudott jelen lenni a csütörtöki Victorian Premier's Literary Awrds nevű díjátadón, ahol mind a Victorian díjat, mind a non-ficiton kategória díját neki ítélték oda. Ausztrália 2013-ban toloncolta kényszerrel a kurd-iráni újságírót Manus-szigetre, mivel a férfi megpróbált érvényes vízum nélkül belépni Ausztráliába. Boochani és 600 további menekült hiába várja, hogy kiszabaduljon a fogolytáborból. Ausztrália a szigeten bezárta regionális ügyviteli központját 2017-ben.

من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم و په ڕه کانم ره نگین ترینه له دونیادا من هە ڵوئێکم به رز ده فڕم من بۆنێ هه ناسه کانی کچێکی لاوم من کۆن ترین ئاوازم من من عاشقی مروڤم "بێهرووز بووچانی"

1,873 Likes, 73 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم..."

Boochani a mobiltelefonját használta írásra a táborban, s egy regény született meg így: "No Friend But the Mountains: Writing from Manus Prison" a címe, magyarul: "Csak a hegyek a barátaim - A manusi börtönből írva". A regény kiadója darabonként, sms-ben kapta meg az írást.

A regényt méltató díjazók szerint Boochani műve a túlélés regénye, igazi lírai első kézből való beszámoló, "az ellenállás sóhaja", amely mind Ausztráliáról, mind az ország tetteiről árulkodik, s újfajta perspektívából mutatja be mindezt.

#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains

2,036 Likes, 103 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains"

Boochani tavaly a CNN-t is tájékoztatta helyzetéről, s úgy írta le a szituációt, mint "államilag szankcionált túsztartást".

"Elfelejtett emberek vagyunk - írta - s elfelejtett szigeteken tartanak minket fogva."

Az ausztrál kormány tartja magát kijelentéséhez, miszerint a szigorú határvédelmi szabályok miatt fontos, hogy elkerüljék az embercsempészek által a tengeren elkövetett gyilkosságokat. Így hát azokat, akik ausztrál vizekre érkeznek hajóval, offshore ügyviteli központokba küldik s elrendelik, hogy soha nem tehetik be a lábukat az országba. Boochani regényének most mégis sikerült.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
160127_moviegoer_mohicans.jpg

Az utolsó mohikán Cooper legvéresebb, legkegyetlenebb könyve - először jelent meg a teljes verzió

Eddig csak 'a magyar ifjúság számára átdolgozott' kiadás volt magyarul elérhető. Gy. Horváth László műfordító elárulja, miben más az általa lefordított eredeti.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 13.



Gy. Horváth Lászlót a műfordításon keresztül ismertem meg, a szakma megkerülhetetlen alakja, számos jelentős regény fordítása kapcsolódik a nevéhez. Beszélgetésünk apropója Az utolsó mohikán első teljes magyar nyelvű kiadása.

- Manapság divat az újrafordítás, gondoljunk csak a Rozsban a fogóra vagy Az idegenre. Viszont Az utolsó mohikán esetében, ha jól tudom, nem pusztán erről van szó.

- Nemcsak manapság divat, az 1990-es évek elején új fordítást kapott például az Üvöltő szelek, az Ivanhoe és a Bovaryné, és én sem ma kezdtem: 2004-ben újrafordítottam A Kincses-szigetet, 2009-ben Muraszaki Sikibu Gendzsijét, és még sok egyebet, utoljára Updike Nyúl-sorozatát és Turgenyev prózaverseit meg Apák és fiúkját. De itt valóban nemcsak erről van szó.

Döbbenten észlelem mostanában, hogy szinte senki sincs tudatában: a Bőrharisnya-történetek mind ez ideig jócskán lerövidített, „a magyar ifjúság számára átdolgozott” kiadásokban forogtak közkézen.

Rochlitz András, a Park Kiadó igazgatója, aki pontosan tisztában volt a helyzettel, rendes Cooper-regényt akart, amikor megbízott a feladattal.

- Azt tudni, hogy annak idején miért döntött a magyar kiadó az átdolgozás mellett?

- Az 1950-es és 60-as években az Ifjúsági, majd Móra Kiadó profiljának megfelelően gyerekkönyveket, mondjuk úgy, young adult könyveket akart csinálni belőlük, amivel persze hosszú hagyományt követett: már a 19. század második felében is ilyen zanzákat készített Wachott Sándorné és mások is, tudtommal német mintára. Vagyis ifjúsági írónak állították be az amerikai irodalom első komoly regényíróját, mellesleg azt az írót, akiről olyan nagyságok zengtek dicshimnuszokat, mint Hawthorne, Melville, George Sand, Balzac, D. H. Lawrence.

- Amennyire emlékszem, Az utolsó mohikán az általam olvasott formában is elég kemény könyv. Gondolni sem merek rá, mi lehet benne, ami még ezen a szűrőn sem ment át. Vagy a húzásnak inkább csak terjedelmi okai voltak?

- Kétségkívül ez Cooper legvéresebb, legkegyetlenebb könyve, de persze az ilyesmi fölött is könnyebb elsiklani úgy, ha merő sztorivá változtatjuk, ha nem ágyazódik be egy rendesen kidolgozott regényszövetbe, narrátori filozófiába – mert az utóbbi formában természetesen még keményebb, még jobban átérezhető a dolgok iszonyata.

Ez az, ami nincs meg a zanzásított változatokban – a történetek, az akciók ott vannak, éppen csak maga a regény, az árnyalt jellemzés, a rendesen felépített jelenetek, a motivációk mélysége, a részletek gazdagsága, ezek hiányzanak. Az, amitől egy sztori irodalmi művé válik.

Mellesleg két szörnyű, gyilkos akció egyszerűen kimaradt az ifjúsági változatból, nyilván úgy gondolták, ezek végképp nem illenek hőseinkhez. Az egyiknek Sólyomszem az elkövetője, a másiknak Chingachgook.

Hadd idézzek egy részletet John McWilliams utószavából, amelyet ehhez a kiadáshoz mellékeltünk. „Az író bonyolult, ünnepélyes, választékos szinonimákban és metaforákban bővelkedő mondatai állandóan arra emlékeztetnek bennünket, hogy egy művelt, civilizált úriember szól hozzánk. Cooper fegyelmezetten indázó mondatokban mesél nekünk arctalan öldöklésről, faji gyűlölködésről, eszelős mészárlásról, a gyarmatosítás hiábavalóságáról. Stílusa éppolyan feledhetetlenül mond ellent tárgyának, mint ahogyan a brit és francia egyenruhák rínak ki az őserdőből.”

És éppen ez a legmellbevágóbb benne.

- Felmerül a kérdés, hogy a többi Cooper regénnyel mi a helyzet? A Vadölő, a Bőrharisnya is rövidítés vajon?

- Egytől egyig rövidítések. Tudtommal csak egy különálló regény, A kém teljes fordítás. A Vadölő például kétszer olyan vastag az eredetiben, de Az utolsó mohikán is 6 ívvel (240 000 leütéssel) hosszabb az én fordításomban, mint Réz Ádám átdolgozásában. Őszintén remélem, hogy Az utolsó mohikán új, teljes változata sikeres lesz, és a Park folytatni tudja a sorozatot.

- A teljes regény ismeretében megváltozott Cooperről, az íróról alkotott képed?

- Az enyém nem, mert többek közt angol szakot végeztem az ELTE-n, és régóta ismerem az eredetiket, de az olvasóé meg fog változni: röviden fogalmazva otthonosabb, részletesebb, irodalmibb, mégis ridegebb regényvilágot kap. Hogy mást ne mondjak, Sólyomszem alakja, lelki alkata erősen módosul, motivációi kíméletlenebbek, keresztény gyökerei ugyanakkor hangsúlyosabbak: a delavárok között térítő morva testvérek nevelték. Végre azt is megérti az olvasó, hogy pontosan milyen is, ha mégannyira jelzésszerű is csak, a viszonyrendszer Cora, Alice, Uncas és Heyward őrnagy között, ami nyugtalanítóbb, mint amilyennek eddig látszott. Hasonlóképp egyes akciók, jelenetek, például Magua menekülésének és halálának vagy a zuhatag alatti sziget geográfiájának a leírása is érthetőbb lesz – emlékszem, ezeket nekem annak idején elég nehéz volt pontosan magam elé képzelnem. Persze kérdés, hogy ki mire emlékszik, elvégre mindnyájan gyerekkorunkban olvastuk először ezeket a történeteket, viszont az is kérdés, kinek milyen messze is van a gyerekkora. Egy biztos, és ezt még egyszer hangsúlyozni kell: Cooper nem ifjúsági író, nem gyerekeknek írt,

Amerika első komoly regényírója, gyakorlatilag az összes nagy amerikai műfaj és téma, az indiánok, az egyre messzebbre tolódó határvidék vagyis a frontier, a vadnyugat, a préri, a tengeri kaland, az amerikai történelmi regény, a környezetvédelem, a férfibarátság, a társadalommal szemben álló individuum, a magányos hős mítoszának egyszemélyi felfedezője és első művelője.

Megint csak McWilliamsszel szólva:

„Cooper verbális festmények sorában állít elénk erőszakos, álomszerű mesét, amely gyakran megszakad, de pihenővel nem szolgál. Mondatainak szerkezete, írói közlésvágya azt akarja elhitetni velünk, hogy a világ megismerhető, értelmes és rendezett. Az előadás szüntelen megszakadása, véres és erőszakos volta azonban azt sugallja, hogy a valóság nem szorítható racionális keretek közé. A ráérős próza váratlan atrocitásokra irányítja figyelmünket, amelyeket sem az olvasók, sem a szereplők nem fognak fel teljes egészükben. Cooper nem értelmezi ezeket a pillanatokat, megy tovább a következő kaotikus mozzanat felé, amelyet ugyanabban a fegyelmezett, úri modorban fog ábrázolni. Cooper médiumának és üzenetének ellentmondása meghitt ismerősünkké válik. Az utolsó mohikán a mi esti híradónk, a tizenkilencedik század eleji Amerika regénykonvenciói és határvidéki problémái közé visszavetítve.”


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kamin-mohammadi.jpg

„Ne higgyenek el mindent, amit Iránról olvasnak a főcímekben” – Kamin Mohammadival beszélgettünk

Az iráni származású írónő Londonban nőtt fel, de Firenzében találta meg önmagát. Mesélt a valódi Iránról, és arról is, hogy változtatta meg életét a „bella figura”.
Kövesdi Miklós Gábor; fotó: Bernardo Conti - szmo.hu
2019. június 29.



Mindig különleges élmény, amikor a műfordító találkozhat a szerzővel - vagy legalább beszélhet. Nyár elején jelent meg Kamin Mohammadi iráni származású brit írónő Bella figura című könyve, és szívesen adott nekem intwrjút videóchaten keresztül. Mind a könyve, mind a személye figyelemreméltó.

– A közelmúltban jelent meg Magyarországon a Bella figura című könyve. De mielőtt a könyvről beszélgetnénk, szeretném, ha kicsit jobban megismerhetnék az olvasók. Rendkívül eseménydús élete volt. Iránban született. Sokan alig tudnak valamit erről az országról, hajlamosak a Közel-keletet egyetlen nagy kalap alá venni.

– Nem hibáztatom az embereket.

A nyugati országokban a média hibájából nehéz hiteles képet kapni Iránról.

Többek között ezért írtam meg The Cyprus Tree (A ciprusfa) címen első könyvemet, ami egyfajta családi önéletrajz a gyerekkoromról, az iráni forradalomról, arról, hogyan menekültünk el Iránból, és később hogyan látogattam vissza, hogyan építettem újra a kapcsolatomat a szülőhazámmal. A forradalom idején apám a nemzeti olajtársaságnál dolgozott, és a forradalom nem iszlám forradalomként kezdődött. Több csoport által végrehajtott, szocialista, baloldali megmozdulás volt, ezek a csoportok úgy döntöttek, Homeini ajatollah irányítása alatt egyesülnek, aki azt mondta, nem akarja magához ragadni a hatalmat, ha sikerül a sahot megbuktatni.

A könyvemben részletesen leírom, hogyan szegte meg Homeini az ígéretét miután visszatért Iránba, és hogy lett az ország iszlám köztársaság. Vérontást rendeztek, mert az új rezsim mindenkit ellenségnek tekintett, akinek jól ment a sora a sah uralkodása idején. Az apám tehát életveszélybe került, menekülnünk kellett.

De azért is írtam meg a könyvemet, mert be akartam mutatni, milyen volt az az Irán, ahol születtem, és ahová a mai napig visszajárok. Gyerekként nagyon nehéz volt Nagy-Britanniában felnőni, mert annyira negatív képet mutattak Iránról és az emberek nagyon keveset tudtak rólunk.

– Milyen tehát Irán valójában?

– Gyönyörű hely, az emberek nagyon barátságosak. Irán a világ egyik legrégebbi civilizációja. A legrégebbi olyan terület a földön, amelyen évezredek óta ugyanaz a nép él. Az irániak 5000 éve az Iráni-fennsíkon élnek. Már 4 ezer évvel ez előttről vannak bizonyítékok borkészítésre. Tehát egy nagy múltú és kulturálisan gazdag ország. Hosszú történelméhez képest nagyon kicsinek számít a mostani iszlám periódus. A Perzsabirodalmat 2500 éve alapították, és a perzsák zoroasztristák voltak.

A zoroasztrizmus a buddhizmus kortársa volt, az első monoteista vallás. Tehát a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám kicsit mind ebből ered.

Rendkívül nehéz nekünk, irániaknak, amikor az országunkat muszlim országgá redukálják. Először is, az irániak nem arabok. Mi vagyunk az egyetlen nem sémita nép a Közel-Keleten. Valójában indoeurópaiak vagyunk, az igazi árják. Irán neve azt jelenti: Az árják földje. Az iráni nép a Kaukázus-hegységből ered, benépesítették Ázsiát és Európát, ezért fehéreknek tekintjük magunkat. Úgyhogy arra bíztatom az olvasóit, hogy ne higgyenek el mindent a főcímeknek. Irán a világ egyik legműveltebb országa. A régióban nálunk a legmagasabb az írni- olvasni tudók aránya. Sokkal nyugatiasabbak vagyunk, mint hinnék.

– Mi a helyzet a nők jogaival?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
IMG_9583-2-1000x703.jpg

„Ez egy puska, hogy könnyebb legyen megérteni az eredetit” – Nádasdy Ádám modernizálta a Bánk bánt

Mit jelent Nádasdy Ádámnak a Bánk bán? Miben volt ügyetlen Katona József? Na és miért pont Gertrudist öli meg a megcsalt nádor?
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 10.



Alig egy hónapja jelent meg Nádasdy Ádám Bánk bán-fordítása. Nem félreértés, a népszerű nyelvész, tanár, költő és műfordító arra vállalkozott, hogy Katona József ma már nehezen olvasható szövegét kicsit modernizálja. Erről a nem mindennapi vállalkozásról faggattam. Ádám megtisztelt azzal, hogy tegezhetem.

- Amikor néhány hónapja megismerkedtünk egy műfordító társaságban, szinte mellékesen jegyezted meg, hogy most fordítottál le egy Shaw-darabot, mintha holmi semmiség lenne...

- Ez a Sosem lehet tudni, ami azért Shaw-nak messze nem a legnehezebb darabja. Be is mutatták Szombathelyen, nagyon szép előadás lett belőle. A Pygmalionnal sokkal több munkám volt, de említhetném a Warrenné mesterségét is, ami sokkal finomabb.

- Van remény, hogy kötetben is találkozhassunk vele?

- A kiadóm, a Magvető szerint színművekre nincs kereslet. A legújabbakra még talán, illetve a klasszikusokra igen, Shakespeare-t mindig el lehet adni, de a kettő közé eső korszakok drámáit nem veszik. Ez persze bármikor változhat.

- Édesanyád, Birkás Lilian operaénekes volt, édesapád, Nádasdy Kálmán rendező. A színdarabok fordítása nálad kicsit a családi pálya továbbvitele, vagy mindettől teljesen függetlenül alakult így a pályád?

- Teljesen véletlenül alakult így. Már rég nem voltak a pályán, édesapám nem is élt, amikor Gothár Péter felkért a Szentivánéji álom fordítására. A színházat persze szerettem, de professzionális közöm nem volt hozzá. Bár most sincs igazán, tudod? Azt most is nehéz elképzelnem, hogyan visznek valamit színre.

Néha nagyon kellemesen meglepődöm, hogy nahát, mit lehet csinálni abból, amit én lefordítottam.

Tegnap este láttam A velencei kalmárt a Vígszínházban, a Kolozsvári Színház vendégjátékában, az én szövegemmel. Nagyon jó volt. A Shylockot alakító Bogdán Zsolt lenyűgözően játszott.

- Nem olyan rég még a Dante-fordításod gerjesztett vitákat, de máris újabb darázsfészekbe nyúltál. A most megjelent munkád annyiból érdekesebb, hogy ezúttal magyarról fordítottál magyarra. Egyáltalán, ezt fordításnak lehet nevezni?

- Igen. Már régen a levegőben van, hogy a Bánk bánnal kezdeni kell valamit. Nagyon nehéz a szöveg, nem elég ügyes a dramaturgia. Illyés Gyula a 60-as években átírta a darabot. Ő a nyelvet igyekezett úgy hagyni, stílusában tartani, de nagyon sokat változtatott a dramaturgián. Azután jött egy fiatal dramaturg, Szabó Borbála, aki pont az ellenkezőjét csinálta. Jobban ragaszkodott a Katona által leírt eseményfolyamhoz, de a szöveget nagyon modernizálta, és nagyon jópofa dramaturgiai ötleteket tett bele. Ottó többek között azzal kábítja Melindát, hogy azt hazudja, verseket ír, és el is szaval neki egy verset, amit Katona József eredeti szövegéből vett át.

Azután két évvel ezelőtt jött Zalán Tibor, aki egy köztes megoldást választott. Nem modernizálta nagyon a szöveget, viszont sokat egyszerűsített a történeten. Aki azt végignézte Békéscsabán, annak az a benyomása lehetett, hogy az eredeti művet látta, holott nem. Szabó Borbálának nem ez volt a célja, ő a karaktereket akarta bemutatni, hogy kik ezek az emberek és hogyan viselkednének ma. Én viszont valami egészen másra gondoltam.

Az jutott eszembe, hogy jó, jó, de mit írt Katona József? Mi lenne, ha hajszálpontosan lefordítanám, amit Katona írt anélkül, hogy bármit változtatnék rajta?

Ezért ezt fordításnak lehet nevezni. Tehát ha Katona valahol azt fejezi ki, hogy valaki un valamit, vagy utál, akkor én is azt írtam, csak legfeljebb mai szavakkal. Nem változtattam semmit, akkor sem, ha valamiről úgy éreztem, hogy az ott nem szerencsés, ha túl hosszú vagy túl rövid egy jelenet. Ha ezt írta, ezt írta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x