hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
3
Amikor a rock, a komolyzene és a barokk keveredik - interjú Várkonyi Mátyással
A Reformáció emlékév tiszteletére Händel örökérvényű remekművéből, a Messiás című oratóriumból rockosított előadás született. A darabról a rendező mesélt.
Melis Dóra interjúja - szmo.hu
2018. március 01.


hirdetés

Országos turnéra indul Várkonyi Mátyás monumentális rockoratorikus produkciója, a Messiás.ma. A közel száz közreműködő részvételével megvalósuló, szokatlan zenei megoldásokkal és elképesztő látvánnyal operáló produkciót több vidéki nagyvárosban is műsorra tűzik, az eddigi előrejelzések alapján a siker garantált. A crossover jellegű előadásban a rock és a barokk stílus meghökkentő összeolvadásának lehetünk tanúi, ahol a bibliai történetek modern színezetet kapnak. Az előadásról a rendező, az Erkel Ferenc-díjas Várkonyi Mátyás mesélt.

A darabot eredetileg a reformáció 500. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév keretében mutatták be még 2017-ben. A közönség mindössze kétszer láthatta: a tatabányai főpróbán és az Müpában tartott előadáson. Milyen volt a fogadtatás?

Mindenki felállva tapsolt és kiabált. Furcsa érzés volt, mert manapság minden annyira sűrű ebben az információval és eseményekkel teli világban, hogy a siker egy hét alatt úgy eltűnik, mintha soha nem is lett volna. Szerencsére felvettük videóra, így bármikor meg tudom hallgatni és meggyőződhetek arról, hogy nem álom volt. Úgy gondolom, kell egy kis idő ahhoz, hogy egy ennyire rendhagyó vállalkozás eljusson az emberekhez. Itt nem elég a PR, hiába nyomjuk ezerrel a produkciót, ez a módszer még mindig kevésbé hatékony, mint a szájhagyomány és az idő. Azért is örülök, hogy a turné későbbre csúszott, mert így az előadás hírének több ideje van eljutni az emberekhez.

1

Óriási vállalkozásnak tűnik, hogy egy ennyire grandiózus, száz fős produkciót országjárásra visznek.

A tavaly áprilisi előadás után már tudtuk, hogy szeretnénk egy turnét, de a szervezési része és az anyagi feltételek megnehezítették ezt. Mostanra sikerült mindent összehozni, jó és fontos helyszínekre megyünk, úgy mint Pécs, Békéscsaba és Nyíregyháza. A társulat alapvetően ugyanaz maradt, de kevésbé lényeges dolgokban lesznek apróbb változások és meglepetések, amik még maibbá teszik az előadást. Az a célunk, hogy a darab a turné után se vesszen el és szeretnénk egy kisebb, redukáltabb változatot is, amivel kisebb helyekre is el tudunk menni.

A Messias.ma-ban két markánsan eltérő zenei stílus fuzionál egymással: a rock és a barokk. Mit szóltak a komolyzene kedvelők a rockosított Händelhez és hogyan viszonyultak a rockszeretők a barokkos hangzáshoz?

A komolyzenei közönség betonból van és közülük csak kevesen vannak azok, akik nyitottak a változásra. Valahogy úgy vannak vele, hogy „ha nagyapámnak is jó volt úgy, akkor mi a fenének változtassunk rajta?” A rockosok kevésbé foglalkoznak ilyen példákkal, bár kivételként ott van a Jézus Krisztus Szupersztár, ám az ő részükről is van egyfajta bezárkózás. A két stílus találkozása mindkét oldalt meglepi kicsit, de az eddigi kritikák alapján sikerült úgy összecsiszolni őket, hogy az eredményt mindannyian elfogadják. A komolyzene-kedvelők örültek, hogy a barokk stílusjegyek nem sérültek, míg a rockerek nem aludtak el (nevet).

A hangszerelésen kívül mi teszi a produkciót modernné?

A szöveg, amit én írtam át magyarra. Az eredeti bibliai szöveg és annak fordításai nagyon régiek, sok szó már nem is él és komoly koncentrációt igényel, hogy megértse az ember. Több bibliai fordítást használtam fel, elsősorban azok közül, melyek maibbak, de ezeken túl is próbáltam minél időszerűbb szóhasználatot beépíteni. Az elképzeléseim szerint úgy fog szólni a mai fülnek, mint amikor Händel annak idején eljátszotta a maga közönségének.

Az előadás a közönség tetszését elnyerte, de mi a helyzet a szakmával?

Azon részük, akik véleményt nyilvánítottak pozitívan álltak hozzá, aki meg rosszat gondoltak, nem mondtak semmit. A rockszakma mindig is idegenkedett a változástól, így volt ez már '80-ban is, amikor az Evitat bemutattuk. Húzták a szájukat, miért kell ezt tenni, mikor úgy jó minden, ahogy van, minek ebből színházat csinálni? Aztán amikor a siker igazolt minket, hirtelen mindenki musicalt akart szerezni és bemutattak egy csomó név nélküli rockoperát. Biztosan van ma is olyan, aki idegenkedve fogadja, de én még nem tapasztaltam ilyet.

2

Valahol olvastam, hogy a darabra ráhúzták a „műfajteremtő” jelzőt. Tényleg az lenne?

Én is hallottam ilyeneket, hogy „kultikus” meg „legenda”, de szerintem ezek csak divatszavak. A műben műfajok keverednek, ami nem mindennapos: a komolyzene meglehetősen kötött mozgásteret ad bizonyos dolgoknak és szigorú szabályrendszerrel dolgozik, ezzel szemben a rockzene pont a szabadságra épít. Mikor a kettő találkozik, előfordulnak ízlésbeli és előadásbeli súrlódások, de az idő igazolta, hogy a két műfaj keverhető. A lényeg, hogy olyan koncert jöjjön létre, amely új minőséget szül és akkor ez a stílus tovább tud élni.

Van olyan jelenet, melynek megvalósítására igazán büszke?

Maga a Szenvedéstörténet, mert ott igazi dráma zajlik, mely igazán hátborzongatóan mutatkozik meg. A színészek, akik mindezt megvalósítják, szintén érzik ezt és az egész jelenet nagyon magas érzelmi hőfokon működik. Ha ez átjön a közönségnek is – márpedig eddig úgy tűnik, átjön – akkor az egész darab értelmet kap és akkor már nem szakmáról, színészetről vagy előadásról beszélhetünk, hanem valami többről.

Ön szerint Händel mit szólna, ha látná a Várkonyi-féle verziót?

Szerintem már szólt, különben nem lenne siker! (nevet) Olvastam az életéről és úgy érzem, olyan fickó lehetett, mint én. Mindig is szeretett volna színházat csinálni, csak a hatalmasok nem engedték neki, ezért kitalálta az oratórium műfaját, ami kevésbé volt bonyolult és technikás, ráadásul nem kellett hozzá annyi pénz sem. Valószínűleg boldog lett volna, ha a darabjaiból operák születnek, szerintem nagyon örülne a Messias.ma-nak.

4

Videó a darabról:

A jövőben tervez még hasonlóan látványos és szokatlan színpadi mash-upokat?

Már meg is kerestek, de ezt még nem tudom előre meghatározni. Az utóbbi időben nem én tervezem a dolgaimat, hanem azok terveznek velem, de ha úgy adódik, állok elébe! Mostanában sokat foglalkozom elektronikus zenével, így lehet, hogy a következő produkcióban ez lesz a domináns irány. Legalább akkor nem kell ötven színpadi zenész, elég lesz csak egy hangszóró, konnektor úgyis mindenhol van! (nevet)


KÖVESS MINKET:




Itt van Tarantino új filmjének előzetese – DiCaprio és Pitt a hippikorszak Hollywoodjában nyomul
DiCaprio a saját hatása alá is kerül benne.
fotó: YouTube - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Kijött a Volt egyszer egy Amerika, Quentin Tarantino 9. filmjének teaser trailere - és igazi kedvcsinálóként működik, ahogy egy valamirevaló teasernek kell.

DiCaprio egy menő westernszínészt alakít a filmben, míg Brad Pitt a kaszkadőrét játssza, akik együtt nyomulnak az éjszakában is. Feltűnik még a trailerben Bruce Lee, Sharon Tate (Margot Robbie) és a vigyorgó Charles Manson (Damon Herrimant elég jól megtalálták a pszichopata gyilkos szerepére) is.

Az előzetes az első és utolsó jelenetrészlettől eltekintve egy montázs, melyben a hatvanas évekből a hetvenesre átforduló Hollywood jelenik meg, hippikkel, fantasztikusan korhű utcarészletesekkel és atmoszférikus hangulatképekkel.

VIDEÓ: Az előzetes

Annak a sztorinak egyelőre nyoma sincs - illetve csak Manson személyében - melyet kezdetben a filmhez kapcsoltak, pedig valószínűleg kulcsfontosságú lesz: a Sharon Tate-gyilkosságnak.

Azt lehet tudni még, hogy Pitt és DiCaprio karakterei Tate szomszédságában laknak. Az utolsó jelenetrészlet különösen vicces, mert DiCaprio épp önmaga hatása alá kerül, miután egy kislány megdicséri a játékát.


KÖVESS MINKET:




Visszatérnek Pajkaszeg lakói - jönnek a legújabb kulisszatitkok
A mi kis falunk idei első részében egy különleges körmeneten vesznek részt a pajkaszegiek...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Szombaton este visszatérnek a képernyőre Pajkaszeg lakói. A mi kis falunk idei első részében egy különleges körmeneten vesznek részt a pajkaszegiek, a falu lakói ugyanis le akarják nyűgözni az odalátogató püspököt, persze nem kis bonyodalom lesz a dologból...

A zarándokhellyé vált forgatási helyszínen szinte követelték a rajongók az új részeket. Jönnek a kulisszatitkok az új évadról.

Kiderül miért van körmenet, mi lesz húsvétkor. A készítők szerint lesz megint szerelem, ármány, móka, kacagás. És lesznek új szereplők is. A szereplők pedig mesélnek a forgatásról, elárulnak pár titkot is.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

Egy közönségtalálkozónak hála megtudhattuk, hogy Matyi, vagyis Molnár Áron, miként úszta meg, hogy egy kakiba esett szájharmonikán kelljen játszania... Az új részre már nem kell sokat várni, szombaton 20:00-tól újra jönnek Pajkaszeg lakóinak legfrissebb kalandjai.


KÖVESS MINKET:





A Zodiákustól a Kennedy-gyilkosságig – a legjobb, valós bűnügyeken alapuló filmek
Még mielőtt a Manson-gyilkosságon borzonganánk, ami Tarantino új filmjében is fontos szerepet kap, nézzünk újra pár klasszikust!
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Jó belegondolni, hogy nekünk is van Martfűi rémünk és Viszkisünk - mármint hírhedt bűnözőket ábrázoló filmjeink -, de azért érdemes végigpörgetni az egyetemes film klasszikusait is, melyek mertek bátran az elevenébe mászni megtörtént, komolyabbnál komolyabb bűneseteknek.

Capote (2005)

Truman Capote leghíresebb regénye, a Hidegvérrel a megírása körül forognak Bennett Miller filmjének eseményei. Capote (Philip Seymour Hoffman Oscar-díjat is kapott elképesztően hiteles és érzékeny alakításáért) először csak egy újságcikk miatt utazik el Kansasbe, de aztán regénnyé dagad a jóravaló családapa, felesége és gyermekeik esztelen kiirtásának története, hiszen már elsőre van benne valami teljességgel érthetetlen. A bűnbe sodródást, az áldozatként gyilkossá válás lélektani folyamatát Millernek sikerült olyan érzékletesen bemutatnia mozgóképen, mint az írónak könyvben.

Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)

Minden idők egyik legrémisztőbb true crime-filmjének főhősének figuráját az alkotók a sorozatgyilkos Henry Lee Lucasról mintázták, akit tizenegy gyilkosság miatt ítéltek halálra, de állítólag több száz áldozata is lehetett. A film olyan pszichológiai pontossággal ábrázolta az élvezettel ölést, amit sok nézőből felháborodást váltott ki.

Kapj el, ha tudsz (2002)

Steven Spielberg ebben a filmjében talán a legkönnyedebb, legjátékosabb és leghumorosabb. A sztori persze adta, hogy így legyen: Frank Abagnale (Leonardo DiCaprio), minden idők egyik legzseniálisabb csalója egyvalamit tudott olyan tökéletesen, mint hamisítani: megszökni az FBI elől. Tom Hanks és DiCapiro kettőse örök kedvencünk ebben a lezseren elegáns filmben, melynek szinte minden képkockáján érződik, hogy a Mester nagy epikus történelmi munkái után csak úgy kirázta a csuklójából.

Kánikulai délután (1975)

Sidney Lumet Oscar-díjas filmjében egy férfi (Al Pacino egyik legnagyobb alakítása) bankot rabol, hogy ki tudja fizetni a szerelme operációját. A sztori igazi klasszik példa a káoszelméletre: az események egymást generálják, míg végül élet-halálról szóló túszdráma és médiacirkusz kerekedik az egészből. A valóságban is megtörtént bankrablás főszereplője, John Wojtowitz egyik inspirációja egyébként A keresztapa volt, az eset pedig a rendőrségi képzés tananyagává vált: ezen a példán keresztül tanítják meg, hogyan kell kezelni a túszejtőket és a pánikoló tömeget.

Nagymenők (1990)

Martin Scorsese egyik – ha nem a – legjobb filmje eredeti történetmesélői fogásokkal és időugrásokkal, valamint feszültséggel teli mozi. Igazi klasszikus gengszter-opusz Henry Hillről (Ray Liotta) és a maffiában töltött éveiről. Ezt a filmet csakis Martin Scorsese készíthette el, s ez az a mozi, amihez, talán míg világ a világ, minden gengszterfilmet hasonlítani fognak majd.

Az elnök emberei (1976)

Ha valaki hajlandó újranézni ezt a remekbeszabott klasszikust, pár perc után rájön, hogy hiába az írógépek kattogása, a beszélő emberek és az első pillantásra zavaróan unalmas belső, irodai terek: Az elnök emberei az egyik leghátborzongatóbb nyomozástörténet, amit valaha vásznon láttunk – s az egyik legdiadalmasabb, ami a való életben megtörtént. Hiszen tényleg két újságíró, Carl Bernstein és Bob Woodward fedezte fel és görgette végig a Watergate-ügy mögött megbúvó, a legmagasabb szintekig vezető bűnszériát, s buktatta le és meg végül Nixont.

JFK (1991)

Oliver Stone igazi badass rendező, talán nincs is nála vakmerőbb direktor a mai napig a világon, aki többször egymás után készített olyan történelmi témájú filmeket, melyek az amerikai történelem egy-egy egészen érzékeny pillanatát boncolgatták. A John F. Kennedy elleni merénylet kapcsán olyan kérdéseket tett fel, sőt, állított, melyeket előtte senki sem mert a nyilvánosság előtt vállalni. A film egyébként meg zseniálisan feszült, pörög, és folyamatosan dolgoztatja a néző agyát is.

Rillington Place 10 (1971)

Még mielőtt Richard Attenborough naiv, télapószakálló John Hammonddá lényegült volna a Jurrasic Parkból - eljátszott egy olyan szerepet, amitől még a legedzettebb thriller-rajongóknak is feláll a szőr a hátán. John Reginald Christie egy brit úriember volt, aki 1940 és 1953 között nyolc nőt gyilkolt meg, s a legváltozatosabb módokon szabadult meg a holttesteiktől. Attenborough már-már zavarbaejtően hiteles a pszichopata gyilkos szerepében, akinek egy abortuszműtéttel indul a "pályafutása."

Spotlight (2015)

Szintén a tényfeltáró újságírás erejét mutatja meg a Spotlight, A Boston Globe által leleplezett egyházi gyermekmolesztálási ügyek felgöngyölítését meséli el, melyek terméke, a cikksorozat 2003-ban Pulitzer-díjat hozott az újságnak. Gyönyörű példája annak, hogy a rég szőnyeg alá söpört ügyek is elnyerhetik az igazságot. Ízléses, okos film, alázatos, visszafogott játék a legnagyobb színészektől egy fontos történet szolgálatában.

Zodiákus (2007)

David Fincher talán legjobb filmje sokkal több, mint egy nyomozástörténet a hírhedt Zodiákus-gyilkos után. A fantasztikusan korhű, minden részletében tűpontos vizualitású mozi atmoszférájában, ritmusában is eltalálja a hatvanas-hetvenes évek Amerikáját, s megmutatja, mit nem tehet egy kisember, esetünkben egy képregényrajzoló a San Fransisco Chronicle-nél, ha okos, de sokkal nagyobb akadályokba ütközik. A múló időbe, a saját kisemberségébe s az emberi gonoszság megváltoztathatatlanságába.


KÖVESS MINKET:




Mi-kritika: A Tűnj el! rendezője elkészítette az év horrorfilmjét
Jordan Peele filmjében mindenki talál magának valamit, amit szerethet, amin gondolkodhat, ami sokkolhatja.
Balázs Mihály, fotók: YouTube - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

A tavalyi Oscaron a legjobb eredeti forgatókönyv díját bezsebelő Jordan Peele rendező-író legújabb groteszk horrorélménye a Mi. A tavalyelőtti Tűnj el! című filmjével elért győzelme után Peele valószínűleg a stúdiótól szabad kezet kapott, így olyan filmet készíthetett, amilyet csak szeretett volna, ő pedig maradt a jól ismert úton és egy igazán szórakoztató, elgondolkodtató, bizarr és nagyon különleges szerzői thriller-horror-drámát rakott le az asztalra.

A film története a szokványos horror/thriller zsáner alapokra építkezik: egy családi nyaralás pokollá válik egy elszigetelt helyen. Ugyan nem egy elhagyatott kunyhóban játszódik a cselekmény, de majdnem: egy vidéki nyaralóba utazik le a família, s majd aztán itt kénytelenek szembeszállni támadóiikkal és önmagukkal. A cselekmény központjában a karaktereik és az ő döntéseik állnak, a személyiségfejlődésükkel együtt a történet is velük fejlődik, átalakul. A bezárt, klausztrofób helyszín kinyílik, már-már „road movie” lesz és így tovább – ahogy halad előre a cselekmény, úgy folyamatosan nyílnak ki a film előtt is az utak. Egy-egy visszaemlékezés strukturálisan megtöri az eseményeket, ezzel próbálják a nézőket kizökkenteni a konstans feszültségből. Ezek a felbukkanó múltbéli bűnök pedig még a tapasztalt horrorrajongók számára is tartogatnak meglepetéseket.

A Mi nem kellemes meglepetés, mert az a rendező előző munkája volt - ez már az elvárt szint volt Jordan Peeletől és csapatától, amit magasan meg is ugrott. Fantasztikus szereplőgárda állt a rendelkezésére. A főszereplő, az anya, azaz Lupita Nyong’o annyira erőteljes, emlékezetes alakítást nyújt, hogy meg lennék lepve, ha nem jelölnék Oscarra év végén. Az apát alakító Winston Duke a „comic relief”, vagyis az a karakter, aki humorral oldja a feszültséget, hiszen majdnem minden horrorfilmben szükség van egy ilyen szereplőre. A film e téren még túl is teljesít és már-már a vígjáték zsánerébe is bele-bele kóstol Winston Dukenak köszönhetően - de nem zavaró módon, sőt, akár külön filmben is megnézném ezt a karaktert. A gyerekszínészeket sem kell félteni, mindenki a száz százalékot nyújt. Egyszerűen nincs kifogásolható elem, minden szereplő/mellékszereplő tökéletes választás. Ezzel is bizonyíthatják az alkotók, hogy a Tűnj el! castingja nem véletlenül sikerült annyira jól tavaly.

Apró spoiler, de ezt már az összes reklámanyag és trailer alapján tudhatja a néző: minden színész két szerepet játszik, egy gonoszat és egy jót. Ez a fajta dualitás nagyon felkavarja az állóvizet, amikor mondjuk valaki szó szerint öngyilkos lesz, és mégis életben marad. Ez az ötlet ad egyfajta kafkai humort a filmnek, nagyon bizarr, nagyon humoros, felkavaró.

Itt nem a kiontott belek zaklatják fel a nézőt igazán, bár azért azokból is akad elég.

A szereplők pedig ezt a kettős szerepeket láthatóan élvezik, a „gonosz” szereplők minden megmozdulása, mimikája aranyat ér.

Apróbb hibának érzem, hogy a film elég alapos magyarázatot nyújt a történtekre, de ha ezt kevésbé szájbarágósra készítik és az egészet kicsit a sötétben tartották volna az alkotók, rábízva a nézők fantáziájára az értelmezést, akkor is nagyon szórakoztató és kellően félelmetes lett volna a mozi. Így meghagyhatták volna a nézőknek a lehetőséget arra, hogy kirakják a puzzle-t. Természetesen ettől függetlenül a filmről órákig lehetne beszélgetni, értelmezni az utalásokat, szimbólumokat, az erős társadalomkritikát. Kiváló a forgatókönyv, minden elismerést megérdemel, hiszen remekül egyensúlyozza a humort és a terrort.

Az operatőr nagyon kreatív képekkel játszik, aki látta a Valami követ vagy a Széttörve című filmeket, az ismerheti Mike Gioulakis munkásságát: színekkel, helyszínekkel, fény-árnyékkal, tükröződésekkel való játék jellemzi, ezért számos jelenetet külön élmény volt emiatt nézni. Ami pedig a zenét illeti: Michael Abels komponálta a Mi zenéjét, amit nem tudok nem kiemelni. Mikor hazaértem, újra meghallgattam a trackeket YouTubeon - nem csak az aktuális jelenetekhez illenek tökéletesen, de akármikor meghallgatnám őket akárhol: epikus, dallamos, zseniális zene.

A film leginkább a tavalyi Örökségre emlékeztet, nem csak a főszereplők erős játéka, a család központi kérdése, az anya szerepe a családban és a rengeteg megfejteni váró szimbólum és társadalomkritika, vagy a túlmagyarázott befejezés miatt, hanem mert az Örökség is egy nagyon jó film volt, talán 2018 legjobbja - most pedig a Mi pedig jelentkezett be a 2019-es év legjobb horrorja díjáért.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x