hirdetés
gyermek-prostitucio-altalanos-iskolas.jpg

Általános iskolás lányt kényszerítettek prostitúcióra Fóton - bevételt elszedték tőle

A gyereknek 2017 júniusától október végéig naponta több férfival kellett lefeküdnie.
Ugyeszseg.hu, Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 13.


hirdetés

Általános iskolás lányt futtatott prostituáltként egy fóti pár. A Dunakeszi Járási Ügyészség kerítés bűntette miatt emelt vádat ellenük - írja az ügyről Pest Megyei Főügyészség.

A bűnügy vádlottjai, egy férfi és egy nő élettársak, Fóton élnek.

A nő 2016-tól kezdődően Fóton vagy az interneten férfiakkal ismerkedett, akikkel a házukban pénzért létesített szexuális kapcsolatot.

Mindez az élettársa tudtával történt. A vádlottak főként a nő prostitúciós bevételéből éltek.

Az asszony összebarátkozott a bűnügy kiskorú sértettjével, egy általános iskolás lánnyal.

A lány többször elment a vádlottak lakására.

A vádirat szerint a nő azzal győzte meg a gyereket, hogy milyen jól keresne és mennyi pénzt gyűjthetne össze, ha ő is prostituált lenne. A lány végül beleegyezett abba, hogy a pár hirdetést adjon fel a nevében és hogy megszervezze a találkozókat, amiket a lakásukban bonyolíthat le.

A gyereknek 2017 júniusától október végéig naponta több férfival kellett lefeküdnie. Bevételét mindig elszedték tőle, így a pénzből soha semmit nem kapott. Az összeget a nő és a férfi magára költötte.

Az ügyészség kerítés bűntettével, gyermekprostitúció kihasználásának bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja az élettársakat. Börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kenderesi-tamas-2-1-1000x622.jpg

Megjelentek a vádirat részletei: ez történhetett Kenderesi Tamással a koreai bárban

Szijjártó Péter is beszélt az úszóval telefonon az ügy kitörése után.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



Már a lebukása után fizetett volna, majd Szijjártó Péterrel is beszélt telefonon Kenderesi Tamás, akit szexuális zaklatással vádoltak meg Dél-Koreában - többek közt ez derült ki az Index cikkéből, amelyben megpróbálták rekonstruálni a történteket.

E szerint Kenderesi Tamás pénteken a Coyote Ugly nevű helyre ment, ahol aznap este a vízilabdásoknak tartottak sportolói bulit, mivel aznap ért véget a női torna. Itt történt az a súlyos baleset, amelyben ketten is meghaltak: a galéria szintje leszakadt, a két halálos koreai áldozaton kívül pedig többen megsérültek. A magyar úszó szerencsére ekkor éppen az épületen kívül tartózkodott, így nem lett semmi baja.

Másnap ismét szórakozni ment több más sportolóval a Club Libertine nevű szórakozóhelyre, itt történt az a bizonyos incidens, ami miatt vádat emeltek ellene. Kenderesi a T1-es asztalnál ült társaival együtt. Az útlevele nem volt nála, de az uszodai akkreditációs kártyája igen, azzal igazolta magát.

Az eset után közzétett közleményében azt írta, a mellékhelyiségből ment vissza a táncparkett felé, amikor hozzáért egy koreai táncoslány fenekéhez. Bár azt elismerte, hogy talán meggondolatlan mozdulatot tett, amellyel megsértett bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik, de a szexuális zaklatás vádját elutasította.

A vádiratban viszont állítólag azt írják, a sportoló "kinézte magának, zaklatási szándékkal" a koreai lányt, aki ugyan valóban táncoslányként dolgozott a szórakozóhelyen, de nem egy ottani alkalmazott volt, csak arra az estére "bérelték fel". A hivatalos dokumentumban az is szerepel, hogy a 18 éves lánynak - aki pezsgős üveggel a kezében forgolódott az asztalok között - nem volt heves ellenreakciója.

Az incidenst a civil ruhás biztonsági személyzet vette észre, akik el is fogták Kenderesit és kivezették a bárból. Az úszó már akkor mondta, hogy kész fizetni, ha hibát követett el, de a rendőrség ekkor már úton volt, ő pedig alkalmazkodott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kep.jpg

Kisgyereket és terhes anyukát gázolt halálra a román sofőr, aki élőben közvetítette a száguldozását

A vérében alkoholt is találtak. A három halálos áldozat mellett három súlyos sérült is van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



Őrizetbe vették Romániában azt a 39 éves sofőrt, aki előző délután 3 ember halálával és másik 3 súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással - írja az MTI.

A Tulcea megyei férfi feltehetően a BMW sportkocsi képességeivel akart hencegni a járműben ülő két ismerőse, és egyikük Facebook-követői előtt,

ugyanis a hátsó ülésen lévő utas élőben közvetítette az ámokfutást, amire az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt.

A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó autó Vacareniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy 3 éves gyereket, és súlyosan megsebesítette annak 33 éves – 7. hónapban lévő – állapotos anyját is.

A terhes nőt a dunai komppal csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, de a galaci kórházban belehalt a sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

A balesetet okozó sofőr könnyebben, a két utasa súlyosabban sérült meg, mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

Romániában a kormány éppen hétfői ülésén készül rendelettel megduplázni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok ellenére egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amik a vezetés közbeni Facebook-közvetítésekkel hozhatók összefüggésbe.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
pecsi-vasutallomas-wiki-1000x626.jpg

Fiúnak öltözött lány akarta külföldre csalni a 11 éves kislányt, aki ezért megszökött otthonról

A rendőröket is megpróbálta megvezetni a szlovákiai fiatal, végül azonban lebukott. A csepeli kislány teljesen összeomlott, amikor rájött, hogy átverték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a 11 éves kislány múlt csütörtökön délelőtt tűnt el csepeli otthonából. Nem vitte magával iratait és telefonját sem, így nem tudták elérni. A rendőrség azonban egy térfigyelő kamera segítségével nyomára akadt, látták rajta, hogy egy piros bőröndöt visz, és egy táska volt a vállán. Az édesanya, amikor hazaért, már nem találta otthon, ő tette a bejelentést a rendőrségen.

Később kiderült, hogy

a kislányt egy 15 éves gyerek hálózta be egy internetes csevegőprogramon, a TikTokon, amely népszerű a tizenéves fiatalok körében.

A Bors korábban arról írt, hogy a két gyerek már találkozott egymással a lány családjának lakásán, de akkor az édesanya időben hazaért, és elküldte a fiút. A szülők azt mondták, hogy ők elvették a kislány telefonját, de mégis tudtak kapcsolatot tartani a fiúval.

A gyerekek azért szökhettek el otthonról, hogy világot lássanak. A 15 éves fiú - legalábbis annak mutatta magát - Szlovákiában él, oda akarta csalni magához a 11 éves lányt, végül azonban Magyarország déli része felé vették az irányt. Szombaton a pécsi vasútállomáson, egy InterCity vonaton találtak rá a fiatalokra a rendőrök. Ezután derült ki, hogy pontosan ki is volt a csepeli kislány barátja.

"Amikor bevitték őket a helyi kapitányságra, a 'fiú' hamis személyazonossággal állt elő. A rendőrök aztán levetették vele a bő kabátját, ekkor kerültek elő az igazolványai, amiből egyértelműen kiderült, hogy egy lányról van szó. Külsőre fiúnak tűnt, még a felnőttek sem sejtettek semmit"

- mesélte a Borsnak a lány nagynénje.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
lajos-tamas-focista-tiszavasvari.jpg

Meccs közben rosszul lett, nem sokkal később meghalt a 30 éves magyar focista

Lajos Tamás a Tiszavasvári focicsapat kapitánya volt. Vasárnapi meccsük közben hányingere lett, ezért lejött a pályáról. Két órával később ismét rosszul lett, és már nem tudták megmenteni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 12.



Vasárnap délután még pályára lépett Lajos Tamás Tiszavasvári focicsapatának 30 éves csapatkapitánya a Kótaj elleni mérkőzésen, ahol a 68. percben percben azt kérte, cseréljék le, mert nem érzi jól magát. A focistának volt egy ki hányingere volt, így a mérkőzés további részét a kispadról nézte végig - írja a Szon.hu.

A portál beszámolója szerint Lajos Tamás a meccs után az öltözőbe ment, ahol lezuhanyozott, majd a büfé előtt még beszélgetett a csapattársaival. Két órával a lecserélése után viszont ismét rosszul lett, hányt, és a mellkasát is fájlalta. A társai ekkor elindultak vele tiszavasvári orvosi ügyeletre, ahol megvizsgálták és azonnal esetkocsit kértek neki, de már nem tudták megmenteni a 30 éves focista életét. A portál információi szerint halálát szívinfarktus okozta.

"Felfoghatatlan, ami történt, nehezen találom a szavakat. Tomi volt a csapat kapitánya. Mindig mosolygott, jó humora volt, nagyon fog hiányozni. A következő napokban megpróbáljuk a csapatot lélekben felrázni, nehéz lesz, mert mindenkit nagyon megtört az eset. Mélyen együtt érzünk a családdal"

– nyilatkozta a portálnak Nácsa Balázs, a Tiszavasvári SE elnöke.

A csapat Facebook-oldalán emlékezett meg a focistáról, aki egyébként vegyész végzettségű és a tagja volt a Dézsávü amatőr színtársulatnak is.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x