Al Ghaoui Hesna: "Fogadjuk el, ha a gyerek fél, ne bagatellizáljuk, és ne szégyenítsük meg érte"
Hesna szerint a gyerekek félelmére nem jó szülői válasz, hogy ettől butaság félni. Szembe kell nézni a félelmekkel. Ebben segít új könyve, a Holli, a hős.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. november 24.


A TEDxDanubia 2016-ban indította el a Conversations programot, hogy az érdeklődök ne csak előadásokat hallgassanak, hanem beszélgethessenek is az érdekes témákról. A november 13-án tartott konferencia első szegmensében összesen 21 helyszínen lehetett érdekes témákról beszélgetni. Az egyik téma a félelem volt, amelyhez Al Ghaoui Hesnát kérték fel szakértőnek.

- Milyen élmény volt nem előadóként, hanem beszélgető partnerként részt venni a programban?

- Nagyon izgalmas volt. Mindenki hozzászólt a beszélgetéshez és az emberek egész bensőséges dolgokat is el mertek árulni ahhoz képest, hogy másfél óra alatt nem igazán lehet nagy lelki mélységekig eljutni.

De mint kiderült, már az is segítség, ha halljuk, hogy mások is félnek, és gyakran ugyanattól félnek, mint mi.

Ez az a helyzet, amikor a félelem nem szétválasztja, izolálja az embereket, hanem összeköti őket. A félelem elveszíti a negatív erejét, ha kimondjuk, mitől félünk, ha beszélünk róla.

- Szeptemberben jelent meg új könyved: Holli, a hős – mese arról, hogyan félj bátran. Korábban már írtál egy könyvet a félelemről felnőtteknek, ez volt a Félj bátran. A Holli tulajdonképpen a korábbi könyved lefordítva a gyerekek nyelvére, vagy egészen más a megközelítése?

- Tulajdonképpen a Félj bátran legfontosabb üzeneteit szerettem volna átültetni mesébe, egy gyerekeknek szóló történetbe. Éppen ezért a két könyv között szoros kapcsolat van. Nyilvánvalóan a Félj bátran megközelítése sokkal részletesebb és tudományosabb. De a célja és az üzenete mindkettőnek ugyanaz, hogy a bátorságot egy picit más szemszögből láttassa. Azt szerettem volna elmondani a gyerekeknek, hogy a félelem teljesen normális, természetes érzés.

Bár hozzáteszem, hogy a Holli, a hős kicsit a szülőknek is szól.

Egy kedves ismerősöm családi könyvnek nevezte. Eleve több korosztályhoz is szól, mert szerintem akár egy 4-5 éves gyerek is tud azonosulni vele, de talán a 9-12 éves korosztály az, amelyiknél igazán mélyre tud menni az üzenete, és akiknek igazi támasz tud lenni egy-egy szituációban. Ők gyakran már önállóan is olvassák a könyvet.

- Amikor hozzáfogtál, hogy a félelem témájával foglalkozz, akár előadás, akár könyv formájában, teljes mértékben a tapasztalataidra hagyatkoztál, vagy tudományos igényességgel utánanéztél a területnek?

- Nagyon alaposan utánanéztem tudományos szemmel is, de úgy gondoltam, akkor lesz a könyv hiteles ebben a témában, ha a saját élményeimből indulok ki, és azokhoz is érkezem vissza. Tulajdonképpen a saját élményeimre próbáltam valamiféle tudományos magyarázatott találni, pszichológiai, szociológiai, fiziológiai megközelítésből.

- Szülőként az egyik leggyakoribb hiba, amit elkövetünk, és itt nyugodtan beszélhetek magamról is, hogy hajlamosak vagyunk bizonyos félelmekre legyinteni. Szerinted van olyan félelem, amit lazábban kezelhetünk, vagy a gyerek összes félelmét egyforma súllyal kell kezelni?

- Szerintem figyelni kell a gyerekre, és ha fél valamitől, akkor azt igenis komolyan kell venni. Ha ez egy irracionális félelem, akkor érdemes megnézni, hogy milyen racionális okok húzódhatnak meg mögötte, mert ezek sokszor nem is egyértelműek. Lehet, hogy rájön a szülő, de előfordulhat, hogy segítséget kell kérnie ahhoz, hogy kiderítse, miért képzel a gyerek szörnyeket az ágy alá.

De ebben az egészben azt érzem a legfontosabbnak, hogy fogadjuk el, ha a gyerek fél, ne bagatellizáljuk, és ne szégyenítsük meg érte.

Mert nagyon sokszor hallom akár az utcán sétálva is, hogy a szülő azt mondja, „Á, ettől butaság félni.” Ezzel rögtön szégyenbélyeget ragasztanak a gyerek félelmére és a gyerekre, és sokkal kisebb az esély, hogy legközelebb el fogja mondani, ha fél valamitől. Ráadásul ez hosszútávon kialakít a gyerekben egy hibás stratégiát, ami azt sugallja, hogy félni butaság, szégyenteljes dolog, és ha van valamilyen félelme, attól meg kell szabadulnia, azt el kell nyomnia. Márpedig a félelmektől nem lehet és nem is kell egy csettintésre megszabadulni, mert azok értünk vannak, azok indikátorok, és inkább kíváncsisággal kell feléjük fordulni. Sok mindent jelenthet a félelem. Miért van ez? Miért félek ettől? Az önbizalmammal van probléma? Vagy a hatékonyságomon kell javítani? A gyerekeknél ugyanígy van. Nagyon káros, ha az ember úgy nő fel, hogy a félelemhez a gyávaságot és a szégyenérzetet kapcsolja. Mert az biztos, hogy úgy sokkal nehezebb lesz szembenéznie majd a kihívásokkal, sokkal nehezebben hagyja el a komfortzónáját.

Az sem helyes hozzáállás, ha a szülő inkább megpróbálja elkerülni azokat a szituációkat, amelyek félelmet okoznak a gyereknek.

Mondok egy példát. Ha a gyerek teszem azt fél a kukásautóktól, és a szülő ezért úgy közlekedik, hogy véletlenül se találkozzanak kukásautóval, nehogy a gyereket traumatizálja, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy érdemes a félelmeket elkerülni. Ez a magtartás a legrosszabb, mert minden más problémára ezt fogja alkalmazni, és soha nem tanulja meg, hogy beleálljon helyzetekbe, amelyek esetleg kockázattal, félelmekkel járnak.

- Tegyük fel, hogy a családunkat valamilyen veszély fenyegeti. Például anyagilag megszorulunk. Szerinted hasonló helyzetben jobb megkímélni a gyereket, hogy ne kelljen félnie, vagy vegyük komolyan annyira, hogy beavassuk ezekbe a problémákba?

- Szerintem tévedünk, ha megpróbáljuk rejtegetni a dolgokat a gyerek elől, mert azt gondoljuk, hogy még úgyis kicsi, nem érzékel semmit. A gyerekek mindent érzékelnek, legfeljebb még nem tudják szavakba önteni, és nem tudják racionalizálni, hogy mi is ténylegesen a gond. Nagyon sok gyerek ilyenkor magában kezdi keresni a hibát. Vagy nagyon sok gyerek úgy veszi át a szülő félelmeit, mintha a sajátja lenne. Fontos beszélgetni velük, kommunikálni, de az ő szintjükön, akár szimbólumok segítségével. Az sem jó, ha olyan és annyi információt zúdítunk rájuk, hogy azt már nem tudják feldolgozni.

- A kollektív félelmekkel, akár az irracionális kollektív félelmekkel hogyan lehet személyes szinten megbirkózni?

- Mire gondolsz?

- Vegyük például a menekültválságot, amihez úgy gondolom, a sok jogos félelem mellett sok irracionális félelem is párosul.

- Ezek a félelmeket is csak egyéni szinten tudjuk kezelni. A saját életünket tehetjük jobbá azzal, ha foglalkozni kezdünk azzal, ami félelemmel tölt el minket, és elkezdjük kicsit távolabbról figyelni ezt az egészet, és a helyzetre adott reakcióinkat is. Bár lehet, én ezt inkább társadalmi szintű szorongásnak hívnám.

Hiszen sokszor ilyenkor valójában meg sem tudjuk fogalmazni, hogy mitől félünk, csak azt érezzük, hogy védenünk kell magunkat és be kell zárkóznunk.

Ez elmondható a menekültválság és sok más kollektív félelem kapcsán. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha egyfajta helikopter perspektívából nézzük a helyzetet és a racionálisan megvizsgáljuk. Először is fogalmazzuk meg, mitől félünk pontosan. Mennyire valós ez. Mit teszek ehhez hozzá? A konkrét példára lefordítva, honnan tájékozódom? Hiteles forrás? Mennyire kattintok rá a kattintás vadász, tragédiáktól hemzsegő oldalakra, ami miatt aztán egész éjszaka nem tudok aludni?

Pont a menekültválság kapcsán lehetett nagyon jól érzékelni, hogy a félelemkeltés, a félelemmel való manipuláció nagyon hatékony fegyver mind a politika, mind a marketing kezében, és élnek is vele, mert ezzel lehet leginkább az embereket befolyásolni. Akár szavazatokat szerezni, akár vásárlásra ösztönözni. A közösségi média jóvoltából pedig még a bőrünk alá is bejutnak ezek a hírek, akkor is, ha próbálunk elzárkózni előlük. Sokszor úgy manipulálnak minket, hogy észre sem vesszük.

Hiszen ezek a dolgok akkor hatékonyak, ha azt mondják, amit hallani szeretnénk, de azt érik el vele, amit ők szeretnének. Ez egy elég egyszerű képlet, amit amerikai szociológusok már a 70-es években leírtak, de a mai napig képesek az emberek ennek a csapdájába esni. Főleg napjainkban, amikor a Facebook vagy a Google az algoritmusai révén azokat a tartalmakat teszi elénk, amelyekre amúgy is nyitottak vagyunk. Elkezdünk egyfajta valóság buborékban élni és azt gondoljuk, akkor vagyunk biztonságban, ha bezárkózunk ebbe a buborékba. Saját magunk cenzorai leszünk azáltal, hogy megpróbálunk minden más tartalmat és véleményt elnémítani az életünkben, és aztán elcsodálkozunk, amikor „pofán vág” a valóság, hogy nagyon sok ember nem úgy gondolkozik, ahogy mi.

- Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témánktól. Mesélj a Holli, a hősről.

- Fantasztikusak a visszajelzések, például van olyan szakember, aki elkezdte terápiás jelleggel használni a könyvet. Volt egy nagyon cuki kisfiú is, aki elmondta, hogy Holli példáján felbuzdulva hiszti nélkül megengedte az anyukájának, hogy megmossa a haját, mert olyan bátor szeretett volna lenni, mint Holli. Hallottam olyat is, hogy gyerekek kipróbálták a könyvben szereplő légzésgyakorlatokat az iskolában felelés, vagy ünnepség előtt. Hála Istennek azt érzem, hogy tényleg egyfajta gyakorlati támasz tud lenni a gyerekeknek. Ez volt az alapvetően a célom, hogy mesébe ágyazva gyakorlati dolgokban is tudjak segíteni. Úgyhogy fontolóra vettem a folytatását is, mert úgy látom, nagy szükség van ilyen témájú könyvekre, és hogy beszélgessünk ezekről a témákról a gyerekekkel.

Képek forrása: Al Ghaoui Hesna Facebook oldala, TEDx


KÖVESS MINKET:



Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x