hirdetés
karoli.jpg

„Aki nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast” - a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak egy kis csoportja is kiállt az SZFE mellett

„Tekintélyuralom és erőből átvitt átalakítás helyett valódi párbeszédre volna szükség az érintettekkel” - írják többek között a szolidaritási nyilatkozatukban, melyet 251 hallgató és volt hallgató írta alá, az egyetemnek ugyanakkor jelenleg több, mint 8.200 aktív státuszú, azaz beiratkozott hallgatója van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

Számos hazai és külföldi egyetem, kulturális intézmény, színész, zenész és híresség állt már ki az autonómiájukért küzdő SZFE-hallgatók és tanáraik mellett.

Most a Károli Gáspár Református Egyetem néhány korábbi és jelenlegi hallgatója fogalmazta meg véleményét. A diákok nyilatkozatát 251 hallgató és volt hallgató írta alá, az egyetemnek ugyanakkor jelenleg több, mint 8.200 aktív státuszú, azaz beiratkozott hallgatója van.

A diákok által közzétett szolidaritási nyilatkozatban azt írják:

"Alulírottak, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori és jelenlegi polgárai támogatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és oktatóit.

Amikor a Magyarországi Református Egyház zsinata megalapította egyetemünket, Alapító Okiratába foglalta, hogy elkötelezett az erkölcsi és szellemi értékeket öntudatosan vállaló ifjúság nevelése mellett. Ezért is fontos most felszólalnunk, hiszen

hirdetés

az egyetemi autonómia védelme olyan erkölcsi feladat, mely keresztény-keresztyén és világi értékeket magunkénak vallókként is közös ügyünk. Aki egy ilyen konfliktusban nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast.

Világi értékek szerint azt mondhatjuk, hogy az egyetemi autonómia a felsőfokú oktatási intézmények működésének alapeszméje. Korlátként jelenik meg az oktatást irányítók számára, megszabja az intézmények szakmai életébe való beavatkozás terjedelmét.

Az egyetemi autonómia védőernyő. Az intézmények behatástól való mentességüket hivatott biztosítani, melyből a tanítás és a tanulás szabadsága, az önkormányzatiság szárba tud szökkenni.

“Az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie” (Magna Charta Universitatum, Alapelvek 1.).

A keresztény értékek szerint pedig azt mondhatjuk, hogy “szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert” (Alexandriai Teophilosz: Ad Autolycum 2.27 PG 6.1096).

Az SZFE-vel történtek sértik a szubszidiaritás elvét, mely szerint a kisebb társadalmi egységnek – mint az egyetem – annyi illetékesség jusson, amennyi lehetséges, a nagyobbnak pedig – az államnak –, amennyi szükséges.

Így pedig a személyközelibb, részvételibb egységet sérti, ahelyett, hogy teret adna az egyetemi polgároknak és a közösségüknek önmaguk meghatározására. Épp ezért nem gyanakvással kell nézni arra, aki önrendelkezését védi, hisz ki ne védené Isten egyik legértékesebb ajándékát.

Tehát mind világi, mind keresztény értékek alapján elutasítjuk az SZFE-vel történteket. A jelenleg zajló folyamatok nem segítik a keresztény értékrend vagy az egyház ún. kiengesztelődését a modern szabadságigénnyel. Tekintélyuralom és erőből átvitt átalakítás helyett valódi párbeszédre volna szükség az érintettekkel" - írják.

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak nyilatkozatával kapcsolatban az intézmény vezetése is kiadott egy közleményt.

Ebben azt írják:

"a Károli Gáspár Református Egyetem kiemelten fontosnak tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, és ez minden jelenlegi vagy volt hallgatójának kiemelten védett alapvető joga. Az Alapító Okiratában foglalt értékek védelmével ugyanakkor nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy politikai kérdésben állást foglaljon. Az Egyetem jelenlegi és volt hallgatóinak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak tiltakozásával összefüggésben tett szolidaritási nyilatkozata ezért nem tekinthető a Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos állásfoglalásának".

Fotó forrása: Wikipédia


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
operativ-torzs-utolso-tajekoztato-mti-balogh-zoltan.jpg

Visszatér az operatív törzs: sajtótájékoztatót tartanak szombaton

Délelőtt fél 12-kor állnak újra kamerák elé.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Újra a nyilvánosság elé állnak a koronavírus-járvány miatt létrehozott operatív törzs képviselői.

Három hónap után először tartanak majd sajtótájékoztatót szombaton. Tájékoztatásuk szerint az online esemény délelőtt 11.30-kor kezdődik.

Valószínűsíthető, hogy a tavaszi tájékoztatókhoz hasonlóan most is a friss járványügyi információkról és intézkedésekről számolnak majd be. Emellett pedig

várhatóan azt is bejelentik, meghosszabbítja-e a kormány a hiteltörlesztési moratóriumot.

Orbán Viktor ugyanis pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta, szombat reggel dönt erről az operatív törzs. A koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratórium jelenleg december 31-ig szól.

hirdetés

Az operatív törzs - élén Müller Cecília országos tisztifőorvossal és Gál Kristóf rendőrségi szóvivővel - a járvány első hullámának idején majdnem mindennap tartott sajtótájékoztatót, utoljára június 17-én. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője akkor jelezte, hogy ha a járványhelyzet indokolja, visszatérnek majd. Úgy tűnik, most indokolja.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
covid2-1.jpg

A Magyar Orvosi Kamara képeken mutatta meg, milyen az egyik covid-centrum orvosi pihenője

„Kollégáink emberfeletti teljesítményét mutatja, hogy ilyen körülmények között öltözve és 'pihenve' is képesek jó színvonalon ellátni a hozzájuk segítségért fordulókat” - írták a fotókhoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Kopott szék, rozsdafoltos zuhanyzó... Mindez egy koronavírus-betegeket gyógyító magyar egészségügyi intézmény orvosi pihenőjében.

A fotókat a Magyar Orvosi Kamara a közösségi oldalán osztotta meg. Csak ennyit írtak hozzá:

Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is.

A többi képet a Facebookon nézheted meg.

A MOK később egy frissítést tett közzé:

hirdetés

"Kedves Olvasóink!

Egyrészt köszönjük a felháborodásotokban rejlő együttérzést - igen, mi is meghökkenve szembesülünk ezekkel az állapotokkal.

Másrészt, kérlek nézzétek el nekünk, de nem adjuk ki sem a forrást, sem a képek készültének helyszínét. Több okból:

1) Az egészségügyben is erősen fúj a szél, a teljesítőképességük határán lévő kollégák gyakran félnek a feletteseik vagy épp az egészségpolitikai szereplők megrovásától. Nem szívesen vállalnák ezt be a kép beküldői sem, akik mindeközben becsülettel végzik munkájukat a COVID ellátásban is. Nekünk nem az a dolgunk, hogy egy-egy ellátóhelyet pellengérre állítsunk, hanem az, hogy a kollégáknak teret és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy bemutathassák az ágazatot érintő problémákat. Feladatunk védeni azt, aki védelmet és anonimitást kér a tagjaink közül.

2) Abban bízunk, hogy a kórház fenntartójához is eljut a kép, és fel is ismeri majd a saját intézményének rejtettebb zugait. Mindeközben nem szeretnénk posztunkkal azt sugallni, hogy adott intézményben nem jó színvonalú az ellátás, és ily módon elvenni a páciensek bizalmát az intézmény iránt. Kollégáink emberfeletti teljesítményét mutatja, hogy ilyen körülmények között öltözve és "pihenve" is képesek jó színvonalon ellátni a hozzájuk segítségért fordulókat.

Kérünk mindenkit, fogadja tehát el, hogy nem tudjuk, nem fogjuk a forrást kiadni. A sajtóban rég ismeretes a "forrás védelme" fogalom, nálunk pedig, mivel egy minden orvost képviselő szervezet vagyunk, alapvető.

Megértéseteket köszönjük!"

Szeptember elején az orvosi kamara elnöke, Kincses Gyula arról beszélt, hogy a második hullám biztosan nagyobb lesz, mint az első. Ezért korábban az egészségügy alapos felkészítését is kérte az Orvosi Kamara abban a levélben, amit Kásler Miklós és Pintér Sándor minisztereknek küldtek el.

A héten pedig a Népszava írta meg, hogy kapacitásgondok vannak, a lap értesülései szerint ugyanis a Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. Ezért Orbán Viktor ellátogatott az egyik intézménybe.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-hatar-lazmeres-mti-vasvari-tamas.jpg

Hétfőtől 14 napról 10 napra csökken a kötelező karantén Magyarországon

Persze csak ha nem merül fel a fertőzés gyanúja az országba belépő személynél.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Csökkenti a kormány a kötelező karantén időtartamát hétfőtől - szúrta ki az erről szóló kormányrendeletet a turizmus.com a Magyar Közlönyben.

A módosítás szerint a fertőzés szempontjából kockázatos területnek minősített országokból Magyarországra belépő magyar és a külföldi állampolgárok esetében is

a házi, illetve a járványügyi hatóság által kijelölt karantén időtartama az eddigi 14 napról 10 napra csökken szeptember 21-től, ha a fertőzés gyanúja nem merül fel náluk

- írja a portál a kormányrendelet alapján.

A karantén alóli mentesülés szabályai viszont nem változnak. Aki kockázatos területnek minősített országból tér haza, két negatív PCR-tesztet kell produkálnia, amiért fizetni kell.

hirdetés

Az önköltséges teszt ára azonban hétfőtől hatósági áras lesz, maximum 19 500 forintot kérhetnek el érte a kórházak és a laboratóriumok.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
orban.jpg

Eldőlt: meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek

Orbán Viktor jelentette be a legújabb gazdaságvédelmi intézkedéseket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy szombaton tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzzsel, több javaslatot is előkészítettek és döntések is születtek.

Eszerint

újabb hat hónappal meghosszabbítja a kormány a hitelmoratórium lehetőségét a háztartások számára, néhány társadalmi csoport esetében:

- a gyermeket nevelő családoknál

- a nyugdíjasoknál

hirdetés

- a munkanélkülieknél

- a közfoglalkoztatottaknál.

A vállalkozásoknál is lesz lehetőség rá, nekik be kell jelenteniük, ha kérik a hosszabbítást, és ha a bevételük több mint 25 százalékkal csökkent, akkor megkapják ők is.

A háztartásoknak nem kell semmit tenniük, a moratórium automatikusan meghosszabbodik - mondta. Nekik akkor kell jelezni a banknál, ha fizetni szeretnének.

Ezen kívül a járvány kezdete előtt felvett háztartási és vállalkozási hiteleknél 6 hónapos felmondási tilalmat rendelnek el.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!