hirdetés
nsa.jpg

Akár barátaik üzeneteibe is belenézhetnek az amerikai tinédzserek, akik a nemzetbiztonságnak dolgoznak

Szüleikkel sem beszélhetik meg azt, hogy mi volt aznap a munkahelyükön. Mindannyian szívesen maradnának később is az NSA-nál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.


hirdetés

Egy ideje már bizonyosságot nyert, hogy Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency) nem mindig törvényesen hallgat le kormányokat, nemzetközi szervezeteket, cégeket és civileket. Az NSA-t Harry S. Truman elnök hozta létre 1952-ben. A titkosszolgálat elektronikai felderítéssel és kriptográfiával foglalkozik, a szervezet felelős a külföldi kommunikáció lehallgatásáért és az USA kormányának kommunikációs és információtechnológiai védelméért is.

A legtöbb alkalmazott kódfeltörő matematikus, és a feladatuk, hogy figyelmeztessék azokat, akiknek vannak katonái vagy ügynökei, például az FBI-t vagy a CIA-t. Az ügynökség megfigyelheti a telefonhívásokat az USA-n belül, oda vagy onnan indított hívásokat, ha ismeretlen számról hívnak, vagy ha az egyik fél gyaníthatóan terrorizmussal kapcsolatba hozható. Ha az egyik hívó külföldi, akkor engedély nélkül is felvehető a telefonbeszélgetés. Ezen kívül az NSA az egész világon gyűjtheti az e-maileket és a Facebook-chateket.

Amerikai fiatalokkal is dolgoznak, akik egy egyszerű űrlapon is jelentkezhetnek.

A pozíciók elég népszerűek, korábban az egyetemisták a 7. legnépszerűbb cégének tartották, azaz szívesebben dolgoztak volna velük egyetem után.

Az NSA a diákokat ösztöndíjjal is segíti, de vár tapasztalt munkaerőt és a hadsereget elhagyókat is.

A CNN oldalán több, náluk dolgozó diák is megszólalt. Brianna és Simon azt mondják, az elmúlt évben a fordítás és kibernet területén dolgoztak. Vezetékneveiket biztonsági okokból nem árulták el.

A megszólaló fiatalok mindegyike 18 éves, és csak most végeztek Maryland egyik középiskolájában. Több mint 150 középiskola tartozik az ügynökség munkaprogramjába, amely hozzáférést biztosít a velük dolgozók számára az ország legérzékenyebb információihoz is, közük akár ismerőseik egymásnak szóló üzeneteihez is.

"Előtte nem igazán érti az ember, csak később jön rá, hogy mekkora hozzáféréssel rendelkezik" - mondja egyikük.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
photo-1551736494-893208075f1f.jpg

Katasztrófa közeledhet: nem csak a hőség okozza a grönlandi gleccserek olvadását

A hőség nagy pusztítást végezett az elmúlt hetekben, rengeteg jeget vesztett Grönland. A gleccserek olvadása veszélyesen megemelheti a tengerszintet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Az év egyik legmelegebb napján a Kulusuk, Grönland egyik kis falujának lakosai robbanáshoz hasonló zajokat tapasztaltak. Egy nagyjából öt mérföldre lévő gleccserből egy focipálya méretű darab szakadt le.

Csak ezen a napon, augusztus 2-án 12,5 milliárd tonna jég olvadt el Grönlandon. Ezt a NASA tudósai is tapasztalták, akik egyik klímaváltozást kutató programjuk, az OMG (Óceánok olvadása Grönlandon) keretein belül kutatták a hőmérsékleti rekordok okozta tömeges olvadást.

A NASA csapata nem csak azt vizsgálta, hogy léghőmérséklet emelkedése miképp olvasztja el a gleccsereket, hanem azt is, hogy az óceánok melegedése milyen mértékben katalizálja az olvadási folyamatot.

A tudósok a Helheim gleccser legelső szakaszán jégmentes „tavat” találtak. Ez egy nem túl gyakori jelenség, nem véletlen figyeltek fel rá.

"

„Nagyon ritka a bolygón, ahol az óceánban 200 méteres mélységben nincs hőmérséklet-ingadozás. Általában hidegebb vizet találunk az első 100 méteren, de közvetlen a gleccser alatt meleg víz van. Ezek a vizek most már sokszor közvetlen érintkeznek a jég egész felületével, ami gyorsítja az olvadást.”

– mondta Fenty, a NASA egyik klímakutatója.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
tuzijatek-1.jpg

Videó: Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten

Élőben mutattuk a látványosságot, ha lemaradtál, most megnézheted.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Országszerte tűzijátékkal ünnepelték az államalapítás ünnepét. Este 9 órakor kezdődött meg Budapesten az augusztus 20-i látványos tűzijáték és mintegy fél óra hosszú volt. Kollégánk a helyszínről jelentkezett.

VIDEÓ: A tűzijátékról

Az ünnepi rendezvénysorozat eddigi programjai a terveknek megfelelően lezajlottak, semmilyen rendkívüli esemény nem történt . közölték a tűzijáték megkezdése előtt.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
tarnok.jpg

Tárnok lakói döntöttek: nem lesz tűzijáték, helyette fontosabb célokra használják fel a megspórolt pénzt

Inkább játszóteret, közösségi programot, járdát fizetnek a pénzből.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Idén nem lesz tűzijáték Tárnokon, így döntöttek a helyiek - írta meg a Levegő Munkacsoport a Facebookon.

A Pest megyei település lakói tavaly Tárnok közösségi oldalán egy szavazós játékban arra is voksolhattak, hogy szeretnének-e tűzijátékot, vagy helyette inkább okosabb dolgokra tartsák meg a pénzt, és az önkormányzat az így megtakarított pénzt pl. járdára, sportra, közösségi programokra, játszótérre költse.

A milliók "eldurrogtatatását" leszavazták, de az ünnephez illő programok és a vidám szórakozás megmaradt.

"A környezetszennyező, zajos, egészségkárosító tűzijáték helyett ünnepeljék településeink valódi érték létrehozásával augusztus 20-át" - írta a Levegő Munkacsoport.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
prague-1361374_960_720.jpg

Tűzijáték helyett fényjátékkal fognak ünnepelni Szilveszterkor Prágában

A várható költségeket mintegy kétmillió koronára (26 millió forintra) becsülik.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Döntött a cseh főváros önkormányzata e heti rendkívüli ülésén, fényjátékkal készülnek ebben az évben az új év megünneplésére - írja az MTI.

A prágai vár, a Hradzsin közelében a Moldva bal partján elterülő Letná-dombon és a folyón úszó hajókon megrendezett tűzijátékokat rendszeresen tízezrek - köztük rengeteg külföldi turista - tekintették meg. A rendezvény azonban mindig számos problémát okozott a lakosság egy részének, elsősorban az idősebbeknek és különösen kedvezőtlenül érintette a lakosok által nagy számban tartott házi kedvenceket, főleg a kutyákat és a macskákat - írja az iDnes hírportál.

Az önkormányzat bejelentette, hogy az újévi fényjáték megrendezésére pályázatot ír ki. A várható költségeket mintegy kétmillió koronára (26 millió forintra) becsülik.

A 2019. január elsején megrendezett tűzijáték, amelynek tematikája az 1989 novemberi bársonyos forradalmat idézte, a sajtó szerint 1,7 millió koronába került.

Prágában egyébként a kisebb-nagyobb tűzijátékok és általában a különféle pirotechnikai eszközök használata év közben is nagyon gyakori. Az önkormányzat jelezte, hogy a jövőben mindezt a lakosság éjszakai nyugalmának megőrzése érdekében szabályozni fogják.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x