hirdetés
csaszar_komm_ck1.jpg

Ahol a szülés intimitása elveszik

A Világrajönni blog pszichológus, dúla szerzője Császármetszés alatti kommunikáció című cikkében hívja fel a figyelmet arra, milyen fontos tudatosítani, hogy a császármetszés is szülés, nem csupán egy műtét.
Mészáros Eszter pszichológus, dúla, perinatális szaktanácsadó hallgató cikke a Világrajönni blogon, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2017. március 28.


hirdetés

A műtőben zajló kommunikáció pedig életre szóló negatív élmény vagy gyógyító és erőt adó emlék is lehet.

A Világrajönni blog szerzője, Mészáros Eszter pszichológiai végzettsége is nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy még inkább megértse a babavárás alatti lelki történéseket, a családdá válás folyamán bekövetkező változásokat, és a kisbabák szükségleteit, azt hogy ők hogyan érzékelik a világot és mire van szükségük.

Figyelemmel kísérem a várandóssággal kapcsolatos cikkeket, híreket, a szüléstörténeteket és az anyák tapasztalatait. A császármetszés utáni hüvelyi szülés témájával foglalkozó egyik Facebook csoportban újra és újra megemlítik, azt a gyakran előforduló helyzetet, hogy "nem oda illő" dolgokat mondanak a műtőben az egészségügyi személyzet tagjai. Az érintettek sosem osztottak meg konkrétumot, de dúlaként és pszichológusként is nagyon fontosnak tartom ezt a témát, így rákérdeztem egy kiírásban, miről folyt a szó a császármetszés alatt a műtőben, majd vártam az anyák kommentjeit, vagy akár privát üzeneteit. Körülbelül 100 válasz érkezett

és többnyire negatív tapasztalatokról számoltak be.

A cikk megjelenése óta és a számos megosztásnak köszönhetően elképesztő mennyiségű személyes megosztás érkezik. Az, hogy milyen sokakat és milyen komoly élményanyagot mozgat meg, mutatja a téma rendkívüli fontosságát és aktualitását. A történetekből nyilvánvalóan látszik, hogy sokszor nem is maga a császármetszés vagy a hüvelyi szülés ténye dönti el a szülésélmény milyenségét, hanem a folyamat alatti hozzáállás és kommunikáció, amivel az anyát körülvette az egészségügyi szakszemélyzet és a további segítők.

Ahogyan olvastam az anyák emlékeit, az volt az érzésem, hogy mintha a műtéti helyzet és közeg elvonná a figyelmet arról, hogy – mint ahogyan a természetes szülésnél is – itt is nőből anya válik és egy kisbaba világra jöttében segédkeznek.

hirdetés

Mintha mindannak a romantikája, intimitása, különlegessége elveszne,

ami egy hüvelyi szülésnél nyilvánvalóbb, láthatóbb, talán kézzelfoghatóbb. Persze sokszor az anyák természetes szülés esetén is beszámolnak arról, hogy az egészségügyi személyzet kommunikációja nem volt támogató, kedves, vagy türelmes, esetleg figyelmes.

A megosztott tapasztalatok viszont azt mutatják, ez fokozottan igaz császármetszés esetén. Mintha az a tény, hogy az anyából csupán a fertőtlenítő által narancsszínűre festett gömbölyű pocak látszik, a test többi része letakarva, a felsőteste és az arca elfüggönyözve, eltávolítaná és elfeledtetné, hogy ez is szülés, ez is bensőséges családi esemény, különleges pillanat, felejthetetlen történés, ráadásul egy élet kezdete, az anya legelső élménye az újszülöttjével.csaszar_komm1

Ma már a legtöbb császármetszés nem altatásban, hanem epidurális vagy spinális érzéstelenítéssel történik, így az anya mindent hall, ami elhangzik és fokozottan érzékeny arra, milyen verbális és nonverbális jelzések röpködnek körülötte. Régóta tudjuk, hogy bármely felfokozott érzelmi állapotban, félelem, kiszolgáltatottság esetén nő a szuggesztibilitás, vagyis a szuggesztiókra való fogékonyság.

Ez azt jelenti, hogy

amit ilyen helyzetben mondanak, vagy tesznek, az elementáris erővel ég be az emlékezetbe és önkéntelenül fejti ki a hatását az adott helyzetben.

Ezt az édesanyák közlései is megerősítik, hiszen rendszeresen hallunk tőlük olyat, hogy "sosem felejtem el amit mondott", "mintha most is hallanám, ahogy mondta" vagy, szó szerint "ez örökre beégett".

Vegyük először az optimális példát, milyen a helyes kommunikáció egy ilyen műtéti helyzetben, hogy majd ezzel összefüggésben tárgyalhassuk a megosztott tapasztalatokat.

Elmondható, hogy ritka kivételtől eltekintve, nem császármetszésre készülnek az anyák. Ezzel a helyzettel hosszas és kimerítő vajúdás után szembesülnek, a szülésre jellemző módosult tudatállapotban.

A császármetszés mellett való döntést jellemzően azért hozzák meg, mert a baba vagy az anya fiziológiás állapota ezt indokolja.

A félelem, az ijedtség érzései azonnal megjelennek egy ilyen helyzetben, mint ahogyan a veszteség is:

a természetes szülés megélésének elvesztése, sok esetben a kudarcélmény: hogy "nem tudtam megcsinálni". Szorongás a baba épségéért, félelem az új és idegen helyzettől. Nem könnyű, – ugyanakkor nem is olyan nehéz – beleképzelni magunkat ebbe a helyzetbe, de az nyilvánvaló, hogy az egészségügyi személyzet támogatása, kedvessége, gyengédsége, figyelmessége alapvető kell(ene) legyen ilyen esetekben. Az anya ilyenkor csak rájuk számíthat és nem csupán szakmailag, hanem emberileg is, hiszen az egészségügyi személyzet veszi őt körül (az apa többnyire nem lehet bent a műtőben).

Optimális esetben a műtét alatt is az anyához beszélnek az orvosok, laikus számára is jól érthető, köznapi nyelvezetet használva tájékoztatják őt a történésekről, a baba állapotáról. Megnyugtatják, ha arra van szüksége, pozitív élményekkel terelik el a figyelmét, ha ez segít. Ebből érezheti az anya, hogy figyelnek rá, szakmailag is kézben tartják a történéseket, de mindezek közben ő és a babája a legfontosabb szereplők, és nem csupán elszenvedői a helyzetnek.

A közvetlen orvosi kommunikáció ilyenkor teljes jelenlétet, odafordulást, fókuszálást üzen, ami elengedhetetlen az anya biztonságérzetének megerősítése szempontjából.

"
Nekem a műtősfiú frizurájáról beszélgettek meg hogy mikor volt fodrásznál... Kicsit furcsálltam, értem én hogy nekik rutin, de nekem az első ‘szülésem’ volt...

Számos beszámolóban lehetett olvasni, hogy a futballról, pizzarendelésről, nyaralásról, autókról folyik a szó, ami bár volt, aki számára figyelemelterelésként hatott, mások joggal érezhetik úgy, hogy nem is rájuk és a megszületendő babára koncentrálnak. Pedig amikor egy anya a saját és a kisbabája életéért aggódik, jogos igénye lehet az, hogy a mindennapi megbeszélnivalók kint maradjanak a folyosón és a műtéti helyzetben arról folyjon a szó, ami ott és akkor a legfontosabb: kettőjükről.

Egy hétköznapi rendelésen sem kelt kellemes érzést, ha az orvosunk igazából "máshol jár fejben", hát még egy műtétnél!csaszar_komm2

A válaszokból és az anyák tapasztalataiból az ELTE Illyés Sándor Emléknapok nevű rendezvényére tudományos plakát is készült és bemutatásra került 2017. március 24-én abban a reményben, hogy ezzel is sikerül felhívni a figyelmet a problémára és változást elérni!

"Több zsírja van mint az előző 2-nek összesen".

Semmilyen körülmények között nem hangozhatna el pejoratív kommentár, minősítés vagy lesajnáló jelző a kismamák testsúlyára, alkatára, vagy testzsírszázalékára, még ha esetlegesen a szikeválasztás múlik is ezen.

"Úgy tudtam meg, hogy megszületett a gyerekem és a lánynak tartott baba fiú, hogy

Doktornő: – "Jaj, kukis!"

Orvosom: – "De hát ez egy fiú!" – ő nézte UH-n lánynak.

És akkor úgy összeraktam, hogy azt hiszem, megszületett életem első gyereke, anya lettem és van egy kisfiam."

Számos történetben olvashatjuk, hogy az egészségügyi személyzet csupán egymáshoz intézi a mondatait, az anyához csak alig vagy nem is szólnak. Ez szintén azt a megsemmisítő érzést keltheti, mintha ott sem lenne, vagy csak egy tárgy volna.

"Engem altattak. Mielőtt elaludtam, zokogtam, hogy ennek nem így kellett volna lennie. A doktornő pedig annyit mondott mindenkinek, hogy hagyjanak, hadd sírjak… Ez jól esett."

Rendkívül fontos az empatikus hozzáállás és az anya érzelmi támogatása. Azzal nem segítünk, ha letiltjuk az érzelmi megnyilvánulásokat vagy elbagatellizáljuk őket. Engedjünk teret a negatív érzéseknek is, hiszen van helyük ebben az esetben.

"Az orvos azt mondta, rosszul vettem a levegőt végig a vajúdás alatt, ezért nem jutott a baba elég oxigénhez, ezért esett le a szívhangja, és ezért kell “azonnal műteni, mert különben meghal a baba”. Övön aluli."

Bár vélhetően ezt a közlés csupán információátadásnak szánták, mégis nagyon körültekintően kell fogalmazni, hiszen az ilyesfajta egyszerű közlés is könnyen hibáztatásként csapódik le, ami nagymértékben növeli az anyák bűntudatát.

"X: Hol van a 10-es törlő? Mert ebből van elegem, hogy egyikőtök sem tud ennyit mondani, hogy kinn van a 10-es. Nézzétek meg a kukában!

Orvos: Akkor most visszabontsam?

X: Ne, várjuk meg a beteghordót, lehet a kinti kukában van. Hol késik már? Itt senki nem tudja rendesen végezni a munkáját?

Beteghordó negyedórás késés után: a 10-es a méhlepény alján volt feltapadva a kinti kukában.

Orvos: Én mondtam, hogy kinn van a 10-es, lehet te elfelejtetted felírni.

X: Ne fogd rám, ha mondtad volna, felírom."

Nincs annál nagyobb pánikkeltő, mintha elbizonytalanodsz az orvosaid szakmai hozzáértésében és hozzáállásában. Ha az egészségügyi szakszemélyzet nem olajozott teamként működik együtt, hanem nyilvánvalóan hibázik, és az ebből adódó feszültséget nem diszkréten kezelik, sőt, azt az anyára is ráterhelik – kétségek között hagyva őt magyarázat vagy megnyugtatás nélkül.

"A babának zsinór volt a nyakán és azt mondták, hogy nem mindenkinek kéne megszületni és hát elnézést Anyuka, hogy erről beszélünk de régen a természet ezt elintézte volna..."

Éppen azt kéne erősíteni az édesanyákban, hogy milyen fantasztikus, hogy a fejlett orvosi technikáknak és eljárásoknak köszönhetően – mint a császármetszés is – meg lehet menteni az anyát és a babát is, illetve jó kezekben van!

Szerencsére pozitív példák is érkeztek a beszámolók között

és nagyon fontos lenne, hogy megértsük, mennyire életbevágóan fontos a szülés körüli kommunikáció tartalma, illetve minősége. Egy anya azt írta: "Elég egy rossz mondat ezekben a helyzetekben és egy anya életének legszebb napja halálfélelemmel teli borzasztó élménnyé válhat. Ezt kellene tudatosítani."

Amellett, hogy teljesen egyetértek, hadd emeljem ki a társas támasz szerepét is: minden beszámolóban, ahol jó élményekről írtak az anyák, szerepelt legalább egy személy, aki emberségével, odafordulásával és kedvességével égett be az anyák emlékezetébe! Legyen még több ilyen! Állítsuk a szülés körüli és a császármetszés alatti kommunikációt a pozitív szuggesztiók segítségével a gyógyítás szolgálatába!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kirschner01.jpg

„Lélekben már elbúcsúztam a megtakarításaimtól, két hónap, és mindent bele kell forgatnom a cégembe”

Ez vár a járvány miatti veszélyhelyzetben egy magyar kisvállalkozásra, ahonnan a tizedére visszaesett bevételek ellenére sem rúgnak ki senkit.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Kirschner Péter elsősorban gitárosnak, zeneszerzőnek és producernek tartja magát: jelenleg a Müller Péter Sziámi AndFriendsben játszik és Bródy János zenekarát vezeti, valamint van egy stúdiója, ahol a legkülönfélébb előadóknak készít hangfelvételeket.

„Zenélni 10 éves koromban kezdtem, három évvel később már punkzenekarokban gitároztam. Ez később is végigkísérte az életemet, de mivel a ‘80-as években csak úgy lehetett volna megélni ebből, ha lefekszel a rendszernek, ami számomra nem volt opció, keresnem kellett mellé egy polgári foglalkozást is”

– idézi fel, hozzátéve: “Aztán ez tette lehetővé számomra, hogy semmilyen művészi kompromisszumot ne kelljen tennem életemben pénzügyi szempontok miatt.”

Így lett belőle fazekas-keramikus, nyitott egy saját műhelyt és elkezdett vásárokra is járni. Kiderült, hogy egész jó érzéke van a kereskedelemhez, így a rendszerváltás után pár évvel első boltját is megnyitotta, direkt kézműves termékekre fókuszálva.

A kézművesség volt kezdetektől a fő profiljuk, azóta is valódi minőséggel ellensúlyozzák az utóbb megjelenő kínai tömegtermelést. Ebből nőtte ki magát a Cserépváros márka, sorra nyitották az újabb és újabb üzleteket, valamint elkezdtek Kelet-Afrikából, Indiából és Indonéziából is importálni.

hirdetés

A csúcson, a 2000-es évek közepén 17 boltjuk volt, túléltek több hullámvölgyet, még a 2008-as válságot is. Jelenleg 9 üzlet viseli ezt a nevet összesen 25 alkalmazottal, de egyelőre fogalmuk sincs, mennyi maradhat meg ebből a járvány végére.

Pétert ráadásul zenészként is sújtja a helyzet, hiszen a következő két hónapban minden koncertjét lemondták, és a nyári dátumok is erősen kérdésesek.

– Mikor kezdtél el igazán aggódni?

– A veszélyhelyzet kihirdetésekor, illetve amikor már látszott, hogy az olaszok nemhogy nem jutnak túl rajta, inkább egyre súlyosbodik a helyzet náluk. Az is ekkor lett egyértelmű, hogy valóban egy világjárvánnyal állunk szemben, aminek a méretei és következményei minden korábbi elképzelésünket meghaladják.

Az is ijesztő, milyen tempóban fejlődik az egész: mindannyian egy közeli időpontban reménykedtünk, amikorra visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, ez viszont egyre jobban kitolódni látszik.

Eleinte a zenésztársaimmal, szervezőinkkel is abban bíztunk, hogy májusban már színpadon állhatunk, aztán ebből júniusi terv lett, most pedig már a júliusban sem vagyunk biztosak.

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarral

Bródy Jánossal és zenekarával

– Mik az eddigi veszteségeid?

– A zenei élet teljesen leállt, rengeteg koncertet mondtak le, és jelen pillanatban új stúdiófeladatok is kevésbé várhatók, hiszen a felvételeket mindenki a gázsikból fizeti.

A Cserépváros bevételei pedig a korábbi 15 százalékára estek le, ami brutális különbség, és szerintem ez még nem a vége. A kollégák beleegyeztek a rövidített munkarendbe és az ezzel járó fizetéscsökkenésbe, de ezekkel az áldozatokkal együtt is nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen lesz kifizetnünk a bérleti díjakat és az adókat.

Az viszont biztos, hogy amíg az utolsó fillérünk kitart, senkit sem küldünk el. Nem hagyjuk cserben azokat az embereket, akik akár már 15-20 éve velünk dolgoznak.

Sajnos eközben az egyik üzletközponttól, ahol helyiséget bérlünk, olyan levelet kaptam, hogy szó sem lehet fizetési haladékról vagy engedményről. Jelentős összegről van szó, ami „békeidőben” még kitermelhető, a jelenlegi helyzetben viszont kizárt dolog. Aki ezt várja el kereskedők százaitól, sőt, országos szinten kereskedők ezreitől, az olyan mértékű cinizmusról tesz tanúbizonyságot, amit emberileg nehéz feldolgoznom.

– Mennyire vannak tartalékai a cégnek, illetve neked személy szerint?

– Az én helyzetem könnyebb, mivel az ember nagyon alacsonyra le tudja vinni az igényeit és szükségleteit, ha ez kell a túléléshez. Ráadásul az utazásaim során egyébként is ahhoz szoktam hozzá, hogy a lehető legalacsonyabban tartsam a kiadásaimat és az igényeimet. Kelet-Afrikában vagy Indiában napi néhány dollárból kijövök, tehát egyáltalán nem idegen számomra a helyzet, ha le kell mondanom a luxusokról.

Ahhoz viszont, hogy a cégemet meg tudjam tartani, és a velünk dolgozó embereket, akikért felelősséggel tartozom, ki tudjam fizetni – még ha csökkentett összeggel is – legfeljebb két hónapra elegendő tartalékunk van.

Ez azt jelenti, hogy ha tovább tart a válság, az összes spórolt pénzemet bele kell forgatnom a cégbe, és nem lesz elég. A megtakarításaimtól lélekben már el is búcsúztam épp emiatt.

– Van B-terved?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pekingi_konferencia_dec-1.jpg

„Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról

Hizsnyai Tóth Ildikó szerint Kínában lényegében egy rendszerváltás ment végbe a koronavírus miatt. De beszélt többek között arról is, hogy a rendkívül drága denevért és a tobzoskát a gyógyhatásai miatt fogyasztják a kínaiak, akik amúgy egyáltalán nem olyan szabálykövető robotok, ahogy sokan képzelik őket.
Kövesdi Miklós Gábor, Fotók: Hizsnyai Tóth Ildikó - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Hizsnyai Tóth Ildikóról egy fordító kollégám mesélt. Ildikó szlovákiai magyar, és egyetemi tanár. Jelenleg Kínában dolgozik, ott vészelte át a koronavírus miatt bevezetett karantént.

- Arra kérem, mutatkozzon be, mondja el, hogy vetődött Kínába.

- 20 évig tanítottam Pozsonyban, a Comenius Egyetem magyar tanszékén magyar szakosokat, tolmácsokat, fordítókat, szerkesztőket, levéltárosokat fordításelméletre. Másik kutatási területem a magyar mint idegen nyelv, ebből írtam egyetemi jegyzetet is.

Szeptemberben érkeztem Hsziánba, a Xi’ani Nemzetközi Tudományok Egyetemén kaptam munkát, ahol a német tanszéken belül alakult magyar szak is. Egy másodéves csoportnak tanítok irodalmat. Elég alacsony nyelvi szinten vannak, úgyhogy nagyon találékonynak kell lennem. Év végéig meg kell írnom egy egyetemi jegyzetet is.

Eléggé mélyvízbe kerültem, amikor kijöttem. Ezek a belső területek nem olyanok, mint Peking, vagy a tengerparti részek, amik mindig is nemzetközibbek, nyitottabbak voltak. Hsziánból indult annak idején a selyemút, itt van az agyaghadsereg, a Nagy Vadlúd-pagoda, de például alig tud valaki angolul.

hirdetés

- Kicsit beszéljen arról, mekkora kultúrsokk oda érkezni, mennyire más az ottani világ?

- Kína nagyon más, és nagyon keveset tudunk róla. Ez akkor tűnik csak fel az embernek, ha ide kell jönnie egyedül. Én idefelé jövet, a repülőn ijedtem meg. Ha például Spanyolországba megyek, mondjuk Andalúziába, utána tudok nézni az interneten, tájékozódom. De azokat az információkat nem lehet otthon, az internetről összegyűjteni, amik Kínában a mindennapi élethez szükségesek.

Szerintem ez a járvány többet mutatott meg Kínából, mint amit maga az ország szeretne mutatni magából.

Nagyon szeretek itt élni, bár nehezen szoktam meg. Nehéz elengedni azt, hogy folyamatosan megfigyelnek. Erős paranoiám volt.

Mindent meg kellett szokni, azt, hogy hogyan kell fizetni, enni, inni, ráadásul egy teljesen idegen nyelven. Például, ha először megy az ember egy itteni ABC-be, nem tudja, mit vásároljon, mert semmi nem hasonlít arra, amit megszoktunk. Még a csomagolás is egészen más. Úgy érzed magadat, mint egy 3 éves gyerek, aki elvesztette a szüleit egy tízmilliós városban.

Azok az emberek, akikkel a mindennapokban találkozom az autóbuszon, a metrón, nagyon közvetlenek.

Az egyáltalán nem igaz, amit gondolni szoktunk róluk, hogy olyan szabálykövetőek, mint a robotok, és az sem, hogy állandóan közösségben gondolkodnának.

Például amikor beáll a metrószerelvény üresen, és kinyílik az ajtó, szabályosan meg kell harcolni az ülőhelyért. Lökdösődnek, mint az óvódások. Ha feláll valaki a buszon és leülnél, még fél úton van a feneked, már ül ott valaki, nem is érted, hogy tudott becsúszni alád.

De közvetlenek, végtelenül kíváncsiak, nagyon szeretik a kényelmet, és tulajdonképpen folyamatosan tesznek mindenre. Mindent úgy és akkor csinálnak, amikor nekik megfelel. Például jön szembe egy csinos nő, és olyan hegyeset köp, hogy alig bírsz elugrani előle. Mert erre van kedve.

Az ivóvíz itt nem a csapból folyik, a tiszta levegő sem magától értetődő. A szobában van egy légtisztító, amit nem mindenki engedhet meg magának. Én szerencsés vagyok, egy olyan szállóban lakom, amit külföldi vendégtanároknak tartanak fent. A kínai tanárkollégáim egész más körülmények között élnek.

Kínában mindenütt pottyantós vécé van, még a plázákban is. Viszont mások a higiéniai szokások, mint amihez hozzászoktunk.Mindenütt állandóan söprögetnek, tisztogatnak.

Az egész országban egy időzóna van, ezért ha reggel hétkor munkába indulok, még sötét van. Egy rövid allén kell végigmennem, ha az egyetemre megyek, és már ekkor, reggel két utcaseprő sepri.

Nem látja őket senki, ők se nagyon látják még az utat, de söpörnek, mert elkezdődött a munkaidejük.

Elmehetsz a legvacakabb piacra is, állandóan takarítanak, törölgetik a tőkét, ahol a halat felbontják. A buszt minden kör után lemossák. Ez békeidőben is így van, nem csak most, a járvány miatt.

- A piacot említi. A világjárvány óta különösen sok kritika éri a kínaiaknak az étkezéseit szokásait, hiszen felröppent, hogy a denevér, esetleg a tobzoska evése állhat a vírus elterjedése mögött.

- Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a kínaiak mindent megesznek. Egy nagyon összetett gasztronómiai kultúrájú országról beszélünk. Nincs is olyan, hogy egységes kínai konyha.

Olyan értelemben mindent megesznek, hogy semmit sem hagynak pocsékba. Például mindenféle gabonából készítenek lisztet. Vagy vegyük például a lótusz növényt, annak minden részét felhasználják étkezési célokra.

Itt például, ahol én élek, itt nagyon gazdag a gasztrokultúra. Lepények vannak, lehet lángost kapni, gulyáslevest... Nem úgy hívják, de pont úgy néz ki.

A denevért és a tobzoskát viszont nem eszik, hanem gyógyhatása miatt fogyasztják, ami fontos különbség, és rendkívül drága, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.

Fűben-fában orvosság, és kígyóban-békában is. A keleti ember gondolkodása szerint az ember nem emelkedik ki úgy a természetből, mint nyugaton. Itt az ember a természet része, és még mindig népszerű a hagyományos kínai orvoslás.

Ennek az is az oka, hogy az orvosképzés nagyon elmaradott. A kínai orvosok 20%-a rendelkezik diplomával, a többinek csak középiskolai végzettsége van.

A frissen elfogyasztott nyers hús a meggyőződésük szerint energetizál. A denevér ürülékének például látásjavító hatást tulajdonítanak, a tobzoska pedig afrodiziákum.

Államilag támogatott farmokon tenyésztik ezeket a vadakat, mert fontos exportbevételt jelentenek az országnak, tehát a külföldi gazdagok is „eszik”, csak ők nem a városi halpiacon veszik meg.

Egyébként a járvány valószínűleg nem arról a konkrét vuhani piacról indult, mert a zéró beteg nem járt ott és egyik kontaktja sem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
91760365_218423159417394_2234418252837027840_n.jpg

„Nagyon nagy a baj, most mindenki a túlélésre játszik” – egy magyar szállodaigazgató a válságról

Galla Gergő szerint legfeljebb 2-3 hónapig húzhatja a szektor bevétel nélkül. Az eddigi intézkedések a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Galla Gergőt, a Barceló Budapest igazgatóját kértem, hogy mondja el, milyen a szállodaipar helyzete. Gimnáziumi osztálytársak voltunk, ezért tegeződünk.

- Egy nemzetközi szállodalánc egyik tagját vezeted, az átlagnál talán nagyobb nemzetközi rálátásod van. Mikor ismertétek fel, hogy hamarosan nálunk is nagyon súlyos lesz a helyzet?

- Annak ellenére, hogy lehetett hallani a híreket, minket is elég váratlanul ért a dolog. Bár nekünk vannak szállodáink Csehországban, Olaszországban is, és természetesen értesültünk róla, amikor az ottani szállodákat bezárták, még akkor is azt reméltük, hogy nálunk ez nem történhet meg.

Amikor az első hazai betegek megjelentek, és bejelentették a korlátozásokat, egy egész hétvégét azzal töltöttünk a kollégáimmal, hogy kiszámoljuk, mi az a minimális kapacitás, ami szükséges a továbbüzemeléshez.

De utána hétfőn bejelentették, hogy lezárják a repteret, ezért még aznap eldöntöttük, hogy mi is bezárunk.

hirdetés

- Hogy látjátok az esélyeket?

- Nagyon nagy a baj. Most mindenki a túlélésre játszik, mindenkinek az a legfontosabb, hogy a cég megmaradjon, és az alkalmazottait megtarthassa. De mint mindenütt, nálunk is vannak kényszerszabadságolások, leépítések.

- Mekkora leállásra készültök?

- Senki nem tudja megjósolni, mi lesz, de én úgy kalkulálom, hogy ha 2-3 hónapon belül nem fogjuk látni a fényt az alagút végén, akkor jóvátehetetlen károk lesznek.

- A kormány eddigi intézkedései elsősorban a kisvállalkozóknak segítettek, gondolom a szállodákat nem, vagy csak nagyon kis mértékben érintik.

- Tény és való, hogy az eddigi intézkedések nagyon gyorsan jöttek, de keveset segítenek a szektorban, sajnos jelentősebb lépések szükségesek. Ezzel nem azt mondom, hogy ezek ne lennének amúgy jó és fontos intézkedések, de a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.

Magyarországon borzasztó magasak a bérekre rakodó járulékok, az lenne jó, ha ezeket nagyobb mértékben vállalná át az állam.

- A fővárosi önkormányzat próbál segíteni? Hiszen a pesti szállodák a fővárosnak is bevételt hoznak.

- Nem igazán, de nem is tudom, miben segíthetnének. Idegenforgalmi adót fizetünk nekik, de azt a bevétel után, tehát ha nincs vendég, nincs idegenforgalmi adó.

- Esetleg az iparűzési adó elengedése...

- Igen, azt lehetne. Minden esetre nem tudok ilyen tervről.

- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége fontolgat lépéseket, felvette a kapcsolatot a kormánnyal?

- A szövetség valóban folyamatosan egyeztet a kormánnyal, de konkrétumokat nem tudok.

- Remélhetőleg kaptok segítséget, hiszen az autóipar mellett a turizmus a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja, ha újra akarják indítani a gazdaságot, szükség lesz a szállodákra.

- Ez így van, persze a gazdaság újraindítása sem megy egykettőre. Sokan úgy vélekednek, hogy az üzleti célú utazás hamarabb újraindul, mint a rekreációs. De ez sem biztos.

Minden céget meg fog viselni ez a válság, kérdés, hogy kiknek lesz pénze vagy akár energiája arra, hogy mondjuk konferenciákra utazgasson.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
02-1.jpg

„Még a csoki ízét sem ismerik, nem kóstolták soha” – éhbérért dolgoznak Ghána kakaótermelői

A kakaóbab az élelmiszeriparban fontos szerepet tölt be, hiszen kakaópor és csokoládé formájában kedvenc édességeink alapanyagát képezi. Ghána a világ második legnagyobb kakaótermelője.
Szöveg és képek: Supák Ágnes - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A Ghánában termesztett kakaó olyan neves csokigyáraknál köt ki, mint például a Lindt & Sprüngli, amely ikonikus csokoládégolyóit mi már méregdrágán vásárolhatjuk meg a boltokban.

Ennek ellenére maguk a kakaótermelők szinte semmi profitot nem látnak az egészből, sőt

még a csokoládé ízét sem ismerik, hiszen soha életükben nem kóstolták elkészült formájában.

Ghánában két kakaótermelő közösséghez, az Aboagyekrom és Nyameagyiso faluba látogattam el, helyszíni riport következik.

A ghánai farmerek keresete számokban kifejezve nagyjából a következőképpen néz ki: 1 kg szárított kakaóbabért átlagban 1 euró, 30 centet kapnak. 1 zsák pedig nagyjából 64 kg-os szokott lenni, amiből egy évben összesen 10 darabot tudnak megtömni. Ez egy 5-6 fős család egész éves bevételét jelenti.

hirdetés

Ebből is látható, hogy a földművelők alig keresik meg az ültetvények gondozásához és saját élelmezésükhöz szükséges pénzösszeget, a jövőjük biztosítása helyett pedig folyamatos nyomás alatt állnak, hogy a gazdag országok piacának minél több kakaót szállítsanak. Erre még az is rátesz, hogy az elmúlt években a kakaó termelési szintje csökkent. Az egyre gyengülő terméshozamnak számos, különféle oka létezik.

A kakaóbabok szárítására szolgáló tákolmány alatti árnyékban pihennek meg a háziállatok

Az erdőirtás veszélyei és a monokultúra

A folyamatos terhelés a környezetre nézve is káros hatással van, hiszen

a kakaó termesztése a magas páratartalommal és árnyékkal szolgáló trópusi esőerdők közelségét igényli, ám ezek egyre fogyatkoznak.

A probléma gyökere abban rejlik, hogy számos ghánai faipari vállalat részt vesz az illegális erdőirtásban, és anélkül vágják ki a fákat, hogy újakat telepítenének a helyükre. A másik gond az, hogy maguk a farmerek is terjeszkedni szeretnének, ami még inkább megritkítaná a faállományt, és visszavenne a terület diverzitásából, mivel így egy helyen a sokféle növény helyett csak kakaó maradna.

A kakaó szüreteléséhez használt macséta

Ennek megfékezésére már több rendelet született, például az egy erdőhöz tartozó kisebb farmokat (megőrizve szuverenitásukat) természetvédelmi terület alá helyezték. Ghána Erdészeti Bizottsága pedig arra ösztönzi a farmereket is, hogy ha tudnak, ültessenek újabb fákat, ezzel a térhódítás helyett a megőrzésre helyezve a hangsúlyt.

A terméshozamra és környezetre nézve negatív hatással van a monokultúra is, vagyis az egy típusú növényfaj termesztése. Ez a gazdálkodási mód az összes tápanyagot kiszívja a talajból, így az hamar kimerül. Erre megoldást jelenthet az, ha más, hasonló igényekkel rendelkező növényeket is ültetnek a földbirtokra, mint például főzőbanánt, kaucsukfát (gumit), vagy kókuszdiót. Így, ha a föld termőképessége csökken, áttérhetnek más termékek előállítására.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!