hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.


hirdetés

Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

hirdetés

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
osztalyterem2.jpg

Jocó bácsi: Semmilyen feltétel nem adott a 9 órás iskolakezdéshez

A népszerű töritanár szerint más-más okból, de se a kisebb, se a nagyobb diákok nem járnának jól a főváros tervével. Két másik pedagógust is megkérdeztünk.
Láng Dávid; illusztráció: PxHere - szmo.hu
2020. június 30.


hirdetés

Mint azt megírtuk, csúsztatott iskolakezdésben gondolkodik a fővárosi önkormányzat a következő tanévkezdéstől, ez is egy óvintézkedés lenne a járvány várható második hulláma ellen.

Közleményükben azt írják, a reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló.

A BKK számításai szerint a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára.

hirdetés

Erről már elkezdték az egyeztetéseket a BKK, az EMMI, a KLIK, 10 budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, valamint több másik érintett szervezet bevonásával.

Mi most tanárok véleményére voltunk kíváncsiak.

"A kérdés nagyon összetett, külön kellene választani életkorilag, de egyik korcsoport számára sem lenne előnye"

– mondta el a Szeretlek Magyarország kérdésére Balatoni József, azaz Jocó bácsi.

Szerinte az alsósok esetében a fő problémát az jelenti, hogy a szülőknek be kell érniük dolgozni. Így mindenképp kellene ügyeletet biztosítani a jelenlegi rend szerint, igazi előnye pedig csak azok számára lenne a változtatásnak, akik később kezdik a munkát, vagy nem dolgoznak.

A gimnazisták számára, akiket már nem kell kísérgetni, ugyan csábító lehet, hogy tovább aludhatnak, náluk viszont a már most is hatalmas óraterhelés jelenti a problémát. Egy középiskolás diák így is délután 3-4-ig bent van az iskolában, egy órás csúsztatás esetén 4-5 körül végeznének.

Jocó bácsi úgy véli, a tervnek egyedül akkor lehet realitása, ha az óraterheket is csökkentik, ami jelenleg nem reális. Az új Nemzeti Alaptantervben sincs szó ilyesmiről, vagy legalábbis csak minimális mértékben.

Ezért hiába tartja alapvetően jónak az ötletet, szerinte a gyakorlatban semmilyen feltétel nem adott hozzá.

Hasonló véleményen van két másik pedagógus is, akik a nevük elhallgatásával nyilatkoztak nekünk. Egyikük egy fővárosi gimnáziumban tanít. Neki személy szerint jól jönne, mivel az agglomerációból jár be, és a reggeli csúcsforgalom miatt fél 5-kor kell kelnie.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
maszk_unsplash-883x760.jpg

„Minek az a maszk? És amúgy is, minek rendel az, aki ennyire fél a vírustól?”

A járvány nemhogy közelebb hozta, inkább még messzebb sodorta egymástól az embereket. Vélemény.
K.U.D./A címlapkép illusztráció: Clovis Wood /Unsplash - szmo.hu
2020. június 25.


hirdetés

"A vírus dolgozik: olyanok, mint mi, ezt súgja nekik" – írta Adrian Tchaikovsky Az idő gyermekei című könyvében. Anélkül, hogy spoilereznék, a lényeg, hogy két, látszólag tökéletesen különböző faj egy vírus következtében végül megérti egymást, egymásra találnak és nyugalomban, békében élnek.

Amikor márciusban felbukkant a COVID-19, azt gondoltam, talán ez lesz az a vírus. Hiszen alig akad olyan ember, akinek az életére így vagy úgy ne lett volna hatással a járvány. Mi hozná jobban össze az embereket, mint a sorsközösség – gondoltam naivan. Mekkorát tévedtem!

"És ti lazítottatok már, vagy még mindig be vagytok zárkózva?"

"Szerintem nagyon túlaggódod ezt!"

"Nektek mikor kell már végre bejárni az irodába?"

hirdetés

"Figyi, hogy nem fulladsz te meg abban a maszkban?"

"Minek az a maszk? És amúgy is, minek rendel az, aki ennyire fél a vírustól?"

Csak néhány megjegyzés, amit az utóbbi időben kaptam. A fulladásra vonatkozó beszólás különösen mókás, tekintettel arra, hogy egy olyan benzinkúton viseltem, ahol a bejáratnál egy nagy, piros nyomtatott betűkkel írt tábla hívja fel a figyelmet, hogy az üzlet területén a maszk viselése kötelező.

Ráadásul nem valami spéci FFP3 maszkról van szó, hanem egy sima, szűrőbetétes sportmaszkról, amit amúgy azok, akik rendszeresen bringáznak a fővárosban, békeidőben is sűrűn viselnek. A rendelésre vonatkozó kommentár pedig egy futártól érkezett, aki rossz néven vette, hogy maszkban mentem a bejárati ajtóhoz az általa szállított holmiért.

Egyértelmű, hogy az emberek nem egyformán viszonyultak a vírushelyzethez.

Van, akinek az élete március közepén sem változott meg jelentősen, mert továbbra is épp úgy kellett dolgoznia, mint korábban. Más, épp ellenkezőleg, elveszítette az állását, és volt, aki távmunkában folytatta. Volt, aki kerülte a zárt tereket, és bevásárolni sem ment el, mert megtehette, hogy házhoz rendeli mindazt, amire szüksége van. Másnak erre esélye sem volt, mert például olyan településen él, ahol nincs lehetőség házhoz szállítást kérni, vagy épp örömét leli a vásárlásban, és vírushelyzet ide vagy oda, nem is akart lemondani erről.

Volt, aki tudatosan kerülte az egészségügyi intézményeket, mint potenciális gócpontokat, más épp a vírus tombolásának idején szült, szenvedett balesetet, lett sérve, és még sorolhatnám. Van, akinek a karantén a poklok poklát jelentette, másnak paradicsomi állapotokat. Volt, aki szenvedett a családdal való összezártságtól, más mérhetetlenül élvezte az együtt töltött időt, annak minden nehézségével együtt. Volt, aki különböző okokból kifolyólag komolyan vette a karantént és a legszűkebb családjával sem találkozott hónapokig, más ugyanúgy napi szinten futott össze a barátaival, csak épp valamelyik szórakozóhely helyett egyikük lakásán iszogattak, társasoztak, beszélgettek.

Ahány ember, annyiféle életkörülmény és reakció. Naivan azt hittem, a mindenkit érintő helyzet majd empátiát ébreszt bennünk, rávilágít arra, hogy akármennyire különbözünk is egymástól, mégis mennyi a hasonlóság.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
virus_utazas.jpg

„Sehogy sem tűnik logikusnak” – nehezebb utazni Angliából Magyarországra és vissza, mint korábban

Két héttel korábban még nem volt karantén Angliában, ha külföldről jöttünk vissza. Viszont volt Magyarországon. Ott most nincs, Angliában viszont lett.
Belicza Bea Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. június 23.


hirdetés

Elvileg április 5-én utaztunk volna haza. Már előtte két héttel tudtam, hogy most nem utazunk. Elsősorban anyukámat látogattam volna meg a Pesti úti idősotthonban, de ott már látogatási tilalom volt. Nyugodtan lemondtuk a foglalásainkat, hogy sebaj, majd később, ha újra nyugalom és egészség lesz. Az utazás tervezett napjától nehéz napok jöttek, mivel a 90 éves anyukám is megkapta a koronavírust, és aznap ment kórházba, amikorra a látogatást terveztük.

Rettentő hosszú hetek jöttek, nem lehettem biztos abban, hogy tudunk még valaha találkozni.

A rémes időszaknak nagyjából vége. Ő szinte még mindig szobakaranténban van, de szerencsére, jól. Nem fáj semmije, próbál újra erősödni, kis sétákat tesz, de végre elindult. Őt pár napja lehet látogatni, igaz, csak napi fél órára.

Az engedélyezett fél óra nem olyan hívogató. Azt szeretném, ha eljöhetne velem egy apartmanba, étterembe vagy fürdeni. Úgyhogy még várni kell.

Korábban azért sem terveztem hazautazást, mert Magyarországon két hétre karanténba kerültem volna.

hirdetés

A magyar karanténnak már vége, csakhogy közben

az angol szabályok is változtak, június 8. óta visszautazáskor ott van karantén.

Ez most nagyon vicces.

A szabályok leírásában az van, hogy ha nem akarunk második hullámot, akkor vigyázni kell. Értem, világos, de két héttel korábban, amikor Magyarországon még több beteg volt, az Egyesült Királyságban miért nem volt karantén, hogy más országból ne hozzunk újabb fertőzést?

És Magyarország miért nem kér már karantént, amikor Angliában még mindig napi 150 ember hal bele a koronavírusba?

Sehogy sem tűnik logikusnak.

Gondoltam, várok még, hátha gyorsan megszűnik a karantén pár országgal, mondjuk Magyarországgal, ahol kevés a fertőzött. De nem, a következő körben, július elejétől még csak a Portugália, Spanyolország, Olaszország, Franciaország és Görögország felől érkezők kapnak felmentést.

Tehát csak ott tervezik karanténmentesíteni az utazást, ahol az angoloknak saját nyaralóik vannak.

Magyar munkavállalókra most nincs olyan nagy szükség. Egyrészt kevesebb a munka, másrészt egy részük kint van, a többiek meg jönnek, amikor újra lesz munka. De várjuk ki, talán a következő körben mi is szabadon utazhatunk Magyarországról Angliába. Hacsak nem romlik a helyzet itt a szabályok enyhítése után.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kaleta-gabor-1.jpg

Pedofil? Még mit nem, ő csak nézegette a gyermekekről készült pornográf felvételeket!

A gyerekek meg, akiknek a képeire élvezkedett, ugye, kit érdekelnek. Vélemény.
K.U.D. - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Szegény férfi! 30 kilót fogyott, annyira megviselte ez az ügy. 30 kilót. Nagyjából ennyi egy 2 éves kislány (elvileg az átlagos testsúlyt úgy lehet kiszámolni, ha az éveket megszorozzuk kettővel és hozzáadunk 8-at) és egy 5 éves kisfiú testsúlya összesen. Ennyit fogyott ez az ügyvédje szerint mintaértékű jogászéletet élő, hazáját szolgáló, mélyen vallásos ember, aki egyébként mindent beismert a bíróságon. Kaleta Gábor volt perui nagykövetről van szó, akinek a számítógépén több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le.

A bíróságon ez az ember, aki amikor épp nem kiskorú gyermekek pornográf felvételeit nézegetve fantáziált és szerzett örömet magának, rendszeresen gyakorolja a hitét, szóval a bíróságon hangsúlyozta, végtelenül megviselte az ügy a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. Szegény. Bűnös ugyan, elismeri, na de mégis.

Egy év felfüggesztett börtönbüntetés és 540 ezer forintos pénzbüntetés. Ennyi. Persze, az ítélet még nem jogerős, de ne legyenek senkinek sem illúziói: egy ilyen jóravaló keresztény hazafi nem fog rács mögé kerülni. Persze, azt elismeri, hogy 19 ezer kiskorúról készült képet tárolt a gépén, de hát mi ezzel a probléma? Nem érti. Hát nem csinált ő semmi rosszat, mégis, hogy bánnak most vele? Meghurcolják. Tönkremennek az idegei. A családját is bántják. Mikor ő csak kiskorúakról készült erotikus felvételeket töltött le a gépére.

Az ő jogai. Az elkövetőé. Megint. Persze. Mint Magyarországon szinte mindig.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!