hirdetés
Street-rat.jpg

Agresszívabbá váltak a patkányok az éttermek bezárása miatt Amerikában

A patkányok az éttermek és üzletek bezárásával lényegesen kevesebb élelemhez jutnak, ez pedig a viselkedésükre is kihat.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Az amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) arra figyelmeztet, hogy az emberek az eddiginél is jobban ügyeljenek a lakásukra, üzletükre, saját magukra, a járványhelyzet miatt ugyanis a patkányok sokkal agresszívabbak - írja a Mirror.

A központ azért adott ki erre vonatkozó figyelmeztetést, mert az élet újraindulásával több területről kaptak visszajelzéseket megnövekedett rágcsálóaktivitásról.

Ennek oka abban keresendő, hogy az éttermek és üzletek bezárásával lényegesen kevesebb élelemhez jutnak, az éhség pedig kihat a viselkedésükre, agresszívvá válhatnak.

A városi patkányok nagy részének ugyanis az éttermek, lakók, üzletek által kirakott szemét jelenti az élelmet, ám a korlátozások miatt minden zárva, más élelem után kell nézniük.

New Yorkban és New Orleansban a térfigyelő kamerák felvételein is jól látható, hogy szokatlanul viselkednek az állatok, de a bejelentések is ezt támasztják alá. Az utóbbi város egyik híres utcáján, a Bourbon Streeten egy férfi a sarkon befordulva hirtelen 30 patkánnyal találta szembe magát, akik éppen valamit lakmároztak. Szintén megnövekedett azoknak a hívásoknak a száma, amikor a patkányok egész lakóépületeket lepnek el, a lakók pedig nem tudnak mit csinálni velük.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
s10-scaled.jpg

Remek szivárványokat lehetett fotózni Budapesten a vihar után

A XIII. és a XVII. kerületből kaptunk fotókat, majd a Petőfi híd mellől is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 29.


hirdetés

A hétfő délutáni vihar után több kerületben is szép szivárványok jelentek meg a légkörben.

A XVII. kerületben fotózták ezt:

A XIII. kerületben pedig ezt:

A Petőfi híd mellől küldték ezeket:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
negylabu-kiscsirke-szuletett-fuzesgyarmat.jpg

Négylábú kiscsirke született Füzesgyarmaton

A gazda igencsak meglepődött, amikor meglátta a kiscsirkét, amiről először azt hitték, három lába van, később viszont kiderült, hogy négy.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. június 29.


hirdetés

Egy furcsa meglepetéssel indult a vasárnapja egy füzesgyarmati férfinek, ugyanis egy háromlábú kiscsirkét vett ki a keltetőgépéből - számolt be a Beol.

A férfi a lapnak elmondta, hogy a csirkék kikelését vasárnap reggelre várták. Nyolc apróság ki is kelt, ám a férfi arra lett figyelmes, hogy az egyiknek furcsa módon a hátán van a lába.

"Mikor jobban megnéztem, megdöbbenve vettem észre, hogy három lába van szegény csirkének"

- mondta a portálnak Tóth Imre, aki fotókat is küldött a kiscsirkéről.

Később azonban kiderült, hogy a csirkének nem három, hanem négy lába van, a gazda erről is küldött fotót a portálnak.

hirdetés

Négylábú kiscsirke kelt ki Füzesgyarmaton | BEOL

Vasárnap füzesgyarmati olvasónk jelezte, hogy a napja egy furcsa meglepetéssel indult, ugyanis háromlábú kiscsirkét vett ki a keltetőgépéből. Ám délután még egy lábat felfedezett a csibén.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
antonori.jpg

Hogyan képes egy nő túl a klimaxon kihordani egy babát?

Az olasz asszony elveszítette tizenhét éves fiát, és ezért mindenképpen akart szülni egy másik Ricardót.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 29.


hirdetés

Az első nő, aki túl a hatvanon gyereket szült egyszerre számított világszenzációnak és története számos orvos-etikai kérdést is felvetett. Az olasz asszonnyal a Fókusz is forgatott, egyetlen híres-hírhedt orvos volt hajlandó foglalkozni vele azután, hogy elveszítette tizenhét éves fiát, és ezért mindenképpen akart szülni egy másik Ricardót.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tiszaviragzas-video.jpg

Fantasztikus felvételeken örökítették meg a látványos tiszavirágzást

Még a borús, esős időben is gyönyörű látványt sikerült levideózni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 01.


hirdetés

Lenyűgöző felvételen örökítette meg a tiszavirágzást a Filmdzsungel Stúdió. A napsütéses meleg időben ezernyi tiszavirág (Polingenia longicauda) lebeg, repül, "táncol" ilyenkor a víz felszínén és a víz fölött.

A kérész lárvái a nőstények által lerakott petékből fejlődnek ki a mederfenéken. A kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken. Három év után június elején a lárvák előbújnak üregükből és a víz felszínére emelkednek.

A rajzás időpontja függ a víz hőmérsékletétől, a napos órák számától, de egyes feltételezések szerint még a holdfázis is befolyásolhatja. A vízből kibúvó lárvák leginkább a partról benyúló faágakon, a vízben álló stégeken vedlenek, a nőstények egy, a hímek két alkalommal.

Az egyedülálló látványt sokan kísérik figyelemmel a Tisza felső szakaszától Szegedig, és sokan igyekeznek megörökíteni a jelenséget.

A Filmdzsungel Stúdió most filmbe illő felvételeket készített az áradó Tisza felett repkedő tiszavirágokról. Még a borús, esős időben is gyönyörű látványt sikerült megörökíteni a filmeseknek.

hirdetés

VIDEÓ: "Együttállás"


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!