hirdetés
58594713_2426810314016818_3893805367594844160_n.jpg

Pattanásig feszült krimi Budapest angol szerelmesétől – beszélgetés Adam LeBorral, a Nyolcadik kerület írójával

Egy roma származású budapesti nyomozó a 2015-ös nagy migránsválság idején értesül egy gyilkosságról. Azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy ennek az emberölésnek a szálai sokfelé vezetnek, az alvilágtól a legmagasabb körökig.
Szöveg és fotó: Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. május 01.


hirdetés

Erről szól a Nyolcadik kerület című krimi, amelynek szerzője Adam LeBor angol író. LeBor, aki a Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, jó ismerője és szerelmese fővárosunknak: az elmúlt 30 évben rengeteg időt töltött itt és Közép-Kelet Európában újságíróként, többek között a londoni Times-ot, az Independentet tudósította a kelet-európai rendszerváltásokról. A magyar kötődés kihatott írói munkásságára is: tíz évvel ezelőtt jelent meg a Budapest Protokoll című regénye. A Nyolcadik kerület magyar kiadása két évvel követi a nagy-britanniai megjelenést.

Az Íróval a könyvfesztivál helyszínén, a Millenárison beszélgettünk.

– Nem mindennapos, hogy egy angol író ennyire ragaszkodjon Budapesthez. Emlékszik még az első magyarországi élményeire?

– Igen, emlékszem. Először 1990. novemberében jöttem Budapestre, hogy egy utazási cikket írjak az Elle magazinnak. Tehát semmi történelem vagy politika. Életem egyik legizgalmasabb hetét töltöttem itt. Mindenki nagyon szívélyesen fogadott. A kalauzom egy olyan ember volt, akivel korábban sosem találkoztam. Egy londoni barátom barátja barátjának az unokatestvére látott vendégül otthonában és minden este elvitt valahová. Teljesen elbűvölt a város: a királyi vár (ezt Adam magyarul mondja!), a törökkori fürdők, a mesés templomok, a kommunista korból maradt irodatömbök, a szép 19. századi lakóházak – sokszor mindez egyetlen utcában! Londonnak nincsen ennyire sokféle arca. Pontosan emlékszem, amikor a Lánchídon mentem át a Gerbeaud-ba, és a köd felszállt a Duna felett…Európában voltam és mégis annyira más volt. És a nyelv, az olyan szavak, mint „viszontlátásra”. Kezdetben egy étlapon sem tudtam eligazodni, vagy a fodrásznak elmagyarázni, hogy milyen hajvágást akarok. Budapest akkoriban egészen más volt, mint manapság. Ma már nagyon fejlett, igazi európai főváros, valami eltűnt abból a titokzatos kalandból, ami bennünket, korábbi látogatókat úgy megragadott.

– Ön újságíróként éveken át követte a kelet-európai posztkommunista országok fejlődését. Nem gondolja, hogy ezeknek az országoknak a többsége utat tévesztett a rendszerváltások után – legalábbis ahhoz képest, amit reméltünk?

– Úgy gondolom, hogy a 90-es évek elején túlságosan nagyok voltak az elvárások. Sokan azt hitték, hogy vége a kommunizmusnak, itt a kapitalizmus, beköszönt a jólét, mindenkinek meglesz a maga hétvégi háza a Balaton, a Balti-tenger vagy a Fekete-tenger partján. Csakhogy szerintem ezt az átmenetet nem jól kezelték, az olyan külső erők sem, mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Nem volt realitása annak, hogy azt mondták az egypártrendszerű államoknak: eddig tervgazdálkodás volt, most berobban a szabadpiaci gazdálkodás. Ezek a dolgok nem így működnek. Több nemzedékre van szükség, amíg egy ország megtanul kapitalista módon gondolkodni.

Az egész kommunizmus azon alapult, hogy az emberek azt tették, amit mondtak nekik, nem kellett kockázatot vállalniuk, és éppen ezért felelősséget sem. Aztán egyik napról a másikra azt mondták nekik, hogy kockáztatniuk kell, döntéseikért felelősséggel tartoznak, és nekik kell kitalálniuk, hogy működjön a rendszer.

Vagy vegyük például az észak-magyarországi acélgyárakat. Egyik pillanatról a másikra döntöttek a bezárásukról és az emberek ott maradtak munka nélkül. Persze ott volt a lehetőség a kisvállalkozásokban, de az egész átmenet túlságosan brutálisra sikerült. De azért volt a kommunizmus megszűnésének pozitív oldala is: a demokrácia, a szabadság, van lehetőség az anyagi gyarapodásra, közben ki lehet mondani bármit, el lehet utazni bárhová. Tehát a politikai átmenet igen sikeresnek mondható.

– Azért kezdetben lényegesen többet vártunk a demokráciától, például a parlamentarizmus, vagy a sajtószabadság terén.

– Ez is egy hosszú, lassú folyamat. Lehet, hogy sokan azt hitték, hogy rögtön olyan lesz a demokrácia Magyarországon, mint például Ausztriában vagy Dániában. Szégyen, hogy annyi tehetséges fiatal elhagyta Magyarországot, hogy Nyugat-Európában dolgozzon és ott is éljen, amikor még mindig nagyon sok a lehetőséget itt, és Budapest is sok mindent kínál.

– Beszéljünk a magyarul most megjelenő regényéről, a Nyolcadik kerületről, amely egy trilógia első kötete. Hogyan talált rá Kovács Baltazár figurájára?

– Budapesten játszódó krimit akartam írni, ehhez kerestem egy detektív-figurát, és hozzá egy háttértörténetet. A brit nagykövetség egyik fogadásán találkoztam roma rendőrtisztekkel. Kiderült számomra, hogy egyeseknek a foglalkozásuk miatt problémáik voltak a családjukkal, de voltak, akiket pedig saját rendőrtársaik nehezen fogadtak be. Megtanultam, hogy a cigány társadalomban a család az első, nagyon erősek ezek a kötelékek. Amikor a nácik elhurcolták a cigányokat, nem voltak hajlandók elválni gyerekeiktől, és Auschwitzban egész családok mentek együtt a gázkamrába.

Ebből táplálkozik a főszereplő belső konfliktusa: apjának és öccsének alvilági üzelmei vannak, ő azonban teljesíteni akarja rendőri hivatását, de állandóan visszahúzza őt a család iránti lojalitása.

– A regényben az ön meglátásai a magyar társadalomról és politikai életről annyira pontosak, hogy ha valaki nem ismeri az Önt és munkásságát, azt is hihetné, hogy a szerző született magyar.

– Szeretném leszögezni, hogy ez egy detektívregény, amelynek középpontjában Baltazár és családja áll, a háttere csupán fikció.

A szerző, középen, jobbról Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, balról Andóni Csaba, a könyv fordítója

– Az egyik főszereplő, a főhős volt barátnője oknyomozó újságíró. Ez a figura azért is érdekes az olvasóknak, mert ez a fajta újságírás manapság elég komoly nehézségekbe ütközik Magyarországon.

– Azért választottam egy oknyomozó újságírót, mert olyan szereplőkre volt szükségem, akiknek oka és küldetése van arra, hogy bizonyos dolgokat csináljon.

Enikő hivatása jól ellensúlyozza a rendőr munkáját, ő feltehet olyan kérdéseket, amelyek egyes embereket kellemetlen helyzetbe hoznak.

Én úgy látom, hogy ma is létezik a tényfeltáró sajtó Magyarországon, számos internetes portálon és más kiadványokban jelennek meg oknyomozó cikkek.…Mindazonáltal Enikő figuráját a Baltazárhoz fűződő viszonya, illetve a sztori menete határozza meg.

– A könyvben az igazságügy-minisztert Bárdossy-nak hívják. A 40-es években volt egy ilyen nevű miniszterelnökünk, akit aztán háborús bűnösként kivégeztek.

– Igen, most már ismerem Bárdossy László történetét, de nem ismertem a részleteket, amikor a könyvet írtam. A nevet csak a hangzás miatt választottam. Az a baj, hogy amikor valaki külföldiként ír egy ilyen könyvet, a hazai olvasók minden mögött valami más értelmet keresnek. Ez egy krimi, nincsenek benne titkos kódok.

– Hogyan fogadták Nagy-Britanniában a Nyolcadik kerületet és mit vár a magyar kiadástól?

– Nagyon jó kritikákat kapott . Most jelent meg a második kötet, a Kossuth tér, amelyet a Times „a hónap krimijének” választott, és ugyancsak elismerően írt róla a Daily Mail. Remélem, hogy a magyar olvasók is izgalmasnak találják ezt a detektívsztorit, és az összetett jellemű főhőst, akinek több irányban kell egyszerre helytállnia. A harmadik résznek Margit-híd lesz a címe, de ez még egyelőre csak a fejemben állt össze.

Adam LeBor Nyolcadik kerülete a Kossuth Kiadónál jelent meg.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-6.jpg

Telefonján írt egy regényt a menekülttáborban – elnyerte vele az egyik legrangosabb irodalmi díjat

Ausztráliába nem engedik be a kurd-iráni újságírót, most mégis óriási elismerésben részesült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 01.



Egy Pápua Új-Guineai táborban tartózkodó menekült nyerte meg Ausztrália legnagyobb pénzzel járó irodalmi díját, amellyel 125 ezer ausztrál dollár járt, tudósított a CNN.

Behrouz Boochani nem tudott jelen lenni a csütörtöki Victorian Premier's Literary Awrds nevű díjátadón, ahol mind a Victorian díjat, mind a non-ficiton kategória díját neki ítélték oda. Ausztrália 2013-ban toloncolta kényszerrel a kurd-iráni újságírót Manus-szigetre, mivel a férfi megpróbált érvényes vízum nélkül belépni Ausztráliába. Boochani és 600 további menekült hiába várja, hogy kiszabaduljon a fogolytáborból. Ausztrália a szigeten bezárta regionális ügyviteli központját 2017-ben.

من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم و په ڕه کانم ره نگین ترینه له دونیادا من هە ڵوئێکم به رز ده فڕم من بۆنێ هه ناسه کانی کچێکی لاوم من کۆن ترین ئاوازم من من عاشقی مروڤم "بێهرووز بووچانی"

1,873 Likes, 73 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم..."

Boochani a mobiltelefonját használta írásra a táborban, s egy regény született meg így: "No Friend But the Mountains: Writing from Manus Prison" a címe, magyarul: "Csak a hegyek a barátaim - A manusi börtönből írva". A regény kiadója darabonként, sms-ben kapta meg az írást.

A regényt méltató díjazók szerint Boochani műve a túlélés regénye, igazi lírai első kézből való beszámoló, "az ellenállás sóhaja", amely mind Ausztráliáról, mind az ország tetteiről árulkodik, s újfajta perspektívából mutatja be mindezt.

#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains

2,036 Likes, 103 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains"

Boochani tavaly a CNN-t is tájékoztatta helyzetéről, s úgy írta le a szituációt, mint "államilag szankcionált túsztartást".

"Elfelejtett emberek vagyunk - írta - s elfelejtett szigeteken tartanak minket fogva."

Az ausztrál kormány tartja magát kijelentéséhez, miszerint a szigorú határvédelmi szabályok miatt fontos, hogy elkerüljék az embercsempészek által a tengeren elkövetett gyilkosságokat. Így hát azokat, akik ausztrál vizekre érkeznek hajóval, offshore ügyviteli központokba küldik s elrendelik, hogy soha nem tehetik be a lábukat az országba. Boochani regényének most mégis sikerült.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
160127_moviegoer_mohicans.jpg

Az utolsó mohikán Cooper legvéresebb, legkegyetlenebb könyve - először jelent meg a teljes verzió

Eddig csak 'a magyar ifjúság számára átdolgozott' kiadás volt magyarul elérhető. Gy. Horváth László műfordító elárulja, miben más az általa lefordított eredeti.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 13.



Gy. Horváth Lászlót a műfordításon keresztül ismertem meg, a szakma megkerülhetetlen alakja, számos jelentős regény fordítása kapcsolódik a nevéhez. Beszélgetésünk apropója Az utolsó mohikán első teljes magyar nyelvű kiadása.

- Manapság divat az újrafordítás, gondoljunk csak a Rozsban a fogóra vagy Az idegenre. Viszont Az utolsó mohikán esetében, ha jól tudom, nem pusztán erről van szó.

- Nemcsak manapság divat, az 1990-es évek elején új fordítást kapott például az Üvöltő szelek, az Ivanhoe és a Bovaryné, és én sem ma kezdtem: 2004-ben újrafordítottam A Kincses-szigetet, 2009-ben Muraszaki Sikibu Gendzsijét, és még sok egyebet, utoljára Updike Nyúl-sorozatát és Turgenyev prózaverseit meg Apák és fiúkját. De itt valóban nemcsak erről van szó.

Döbbenten észlelem mostanában, hogy szinte senki sincs tudatában: a Bőrharisnya-történetek mind ez ideig jócskán lerövidített, „a magyar ifjúság számára átdolgozott” kiadásokban forogtak közkézen.

Rochlitz András, a Park Kiadó igazgatója, aki pontosan tisztában volt a helyzettel, rendes Cooper-regényt akart, amikor megbízott a feladattal.

- Azt tudni, hogy annak idején miért döntött a magyar kiadó az átdolgozás mellett?

- Az 1950-es és 60-as években az Ifjúsági, majd Móra Kiadó profiljának megfelelően gyerekkönyveket, mondjuk úgy, young adult könyveket akart csinálni belőlük, amivel persze hosszú hagyományt követett: már a 19. század második felében is ilyen zanzákat készített Wachott Sándorné és mások is, tudtommal német mintára. Vagyis ifjúsági írónak állították be az amerikai irodalom első komoly regényíróját, mellesleg azt az írót, akiről olyan nagyságok zengtek dicshimnuszokat, mint Hawthorne, Melville, George Sand, Balzac, D. H. Lawrence.

- Amennyire emlékszem, Az utolsó mohikán az általam olvasott formában is elég kemény könyv. Gondolni sem merek rá, mi lehet benne, ami még ezen a szűrőn sem ment át. Vagy a húzásnak inkább csak terjedelmi okai voltak?

- Kétségkívül ez Cooper legvéresebb, legkegyetlenebb könyve, de persze az ilyesmi fölött is könnyebb elsiklani úgy, ha merő sztorivá változtatjuk, ha nem ágyazódik be egy rendesen kidolgozott regényszövetbe, narrátori filozófiába – mert az utóbbi formában természetesen még keményebb, még jobban átérezhető a dolgok iszonyata.

Ez az, ami nincs meg a zanzásított változatokban – a történetek, az akciók ott vannak, éppen csak maga a regény, az árnyalt jellemzés, a rendesen felépített jelenetek, a motivációk mélysége, a részletek gazdagsága, ezek hiányzanak. Az, amitől egy sztori irodalmi művé válik.

Mellesleg két szörnyű, gyilkos akció egyszerűen kimaradt az ifjúsági változatból, nyilván úgy gondolták, ezek végképp nem illenek hőseinkhez. Az egyiknek Sólyomszem az elkövetője, a másiknak Chingachgook.

Hadd idézzek egy részletet John McWilliams utószavából, amelyet ehhez a kiadáshoz mellékeltünk. „Az író bonyolult, ünnepélyes, választékos szinonimákban és metaforákban bővelkedő mondatai állandóan arra emlékeztetnek bennünket, hogy egy művelt, civilizált úriember szól hozzánk. Cooper fegyelmezetten indázó mondatokban mesél nekünk arctalan öldöklésről, faji gyűlölködésről, eszelős mészárlásról, a gyarmatosítás hiábavalóságáról. Stílusa éppolyan feledhetetlenül mond ellent tárgyának, mint ahogyan a brit és francia egyenruhák rínak ki az őserdőből.”

És éppen ez a legmellbevágóbb benne.

- Felmerül a kérdés, hogy a többi Cooper regénnyel mi a helyzet? A Vadölő, a Bőrharisnya is rövidítés vajon?

- Egytől egyig rövidítések. Tudtommal csak egy különálló regény, A kém teljes fordítás. A Vadölő például kétszer olyan vastag az eredetiben, de Az utolsó mohikán is 6 ívvel (240 000 leütéssel) hosszabb az én fordításomban, mint Réz Ádám átdolgozásában. Őszintén remélem, hogy Az utolsó mohikán új, teljes változata sikeres lesz, és a Park folytatni tudja a sorozatot.

- A teljes regény ismeretében megváltozott Cooperről, az íróról alkotott képed?

- Az enyém nem, mert többek közt angol szakot végeztem az ELTE-n, és régóta ismerem az eredetiket, de az olvasóé meg fog változni: röviden fogalmazva otthonosabb, részletesebb, irodalmibb, mégis ridegebb regényvilágot kap. Hogy mást ne mondjak, Sólyomszem alakja, lelki alkata erősen módosul, motivációi kíméletlenebbek, keresztény gyökerei ugyanakkor hangsúlyosabbak: a delavárok között térítő morva testvérek nevelték. Végre azt is megérti az olvasó, hogy pontosan milyen is, ha mégannyira jelzésszerű is csak, a viszonyrendszer Cora, Alice, Uncas és Heyward őrnagy között, ami nyugtalanítóbb, mint amilyennek eddig látszott. Hasonlóképp egyes akciók, jelenetek, például Magua menekülésének és halálának vagy a zuhatag alatti sziget geográfiájának a leírása is érthetőbb lesz – emlékszem, ezeket nekem annak idején elég nehéz volt pontosan magam elé képzelnem. Persze kérdés, hogy ki mire emlékszik, elvégre mindnyájan gyerekkorunkban olvastuk először ezeket a történeteket, viszont az is kérdés, kinek milyen messze is van a gyerekkora. Egy biztos, és ezt még egyszer hangsúlyozni kell: Cooper nem ifjúsági író, nem gyerekeknek írt,

Amerika első komoly regényírója, gyakorlatilag az összes nagy amerikai műfaj és téma, az indiánok, az egyre messzebbre tolódó határvidék vagyis a frontier, a vadnyugat, a préri, a tengeri kaland, az amerikai történelmi regény, a környezetvédelem, a férfibarátság, a társadalommal szemben álló individuum, a magányos hős mítoszának egyszemélyi felfedezője és első művelője.

Megint csak McWilliamsszel szólva:

„Cooper verbális festmények sorában állít elénk erőszakos, álomszerű mesét, amely gyakran megszakad, de pihenővel nem szolgál. Mondatainak szerkezete, írói közlésvágya azt akarja elhitetni velünk, hogy a világ megismerhető, értelmes és rendezett. Az előadás szüntelen megszakadása, véres és erőszakos volta azonban azt sugallja, hogy a valóság nem szorítható racionális keretek közé. A ráérős próza váratlan atrocitásokra irányítja figyelmünket, amelyeket sem az olvasók, sem a szereplők nem fognak fel teljes egészükben. Cooper nem értelmezi ezeket a pillanatokat, megy tovább a következő kaotikus mozzanat felé, amelyet ugyanabban a fegyelmezett, úri modorban fog ábrázolni. Cooper médiumának és üzenetének ellentmondása meghitt ismerősünkké válik. Az utolsó mohikán a mi esti híradónk, a tizenkilencedik század eleji Amerika regénykonvenciói és határvidéki problémái közé visszavetítve.”


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kamin-mohammadi.jpg

„Ne higgyenek el mindent, amit Iránról olvasnak a főcímekben” – Kamin Mohammadival beszélgettünk

Az iráni származású írónő Londonban nőtt fel, de Firenzében találta meg önmagát. Mesélt a valódi Iránról, és arról is, hogy változtatta meg életét a „bella figura”.
Kövesdi Miklós Gábor; fotó: Bernardo Conti - szmo.hu
2019. június 29.



Mindig különleges élmény, amikor a műfordító találkozhat a szerzővel - vagy legalább beszélhet. Nyár elején jelent meg Kamin Mohammadi iráni származású brit írónő Bella figura című könyve, és szívesen adott nekem intwrjút videóchaten keresztül. Mind a könyve, mind a személye figyelemreméltó.

– A közelmúltban jelent meg Magyarországon a Bella figura című könyve. De mielőtt a könyvről beszélgetnénk, szeretném, ha kicsit jobban megismerhetnék az olvasók. Rendkívül eseménydús élete volt. Iránban született. Sokan alig tudnak valamit erről az országról, hajlamosak a Közel-keletet egyetlen nagy kalap alá venni.

– Nem hibáztatom az embereket.

A nyugati országokban a média hibájából nehéz hiteles képet kapni Iránról.

Többek között ezért írtam meg The Cyprus Tree (A ciprusfa) címen első könyvemet, ami egyfajta családi önéletrajz a gyerekkoromról, az iráni forradalomról, arról, hogyan menekültünk el Iránból, és később hogyan látogattam vissza, hogyan építettem újra a kapcsolatomat a szülőhazámmal. A forradalom idején apám a nemzeti olajtársaságnál dolgozott, és a forradalom nem iszlám forradalomként kezdődött. Több csoport által végrehajtott, szocialista, baloldali megmozdulás volt, ezek a csoportok úgy döntöttek, Homeini ajatollah irányítása alatt egyesülnek, aki azt mondta, nem akarja magához ragadni a hatalmat, ha sikerül a sahot megbuktatni.

A könyvemben részletesen leírom, hogyan szegte meg Homeini az ígéretét miután visszatért Iránba, és hogy lett az ország iszlám köztársaság. Vérontást rendeztek, mert az új rezsim mindenkit ellenségnek tekintett, akinek jól ment a sora a sah uralkodása idején. Az apám tehát életveszélybe került, menekülnünk kellett.

De azért is írtam meg a könyvemet, mert be akartam mutatni, milyen volt az az Irán, ahol születtem, és ahová a mai napig visszajárok. Gyerekként nagyon nehéz volt Nagy-Britanniában felnőni, mert annyira negatív képet mutattak Iránról és az emberek nagyon keveset tudtak rólunk.

– Milyen tehát Irán valójában?

– Gyönyörű hely, az emberek nagyon barátságosak. Irán a világ egyik legrégebbi civilizációja. A legrégebbi olyan terület a földön, amelyen évezredek óta ugyanaz a nép él. Az irániak 5000 éve az Iráni-fennsíkon élnek. Már 4 ezer évvel ez előttről vannak bizonyítékok borkészítésre. Tehát egy nagy múltú és kulturálisan gazdag ország. Hosszú történelméhez képest nagyon kicsinek számít a mostani iszlám periódus. A Perzsabirodalmat 2500 éve alapították, és a perzsák zoroasztristák voltak.

A zoroasztrizmus a buddhizmus kortársa volt, az első monoteista vallás. Tehát a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám kicsit mind ebből ered.

Rendkívül nehéz nekünk, irániaknak, amikor az országunkat muszlim országgá redukálják. Először is, az irániak nem arabok. Mi vagyunk az egyetlen nem sémita nép a Közel-Keleten. Valójában indoeurópaiak vagyunk, az igazi árják. Irán neve azt jelenti: Az árják földje. Az iráni nép a Kaukázus-hegységből ered, benépesítették Ázsiát és Európát, ezért fehéreknek tekintjük magunkat. Úgyhogy arra bíztatom az olvasóit, hogy ne higgyenek el mindent a főcímeknek. Irán a világ egyik legműveltebb országa. A régióban nálunk a legmagasabb az írni- olvasni tudók aránya. Sokkal nyugatiasabbak vagyunk, mint hinnék.

– Mi a helyzet a nők jogaival?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
IMG_9583-2-1000x703.jpg

„Ez egy puska, hogy könnyebb legyen megérteni az eredetit” – Nádasdy Ádám modernizálta a Bánk bánt

Mit jelent Nádasdy Ádámnak a Bánk bán? Miben volt ügyetlen Katona József? Na és miért pont Gertrudist öli meg a megcsalt nádor?
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. május 10.



Alig egy hónapja jelent meg Nádasdy Ádám Bánk bán-fordítása. Nem félreértés, a népszerű nyelvész, tanár, költő és műfordító arra vállalkozott, hogy Katona József ma már nehezen olvasható szövegét kicsit modernizálja. Erről a nem mindennapi vállalkozásról faggattam. Ádám megtisztelt azzal, hogy tegezhetem.

- Amikor néhány hónapja megismerkedtünk egy műfordító társaságban, szinte mellékesen jegyezted meg, hogy most fordítottál le egy Shaw-darabot, mintha holmi semmiség lenne...

- Ez a Sosem lehet tudni, ami azért Shaw-nak messze nem a legnehezebb darabja. Be is mutatták Szombathelyen, nagyon szép előadás lett belőle. A Pygmalionnal sokkal több munkám volt, de említhetném a Warrenné mesterségét is, ami sokkal finomabb.

- Van remény, hogy kötetben is találkozhassunk vele?

- A kiadóm, a Magvető szerint színművekre nincs kereslet. A legújabbakra még talán, illetve a klasszikusokra igen, Shakespeare-t mindig el lehet adni, de a kettő közé eső korszakok drámáit nem veszik. Ez persze bármikor változhat.

- Édesanyád, Birkás Lilian operaénekes volt, édesapád, Nádasdy Kálmán rendező. A színdarabok fordítása nálad kicsit a családi pálya továbbvitele, vagy mindettől teljesen függetlenül alakult így a pályád?

- Teljesen véletlenül alakult így. Már rég nem voltak a pályán, édesapám nem is élt, amikor Gothár Péter felkért a Szentivánéji álom fordítására. A színházat persze szerettem, de professzionális közöm nem volt hozzá. Bár most sincs igazán, tudod? Azt most is nehéz elképzelnem, hogyan visznek valamit színre.

Néha nagyon kellemesen meglepődöm, hogy nahát, mit lehet csinálni abból, amit én lefordítottam.

Tegnap este láttam A velencei kalmárt a Vígszínházban, a Kolozsvári Színház vendégjátékában, az én szövegemmel. Nagyon jó volt. A Shylockot alakító Bogdán Zsolt lenyűgözően játszott.

- Nem olyan rég még a Dante-fordításod gerjesztett vitákat, de máris újabb darázsfészekbe nyúltál. A most megjelent munkád annyiból érdekesebb, hogy ezúttal magyarról fordítottál magyarra. Egyáltalán, ezt fordításnak lehet nevezni?

- Igen. Már régen a levegőben van, hogy a Bánk bánnal kezdeni kell valamit. Nagyon nehéz a szöveg, nem elég ügyes a dramaturgia. Illyés Gyula a 60-as években átírta a darabot. Ő a nyelvet igyekezett úgy hagyni, stílusában tartani, de nagyon sokat változtatott a dramaturgián. Azután jött egy fiatal dramaturg, Szabó Borbála, aki pont az ellenkezőjét csinálta. Jobban ragaszkodott a Katona által leírt eseményfolyamhoz, de a szöveget nagyon modernizálta, és nagyon jópofa dramaturgiai ötleteket tett bele. Ottó többek között azzal kábítja Melindát, hogy azt hazudja, verseket ír, és el is szaval neki egy verset, amit Katona József eredeti szövegéből vett át.

Azután két évvel ezelőtt jött Zalán Tibor, aki egy köztes megoldást választott. Nem modernizálta nagyon a szöveget, viszont sokat egyszerűsített a történeten. Aki azt végignézte Békéscsabán, annak az a benyomása lehetett, hogy az eredeti művet látta, holott nem. Szabó Borbálának nem ez volt a célja, ő a karaktereket akarta bemutatni, hogy kik ezek az emberek és hogyan viselkednének ma. Én viszont valami egészen másra gondoltam.

Az jutott eszembe, hogy jó, jó, de mit írt Katona József? Mi lenne, ha hajszálpontosan lefordítanám, amit Katona írt anélkül, hogy bármit változtatnék rajta?

Ezért ezt fordításnak lehet nevezni. Tehát ha Katona valahol azt fejezi ki, hogy valaki un valamit, vagy utál, akkor én is azt írtam, csak legfeljebb mai szavakkal. Nem változtattam semmit, akkor sem, ha valamiről úgy éreztem, hogy az ott nem szerencsés, ha túl hosszú vagy túl rövid egy jelenet. Ha ezt írta, ezt írta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x