hirdetés
nemzeti-alaptanterv-arany-janos-walesi-bardok-tanar-1000x666.jpg

„A walesi bárd az, amivel a húst daraboljuk?” – ilyen volt irodalomórát tartani hatodikban

'Amikor megkérdeztem tőlük: ti képesek lennétek meghalni azért, amit nagyon szerettek? – na, csak akkor lett néma csend.' Egy tanár beszámolója a NAT-tól és a valóságról.
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

A napokban elém került az új Nemzeti Alaptanterv sok vitát kiváltó, irodalommal foglalkozó része. Egykori tanárként (pár hónapja hagytam ott a pályát) végigfutottam az írók, költők listáján, akiket ugye meg kéne tanítani a 12-ik évfolyamig. 126 (százhuszonhat) szerzőről beszélünk. A szám már önmagában elborzaszt minden érző szívű – és egyáltalán, gondolkodó – embert, de én most nem erről szeretnék beszélni.

Inkább elmesélek EGYETLEN irodalomórát. Én tartottam, helyettesítő tanárként, egy húsz fős, hatodikos osztálynak, egy minden szempontól sikeresnek számító, jó nevű, budapesti általános iskolában.

A kollégám, aki helyett bementem, lelkiismeretes, nyomtatott óravázlatot hagyott nekem. Arany János: A walesi bárdok. Bár van magyar szakos diplomám, addig főként angolt tanítottam, irodalmat keveset. Tehát viszonylag "szűz kézzel" nyúltam a témához. Miközben az órára készültem, és magam is többször átrágtam a híres, egyébként gyönyörű balladát, először az döbbentett meg, hogy pedagógiai szemszögből milyen elképesztően nehéz.

"Mit keres ez a vers tizenkét éves gyerekek tananyagában? Még gimiben is csak csínján merném bedobni" – töprengtem. És a vers szövegére és értelmezésére van összesen negyvenöt percem???"

De mit volt mit tenni, ez volt a feladat, bementem. Az osztályteremben húsz hatodikos tombolt, ez volt az ötödik órájuk aznap. Hárman a pad tetején ugráltak, ketten egy mobiltelefonért verekedtek a terem közepén. Bár én újdonságnak számítottam, így is körülbelül hét-nyolc perc, könyörgéssel fűszerezett ordítozásba telt, amíg egyáltalán leültek valahova, és úgy-ahogy elkezdtek figyelni.

hirdetés

Bár a kiabálástól reszelt a torkom, hangosan felolvastam nekik a vers címét, és fel is írtam a táblára. Kérdeztem, hogy a "walesi" és a "bárdok" szavak közül melyiket nem értik. Rázták a fejüket: egyiket sem. Egy cingár kissrác lelkesen kikalimpált a padból: "A bárd az a balta-féle, amivel a húst daraboljuk, nem?" Iszonyatos röhögés, hogy akkor most baltás gyilkosokról fogunk tanulni (volt, aki a Fűrész című horrorfilmet kezdte fennhangon mesélni). Megint öt perc fegyelmezés, két pad között átrepült egy tolltartó, odamenni, elvenni, ki volt, ha még egyszer előfordul, mindkettőnek szaktanári beírás, stb. stb. stb.

Az újra beállt – viszonylagos – csendben elmagyaráztam nekik, hogy a "bárd" dalnokot jelent. Aztán az is, hogy dalnok mit jelent, mert nem értették. Aztán megnéztük együtt a falon lógó, nagy Európa-térképen, hogy hol van Wales.

Az órából ekkor már TIZENHÉT perc telt el, és még mindig csak a címnél tartottunk.

Ezután arra kértem őket, hogy versszakonként olvassák fel a balladát. Én választottam ki az első felolvasót, aki, miután végzett a versszakkal, hangosan átadhatta a szót egy osztálytársának. Na most: A walesi bárdok egy hosszú vers. Harmincegy versszak. A Youtube-on megnéztem róla egy felvételt (még korábban), Sinkovits Imre előadásában. Csaknem öt és fél perc alatt mondta el.

Ezt az öt és fél percet a tizenkét éves gyerekek körülbelül tíz perc alatt tudták összehozni. És nem azért, mert nem igyekeztek. Bár volt némi háttérzaj, figyeltek az éppen fennhangon olvasó osztálytársukra. De, mint említettem, a szöveg NEHÉZ. Olyan szavak vannak benne, mint "tereh" (teher), "ajtó megől", (mögül), "tallóz" (keresgél), "kobzán" (a koboz nevű hangszerén). Ezeket egy ekkora gyerek nem érti. Megkockáztatom, sok felnőtt sem. Beleakadt a nyelvük, természetesen kisegítettem őket, felírtam a szavakat a táblára, elmagyaráztam a jelentésüket.

A lényeg az, hogy mire a végére értünk, a tanórából fél óra odavolt. És amikor visszakérdeztem: "Ki értette, hogy miről szól ez a vers?", teljes tanácstalanság volt a válasz. És én nem tudom hibáztatni őket. Mert egyszeri olvasás után nincs olyan csodagyerek, aki ezt a verset megértené.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kirschner01.jpg

„Lélekben már elbúcsúztam a megtakarításaimtól, két hónap, és mindent bele kell forgatnom a cégembe”

Ez vár a járvány miatti veszélyhelyzetben egy magyar kisvállalkozásra, ahonnan a tizedére visszaesett bevételek ellenére sem rúgnak ki senkit.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Kirschner Péter elsősorban gitárosnak, zeneszerzőnek és producernek tartja magát: jelenleg a Müller Péter Sziámi AndFriendsben játszik és Bródy János zenekarát vezeti, valamint van egy stúdiója, ahol a legkülönfélébb előadóknak készít hangfelvételeket.

„Zenélni 10 éves koromban kezdtem, három évvel később már punkzenekarokban gitároztam. Ez később is végigkísérte az életemet, de mivel a ‘80-as években csak úgy lehetett volna megélni ebből, ha lefekszel a rendszernek, ami számomra nem volt opció, keresnem kellett mellé egy polgári foglalkozást is”

– idézi fel, hozzátéve: “Aztán ez tette lehetővé számomra, hogy semmilyen művészi kompromisszumot ne kelljen tennem életemben pénzügyi szempontok miatt.”

Így lett belőle fazekas-keramikus, nyitott egy saját műhelyt és elkezdett vásárokra is járni. Kiderült, hogy egész jó érzéke van a kereskedelemhez, így a rendszerváltás után pár évvel első boltját is megnyitotta, direkt kézműves termékekre fókuszálva.

A kézművesség volt kezdetektől a fő profiljuk, azóta is valódi minőséggel ellensúlyozzák az utóbb megjelenő kínai tömegtermelést. Ebből nőtte ki magát a Cserépváros márka, sorra nyitották az újabb és újabb üzleteket, valamint elkezdtek Kelet-Afrikából, Indiából és Indonéziából is importálni.

hirdetés

A csúcson, a 2000-es évek közepén 17 boltjuk volt, túléltek több hullámvölgyet, még a 2008-as válságot is. Jelenleg 9 üzlet viseli ezt a nevet összesen 25 alkalmazottal, de egyelőre fogalmuk sincs, mennyi maradhat meg ebből a járvány végére.

Pétert ráadásul zenészként is sújtja a helyzet, hiszen a következő két hónapban minden koncertjét lemondták, és a nyári dátumok is erősen kérdésesek.

– Mikor kezdtél el igazán aggódni?

– A veszélyhelyzet kihirdetésekor, illetve amikor már látszott, hogy az olaszok nemhogy nem jutnak túl rajta, inkább egyre súlyosbodik a helyzet náluk. Az is ekkor lett egyértelmű, hogy valóban egy világjárvánnyal állunk szemben, aminek a méretei és következményei minden korábbi elképzelésünket meghaladják.

Az is ijesztő, milyen tempóban fejlődik az egész: mindannyian egy közeli időpontban reménykedtünk, amikorra visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, ez viszont egyre jobban kitolódni látszik.

Eleinte a zenésztársaimmal, szervezőinkkel is abban bíztunk, hogy májusban már színpadon állhatunk, aztán ebből júniusi terv lett, most pedig már a júliusban sem vagyunk biztosak.

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarral

Bródy Jánossal és zenekarával

– Mik az eddigi veszteségeid?

– A zenei élet teljesen leállt, rengeteg koncertet mondtak le, és jelen pillanatban új stúdiófeladatok is kevésbé várhatók, hiszen a felvételeket mindenki a gázsikból fizeti.

A Cserépváros bevételei pedig a korábbi 15 százalékára estek le, ami brutális különbség, és szerintem ez még nem a vége. A kollégák beleegyeztek a rövidített munkarendbe és az ezzel járó fizetéscsökkenésbe, de ezekkel az áldozatokkal együtt is nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen lesz kifizetnünk a bérleti díjakat és az adókat.

Az viszont biztos, hogy amíg az utolsó fillérünk kitart, senkit sem küldünk el. Nem hagyjuk cserben azokat az embereket, akik akár már 15-20 éve velünk dolgoznak.

Sajnos eközben az egyik üzletközponttól, ahol helyiséget bérlünk, olyan levelet kaptam, hogy szó sem lehet fizetési haladékról vagy engedményről. Jelentős összegről van szó, ami „békeidőben” még kitermelhető, a jelenlegi helyzetben viszont kizárt dolog. Aki ezt várja el kereskedők százaitól, sőt, országos szinten kereskedők ezreitől, az olyan mértékű cinizmusról tesz tanúbizonyságot, amit emberileg nehéz feldolgoznom.

– Mennyire vannak tartalékai a cégnek, illetve neked személy szerint?

– Az én helyzetem könnyebb, mivel az ember nagyon alacsonyra le tudja vinni az igényeit és szükségleteit, ha ez kell a túléléshez. Ráadásul az utazásaim során egyébként is ahhoz szoktam hozzá, hogy a lehető legalacsonyabban tartsam a kiadásaimat és az igényeimet. Kelet-Afrikában vagy Indiában napi néhány dollárból kijövök, tehát egyáltalán nem idegen számomra a helyzet, ha le kell mondanom a luxusokról.

Ahhoz viszont, hogy a cégemet meg tudjam tartani, és a velünk dolgozó embereket, akikért felelősséggel tartozom, ki tudjam fizetni – még ha csökkentett összeggel is – legfeljebb két hónapra elegendő tartalékunk van.

Ez azt jelenti, hogy ha tovább tart a válság, az összes spórolt pénzemet bele kell forgatnom a cégbe, és nem lesz elég. A megtakarításaimtól lélekben már el is búcsúztam épp emiatt.

– Van B-terved?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pekingi_konferencia_dec-1.jpg

„Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról

Hizsnyai Tóth Ildikó szerint Kínában lényegében egy rendszerváltás ment végbe a koronavírus miatt. De beszélt többek között arról is, hogy a rendkívül drága denevért és a tobzoskát a gyógyhatásai miatt fogyasztják a kínaiak, akik amúgy egyáltalán nem olyan szabálykövető robotok, ahogy sokan képzelik őket.
Kövesdi Miklós Gábor, Fotók: Hizsnyai Tóth Ildikó - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Hizsnyai Tóth Ildikóról egy fordító kollégám mesélt. Ildikó szlovákiai magyar, és egyetemi tanár. Jelenleg Kínában dolgozik, ott vészelte át a koronavírus miatt bevezetett karantént.

- Arra kérem, mutatkozzon be, mondja el, hogy vetődött Kínába.

- 20 évig tanítottam Pozsonyban, a Comenius Egyetem magyar tanszékén magyar szakosokat, tolmácsokat, fordítókat, szerkesztőket, levéltárosokat fordításelméletre. Másik kutatási területem a magyar mint idegen nyelv, ebből írtam egyetemi jegyzetet is.

Szeptemberben érkeztem Hsziánba, a Xi’ani Nemzetközi Tudományok Egyetemén kaptam munkát, ahol a német tanszéken belül alakult magyar szak is. Egy másodéves csoportnak tanítok irodalmat. Elég alacsony nyelvi szinten vannak, úgyhogy nagyon találékonynak kell lennem. Év végéig meg kell írnom egy egyetemi jegyzetet is.

Eléggé mélyvízbe kerültem, amikor kijöttem. Ezek a belső területek nem olyanok, mint Peking, vagy a tengerparti részek, amik mindig is nemzetközibbek, nyitottabbak voltak. Hsziánból indult annak idején a selyemút, itt van az agyaghadsereg, a Nagy Vadlúd-pagoda, de például alig tud valaki angolul.

hirdetés

- Kicsit beszéljen arról, mekkora kultúrsokk oda érkezni, mennyire más az ottani világ?

- Kína nagyon más, és nagyon keveset tudunk róla. Ez akkor tűnik csak fel az embernek, ha ide kell jönnie egyedül. Én idefelé jövet, a repülőn ijedtem meg. Ha például Spanyolországba megyek, mondjuk Andalúziába, utána tudok nézni az interneten, tájékozódom. De azokat az információkat nem lehet otthon, az internetről összegyűjteni, amik Kínában a mindennapi élethez szükségesek.

Szerintem ez a járvány többet mutatott meg Kínából, mint amit maga az ország szeretne mutatni magából.

Nagyon szeretek itt élni, bár nehezen szoktam meg. Nehéz elengedni azt, hogy folyamatosan megfigyelnek. Erős paranoiám volt.

Mindent meg kellett szokni, azt, hogy hogyan kell fizetni, enni, inni, ráadásul egy teljesen idegen nyelven. Például, ha először megy az ember egy itteni ABC-be, nem tudja, mit vásároljon, mert semmi nem hasonlít arra, amit megszoktunk. Még a csomagolás is egészen más. Úgy érzed magadat, mint egy 3 éves gyerek, aki elvesztette a szüleit egy tízmilliós városban.

Azok az emberek, akikkel a mindennapokban találkozom az autóbuszon, a metrón, nagyon közvetlenek.

Az egyáltalán nem igaz, amit gondolni szoktunk róluk, hogy olyan szabálykövetőek, mint a robotok, és az sem, hogy állandóan közösségben gondolkodnának.

Például amikor beáll a metrószerelvény üresen, és kinyílik az ajtó, szabályosan meg kell harcolni az ülőhelyért. Lökdösődnek, mint az óvódások. Ha feláll valaki a buszon és leülnél, még fél úton van a feneked, már ül ott valaki, nem is érted, hogy tudott becsúszni alád.

De közvetlenek, végtelenül kíváncsiak, nagyon szeretik a kényelmet, és tulajdonképpen folyamatosan tesznek mindenre. Mindent úgy és akkor csinálnak, amikor nekik megfelel. Például jön szembe egy csinos nő, és olyan hegyeset köp, hogy alig bírsz elugrani előle. Mert erre van kedve.

Az ivóvíz itt nem a csapból folyik, a tiszta levegő sem magától értetődő. A szobában van egy légtisztító, amit nem mindenki engedhet meg magának. Én szerencsés vagyok, egy olyan szállóban lakom, amit külföldi vendégtanároknak tartanak fent. A kínai tanárkollégáim egész más körülmények között élnek.

Kínában mindenütt pottyantós vécé van, még a plázákban is. Viszont mások a higiéniai szokások, mint amihez hozzászoktunk.Mindenütt állandóan söprögetnek, tisztogatnak.

Az egész országban egy időzóna van, ezért ha reggel hétkor munkába indulok, még sötét van. Egy rövid allén kell végigmennem, ha az egyetemre megyek, és már ekkor, reggel két utcaseprő sepri.

Nem látja őket senki, ők se nagyon látják még az utat, de söpörnek, mert elkezdődött a munkaidejük.

Elmehetsz a legvacakabb piacra is, állandóan takarítanak, törölgetik a tőkét, ahol a halat felbontják. A buszt minden kör után lemossák. Ez békeidőben is így van, nem csak most, a járvány miatt.

- A piacot említi. A világjárvány óta különösen sok kritika éri a kínaiaknak az étkezéseit szokásait, hiszen felröppent, hogy a denevér, esetleg a tobzoska evése állhat a vírus elterjedése mögött.

- Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a kínaiak mindent megesznek. Egy nagyon összetett gasztronómiai kultúrájú országról beszélünk. Nincs is olyan, hogy egységes kínai konyha.

Olyan értelemben mindent megesznek, hogy semmit sem hagynak pocsékba. Például mindenféle gabonából készítenek lisztet. Vagy vegyük például a lótusz növényt, annak minden részét felhasználják étkezési célokra.

Itt például, ahol én élek, itt nagyon gazdag a gasztrokultúra. Lepények vannak, lehet lángost kapni, gulyáslevest... Nem úgy hívják, de pont úgy néz ki.

A denevért és a tobzoskát viszont nem eszik, hanem gyógyhatása miatt fogyasztják, ami fontos különbség, és rendkívül drága, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.

Fűben-fában orvosság, és kígyóban-békában is. A keleti ember gondolkodása szerint az ember nem emelkedik ki úgy a természetből, mint nyugaton. Itt az ember a természet része, és még mindig népszerű a hagyományos kínai orvoslás.

Ennek az is az oka, hogy az orvosképzés nagyon elmaradott. A kínai orvosok 20%-a rendelkezik diplomával, a többinek csak középiskolai végzettsége van.

A frissen elfogyasztott nyers hús a meggyőződésük szerint energetizál. A denevér ürülékének például látásjavító hatást tulajdonítanak, a tobzoska pedig afrodiziákum.

Államilag támogatott farmokon tenyésztik ezeket a vadakat, mert fontos exportbevételt jelentenek az országnak, tehát a külföldi gazdagok is „eszik”, csak ők nem a városi halpiacon veszik meg.

Egyébként a járvány valószínűleg nem arról a konkrét vuhani piacról indult, mert a zéró beteg nem járt ott és egyik kontaktja sem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
91760365_218423159417394_2234418252837027840_n.jpg

„Nagyon nagy a baj, most mindenki a túlélésre játszik” – egy magyar szállodaigazgató a válságról

Galla Gergő szerint legfeljebb 2-3 hónapig húzhatja a szektor bevétel nélkül. Az eddigi intézkedések a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Galla Gergőt, a Barceló Budapest igazgatóját kértem, hogy mondja el, milyen a szállodaipar helyzete. Gimnáziumi osztálytársak voltunk, ezért tegeződünk.

- Egy nemzetközi szállodalánc egyik tagját vezeted, az átlagnál talán nagyobb nemzetközi rálátásod van. Mikor ismertétek fel, hogy hamarosan nálunk is nagyon súlyos lesz a helyzet?

- Annak ellenére, hogy lehetett hallani a híreket, minket is elég váratlanul ért a dolog. Bár nekünk vannak szállodáink Csehországban, Olaszországban is, és természetesen értesültünk róla, amikor az ottani szállodákat bezárták, még akkor is azt reméltük, hogy nálunk ez nem történhet meg.

Amikor az első hazai betegek megjelentek, és bejelentették a korlátozásokat, egy egész hétvégét azzal töltöttünk a kollégáimmal, hogy kiszámoljuk, mi az a minimális kapacitás, ami szükséges a továbbüzemeléshez.

De utána hétfőn bejelentették, hogy lezárják a repteret, ezért még aznap eldöntöttük, hogy mi is bezárunk.

hirdetés

- Hogy látjátok az esélyeket?

- Nagyon nagy a baj. Most mindenki a túlélésre játszik, mindenkinek az a legfontosabb, hogy a cég megmaradjon, és az alkalmazottait megtarthassa. De mint mindenütt, nálunk is vannak kényszerszabadságolások, leépítések.

- Mekkora leállásra készültök?

- Senki nem tudja megjósolni, mi lesz, de én úgy kalkulálom, hogy ha 2-3 hónapon belül nem fogjuk látni a fényt az alagút végén, akkor jóvátehetetlen károk lesznek.

- A kormány eddigi intézkedései elsősorban a kisvállalkozóknak segítettek, gondolom a szállodákat nem, vagy csak nagyon kis mértékben érintik.

- Tény és való, hogy az eddigi intézkedések nagyon gyorsan jöttek, de keveset segítenek a szektorban, sajnos jelentősebb lépések szükségesek. Ezzel nem azt mondom, hogy ezek ne lennének amúgy jó és fontos intézkedések, de a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.

Magyarországon borzasztó magasak a bérekre rakodó járulékok, az lenne jó, ha ezeket nagyobb mértékben vállalná át az állam.

- A fővárosi önkormányzat próbál segíteni? Hiszen a pesti szállodák a fővárosnak is bevételt hoznak.

- Nem igazán, de nem is tudom, miben segíthetnének. Idegenforgalmi adót fizetünk nekik, de azt a bevétel után, tehát ha nincs vendég, nincs idegenforgalmi adó.

- Esetleg az iparűzési adó elengedése...

- Igen, azt lehetne. Minden esetre nem tudok ilyen tervről.

- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége fontolgat lépéseket, felvette a kapcsolatot a kormánnyal?

- A szövetség valóban folyamatosan egyeztet a kormánnyal, de konkrétumokat nem tudok.

- Remélhetőleg kaptok segítséget, hiszen az autóipar mellett a turizmus a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja, ha újra akarják indítani a gazdaságot, szükség lesz a szállodákra.

- Ez így van, persze a gazdaság újraindítása sem megy egykettőre. Sokan úgy vélekednek, hogy az üzleti célú utazás hamarabb újraindul, mint a rekreációs. De ez sem biztos.

Minden céget meg fog viselni ez a válság, kérdés, hogy kiknek lesz pénze vagy akár energiája arra, hogy mondjuk konferenciákra utazgasson.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
02-1.jpg

„Még a csoki ízét sem ismerik, nem kóstolták soha” – éhbérért dolgoznak Ghána kakaótermelői

A kakaóbab az élelmiszeriparban fontos szerepet tölt be, hiszen kakaópor és csokoládé formájában kedvenc édességeink alapanyagát képezi. Ghána a világ második legnagyobb kakaótermelője.
Szöveg és képek: Supák Ágnes - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A Ghánában termesztett kakaó olyan neves csokigyáraknál köt ki, mint például a Lindt & Sprüngli, amely ikonikus csokoládégolyóit mi már méregdrágán vásárolhatjuk meg a boltokban.

Ennek ellenére maguk a kakaótermelők szinte semmi profitot nem látnak az egészből, sőt

még a csokoládé ízét sem ismerik, hiszen soha életükben nem kóstolták elkészült formájában.

Ghánában két kakaótermelő közösséghez, az Aboagyekrom és Nyameagyiso faluba látogattam el, helyszíni riport következik.

A ghánai farmerek keresete számokban kifejezve nagyjából a következőképpen néz ki: 1 kg szárított kakaóbabért átlagban 1 euró, 30 centet kapnak. 1 zsák pedig nagyjából 64 kg-os szokott lenni, amiből egy évben összesen 10 darabot tudnak megtömni. Ez egy 5-6 fős család egész éves bevételét jelenti.

hirdetés

Ebből is látható, hogy a földművelők alig keresik meg az ültetvények gondozásához és saját élelmezésükhöz szükséges pénzösszeget, a jövőjük biztosítása helyett pedig folyamatos nyomás alatt állnak, hogy a gazdag országok piacának minél több kakaót szállítsanak. Erre még az is rátesz, hogy az elmúlt években a kakaó termelési szintje csökkent. Az egyre gyengülő terméshozamnak számos, különféle oka létezik.

A kakaóbabok szárítására szolgáló tákolmány alatti árnyékban pihennek meg a háziállatok

Az erdőirtás veszélyei és a monokultúra

A folyamatos terhelés a környezetre nézve is káros hatással van, hiszen

a kakaó termesztése a magas páratartalommal és árnyékkal szolgáló trópusi esőerdők közelségét igényli, ám ezek egyre fogyatkoznak.

A probléma gyökere abban rejlik, hogy számos ghánai faipari vállalat részt vesz az illegális erdőirtásban, és anélkül vágják ki a fákat, hogy újakat telepítenének a helyükre. A másik gond az, hogy maguk a farmerek is terjeszkedni szeretnének, ami még inkább megritkítaná a faállományt, és visszavenne a terület diverzitásából, mivel így egy helyen a sokféle növény helyett csak kakaó maradna.

A kakaó szüreteléséhez használt macséta

Ennek megfékezésére már több rendelet született, például az egy erdőhöz tartozó kisebb farmokat (megőrizve szuverenitásukat) természetvédelmi terület alá helyezték. Ghána Erdészeti Bizottsága pedig arra ösztönzi a farmereket is, hogy ha tudnak, ültessenek újabb fákat, ezzel a térhódítás helyett a megőrzésre helyezve a hangsúlyt.

A terméshozamra és környezetre nézve negatív hatással van a monokultúra is, vagyis az egy típusú növényfaj termesztése. Ez a gazdálkodási mód az összes tápanyagot kiszívja a talajból, így az hamar kimerül. Erre megoldást jelenthet az, ha más, hasonló igényekkel rendelkező növényeket is ültetnek a földbirtokra, mint például főzőbanánt, kaucsukfát (gumit), vagy kókuszdiót. Így, ha a föld termőképessége csökken, áttérhetnek más termékek előállítására.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!