hirdetés
viking.png

A Viking kapitánya napokon belül kijöhet a börtönből - nem ismeri el a felelősségét

Ezzel együtt borzasztóan sajnálja, ami történt, mondta az ügyvédje.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 12.


hirdetés

Akár napokon belül kijöhet a börtönből a Viking szállodahajó ukrán kapitánya. A bíróság ugyanis jogerősen is helybenhagyta, hogy amint kifizeti a 15 millió forintos óvadékot, szabadlábra helyezik a dunai hajóbaleset gyanúsítottját. Ő vezette a szállodahajót, ami elsüllyesztette a kis városnéző hajót két hete Budapesten, fedélzetén 35 emberrel. A tragédiát csupán 7-en élték túl.

A Viking Sigyn most Visegrádnál áll, hamarosan Passauba indul. A tragédia másnapján már el is hagyta az országot, de a nyomozók végül hétfőn újra megszállták a turistákat szállító hajót, ennek okáról azonban nem adtak hivatalos választ, derül ki az RTL Klub híradójából.

Az ukrán kapitány az óvadék letétele után nyomkövetőt kell hogy viseljen, nem hagyhatja el Budapest területét, illetve hetente kétszer le kell jelentkeznie a rendőrségen. Ha kifizeti a 15 milliót, akár már két napon belül is kijöhet a börtönből. Ügyvédje azt mondta: védence a felelősség elismerése nélkül borzasztóan sajnálja, ami történt.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
varakozo-utasok-budapesti-repuloteren-1000x583.jpg

33 órát várt 130 utas étlen-szomjan a budapesti repülőtéren egy másfél napot késett gép miatt

A Korfura utazók között kisgyerekek és idősek voltak, ők jobb híján a földön aludtak, míg a felnőttek idegesen várták, hogy történjen valami - másfél napon keresztül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 18.



33 órát várakozott 130 utas a budapesti repülőtéren, mert egy prágai légitársaság Korfuba induló repülője másfél napot késett - számolt be róla a Tények.

A Liszt Ferenc repülőtér várójában dühösen és csalódottan, étlen-szomjan virrasztottak a pórul járt utasok. A gyerekek a földre terített takarókon aludtak.

A Korfura tartó repülőgép felszállási ideje az utasok szerint legalább négy alkalommal változott. Eredetileg kora délután, fél 3-kor kellett volna indulnia Budapestről, de még másnap este is bizonytalan volt a felszállás.

Egy férfi videóra vette, ahogy a felháborodott emberek követelik a reptér dolgozóitól, hogy hívjanak valakit, aki megoldja ezt a kellemetlen problémát. A felvétel készítője szerint

kisgyerekek és idősek is voltak köztük, akik jobb híján a földön aludtak, de nagyon fáradtak voltak, míg a szülők és a felnőttek egyfolytában idegeskedtek. Nem volt se ennivalójuk, se vizük.

A pórul járt utasok mindezek miatt feljelentették az utazási irodát és a légitársaságot is. Az iroda viszont azt közölte, hogy nekik nem kellett volna szállást biztosítani a repülőtéren,

a légitársaság pedig nem tartja magát felelősnek, mert szerintük vis major helyzet alakult ki.

A Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint viszont nem erről volt szó, ezért mind a légitársaságnak, mind az utazási irodának kompenzálni kell az utasokat, a repülőjegyek árat pedig biztosan vissza kell térítenie a repülőt üzemeltető cégnek.

A Tények riportja:


KÖVESS MINKET:



hirdetés
eso-zivatar-mti-kallos-bea-1000x564.jpg

Többször is leszakad az ég - heves zivatarok csapnak le szinte az egész országban

Jégeső és felhőszakadás is lehet helyenként, de viharos szélre is számítani kell. Hétvégére viszont visszatér a strandidő.
MTI, Időkép, fotó: MTI/Kallos Bea - szmo.hu
2019. július 18.



Csütörtökön az ország nagy részében előfordulhat eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás és jégeső is - írja az Időkép előrejelzése.

Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kivételével az ország minden területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély miatt csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Éjfélig a Dunántúlon több alkalommal valószínű zivatar, kelet, északkelet felé haladva a zivatarok várható száma és erőssége csökken.

A Dunántúlon a zivatarokat elsősorban

csütörtök délután viharos (60-80 kilométer/órás) szél, általában kis méretű jég, délnyugaton, délen helyenként jelentős mennyiségű csapadék, esetleg felhőszakadás kísérheti.

Az országos előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 10-17 Celsius-fok között alakul, de az északi völgyekben néhol 8, 9 fok is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 24-29 fok között valószínű.

A meteorológiai szolgálat a csütörtökön kezdődő Kékszalag verseny előrejelzésére külön aloldalt nyitott. Itt azt írják, összességében gyengén szeles versenyre lehet számítani.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kiskorei-vizlepcso-szemetsziget-1000x560.jpg

Óriási, három méter vastag hulladéksziget úszik a Tiszán – a levegőből vették videóra

A drónfelvételen még jobban látszik a kiskörei vízlépcsőnél felhalmozódott hatalmas szemétmennyiség.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 18.



Elképesztő mennyiségű szemét halmozódott fel a Tiszán Kiskörénél. A hulladéksziget a duzzasztógátnál néhány helyen a három méteres vastagságot is eléri.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Tiszán levonuló legutóbbi árhullámok ismét hatalmas mennyiségű hulladékot szállítottak a folyó felsőbb szakaszáról. A hulladék főleg uszadékfából és háztartási szemétből áll, ezen belül is elsősorban műanyagokból. Az előző években is volt rá példa, hogy

az áradások során szállított hulladék megrekedt és felhalmozódott a Kiskörei Vízlépcsőnél, most azonban minden eddigi rekordot megdönthet a vízen úszó szemét mennyisége, akár a 8000 tonnát is elérheti.

A harmadik emeleti helyiség ablakából kinézve madártávlatból is jól látható a vízlépcsőnél felhalmozódott szemétsziget, a parton pedig a szaga is erőteljesen érezhető. A duzzasztómű előtt összegyűlt szemétsziget területe 17 ezer négyzetméter, a vastagsága a 3 métert is meghaladja.

A probléma akkora, hogy a helyzet kezelésére a civil, az állami és a vállalati szféra összefogott. Az együttműködés résztvevői a (KÖTIVIZIG), a PET Kupa civil környezetvédelmi program csapata és önkéntesei, és a Coca-Cola globális alapítványa, a The Coca-Cola Foundation.

A PET Kupa környezetvédelmi civil kezdeményezés az árvizekkel – főként Ukrajnából és Romániából - érkező hulladéktól, elsősorban PET-palackoktól mentesíti a Tiszát és árterét.

A nyári, hajós versenyeken naponta 2 tonnányi hulladékot is összeszednek a résztvevők, miután megépítették újrahasznosított anyagokból készülő, pillepalack hajóikat.

A napokban kollégáink is a helyszínen jártak, ebben a cikkünkben számos fotót mutattunk a kiskörei vízlépcsőnél felhalmozódott szemétszigetről.

A Természetfilm.hu Egyesület drónfelvételeken is megörökítette a döbbenetes mennyiségű PET-palackot és más hulladékot.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

A videóért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
monszun-klima-migracio.png

120 millió éhező, hontalan menekült indulhat meg Európa felé a klímakatasztrófa sújtotta Dél-Ázsiából

A CNN elemzése szerint a helyzet drámai. Dél-Ázsia egyszerűen kiürül az embertelen időjárási viszonyok miatt, a menekülők a világ minden részébe mehetnek.
CNN - szmo.hu
2019. július 17.



Több mint száz halott, több százezer kitelepített ember, hatmillió lakos még közvetlen veszélyben. Eddig ez a szomorú "mérlege" a Dél-Ázsiát elöntő árvíznek, amelyről mi is beszámoltunk. A legrosszabb helyzetben India van, de Nepál, Banglades és Pakisztán is küzd az áradásokkal.

Az időjárás ráadásul döbbenetes végletekkel készíti ki a kontinensnek azt a részét.

Indiában júniusig, tehát a monszun megérkezéséig elviselhetetlen forróság tombolt, hivatalosan 137-en haltak meg a hőségtől, ráadásul a tartós szárazság nélkül a legnagyobb városokban, de falvak százaiban is alig van ivóvíz.

Az emberek szó szerint azért kénytelenek elvándorolni otthonaikból, hogy szomjan ne haljanak. Új-Delhiben megdőlt a júniusi rekord 48 fokkal. A radzsasztáni Csuruban kis híján megdőlt az 50,6 fokos országos rekord.

Bangladesh-ben, Myanmarban és Afganisztánban szintén több millió ember éhezik, mert az áradások elúsztatták a termést, a földművelésből élő falvak nagy részét a hatalmas vizek el is vágták a külvilágtól, tehát még élelmet sem tudnak vinni nekik.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

A klímamigrációról szóló ENSZ előrejelzésért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x