hirdetés
hajo3.jpg

A viharos tengeren várják a megmentőket: Több mint ezer embert kell a partra vinni egy hajóról Norvégia közelében

Az öt helikopter kora estig csak 87 embert tudtak elszállítani. Az utasok közül többen megsérültek a hullámok fogságában rekedt meghibásodott luxushajón.
MTI - szmo.hu
2019. március 23.


hirdetés

Meghibásodtak egy tengerjáró luxushajó motorjai Norvégia nyugati partjainak közelében, ezért a fedélzeten tartózkodó több mint 1300 embert ki kell menteni - közölte szombaton a norvég rendőrség.

A mentőhajók és helikopterek már elindultak a Viking Skyhoz, a szárazföldön pedig előkészítették az emberek fogadásához szükséges létesítményeket - közölték a mentők.

A meteorológiai intézet kiemelte, hogy a tengeren óránkénti 70 kilométeres sebességű szél fúj, és 6-8 méteres hullámok tombolnak. Két mentőhajó az erős szél és hullámzás miatt kénytelen volt visszafordulni, és a mentést lassítja, hogy egy teherszállító hajó motorja is elromlott a közelben, és arról is ki kell menteni a 9 fős legénységet.

A Viking Sky nevű hajó irányíthatatlanul sodródott More og Romsdal megye partjainak közelében a szárazföld felé, és délután két órakor vészjelzést adott le. A korszerű, 2017-ben vízre bocsátott hajó a Viking Cruises csoport tulajdona, és a vállalat weboldala szerint 930 utas fogadására képes. Később a legénységnek az egyik motort sikerült beindítania, és a hajót a partoktól két kilométerre lehorgonyozták. Az utasok és a személyzet kimentése folytatódik.

A mentésben részt vevő öt helikopternek kora estig csak 87 embert sikerült lehoznia a fedélzetről, és a Molde város közelében fekvő Fraena településre szállítani. Nyolcnak közülük könnyebb sérüléseik voltak. Néhányan közülük elmondták, hogy éppen ebédeltek, amikor a hajó rázkódni kezdett, ablakok törtek be, és víz dőlt be rajtuk.

"A helikopterezést jobb szeretném elfelejteni. Nem volt vicces" - idézte fel a történteket egy amerikai utas az NRK norvég televíziónak.

A cikk helyszíni videókkal folytatódik, kattints a Lapozz gombra!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
betores-pixa.jpg

Kiderült, melyik a legveszélyesebb és legbiztonságosabb megye Magyarországon

Az adatokból az is látszik, hogy Budapesten belül melyik kerületben a legnagyobb a bűnözés, legalábbis a lakásbetörések tekintetében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 23.



Rendőrségi adatok alapján készített térképet a Pénzcentrum.hu, amelyből világossá vált, melyik magyarországi megye a legveszélyesebb a bűnözés szempontjából és melyik a legbiztonságosabb.

A statisztika a 2018. december 24. és 2019. június 22. között eltelt fél évben történt betörések számából készült. Ebből kiderült, hogy bár Budapesten volt a legtöbb ilyen bűncselekmény, de megyénként 100 ezer lakosra számolva nem Pest megye a legveszélyesebb.

Az első helyen Heves megye áll, ahol 39 betörést regisztráltak 100 ezer lakosra fél év alatt.

Nem sokkal lemaradva, 33 betöréssel Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye következik a második helyen, a harmadik legtöbb betörés (29) pedig Baranya megyében történt ezidő alatt.

A felmérés szerint

Vas megye a legbiztonságosabb Magyarországon, ott 100 ezer emberre csak 5 betörés jutott az elmúlt fél évben.

Azonban Csongrád és Komárom-Esztergom megyében is csak 6-6 ilyen bűncselekményt regisztráltak, Veszprém megye pedig 7 betöréssel áll a harmadik helyen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
vi.jpg

Súlyos baleset a Halálos iramban forgatásán: 9 métert zuhant Vin Diesel kaszkadőre

A színész végignézte az egészet, egy szemtanú szerint a könnyeivel küzdött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 23.



A Daily Mail információi szerint Vin Diesel kaszkadőre súlyosan megsérült a sztár filmjének forgatásán. A portál azt írja:

a férfi több mint kilenc métert zuhant és a fejére esett.

A stáb egyik tagja elmondta: a férfi komoly fejsérüléssel küzd, a baleset pedig a Warner Bros Studios, a Leavesdenben, Hertfordshire-ben tartott. A stábtagok jelenleg a legrosszabbtól tartanak.

"A kaszkadőr legalább kilenc métert zuhant. Vin Dieselt láttam közvetlenül utána a forgatáson, rendkívül meggyötörtnek tűnt, teljes sokkban volt és a könnyeivel küzdött. Testközelből átélte az egészet"

- nyilatkozta egy szemtanú a brit bulvárlapnak.

A Hertfordshire-i rendőrség egy nyilatkozatban erősítette meg a hírt:

„A rendőrséget ma délelőtt délelőtt hívták meg a Warner Bros Studiosban, a Leavesdenben, a Hertfordshire-ben történt incidens után.

Azt jelentették, hogy egy ember sérült meg a helyszínen végzett munka közben, és súlyos sérüléseket szenvedett. A résztvevő légimentő és a rendőrök jelenleg a helyszínen vannak, hogy segítséget nyújtsanak és elvégezzék az első vizsgálatokat" - áll a közleményben.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tiszauj.png

Elárverezték a lakását az anyának, akinek letépte a karját egy rossz tésztagép

Beáta ígéretet kapott az önkormányzattól arra, hogy havi 25 ezer forintos bérleti díjért biztosítanak neki egy önkormányzati lakást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 23.



Korábban mi is írtunk a magyar nőről, akinek három évvel ezelőtt letépte a karját egy meghibásodott tésztagép. A baleset után Magyari Beáta nem tudott tovább dolgozni, devizahitelét pedig nem tudta miből fizetni. Kártérítési pert indított volt munkáltatója ellen, 18 millió forintot kért. A cég szerint azonban szándékosan szakította le a bal karját a tésztagéppel a náluk dolgozó nő, és azt állítják, nem valósak Magyari Beáta szavai.

A tiszaújvárosi asszony élete teljesen tönkrement, elvesztette a munkáját, és képtelen volt tovább fizetni devizahitelét, így már saját lakása sincs

- írja a 24.hu.

"Annak idején 6,2 milliót követelt tőlem a bank. Mivel nem tudtam kifizetni, ezért átadták a követeléskezelőnek. Az adósság 8 millió 800 ezerre nőtt két év alatt. Június végén a végrehajtók elárverezték a lakást. 8 millió 400 ezerért, azaz nagyon ár alatt. Ez azt jelenti, hogy nemcsak elveszítjük a lakásunkat, de félmillió forintos tartozásunk is marad" - mondta a nő, akinek most egy hete van arra, hogy családjával kiköltözzön a lakásból.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
vivo-vb-erematadas-mti-foto-1000x688.jpg

„A magyarok ilyenek, egymást szúrják hátba” – nem adhatta át Szabó Bence az érmeket a drámai kardcsapat-döntő után

A kétszeres olimpiai bajnok szerint ez a döntés rengeteg árt az ország megítélésének. Neki a nemzetközi szövetségnél mondták, hogy Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke nem akarta, hogy ő, a FIE jelöltje legyen ott a díjátadón.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 23.



Furcsa közjáték árnyékolta be a budapesti vívó-világbajnokság egyik éremátadó ceremóniáját, éppen azt, amikor a magyar férfi kardcsapat is dobogóra állhatott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat az előző két vb-n első dél-koreaiakkal küzdött meg az aranyéremért a férfi kardcsapatok fináléjában.

A BOK Csarnok csaknem telt lelátói előtt feszült légkörű, de izgalmas és látványos tusokat hozó csatában a magyarok végül 45-44-re kikaptak.

Ma azt is megírtuk, hogya döntőt vezető bírópárost hazaküldték a világbajnokságról, miután a hazai szövetség szerint az egyébként tapasztalt szenegáli Papa Touré és olasz Luigi Martilotti sokat hibázott.

Most kiderült, hogy volt egy kisebb, a közönség számára azonban "láthatatlan" közjáték az éremátadás előtt. A Népszava ugyanis úgy értesült, hogy

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke nem akarta, hogy Szabó Bence, kétszere olimpiai bajnok kardvívó és a nemzetközi szövetség (FIE) végrehajtó bizottságának tagja adja át az érmeket a versenyzőknek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x