hirdetés
halapenz-orvos-targyalas.jpg

„A varratszedésre már rendes összeggel készüljön” - hivatali vesztegetéssel vádolnak egy szülészorvost

A volt ügyének szerdai tárgyalásán vallomást tett az összes nő, akitől a vád szerint pénzt kért az elvégzett beavatkozásaiért.
Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol az ügyészség egy szülész-nőgyógyászt három császármetszés, egy természetes szülés és egy művi vetélés levezetése kapcsán.

Büntetőperének eddigi legfontosabb tárgyalása szerdán volt a Fővárosi Törvényszéken - írja a 444 az ügyről szóló riportjában.

Mint a lap írja, egy, a szüléssel kapcsolatos tapasztalatok megosztására alapított zárt Facebook-csoportban tett közzé egy bejegyzést egy édesanya a harmadik gyermeke születésének körülményeiről.

Azt írta, hogy este műtötték, és reggel az őrzőben megjelent a főorvos, majd a szokásos sablonkérdések után kifejtette, hogy a műtétnek van egy költsége. Amikor a nő azt mondta, hogy van fogadott orvosa, akkor azt válaszolta, hogy másnap is megkeresi, és elmondja a varratszedést és az anyagi részleteket. Másnap az orvos azt mondta, hogy a varratszedéskor, vagy távozáskor szeretné ha rendeznék az anyagiakat, ami a magánrendelésének a tízszerese, vagyis 160 ezer forint.

hirdetés

Többen is írtak olyan hozzászólást, ami ugyanabból a kórházból származott és ugyanahhoz az orvoshoz kapcsolódott, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának akkori főorvosához.

A Facebook-csoportban közzétett hasonló történetek nyomán a SOTE etikai vizsgálatot indított a főorvos ellen, aki a vizsgálat lezárulta előtt közös megegyezéssel távozott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szegenyseg-rtl.jpg

Egyre több család kényszerül döntésre: albérletet, rezsit fizessenek, vagy ételt vegyenek

Az RTL Híradó által megkérdezett alapítványoknál azt mondják, egyre többen kérnek segítséget olyanok is, akik eddig sosem.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A legszegényebb családok tömegei fognak éhezni – ezt írják a civil szervezetek friss állásfoglalásukban. Szerintük, mivel egyre többen vesztik el a munkájukat, egyre többen kényszerülnek döntésre is: albérletet, rezsit fizessenek, vagy ételt vegyenek.

„Egyharmad pénzből kell ugyanazt megvennünk, mint eddig” – nyilatkozta az egyik család feje. Nekik egy hónapra elegendő tartalékuk volt, de ez pont mostanában fogy el. Innentől fogalmuk sincs, hogyan tudnak majd megélni.

Egy másik nyilatkozó nő három gyermekével él együtt – azt mondja, férje halála után sem adta fel, de most nem tudja elképzelni, mi lesz velük.

Az RTL Híradó által megkérdezett alapítványoknál azt mondják, egyre többen kérnek segítséget olyanok is, akik eddig sosem.

Részletek itt:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-magyar-fertozottek-terkepen-1.jpg

Térkép mutatja, melyik megyében hány igazolt koronavírus-fertőzött van Magyarországon

Budapesten és Pest megyében találták eddig a legtöbb beteget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Megjelent a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlapon az a térkép, amelyen megyékre bontva láthatjuk, hol, hány fertőzöttet igazoltak eddig.

A kedd reggel közölt hivatalos adatok és a térkép szerint Budapesten regisztrálták eddig a legtöbb fertőzöttet (232), Pest megyében pedig 98-at, ezeket jelölték a legélénkebb piros színnel.

A második legtöbb fertőzöttel rendelkező megye Győr-Moson-Sopron (26), majd Szabolcs-Szatmár-Bereg (25) és Baranya megye (19) következik. Az is látható, hogy

eddig Heves (3) és Békés megyében (3) találták a legkevesebb koronavírusost, így ezeket jelölték a legvilágosabb színnel.

Ahogy korábban Orbán Viktor és az operatív törzs is felhívta a figyelmet, a valódi fertőzöttek száma ennél sokkal több lehet, ezek a hivatalosan regisztrált adatok. Eddig több mint 14 ezer koronavírus-tesztet végeztek el, de Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a laborvizsgálatok száma növekedni fog a jövőben.

hirdetés

Íme a térkép:

Ahogy megírtuk, hétfőn bejelentették, hogy részletesebb adatokat közölnek majd a magyarországi koronavírus-fertőzöttekről „a lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében”.

Hétfőtől már a járvány eddigi hazai halálos áldozatainak kora és neme mellett az is látható az oldalon, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
orban-parlament-scaled.jpg

„Szomorú napja ez a demokráciának” – amerikai szenátorok is bírálják Orbánt és a koronavírus-törvényt

Demokrata és republikánus oldalról is kritizálják a hétfőn elfogadott törvényt.
Címkép: MTI / Máthé Zoltán - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Mint azt megírtuk, hétfőn elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége a "felhatalmazási törvényt", melynek alapján a veszélyhelyzet idején hozott, akár törvényeket is felülíró kormányrendeletek hatálya a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodhat.

A kormány ezzel ennek köszönhetően a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat "az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében".

A lépést az ellenzék hevesen bírálta, mivel a törvénybe nem építettek be időkorlátot, maga a kormány döntheti el, meddig tart a veszélyhelyzet és ezzel a rá ruházott rendkívüli hatalom.

Reagált az EU is: "Senkit nem akadályozunk meg abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket, de éberen vigyázunk arra, hogy a koronavírus elleni küzdelemben az európai normákat minden politikaterületen betartsuk" – közölte Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője.

hirdetés

Most pedig több amerikai szenátor is megszólalt az ügyben – szúrta ki az Index. A demokrata párti Bob Menendez a következőt posztolta Twitter-oldalán:

"Tavaly májusban már írtam Trump elnöknek a magyarországi demokrácia leépülése miatt. Tíz hónappal később Orbán arra használta fel a koronavírus-helyzetet, hogy teljes jogú autokratává váljon. Szomorú napja ez a demokráciának, amely számos kérdést felvet Magyarország és az Egyesült Államok biztonsági együttműködésével, és Magyarország NATO-tagságával kapcsolatban is."

Rajta kívül több olyan amerikai diplomata is kifejezte aggodalmát, akik korábban Magyarországon szolgáltak, így jól ismerik az itteni viszonyokat.

Egyikük, Dan Baer a következőket írta: "Tíz évvel ezelőtt külügyi államtitkár-helyettesként már felhívtam a figyelmet a magyarországi demokrácia és emberi jogok problémáira. Akkor azt mondták, csak túlreagálom a dolgot. Nem így volt. Orbán erőpolitizálása már rég elkezdődött, számítani lehetett rá."

Egy republikánus szenátor, Jim Risch is közleményt adott ki a koronavírus-törvény miatt.

Ő azt írja, aggasztja a magyarországi helyzet. "A magyar parlament, amelyet az Orbán Viktor irányította Fidesz ural, végrehajtotta Orbán kérését, hogy megkérdőjelezhetetlen hatalmat adjon számára" – fogalmaz.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
lelegezteto-1.jpg

Index: Lélegeztetőgépre került egy koronavírusos magyar háziorvos

A portál szerint a hétvégén nyilvánosságra került két eseten túl több magyarországi háziorvos is megfertőződött már.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Lélegeztetőgépre került egy magyar háziorvos, aki igazoltan koronavírussal fertőzött, emiatt is került kórházba – tudta meg biztos forrásból az Index.

A portál információi szerint a hétvégén nyilvánosságra került két eseten túl több magyarországi háziorvos is megfertőződött már, többeket pedig a betegség gyanújával vizsgálnak, illetve karanténba is helyeztek.

Bár a lap még hétfőn kérdéseket tett fel az operatív törzsnek a koronavírusos háziorvosok létszámára és állapotára vonatkozólag, erre mostanáig nem kaptak választ.

Mint arról beszámoltunk, egy egész sor szakmai szervezet írta alá azt a nyílt levelet, amit március 31-i keltezéssel küldtek el Müller Cecília országos tisztifőorvosnak.

hirdetés

Az aláírók elfogadhatatlannak tartják, hogy Müller a koronavírus járvány kezdete óta több alkalommal, így a 2020. 03. 30-án megtartott sajtótájékoztatón is ismételten azt mondta, a háziorvosi szolgáltatók feladata a védőeszközök beszerzése.

A levélben hangsúlyozzák, hogy védőfelszerelés nélkül az életkori korlát miatt hozzávetőleg felére csökkent alapellátó létszám tovább apad, ami komoly területi ellátási zavarok kialakuláshoz is vezet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!