hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
A Trónok harca Éjkirályt alakító színésze megtörte karaktere hallgatását
Némi betekintést kapunk, hogy mi is jár a Mások vezérének fejében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 09.


hirdetés

A Trónok harca univerzumának véres csatái és szívszorító tragédiái közepette az Éjkirály és a Mások serege továbbra is hidegrázósan félelmetes fenyegetést jelent a Hét Királyság számára. Most pedig az általában nem túl közlékeny, sőt, kifejezetten csendes természetéről ismert Éjkirály megszakította a csendet. Legalábbis a hatodik évad óta őt alakító színész és kaszkadőr, Vladimír Furdík interjút adott az Entertainment Weekly-nek, melyben feltárt néhány részletet, amit a szereplő jeges kék szemén keresztül látott.

"Rengeteg lovas-, és nagy esésen, tűzgolyón és kardcsatán vagyok túl," magyarázta Furdík, mikor arról kérdezték, milyen is volt az élete a Mások vezére előtt. "Amikor az ötödik évadot forgattuk, én voltam az a Más, aki Jon Snow-val harcolt Hardhome-ban - ez volt az első alkalom, mikor Jon megölt egy ilyen lényt."

Micsoda egybeesés! Noha azt nem tudja, hogy előtte ki volt a holtak seregének vezére, azt tudni véli, hogy "az Éjkirályban van valami emberi."

The guy I'm so scared of. The Night from #gameofthrones visited #delhi after 20 years as he was part of #comiccon #vladimirfurdik @viralbhayani

4,845 Likes, 25 Comments - Viral Bhayani (@viralbhayani) on Instagram: "The guy I'm so scared of. The Night from #gameofthrones visited #delhi after 20 years as he was..."

Attól függően, hogy épp ki volt az adott epizód rendezője, a színész másként kapott instrukciókat azzal kapcsolatban, hogy mennyire legyen hűvös vagy éppen emberi a cselekedeteit és az arckifejezéseit illetően, de azt például szinte sosem engedték neki, hogy pislogjon - így a karakter arca még fagyosabbnak látszódott.

Egy kis emlékeztetőül azoknak, akik már elfelejtették volna: az Éjkirály az első emberek, vagyis az Elsők és az erdő gyermekei között kialakult háború okán "született", amikoris utóbbiak egy férfit kötöztek egy fához és átdöfték a szívét egy sárkánykővel, mivel így akartak védekezni az Elsők ellen, akik otthonukra törtek. Az Éjkirály azóta megszerezte Daenerys Viserion nevű sárkányát és sikeresen áttört a Falon.

Most, hogy a Trónok harca a vége felé közeledik, Furdík elárulta, hogy az Éjkirály valójában a jó öreg, régimódi bosszúra szomjazik.

"Valaki Éjkirályt csinált belőle. Senki nem tudja, mi volt előtte - katona vagy nemes. Ő sosem akart az Éjkirály lenni. Szerintem bosszúra vágyik. Ebben a történetben mindenkinek két oldala van - egy jó és egy rossz. Az Éjkirálynak ellenben csak egy van, a rossz."

A holtak vezérének szájából ez elég egyértelmű utalásnak tűnik arra nézve, hogy addig meg sem áll majd, amíg meg nem kapja, amit akar.

"Az emberek látni fogják, hogy van egy célpontja, akit meg akar ölni, és majd kiderül, ki az. Emellett ott volt az a pillanat [az ötödik évadban], amikor Havas Jon a csónakban állt, az Éjkirály pedig ránézett és felemelte a karját - ezúttal lesz egy hasonló és jóval erősebb közös jelenetük.

Amikor saját kedvenc jelenetéről kérdezték, a színész azt mondta, hogy a nézők még nem láthatták. Kíváncsian várjuk, és már nem is kell túl sokáig, mivel a Trónok harca nyolcadik évada április 15-én hozzánk is elérkezik.

Forrás: Popsugar


KÖVESS MINKET:





Magyarul szavalta el a Nemzeti dalt a brit nagykövet
Iain Lindsaynek nagyon tetszik Petőfi verse, ezzel emlékezik március 15-re.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 15.


hirdetés

Kedves gesztust tett Iain Lindsay budapesti brit nagykövet a március 15-i ünnep alkalmából: elszavalta a Nemzeti dalt, ráadásul magyarul! Az erről készült videót a közösségi oldalain is megosztotta.

"Nagyon szeretem a verseket, a Nemzeti dalban pedig különösen tetszik, hogy igazán hazafias! Nekünk skótoknak is van egy Petőfink, Robert Burns, de most szóljon ez a vers Petőfi Sándor tiszteletére. Én így emlékezem Veletek március 15-ére"

- fűzte hozzá a brit nagykövet.

Nagyon szeretem a verseket, a Nemzeti dalban pedig különösen tetszik, hogy igazán hazafias! Nekünk skótoknak is van egy Petőfink, Robert Burns, de most szóljon ez a vers Petőfi Sándor tiszteletére. Én így emlékezem Veletek március 15-ére. ????. I love poetry and I am fascinated at how patriotic Nemzeti Dal is. We Scots have our Petőfi, Robert Burns, so let me recite this poem in honour of Sándor Petőfi and 15 March. #mik #hungary #ikozosseg #magyarinsta #ikozosseghungary #instahun #igershungary #magyarig #ig_hungary #budapest #videoftheday #mindekozben #marcius15 #március15 #marcius15?? #nemzetiunnep #nemzetiünnep #nemzetidal #talpramagyar #magyar #petofi #pilvaker

706 Likes, 48 Comments - Lindsay Nagykövet (@ambassadorlindsay) on Instagram: "Nagyon szeretem a verseket, a Nemzeti dalban pedig különösen tetszik, hogy igazán hazafias! Nekünk..."


KÖVESS MINKET:




A Pilvaker visszatért, és megmutatta, mitől az egyik legtrendibb dolog ma Magyarországon
Több mint 12 ezer ember ünnepelte költészettel és zenével március 15-ét az Arénában. Mi is ott voltunk.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. március 16.


hirdetés

Amikor 2012-ben először rendezték meg a Red Bull Pilvakert – még élő zene nélkül, szavalóversenyként hirdetve –, maguk az ötletgazdák is aligha számíthattak rá, hogy ez lesz a következő évek egyik legnagyobb kulturális sikersztorija. A produkció évről évre vált egyre kiforrottabbá, ezzel párhuzamosan pedig rajongóinak számai is meredeken nőtt.

A dolog mondjuk abból a szempontból logikus, hogy csupa olyan zenész és rapper adta a nevét hozzá, akik saját zenekarukkal is hatalmas tömegeket mozgatnak meg.

Elég csak a Wellhellót, a Halott Pénzt és a Punnany Massifot említeni, ők simán megtöltik önálló koncertjeiken is az Arénánál alig kisebb befogadóképességű Budapest Parkot. És még legalább fél tucat szereplőt fel lehetne sorolni, akiknek szintén több ezer fős bázisuk van.

Így talán annyira nem is meglepő, hogy októberben kétórás rekordidő alatt kelt el minden jegy, annak ellenére, hogy ide több mint hatszor annyi ember fért be, mint a korábbi helyszín Erkel Színházba.

A várakozások nem csak emiatt voltak felfokozottak: azzal, hogy a tavalyi évben elmaradt a Pilvaker, a szervezők még magasabbra tették a lécet, hiszen akkori indoklásukban minden addiginál nagyobb show-t és elképesztő látványelemeket ígértek az egy év kihagyásért cserébe.

Fotó: Somay Márk

Fotó: Bertalan Ádám

"Kérjük kedves nézőinket, hogy halkítsák le mobiltelefonjaikat. De semmiképp ne kapcsolják ki, hiszen instázni is kell valamivel!"

– mondták be nem sokkal kezdés előtt, de valószínűleg ennek híján is pontosan ugyanannyi kamerás mobil lendült volna a magasba már az első másodpercekben.

Tulajdonképpen ez a pillanat mutatta meg legjobban, kik a Pilvaker legfőbb célközönsége: azok a tizen-huszonévesek, akik ma már szinte teljes életüket online élik, más csatornákon jóformán lehetetlen elérni őket és utat találni hozzájuk.

És ebből az is látszik, hogy a Pilvaker mögött állók teljesen tudatában vannak annak, hogyan kell megszólítani az említett csoportot, és milyen módszerekkel kell kommunikálni velük ahhoz, hogy teljesen magukénak érezzék a projektet. Pedig az, hogy ez a generáció Petőfi, Ady, Csokonai és Vörösmarty verseiért rajongjon, finoman szólva sem magától értetődő.

Más kontextusban aligha tudnánk elképzelni, hogy olyan fiatalok ezrei énekeljék például a "húzza a zsivány a nótádat, barna legény" sort teljes átéléssel, akik száját egy hétköznapi beszélgetés során szinte biztosan soha nem hagyta még el se a zsivány, se a nóta, se a legény szó. És ez csak egy példa.

Ódivatú nyelvezet ide vagy oda, úgy tűnik, modern zenei köntösbe ágyazva, Fluor, Sub Bass Monster, Fura Csé és a többiek rapbetéteivel kiegészítve ezek a szövegek tökéletesen alkalmasak arra, hogy több százezres – sőt, akár milliós – nézettséget generáljanak.

Fotó: Bertalan Ádám

Fotó: Bertalan Ádám

A fellépők mindegyikén látszott, hogy igazi jutalomjáték számukra ez a két óra: egyszerre tűntek felszabadultnak, ugyanakkor sokan szemlátomást izgultak is. Főleg a verseket szavaló színészekre (pl. Kautzky Armand) volt igaz ez, de ránézésre még a rendszeresen hasonló méretű közönség előtt fellépő zenészek is meg voltak illetődve kicsit.

Ami a showelemeket illeti, arra tényleg nem lehetett panasz, tökéletesen kiaknázták a helyszínben rejlő lehetőségeket.

A hatalmas LED-falakra vetített animációk mellett a Márciusi ifjak alatt pirotechnikát is bevetettek, amitől még átütőbb volt az eleve stadionrock-stílusú dal.

Buli szempontjából ez volt az este csúcspontja, de a lírai részek is emlékezetesre sikerültek: akár a Járai Márk által prezentált és világító telefonok ezreivel feldobott akusztikus blokk, akár a versmondások, illetve a ráadás előtt utolsóként elhangzó Nemzeti dal, amit hozzáírt új sorok nélkül, eredeti formájában adtak elő.

Külön szép pillanat volt, hogy nemcsak az idén 100 éve elhunyt Ady Endrét idézték meg, de megemlékeztek az egyik legnépszerűbb kortárs költőről, Kányádi Sándorról is, akit 89 éves korában tavaly veszítettünk el. Tőle a Valaki jár a fák hegyén című vers hangzott el Sub Bass Monster, Wolfie, Dipa és Meszi feldolgozásában.

Annyi biztos, hogy bőven megérte plusz egy évet várni erre a produkcióra, de jó kérdés, innen merre tudnak majd továbbfejlődni.

Az érdeklődés ugyanis adott – sőt, minden bizonnyal csak egyre tovább nő majd –, ennél nagyobb befogadóképességű zárt koncerthelyszín viszont nem nagyon van Magyarországon.

Jövőre a minimumnak a két előadás tűnik, de igény valószínűleg ennél még többre is lenne – akár egy országos turné formájában. Ami persze logisztikailag is jókora kihívás elé állítaná a szervezőket, de valószínűleg ők maguk is úgy vannak vele, hogy ez legyen a legnagyobb gondjuk az életben.


KÖVESS MINKET:




Ők a legdrágább magyar művészek, íme a lista
Mutatjuk a dobogós helyezést elért már nem élő és még élő magyar művészeket. Ők azok, akiknek a művei legjobban szerepelnek az aukciókon.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. március 18.


hirdetés

A műtárgy.com először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, mely nemzetközi adatbázisok, és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar művészek az itthoni és a külföldi aukciókon.

Már a 2017-es kiadvány is több mint 40.000 adattal dolgozott, ezt frissítette most a műtárgy.com a 2017-2018-as aukciós adatokkal, így a hazai művészek árverési eredményeinek a legfrissebb összefoglalói, mintegy 50.000 adattal dolgoznak.

A nem élő magyar művészek aukciós piaca

A nem élő magyar művészeket az utóbbi 11 év (azaz a 2008 és 2018 közötti időszak) teljes aukciós bevétele szerint rangsorolták. Az első helyen Vasarely Victor végzett 7 530 eladással és 16 532 millió forint teljes

aukciós bevétellel. A második helyen Hantai Simon szerepel 267 eladással, 11 427 millió forint teljes aukciós bevétellel, a harmadikon pedig Moholy Nagy László végzett 280 eladással és 6 936 millió forintos teljes aukciós bevétellel.

2016-ban Hantai Simon és Moholy Nagy László művei szerepeltek különösen erősen az aukciókon, újabb árrekordokat produkálva. 2017-ben és 2018-ban a magyar művészek aukciós eredményei konzisztensen csökkentek, elsősorban azért, mert a londoni és New York-i aukciókon ezekben az években kevés kiemelkedő árú magyar műalkotás fordult elő. Ezek körül is Moholy Nagy aukciós forgalma esett a legnagyobbat, ami 2016-ban 1,8 milliárd forint volt, 2018-ban viszont csak 465 millió forint. 2018 legdrágább magyar műalkotása Hantai Simon M.C.7 (Mariale) című műve lett, amit a Sotheby’s Párizs 648 millió forintért adott el.

Az élő magyar művészek aukciós piaca

Az élő magyar művészek aukciós piacát egyértelműen Reigl Judit dominálja, aki a TOP20 lista legidősebb szereplője is. 2008 és 2018 közt az ő eladásai ennek a piacnak több mint a felét tették ki. 2018-ban Reigl különösen sikeres évet zárt, mivel 3 alkotása is 60 millió forint feletti áron lett leütve. A lista második helyén Lakner László a harmadikon pedig Ackermann Rita kapott helyet.

A már nem élő magyar művészek piacával szemben, az élő alkotók aukciós piaca 2018-ban is növekedni tudott, elsősorban Reigl Judit és Ackermann Rita erős eredményeinek köszönhetően. Ackermann Water Lilies in Chalk V című műve 2018 szeptemberében 29 millió forintért kelt el, ami az alkotó személyes akciós rekordját is megdöntötte.

Az átlagárak vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy a művek között gyakran grafikák (egyedi és sokszorosított) is szerepelnek, amelyek csökkenthetik az árakat. Fontos megjegyezni továbbá, hogy az élő művészek esetében kiemelten fontos csatorna a galériás értékesítés, ezek az adatok azonban a legtöbbször nem publikusak, ezért a galériás eladásokról nincs átfogó adatbázis.


KÖVESS MINKET:





Máté Bence lenyűgöző természetfotóiból nyílt kiállítás a Bazilikánál
A világhírű természetfotós vezetett körbe minket a tárlaton, sőt kulisszatitkokat is elárult a munkájáról.
Fotók: Mervai Márk - szmo.hu
2019. március 15.


hirdetés

Megjelent Máté Bence magyar természetfotós mintegy szabadtéri kiállítása Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. A vándortárlat - amely mintegy 600 természetfotót mutat be az elmúlt húsz év képanyagából - célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem és a még védhető értékek fontosságára. Az alkonyat után belülről megvilágított 15 tablópáron színviláguk és tematikájuk alapján csoportosítva láthatóak a képek.

Mi is megnéztük a kiállítást, ahol a világhírű természetfotós vezetett körbe minket.

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: A világhírű természetfotós, Máté Bence vezet körbe minket kiállításán a Bazilika előtt, a Szent István téren.

Máté Bence több kulisszatitkot is elárult a munkájáról kollégáinknak, miközben bemutatta a képeit. Elmondta, hogy vannak olyan fotók, amikhez nem kellett különösebb előkészület, csak elővette a fényképezőgépet és kattintott, de olyanok is, amikhez többször, akár 42-szer is ki kellett mennie a helyszínre, hogy lekaphassa az állatokat.

Azt is elárulta, például, hogy

saját rekordjának számít az, hogy egyszer 54 napig tartózkodott egy lesen, hogy a megfelelő időpontokban megörökíthesse az állatokat.

Máté Bence azt is mondta, hogy ahogy kedvenc fotója, úgy kedvenc fotóalanya sincs, tehát neki mindegy, éppen milyen állatot kap lencsevégre, mert ő elsősorban "érdekes akciójeleneteket" keres a munkája során.

A természetfotós elmondta, hogy bár sokat utazik (a kiállításon nagyrészt Kenyában készült képei vannak, de akadnak Tanzániában rögzítettek is), de megesik, hogy a saját kertjében is le tud kapni egy madarat, amiből remek természetfotó születik.

És bár rengeteg helyen járt már a világon, a kedvenc helyszíne mégis a Kiskunsági Nemzeti Park, hiszen ott nőtt fel, ott került közel a természethez.

Fotósunk képei a kiállításról:

Máté Bence számtalan nemzetközi természetfotós díj mellett elsőként nyerte el az Év Ifjú Természetfotósa, majd felnőtt kategóriában a szakma Oscar-díjaként is számon tartott Az év természetfotósa (Wildlife Photographer of the Year) címet. Számos könyve jelent meg, munkásságáról háromrészes filmsorozat is készült.

A tárlat a budapesti kiállítás után országos turnéra indul: Debrecenben április 4. és 28. között, Gödöllőn május 3-tól 10-ig, Egerben június 13-tól július 7-ig, Keszthelyen július 11. és augusztus 4. között, Szegeden augusztus 8. és szeptember 8. között, Győrben szeptember 12-től október 6-ig, Miskolcon pedig október 10. és november 3. között lesz látható.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x