hirdetés

A téli esküvők is eltűnhetnek a klímaváltozás miatt

Az esküvőknek is van ökológiai hatása. Ezekre is felhívja a figyelmet a Ceremóniamester Szövetség és a Másfél fok – éghajlatváltozás közérthetően csapatának közös kampánya.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 30.


hirdetés

A Kárpát-medence a világátlagnál is jobban melegszik. A Föld nagy része kb. 1 Celsius fokot, a térségünk azonban majdnem 1,2 Celsius fokot melegedett az iparosodás előtti időkhöz képest. A Ceremóniamester Szövetség a Másfél fok – éghajlatváltozás közérthetően csapatának szakmai támogatásával

egy különleges kampánnyal szeretné felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Egy esküvői fotósorozattal mutatják meg azt, amire néhány év múlva már szinte alig lesz lehetőségünk, ha globális szinten nem történnek fontos változások: havas tájon fényképeket készíteni.

A Kárpát-medence melegedése miatt szárazodás figyelhető meg a térségben, valamint a csapadékeloszlás megváltozása nemcsak térben és mennyiségben, hanem állagban is.

hirdetés

"Várhatóan szinte minden térségben később fog kezdődni az az időszak, amikor a lehulló hó elkezd felhalmozódni, valamint a kialakult hótakaró korábban fog olvadásnak indulni. A globális modellek Közép-Európa térségére egyértelműen azt jelzik előre, hogy a jövőben rövidebb lesz az az időtartam, amíg hó borítja a felszínt, és csökkenni fog a hó maximális vízegyenértéke is.

Ez azt jelenti, hogy bár valószínűleg lesznek még fehér karácsonyok és havas esküvői fotók, de nagyon szűkül az az "ablak", amikor erre lehetőség lesz. Összességében elmondható, hogy csökkenő havas időszakok várhatók, illetve ha lesz hó, nem marad meg annyi ideig” - emeli ki Vigh Péter, a Másfél fok – éghajlatváltozás közérthetően szerkesztője.

Tehát ha a globális és a helyi éghajlatváltozási tendenciák tovább folytatódnak, tovább fog növekedni a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság, például nem lesz természetszerű az, hogy télen havas fotókat lehet készíteni. És bár a szakirodalom – gazdasági okokból, a várható milliárdos veszteségek miatt – főleg a téli sportokra koncentrál, amikor arról írnak, hogy mikor és milyen mértékben fog eltűnni a hó az európai hegyekről, más szegmensek is vannak, ahol változások várhatók.

Többek között a télen egybekelő párok sem tudnak majd havas tájban esküvői fényképeket készíteni. A Ceremóniamester Szövetség ezért gondolta úgy, hogy egy mindenki számára könnyen átélhető és megfogható fotósorozattal hívja fel a figyelmet környezetünk védelmére.

„Az esküvőket alapvetően pazarló eseménynek tartják, hiszen nagyon sok felesleges étel vagy dekorációs elem, vágott virág megy a szemétbe egyetlen nap kedvéért. Egyre többen kezdik felismerni a jelenség ökológiai hatását, hiszen csupán itthon évente 30-40 ezer alkalommal terheljük a környezetünket az esküvőkkel.

Az ökológiai változás eredménye, hogy lassan megszűnik a valódi havas tél, és így a téli esküvők is. Az elmúlt 10 évben ugyanis ezek száma 3 százalék alá esett. Erre kívánjuk felhívni a figyelmet a magyar esküvői közösség felelős tagjaként” – mondta a kampány céljáról Tóth Mihály a szövetség elnöke.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
020.jpg

„Írassák a sírkövükre: éltek 75 évet, ebből 19-et online” – beszélgetés Limpár Imre pszichológussal mindennapi időzavarainkról

Mindig a feladathoz rendeljük az időt, ezért nem lesz a végén időnk. Ha megfordítjuk, rengeteg időt spórolunk meg, mondja a kutató.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Egy napban 86 400 másodperc van, ugyanúgy, mint 100 vagy 1000 éve. De a 21. század nagyon felpörgetett minket, úgy érezzük, mindent csak félbehagyunk, semmit nem tudunk befejezni. Az idő rohan, és egyre kevésbé vagyunk lépést tartani vele, elborítanak valós és vélt dolgaink, kötelességeink. Van-e ebből kiút? Erről beszélgetünk Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal.

- Amikor néhány évtizede beindult a legújabb technológiai forradalom, sokan azt jósolták, hogy az új eszközök révén rengeteg időt spórolunk majd meg, és lesz időnk sok hasznos, értelmes dolgot csinálni. Jelenünk azonban nem ezt mutatja. Hol romlott el mindez?

- Mindig felhívom a figyelmet arra, hogy az idővel való kapcsolatunk szubjektív műfaj, de az a kifejezés, hogy „időgazdálkodás”, az objektivitás látszatát kelti. Itt csapódunk be, mert az idővel valójában nem gazdálkodni kell, hanem az időhöz való viszonyt lehet alakítani. Ha bárkit megkérdezünk ismerősi körünkben, jó eséllyel fogja igaznak tartani azt a mondatot, hogy őseinknek, nagyszüleinknek, szüleinknek több ideje volt. Ez azonban nettó hazugság, mert mindenkinek mindig is ugyanannyi ideje volt, 86 400 másodperc naponta, sem több, sem kevesebb, ezt kellett beosztani.

hirdetés

De itt két tényezővel kell számolni: az egyik a kutatás+fejlesztésnek a tévedése, hogy ettől jön meg a boldogság, de igazából csak más típusú problémák jönnek; a második pedig a 21. században, amelyet én „a hajszoltság évszázadának” nevezek, folyamatosan pörgetnek minket. Olyan inger-elárasztásban van részünk, amely több, mint amit az idegrendszerünk elviselni képes.

Mondok erre egy nagyon profán példát: tartok egy előadást, és látom, hányan telefonoznak közben, mert a Facebook, ha belépnek, feldobja, hogy éppen hol nincsenek. Itt ülök valahol, elvileg élveznem kellene a pillanatot, de nem tudom, mert az agyam már három másik helyre hívna. Lehet, hogy máshol kéne lennem, de ha most történetesen amott vagyok, azon gondolkodom, hogy miért nem emide jöttem. Ez a nagy csapdahelyzet, amely miatt van olyan folyamatos észlelésünk, hogy lemaradtunk valamiről, így pedig nagyon nehéz élni. Ezeket a kütyüket egyszerűre programozták, tehát könnyű függni tőlük, és végtelenek. Például a Facebook hírfolyamának nem lehet az aljára pörgetni, ezért nem lehet befejezni, csak félbehagyni. Ha én valamit félbehagyok, azt érzem, hogy nem volt elég időm.

Régen a könyveket befejeztük, ma a blogokat csak félbehagyjuk. Ez a sok félbehagyottság is eredményezi, hogy kapkodunk levegő és idő után, és azt érezzük, hogy nincs.

- Nagymamámnak volt egy mondása: „Hamar elszáll egy-két óra, minden percét használd jóra.” Úgy gondolom, hogy ma nem kevés tudatosság és önfegyelem kell ahhoz, hogy valaki tudja, mi az, ami neki fontos, mi az, amire „rá akar érni.”

- Van az a jól ismert frázis, miszerint az ember arra ér rá, amire akar. Ezzel én nem értek egyet, mert bár a tartalma nemes, sokszor a ráérés már nem akarat kérdése, hiszen az embert sodorják az erők, az elvárás-cunamik, hogy megmondják, hol, mennyit, mit kell csinálni. Rengeteg cégnél van például válaszadási idő-protokoll… A másik a prioritások, a fontossági sorrend megállapítása. Ahhoz, hogy jó időgazdálkodásunk legyen, célok kellenek, de manapság a legtöbb embernek nincsenek céljai, csak vágyai. Ehhez természetesen hozzájárulnak a fényes tekintetű média- és marketing-gyárak, mert ők a vágyainkat srófolják fel, akkor leszünk jó fogyasztók.

Sok helyen tanítok. Ha megkérdezek egy átlagos, húszéves egyetemistát, hogy hol szeretne lenni tíz év múlva, akkor azt fogja mondani, hogy szeretne egy boldog párkapcsolatot, egy jó lakást, egy klassz munkahelyet. Ki nem? Ő azt hiszi, célokat mondott, pedig csak vágyakat, az élet normális elvárásait. Akkor tudom valójában beosztani egy sima hétköznapomat, és vele aztán az egész életemet, ha van egy orientációs pontom akár a jövőben cél formájában, vagy a akár múltban, amikor is értékrend alapon döntök.

Ha van orientációs pontom, tudok gazdálkodni, egyébként pedig csak sodródni fogok, flipper-golyó módjára csapódom ide-oda.

-Van-e esélyünk arra, hogy egyensúlyba hozzuk ezt a jelenlét- és megfelelés-kényszert a prioritásainkkal?

- Elcsépeltnek hathat a „nemet mondás képessége”, de igazából tényleg erről van szó: tudnunk kell, mi az, amit elvállalunk, és mit nem. Egy praktikus tanács ezzel kapcsolatban: ha valaki kap egy felkérést, ígérje meg magának, hogy nem válaszol azonnal, mert önmagát ismerve tudja, hogy igent fog mondani, hanem iktasson be egy ütköző-időt, amikorra választ ad. Nagyon hiszek abban, hogy a struktúra és a szabályzók lehetnek pozitívak, és nem börtönök. Volt egy hittantanárom, aki azt mondta: nem az a szabadság, hogy bármit megtehetek – az a szabadosság – hanem az, hogy ismerem a korlátaimat. Az a szép az időgazdálkodásban, hogy ezeket a szabályzókat és korlátokat önmagunknak állítjuk fel. Mondok egy személyes példát: a 2010-es évek elején tettem egy vállalást, hogy csak hétfőn és kedden néztem meg az e-mailjeimet. Szerda reggeltől vasárnap estig nem néztem, mert úgy éreztem korábban, hogy rángatnak az e-mailek, az állandó elérhetőségemmel, a válaszkészségemmel szétszednek a hétköznapok. Elég volt!

Sokan mondták, hogy ezt nem tehetem meg, pedig megcsináltam. Voltak belőle sértődések, munkákat buktam el, ismerősi viszonyok erodálódtak, de volt két és fél remek évem. És persze olyan is akadt, aki árgus szemmel figyelte, kap-e tőlem csütörtökön e-mailt, s leleplezzen. Természetesen akad kivétel, de a nagy tendencia a lényeg: merre és főként hogyan halad az életünk!

hirdetés

Utána később visszatértem a mindennapi e-mailnézéshez, de a rángatás-tünet szerencsére nem jött elő. De az kellett hozzá, hogy be mertem avatkozni az életvitelembe, annak struktúrájába. Sokan azt hiszik, hogy ez csak a legtehetségesebbeknek, a szerencsés csillagzat alatt születetteknek sikerülhet. Ez nem igaz. Nagyon sokat tehet az átlagember, hogy élhetőbbek legyenek a szürke hétköznapok.

- Médiaegyetemi tanítványaimnak többször feltettem a kérdést, hogy meddig bírják ki hírek nélkül. A leghosszabb említett időtartam 48 óra volt, de aki ezt mondta, már arra is furán néztek. Hát még rám, amikor közöltem, hogy ha elutazom két hét szabadságra, se internet, se újság, se tv, se okostelefon – ha világrengető dolog történik, azt úgy is megtudom.

- Erre rákötnék még egy adatot, ami el szokta borzasztani az előadásaim résztvevőit és ami az arcunkba csapja a valóságot. Egy 2018-as adat szerint a Z generáció, tehát az 1995 után születettek, átlagosan napi 330 percet, tehát 5 és fél órát vannak online. Mondom nekik, hogy rendeljék meg a sírkövüket, és vésessék rá jó előre, hogy – a magyarországi várható élettartamot alapul véve – éltek 75 évet, ebből 19-et online. De ha én naponta egy órát sorozatot nézek, két órát a Facebookon lógok, akkor azt írhatom a sírkövemre, hogy 3,125 évet sorozatot nézett és 6,25 évet facebookozott. De az időseknek is megvan a maguk „időtöltése”, a híradónézés. Vannak, akik a teljes kínálatot végignézik. Számoljunk csak napi másfél órás átlag híradó-nézéssel. Hasonló élettartammal 4 és fél évet töltenek híradónézéssel! Ez nagyon súlyos adat, érdemes olykor szoroznunk, számolnunk.

- Ön pályája kezdetén katonákkal dolgozott, külföldi missziók pszichológiai felkészítésével, majd reintegrációjukkal, krízis- és válság kezeléssel. Ez utóbbi lassan teljesen hétköznapi igény lesz nálunk.

- Manapság az a társadalmi trend, hogy mindent szeretünk dramatizálni. Könnyen kijelenti valaki, hogy „depressziós”, holott az nagyon komoly tünetegyüttes, súlyos diagnózissal. Maradjunk inkább annál, hogy szomorúak, rosszkedvűek vagyunk, ne aggassunk magunkra ilyen címkéket. Ilyen az is, amikor azt halljuk, hogy a magyar emberek 60-70%-a hétfőn gyűlöl bemenni a munkahelyére, vagy az iskolába. Lehet, hogy tényleg ilyen rosszak az arányok, de ha valaki a gyűlölt hétfőre vár, akkor az nagyon könnyen össze fog jönni. Itt nem is feltétlenül arról van szó, hogy „bevonzzuk a rosszat”, hanem inkább arról, hogy a lelkünket mire állítjuk be. Azt is érdekes megfigyelni, hogy az alapidő-egységeink miként alakulnak. Általában 5+2-es rendben gondolkodunk: 5 nap mókuskerék, gálya, aztán két nap szusszanás, de vasárnap délután, a Forma-1 végén a kockás zászlóval kicsit már leintik a hétvégét is, és kezdődik minden elölről. Nagy eredményt lehet elérni időgazdálkodásunkban azzal, hogy alapidő-egységünket megváltoztatjuk, és elkezdünk napokban gondolkodni. Nagyon nehéz ezt megtenni, mert a társadalmi folyamatok nem erre mennek. De ha én kedd délután azt mondom, hogy ez a hét már el van baltázva, akkor egy vagy két nap sikertelensége miatt odaadtam az egész heti belső békémet, és a nullázási pont csak hétfőn kezdődik! Sokkal jobb, ha bebukom a keddi napot, és a szerda már indulhat tiszta lappal.

- Az Ön honlapján nagy örömmel fedeztem fel két kedvenc ókori gondolkodómat, akiket ma is szívesen előveszek okulásul: Senecát és Marcus Aureliust. Ide is illik két idézet. Seneca mondja, hogy „félelmeink száma mindig nagyobb a ránk leselkedő valós veszélyeknél”, Marcus Aurelius pedig azt vallja, hogy „olyan az életünk, amilyenné gondolataink teszik”.

- Mondhatjuk, hogy nincs új a nap alatt. Marcus Aurelius elmélkedéseiben úgy szólván minden benne van a ma világáról is. Sajnos csak egyetemista koromban találkoztam velük először érdemben, addig meg kellett tanulnom sok felesleges dolgot. Nekünk a II. világháború csatáit például napra pontosan kellett tudnunk, de minek…ugyanakkor semmit sem hallottunk a SMART célkijelölési technikáról, ahol minden egyes betű olyan tényezőt jelent angolul, amelyet ellenőrzésem alá vonhatok. (Specific, measurable, attainable, relevant, time-bound – egyértelmű, mérhető, elérhető, fontos, időhöz kötött). Ez egy öt perc alatt megosztható tudás. Amikor pályát választ valaki a gimnázium 4. osztályában, mennyivel előbbre tudna jutni egy egyszerű SMART-célfelosztással?

- Engedjen meg végül egy személyes kérdést: Ön nagyon sokfelé dolgozik, előadásokat, tréningeket tart, ír, tv-ben szerepel. Hogyan jut ideje mindenre, amit szeretne?

- Bizonyos szakaszokra osztom be az időmet. Nem sokan hiszik el rólam, hogy én valójában befelé forduló ember vagyok, de megtanultam extrovertált üzemmódba kapcsolni. Viszont éppen ezért muszáj elvonulnom a világtól. Erre vannak bizonyos biztonsági protokolljaim. Minden hónapban három napra teljesen off-line vagyok. Az idén december 17-én dolgozom utoljára érdemben kliensekkel, és január közepéig nem vállalok senkit és semmit. Családommal leszek és második könyvem kéziratával foglalkozom. Aztán utána jön megint egy felpörgetősebb időszak.

A közoktatásban mindannyian kapunk egy időbeállítást: vannak a feladataink, és a feladathoz rendeljük az időt. Ha én fizika témazárót írok, hogy anyu is örüljön, és ne 3-ast, hanem legalább 4-est vigyek haza, két délutánt rá kell szánnom. De így eltöltünk 12 esztendőt, van, aki többet, mert már teljesítmény-orientált óvodába jár.

Tehát mindig a feladathoz rendeljük az időt, ezért nem lesz a végén időnk. Mert ha bárki kicsit is hajlamos a maximalizmusra, akkor a világon nincs annyi idő, hogy ezeket tudja hozni, főként az érettségi utáni világban. Ellenben, ha megfordítjuk, és én bizony nagyon sokszor megfordítom: az időhöz rendelve a feladatot, az a kérdés, hogy mennyi időt ér ez meg nekem?

És ezzel temérdek időt meg lehet „spórolni” – az idézőjellel újra arra utalok, hogy nem az idővel gazdálkodunk, hanem a viszonyunkat változtatjuk meg. Ez az egész témánk kulcsa.


KÖVESS MINKET:





hirdetés

Már embereket is lehet komposztálni a haláluk után

2021-ben Washingtonban fog megnyílni az első olyan hely, ahol az elhunytakat komposztálják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Még májusban írtunk arról, hogy Washington államban elfogadtak egy törvényt, amely engedélyezi az elhunytak komposztáltatását a haláluk után. Erről maguk az emberek dönthetnek, hogy termőfölddé komposztálják a testüket, és a földet kertészkedéshez használják.

Az eljárásnak nevet is adtak, úgy hívják: rekomposztálás. Ennek

célja az, hogy csökkentsék a hamvasztásokkal járó légszennyezést, és a koporsós temetésekkel, illetve a balzsamozással járó vegyi szennyezést és termőföld-veszteséget.

hirdetés

Az első ilyen rekomposztáló hely várhatóan 2021-ben fog megnyílni Washingtonban. A Recompose nevű seattle-i cég az elmúlt két évben folyamatosan próbálta megismertetni a nyilvánossággal ezt az elsőre bizarrnak tűnő folyamatot, amelynek viszont számos környezetkímélő előnye van.

A Washingtoni Egyetemmel együtt kifejlesztett eljárás során az elhunytat egy hatszögletű acél tartályban helyezik el, amelyet megtöltenek faforgáccsal, lucernával és szalmával, ezután pedig lezárják. A test 4-7 hét alatt komposztálódik ebben. A családtagok ezután haza is vihetik az így keletkezett termőföldet, ha viszont erről lemondanak, a térség erdősítéséhez használják majd fel.

Most pedig egy építészeti dizájn cég képeinek segítségével azt is megmutatják, hogy zajlana egy temetés, ha az elhunytat rekomposztálják.

A fotók alapján

az elhunytat egy koporsóhoz is hasonlítható, faforgáccsal megtöltött kádban helyezik el, amelyet majd a gyászolók körbeállhatnak. A cég szerint békés, csendes környezetet tudnak biztosítani az egyébként 75 rekomposztáló tartállyal rendelkező teremben, amelyben számos fa és más növény veszi körbe a szertartás résztvevőit.

Forrás: Daily Mail


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:






hirdetés
starbucks-4329351_1920.jpg

Azt hitted, drága? Csak Bulgáriában olcsóbb a Starbucks a környékünkön

A Starbucks-index 76 ország árait hasonlította össze.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 10.


hirdetés

Magyarország a 68. helyen áll azon a Starbucks-index néven megjelent listán, ami 76 országban vizsgálja, hol mennyibe kerül a kávézólánc kis tejeskávéja. A listát a Finder weboldal tette közzé, akik különböző piaci összehasonlításokkal foglalkoznak.

A régióban egyedül Bulgáriában olcsóbb a kávé, mint nálunk, az itteni 2,62 dollárhoz képest ott csak 2,2 dollárba kerül egy tejeskávé.

A legkevesebbet, 1,78 dollárt, egyébként Törökországban kell fizetni a tejeskávéért, a legmagasabbak pedig a dániai árak, ott egy kis tejeskávé 6,05 dollárba kerül.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
image1_10332.jpg

A Halál Kávéház Magyarországon is tabuk nélkül fogadja vendégeit

A Londonból induló Death Café mozgalom célja, hogy elfogadó környezetben éljük meg a halál utáni ösztönös kíváncsiságunkat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Jon Underwood nyolc éve London egyik külvárosának önkormányzatában dolgozott, amikor kitalálta a Halál Kávéházat. Az inspirációt egy cikk adta, ami arról szólt, hogy Bernard Crettaz svájci szociológus 2004-ben programsorozatot indított „café mortels” (halandók kávéháza) címmel.

Mint buddhista, Underwood már korábban tanulmányozta a halál filozófiai kérdéseit, és úgy érezte, a téma hazájában még mindig tabunak számít, senki sem akar róla beszélni. A többség úgy gondolja, hogy az orvosok, ápolónők, papok és legvégül a temetkezési vállalkozók dolga a halállal foglalkozni. Ő azonban ezt egész másképp látta.

Olyan összejöveteleket képzelt el, ahol egy kávé, tea és némi sütemény mellett közösen, tabuk nélkül lehet elgondolkodni azon, hogy miért okoz szorongást bennünk a halál gondolata, miképp készüljünk fel rá, vagy épp mi lesz testünkkel halálunk után.

Az első „death cafe” Underwood saját házában működött, Hackney-ben, édesanyja, Sue Barsky Reid pszichoterapeuta vezetésével. Az alapító 2017. júniusában, 44 éves korában váratlanul meghalt egy nem diagnosztizált akut leukémia okozta agyvérzésben. A Death Café mozgalom azonban nem szűnt meg, sőt, azóta 68 országban terjedt el, és már közel 10 ezer ilyen rendezvényt tartottak. Ezeket külön weboldalon gyűjtik.

hirdetés

Magyarország 2015-ben kapcsolódott be a programsorozatba. A Halál Kávéház nevű facebook oldal úgy fogalmaz, "a Halál Kávéház egy világszerte terjedő mozgalom a halálról, végességről, haldoklásról és gyászról folytatott nyilvános diskurzus előmozdítására."

Már számos rendezvényt tartottak, legutóbb például a halál és a házasság kapcsolatáról beszélgettek egy budapesti pubban. Az esemény oldalára írt bevezetőben így fogalmaztak: "A házasság a hagyományos felfogás szerint egy egész életre szólt, így a házasságkötés aktusa az élet végességét, a halált is megidézte. A házasuló felek, nők és férfiak olyan esküt tettek, amely életük végéig elkötelezte őket. A „boldogító igen” kimondása felidézte bennük életük egészét és végességét. A házasság intézménye mára nagyrészt átalakult, jelentősége csökkent – a kérdés, hogy ez milyen összefüggésben áll a halálhoz való megváltozott viszonyunkkal? Még mindig úgy gondolunk a házasságra, mint ami életünk egészét meghatározza?

Gondoljuk-e úgy, hogy a jó házasság egy életre, azaz a halálunkig szól? Tudunk-e ebben az értelemben radikális döntéseket hozni az életünkben? Mennyire riasztóak a végleges döntések?"

De többször nyitott már ki a Halál Kávéház a Szigeten is, ahol a két alapító, Geiszbühl-Szimon Petra mentálhigiénés szakember és

Nemes László filozófus ugyancsak a halálról beszélgettek a fesztiválózokkal. Az Index 2017-es riportja szerint némi vaniliáskarika mellett tuctatnyian jöttek el. Volt, aki azt mondta, a szüleivel egyáltalán nem tud beszélgetni a halálról, még azt sem árulják el neki, milyen temetést szeretnének. Más a 92 éves nagypapájáról beszélt, arról, hogy még mindig tiszta tudattal él, de már várja az élete végét.

Geiszbühl-Szimon Petra és Nemes László szerint az elmúlásról nem csak akkor kell beszélni, amikor megérint minket, hanem érdemes a hétköznapjaink részévé tenni. "És mikor sokan, sok oldalról mesélnek a saját érzéseikről, észrevétlenül múlik a szorongás, értelmet nyer a kíváncsiság és elfogadásra kerül az, hogy attól még, hogy egyszer meghalunk, attól minden nap élhetünk úgy, ahogy szeretnénk." - írja a 7köznapi pszichológia blog.

„A szőnyeg alá söprés e téren sem jó semmire, csak elszigeteli a halállal vagy a gyásszal szembekerülőket, mert senki nem tudja, hogyan kell erről beszélni velük."

– mondja ugyanerről Mireille Hayden egészség-pszichológus, a hasonló cékitűzésekkel alakult Gentle Dusk (Szelíd alkony) brit szervezet társalapítója a New Scientist magazinban.

"Ugyancsak nehéz a hozzátartozóknak, amikor eljön az idő, mert a legtöbb esetben a családok nem beszélnek arról, hogy a haldokló mit szeretne.”

Talán ezért nőtt meg az igény Nagy-Britanniában az olyan dulákra, akiket a haldoklók és a családok segítésére képeztek ki. Hayden maga is végez ilyen munkát: társaságot biztosít a nagybetegnek, segít a fájdalmak csillapításában, de még azt is intézi, hogy az eltávozó videóüzeneteket hagyhasson gyermekeinek, unokáinak.

Hasonló szolgáltatásokat Magyarországon is biztosítanak a hospice házak, azonban ők csak a haldoklók töredékével képesek foglalkozni. Ahhoz, hogy a családok többségében ne legyen a halál kibeszéletlen tabu téma, sokkal nagyobb nyitottságra lenne szükség. És ebben a Halál Kávéházhoz hasonló kezdeményezéseknek fontos szerepe lehet.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!