hirdetés
begging-1683496_1920.jpg

A társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét

Jelentősen romlott a legszegényebb családok és az azokban élő gyermekek helyzete.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2019. október 04.


hirdetés

Bár az elmúlt években javulás mutatkozott, ismét romlani kezdett az ország legszegényebb családjainak helyzete - ismertette a Népszava a Gyereksegély Közhasznú Egyesület tanulmánykötetében található eredményeket.

A kutatók a 2014 és a 2017 közötti időszakot vizsgálták, azon belül is a társadalom alsóbb rétegeiben élő gyermekek helyzetét, életkörülményeiket, az otthon és az intézményi ellátásukat. Az elkeserítő eredmények azt mutatták, hogy nem hozott pozitív változást a segély minimális emelése vagy a közfoglalkoztatási bér, leginkább azért, mert emellett a gyes, a családi pótlék és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege nem változott, ráadásul az adómentes jövedelmi sáv megszüntetése tovább rontott a helyzeten.

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a 2007 és 2017 közötti időszakban javulás látszott, ugyanis csökkent a havi mediánjövedelem (jelenleg 229 ezer forint) 60 százalékánál kevesebb összegből élő családok száma. 2017-ben 230 ezer gyerek élt ilyen háztartásban,

ezzel együtt 3 százalékkal nőtt a mélyszegénységben, azaz a mediánjövedelem 40 százalékánál kevesebb pénzből gazdálkodó családok száma.

A társadalom legrosszabb jövedelemmel rendelkező 10 százaléka bevételének felét segélyszerű ellátásokból és egyéb állami juttatásokból kapja, náluk az egy főre jutó nettó jövedelem 2017-ben nem érte el a 32 ezer forintot sem. A jelenlegi helyzet szerint legalább 125 ezer olyan gyermek van az országban, aki olyan családban él, ahol senki sem foglalkoztatott. Megnövekedett a nagyon rossz lakáskörülmények között élő gyerekek aránya is: 19,7 százalékról 27,3 százalékra emelkedett (az uniós átlag 2017-ben 6 százalék volt).

Mindemellett az egyik legfontosabb és leglesújtóbb következtetése a tanulmánynak, hogy a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyermekek felét.

A tanulmány arra is kitér, hogy a legszegényebbek az észak-borsodi és észak-nógrádi falvakban már olyan jellegű problémákkal küzdenek, mint a vezetékes víz elérése és az alultápláltság. Ezeken a helyeken a néhány éves szociális projektek vagy a szegények adományai jelentenek egyedül fogódzót, de a helyzetet ezek sem oldják meg, csupán pillanatnyi kiutat jelentenek az egyre súlyosbodó problémából.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
4th_block_of_the_Chernobyl_Nuclear_Power_Plant.jpg

Turistalátványosság lesz a csernobili 4. reaktor vezérlőterme

Hamarosan megnyitják a nagyközönség előtt minden idők legsúlyosabb atomkatasztrófájának kiindulási színhelyét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 03.



Az ukrán kormány úgy döntött, hogy 33 évvel a csernobili nukleáris szerencsétlenség után megnyitják az atomerőmű kapuit, hogy a katasztrófa sújtotta zónát még inkább turista-baráttá tegyék.

Az ezzel kapcsolatos törekvéseket már júliusban bejelentette Volodimir Zelenszkij elnök. Új gyalogos és vízi utakat hoznak létre a megközelítéséhez, javítják a mobiltelefon-térerőt, és feloldják a filmezési tilalmat – emlékeztet a Guardian

Láthatóvá válik a 4. reaktor vezérlőterme, ahol először újságíróknak rendeztek bejárást.

Itt zárták el a mérnökök a reaktor hűtőszivattyúit egy biztonsági gyakorlat keretében 1986 áprilisában. Ez vezetett az április 26-i robbanáshoz, amelynek 28 közvetlen halálos áldozata volt, megfertőzte a környéket, és a levegőbe került nagy mennyiségű radioaktív anyag hosszú távú egészség- és természetkárosító hatása még ma is felmérhetetlen.

Eddig a katasztrófa-turisták csak kívülről láthatták a csernobili erőművet, ezen kívül bejárhatták Pripjaty kísértet-városát, amelynek 50 ezer lakosát a robbanás után kitelepítették.

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
grizzly-medve-pixa-1000x667.jpg

Csontsovány medvecsaládról készült fotók figyelmeztetnek a klímaváltozás egyik legnagyobb veszélyére

A szomorú képek újabb bizonyítékai annak, hogy az állatok a nem megfelelő életkörülmények miatt sokkal gyorsabban elpusztulhatnak, mint korábban.
Címkép: illusztráció (NeedPix) - szmo.hu
2019. október 03.



Szívszorító képek készültek egy Nyugat-Kanadában élő medvecsaládról. Rolf Hicker kanadai fotós szeptember végén osztotta meg néhány fotót egy nőstény grizzly medvéről és két bocsáról, amelyek Brit-Kolumbiában, a Knight-tengeröböl területén élnek, és szemmel láthatóan nincsenek jó bőrben.

Security Check Required

null

Úgy tűnik,

a csontsovány állatok az újabb áldozatai a klímaváltozásnak, amelynek hatásai miatt a nyár folyamán nem jutottak elegendő élelemhez. Ez pedig igencsak aggasztó, mivel a téli álom időszakára felhalmozandó zsírtartalék nélkül nem biztos, hogy túlélik a telet.

Sajnos ez nem egyedi eset. Jake Smith, a Mamalilikulla First Nation medvefigyelő szervezet vezető természetőre szerint egyre rosszabb a medvék helyzete. A szervezetnél

évek óta szemmel tartják az állatokat, és azt látják, a lazacpopulációk drasztikus csökkenése miatt nincs elegendő élelem a grizzlyk számára.

Brit-Kolumbiában az elmúlt pár évben ugyanis egyre kevesebb lazac volt, annyira, hogy a parti térség halászai szerint ez volt 50 éve a legrosszabb halászszezon, és már a kormány segítségét is kérték.

Egy augusztusi jelentés szerint

Kanadában kétszer gyorsabban melegszik a klíma, mint a globális átlag, ami komoly hatással van a lazacok életkörülményeire. A hőhullámok, az egyre gyakoribb áradások és az aszályok hatalmas stresszt okoznak a halaknak, így folyamatosan csökken a számuk.

A grizzlyk számára pedig a lazac a legfőbb táplálék, így ha kevesebb van belőlük, a ragadozók is kevesebbet tudnak enni. Ez már odáig fajult, hogy a medvék szemmel láthatóan lesoványodtak.

"Drasztikus változást figyeltünk meg rajtuk néhány hónapon belül. A medvék veszélyben vannak"

- hívja fel a figyelmet Jake Smith természetőr.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
parizs-keseles-rendorseg-1000x639.jpg

4 kollégáját késelte halálra egy rendőrségi dolgozó Párizsban, míg végül lelőtték

Egy rendőrségi dolgozó támadhatott kollégáira a hírek szerint. Az öt megkéselt áldozatából egy maradt csak életben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 03.



Halálos késelés történt csütörtökön kora délután Párizs belvárosában. Egy férfi késsel támadt a rendőrökre nem messze a Notre-Dame-tól, a támadás során négy ember meghalt - számolt be róla a Reuters.

A francia rendőrszakszervezet szerint

a támadó a párizsi rendőrség egyik irodai dolgozója volt.

Egyelőre nem tudni, miért esett neki a kollégáinak, akik közül egyikük végül lelőtte őt.

A Le Parisien francia lap azt írja,

egy 45 éves férfi rántott kést, aki már 20 éve dolgozott a rendőrségen. Egy rendőrségi forrás szerint személyes okokból támadhatott a kollégáira. Közülük ötöt késelt meg, négyen bele is haltak a legfrissebb hírek szerint.

Egy szemtanú azt nyilatkozta, hogy

hallott egy lövést fél egy körül, a körülötte álló rendőrök pedig mind elővették a fegyverüket. Mint mondta, súlyosnak tűnt a helyzet, mert úgy látta, több rendőr is könnyezett.

A környéket és a legközelebbi metróállomást is lezárták biztonsági okokból, több mentő- és tűzoltóautó is a helyszínre érkezett. Christophe Castaner belügyminiszter, és Éduard Philippe miniszterelnök is ott van már, Emmanuel Macron francia elnök pedig szintén elindult. Együttérzését és támogatását fejezte ki a rendőrség felé.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
parti_zan-1000x563.png

Akár 15-en is lehetnek egy címre bejelentve az ukrán határ menti településeken

Most a területi választási bizottság elkezdte elismerni, hogy a helyzet „nem életszerű”. Sokszor üres telkekre és omladozó viskókba vannak bejelentve - derül ki a Partizán videójából.
Fotó: Partizán Youtube - szmo.hu
2019. október 03.



A helyi szocialista politikusok még szeptemberben jelezték először a helyi választási bizottságoknál, hogy több százan lehetnek bejelentve a határmenti falvakban és városokban olyanok, akik nem is élnek a valóságban a településeken. - írja a 444.

Azzal ugyanis, ha valaki rendelkezik bejelentett lakcímmel, szavazhat az önkormányzati választásokon.

A bizottságok azonban a bizonyítékok hiányára hivatkozva nem fogadták el a politikusok problémafelvetését. Az MSZP ezután a (megyei) területi választási bizottsághoz (TVB) fordult, ahol több esetben azt állapította meg a TVB, hogy "nem életszerű", hogy ennyi személy lakjon egy lakásban. Annál is inkább, ugyanis ezek a papíron ott élő emberek, sokszor üres telkekre és omladozó viskókba vannak bejelentve, ahogy ez a Gulyás Márton aktivista által, a helyi MSZP-s politikusokkal készült videójából kiderül:

Miután a TVB megállapította, hogy fiktív lakcímek vannak a térségben, az MSZP elnök, Tóth Bertalan közokirat-hamisítás alapos gyanújával feljelentést tett a rendőrségen. A videóból az derül ki, hogy főleg a szegény, kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket találják meg mindkét oldalon; a nyilatkozók véleménye szerint a magyar oldalon lefizetik vagy a közmunkájukkal megzsarolják az embereket a helyi polgármesterek, míg a határ másik oldalán erre szakosodott ügyintézők lefizetik a kint élőket, hogy írjanak alá egy papírt, nekik csak annyi a dolguk, hogy a szavazás napján busszal átjöjjenek Magyarországra és szavazzanak mielőtt visszaviszik őket.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x